Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-28 / 30. szám

Nagykároly, 1912. julitts 28.

Vasárnap.

VIII. évfolyam 30. szám.

SZATMARVARNEGYE

A SZATMÁRVÁKMEGYEI 48-A5 ÉS FÜCOETLEWSÉOI FÁIT HIVATALOS LAFJÄ.^^^Ä

MUgKWMMllWJMPHaBaroWfOBPBia'AIIBIWiMMBl

POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETI LAP.

5zerkesztőség:

hová a lap szellem részét érintő közlemények küldendők

Kölcsey-íitco 11. sz. Telefon 114.

= Kiaáóhiuütal: Kaszinó-utca 10. sz. Telefon 115. sz.

= ! MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Helyben :

Előfizetési árak:

EGÉSZ ÉVRE

Vidékein

■

Felelős szerkesztő :

Dii JOSIYS MIKLÓS.

EGÉSZ ÉVÉÉ . « korona. FÉLÉVRE . *4.. korona. >

NEGYEDÉVRE T. ^'fer^pa; 1 ' Ä

Egyes szóm óra 20 fillér. — nyílttér sora , jouijlér.. sí ^V’ __________Hirdetések jutányos áron közöltetnek.

FÉ

LÉVRE ... 3 korona. NEGYEDÉVRE 1*50 korona.

1 telten irt diktátor.

A lecáfolt „anülománilms.“

Nagykároly, 1912 julius 28.

A Tisza—Lukács bűnszövetség az ország pénzén megvásárolt sajtója utján eddig azt hangoztatta, hogy az elnöki gaztett és erőszak csak Justh Gyula és az obstrukció ellen irányult.

Tisza István hírhedt geszti levelében azzal védekezik a nemzetnek reá nehezedő átka ellen, hogy az obstrukció letörésével a nemzet érdekét szolgálta, amelyre a példát az angol parlamenti életből sajátította ki.

Tisza kétségbeesett védekezése és a megvásárolt hazug sajtó mű lelkesedése nemcsak nem tudják a nemzet felháborodását lecsillapítani, de azt látjuk, hogy az ország népe lelkében napról-napra fokozódik Tisza István ős a szolgalelkü mungó tábor elleni gyűlölet.

Akiket anyagi érdek szálai nem fűznek Tiszához és a kormányhoz, azok tisztába vannak azzal, hogy Tisza István politikai tetteit sohasem a nemzet érdeke, hanem kizárólag a

hatalom és párturalom érdeke vezette.^

Őrültséggel határos lenne még gondolatnak is az, hogy Tisza István és Lukács László védelmezzék meg a nemzet érdekét Kossuthtal, Justli Gyulával, Apponyival, Károlyi Mihálylyal és Andrássy Gyulával szemben! Erre az őrült gondolatra és — védekezésnek is utolsó — állításra reá cáfol Tisza István egész közéleti szereplőse, politikai múltja és családi hagyományai.

Hol voltak a Tiszák, mikor a nemzet alkotmányos jogaiért küzdött? Az osztrák császár szolgálatában.

Hol voltak a Tiszák, mikor a nemzet igaz képviselői 1889-ben a hadsereg magyar szelleme, magyar nyelve érdekében küzdött? Ismét csak a császár szolgálatában.

Hol volt Tisza István, midőn az önálló vámterület, külön jegybank és önálló gazdasági berendezkedésért küzdöttünk? Tisza István ekkor is a császári akaratot ős az osztrák érdekeket szolgálta.

És hol van Tisza István akkor, midőn a nemzet a nép jogok kiterjesztését, becsületes választójogi törvényt

és tiszta választásokat követel? Ott áll a reakciós tábor élén és minden erejével, a politikai gazságok minden eszközével arra törekszik, hogy az adózó nép jogainak érvényesülését mégakadályozva, "a jelenlegi piszkos választási rendet fentartsa és atyja által alapított gonosz emlékű szabadelvű pártot munkapárttá átvedlett korrupciójával magának fentartsa és az ország pénzén kitartott gárdájának a politikai hatalmát, az ország feletti uralmát továbbra is biztosítsa.

Ez a Tiszáknál családi hagyomány.

E családnak történelmi szereplése, történelmi múltja és történelmi hagyományai nincsenek.

