Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-21 / 29. szám

Nagykároly, 1912. Julius 21. Vasárnap. Vili. évfolyam 29. szám. SZATHURVARMEGYE A SZATMÁRVÁRMEGYEI 4S-ÄS ÉS FÜGGETLENSÉGI PÁRT HIVATALOS LAPJA, : POLITIKA! ES TÁRSADALMI HETI LAP. : Szerkesztőség: hová a lap szellem részét érintő közlemények küldendők : Kölcsey-utca 11. sz. Telefon 114. = Kiadóhivatal: Kaszinó-utca 10. sz. Telefon 115. sz. = MEGJELENIK MINDEN VASARNÄP. Felelős szerkesztő : Di: JOSITS MIKLÓS. Előfizetési árak: Melyben: ||| VicSéUen s EGÉSZ ÉVRE . 6 korona, li EGÉSZ ÉVRE . 8 korona. FÉLÉVRE ... 3 korona. ||j FÉLÉVRE ... 4- korona. NEGYEDÉVRE 1*50 korona. §: NEGYEDÉVRE . 2 korona. Egyes szóm ára ZO fillér. — riyilttér sora , 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltefnek.____________ % lidérc nyomás. iMjkálfsali a mun^ők. Nagykároly, 1912. július 21. A tolvaj, ha tetten érik, hogy zsákmányát biztosítsa — vad kétségbe­eséssel rablóvá válik gyilkolni kezd és leszúrja az ellenállót. A sikkasztó újabb sikkasztással leplezi bűnét, többet lop, hogy a pénz­tári hiányt pótolja. A gonosztevők vad élet ösztöne ez, amely a gaztettek sorozatával, a bűnök fokozásával és halmozásával, vérben forgó szemekkel rombol tovább, hogy zsákmányát megtarthassa, me­nekülését biztosítsa. A kétségbeesett bűnösnek vad életösztöne diktálta meg Tiszának is az aradi levelet. A gonosz lélek fojtogató érzése kiabált Beöthy Pálból is Abád szalókon. Az alkotmányon elkövetett bűnös merénylet után fülükbe cseng a nem­zet átka, — érezik, hogy sülyed alattuk a talaj és a nemzet haragja lecsapni készül bűnös életükre. De ők a gonosz­tevők vad elszántságával előbb men­tegetőzve, azután fenyegetve folytatják romboló munkájukat. Újabb büntény­nyel fenyegetik meg az országgyűlési | ellenzéket. Elrettentéssel, megfélemli- i téssel akarják elnémítani a nemzetből | kitörő ellenállást, hogy a nemzettől | rabolt zsákmányukat és politikai ha­talmukat biztosíthassák. Már a mandátum /osztást sem tart­ják elég erős feg}rvernek a nemzet letörésére. Az eddig elért siker érdeké­ben további bűntényről elmélkednek. A nemzet jogaiért küzdő képviselők bebörtönöztetését emlegetik! Tisza István és Beöthy Pál igy védi meg a nemzetet Apponyi Alberttel, Kossuth Ferenccel, Károlyi Mihálylyal, Jiisíh Gyulával és Zichy Aladárral szemben. Ezeket a képviselőket más nem­zeteknél már régen bebörtönözték volna! mondja Beöthy Pál ur. Apponyi Albert hírnevet, dicsősé­get szerzett a mag-yar névnek az egész világon. A Tiszák által elnyomoritott, korrumpált ős osztrák szolgaságba sülyesztett országunkat kiemelte az ismeretlenség homályából. A világ egyik leghatalmasabb nagyhatalma, az amerikai köztársaság Kossuth Lajos ős Lafayette dicsőségéhez hasonlóan ünnepelte nemzetünk ezen élő legna­gyobb alakját. Gróf Károlyi Mihályt a magyar gazdatársadalom vezérét, a hazafiui önzetlenség ezen példányké­pét, aki százezreket adott eddig is a nemzet gazdasági és kulturális cél­jaira, Justh Gyulát, az elvhüség szikla szilárd mintaképét, aki a király által kinált hatalmat is elutasította, magá­tól semhogy elveiből és a nemzet jo­gaiból bármit is engedjen és a nem­zet 500.000 polgára által választott 126 képviselőt Tisza István és Beöthy Pál urak a bebörtönözés lehetősé­gével fenyegetik meg!! Vájjon, néma tettenért gonoszte­vők kétségbeesett védekezőse-ő már ez? Tisza István a nemzet érdekét hangoztatja — a többség akaratát (szerinte a nemzet akaratát) — védi és annak érvényesülését hirdeti. De azért nem mer lemenni választói közé, nem mer a nemzet akaratát képviselő nép elé állani, hanem a geszti kastélyt őrző csendőrök védelme alatt írja meg fenyegető levelét — az ellenzék ellen — de az aradi választókhoz címezve. Nem mer »szeretett« választói elé lépni, mert ezt tiltja az »ízlés és tapin­tat«/ De ez az Ízlés ős tapintat nem tiltja őt el az ecsedi-láp lecsapoló tár­Éjjeí a présháznál. A présháznál ezen az augusztusi éj­szakán olyan volt, mint egy holdfényben legelésző, szelid, fehér tehén. A magasra nőtt füvön már csillogó harmat rezgeti és mezí­telen lábamra hideg simogatással tapadtak a fűszálak, amint kúszva és óvatosan, lobogó vérrel közeledtem a présház felé. Az ég mély kékjét ezüstporral hintették be a csil­lagok, a tiszta csöndből élesen vált ki a tücsök ciripelése és én hallottam tizenötéves szivemnek erős dobogását. Ott bent, a prés­ház fehér falai között fekszik Bocskay Esz­ter, a vincellér csábos mosolygásu, bujatestü leánya és én megyek hozzá éjjeli találkozóra. Gyermekagyamban zavaros képet tüzeltek, nagy és misztikus mámorok sejtése ismeret­len lázzal rázta meg fejletlen gyermekteste­met és elsirtam volna magamat, ha nem tu­dom, hogy én most férfiú vagyok, először férfiú ebben az életben. Egy nagy, százéves almafa törzsében kapaszkodók. Egy lépést kell tennem és kint vagyok a tisztáson. Aztán ismét tizenöt lé­pés, a minden titkok titkából. Ott benn a hitvány fenyőfaágy csábosabb, mint márki­nők baldachinos nászos ágya és Bocskay Eszter teste fehérebb a tejnél, drágább, szebb El és kívánatosabb mindennél ezen a világon. A szivem, mintha a torkomban lüktetne és érzem, a szám padlása száraz, az ajkaim forrók a láztól és a szemem szinte világit a sötétségben. Az almafa egészen hátraveti árnyékát, amely mint pompás fejedelemasz- szonyok uszálya, messze elterül a pázsiton és a végén a meghajolt szőlőtőkék fogják fel az árnyéksleppet. Mennék előre, de az almafa biztos árnyéka mindig visszaránt; a hold­fény veszedelemmel teljes, valaki még meg­lát és én nem élem túl ezt a szégyent. Már négykézláb indulnék és kezeim görcsösen markolják meg a harmattól összecsapzott fűszálakat, messziről talán olyan lehetek, mint egy kutya, amely tétován settenkedik az ól felé. Most eláll a szivem dobogás. Látom, egészen élesen látom, hogy a présház falán megjelenik egy különös emberi árnyék. A feje nagy, szinte óriási a feje, a karjai ret­tentően megnyúltak, ahogy a ház falában kapaszkodva óvatosan halad előre. Az első gondolatom, hogy meglestek ős eszeveszett futással akarok menekülni, de nem tudok mozdulni, csak állok négykézláb