Csak a múlt század közepe óta kezdődik a család szomorú krónikája, nemzetellenes szereplőse — alig 70 évvel ezelőtt — és ime, ma az unoka már 40.000 hold ura, gróf és Magyarország diktátora, sőt ha Tisza István tetteit közjogi szempontból vizsgáljuk, azt látjuk, hogy immár királyi hatalmat is gyakorol mert ő rendelkezik a törvényhozói és végrehajtó hatalommal, sőt „horrendum dictu“: a katonai

A társas családi házban.

Meghitt, jóbarátok voltunk és nem kívántunk jobbat, mint lehetőleg közel lakni egymáshoz. így történt azután, hogy boldogok voltunk, amikor alkalmunk kínálkozott arra, hogy egy bájos társas családi házat, egy valóságos ikerházat béreljünk ki együtt.

Az első éveket a legszebb harmóniában töltöttük.

Egyikünknek sem volt gyermeke és az asszonyaink épp úgy összefértek egymással, mint mi. Mígnem egy cselédleány ellenségekké tett bennünket.

Addig-addig vitte a pletykát egyik lakásból a másikba, amig a rejtett indulatok — egy csekélységen,összekapva — egymásra rontottak és két ellenséges párttá változtattak bennünket.

Meglehet, hogy mindazonáltal még valamikép rendbe terelődött volna minden, ha nem történik azaz incidens, amely száz koronámba került és egyben szomszédomat, Bertramot halálos ellenségemmé tette.

Egy alkalommal ebéd idején jöttem haza, kényelembe helyezkedtem és vártam az eljövendő élvezeteket. A feleségem a konyhában volt, ahol Berta a szakácsnőnk, a tányérokkal lármázott.

Egyszeriben kozmaszag tölti be a szo0=

bát. Aha, gondoltam, valami megégett, de ebben a pillanatban berohant a feleségem is.

A kandallabon valami bai van! — kiáltotta felém izgatottan.

— Mi történt? •— kérdeztem és felugrottam helyemből. A szomszédom és az én szalonomban is nyitott kandallók voltak beépítve, amelyek általánosságban divatban voltak akkor és kiválóan díszítették a szobát. Ilyen kandallóról volt szó.

— Berta begyújtott — felelte a feleségem — és most olyan furcsán recseg és sistereg benne valami, hozzá még ez a fojtó füstszag.

Kirohantam. Berta az ajtóban állt és ijedten meredt a kandallóra, amelyben a lángnyelvek vadul fel-alá lobogtak.

— Maga úgy látszik felgyújtotta a házunkat ! — kiáltottam rá dühösen.

— Ezt már János is mondta — felelte helyeslőleg Berta.

— Vizet hozni! — ordítottam rá dühösen. Vizet akartam önteni a kéménybe és azáltal eloltani a tüzet. Berta két veder vizet hozott. Amilyen gyorsan a házicipőkben futni tudtam, felrohantam a lépcsőkön végig a padlásra, ott kibújtam a padlásablakon és csakhamar künn állottam a csaknem vízszintes háztetőn.

Miközben a feleségem, Berta segítségével — amennyire lehetett — kiürítették a szobát, én az egyik veder tartalmát beleöntöttem a kémény fekete torkába. Ebből csinos kis piszok lesz odalenn, gondoltam magamban, de mindenesetre jobb, minthogyha a tűzoltók mindent viz alá helyeznek és darabokra zúznak minden törhetőt.

A vizhullám végigzugott a füstölgő kéményen. Hallgatództam. Újabb zaj. Úgy hangzott, mint legyőzött tiízlángok ellenkezése. A másik veder nyílását is belezuditot- tam a sötét nyílásba.

Elég, gondoltam, s vissza másztam a padlásra és onnan lefelé mentem a lépcsőkön.

— Már rendben van — mondta a feleségem — nem szükséges, hogy vizet öntsél a kéménybe.

— Pedig már öntöttem is — feleltem én és nem hittem a szemeimnek, amikor megláttam a szalonban nyugodtan égő tüzet. Víznek, piszoknak legcsekélyebb nyoma sem volt.

Ugyané pillanatban a folyosőajtón egy nagy dörömbölést hallottunk. Bertát, aki ajtót akart nyitni, elrántottam onnan és magam siettem a bejárat felé. Ha netán tűzoltó lenne, rövidesen elbánnék vele. Nem volt tűzoltó, ellenben Bertram volt, a szom szádom és elmúlt barátom. De micsoda látm

Ruhát fest Maufel Sámuel 1

vegyileg tisztit víllanyerőre berendezett intézetében Alapittatott 1902. Telep: Petőfi-ut 59.

r.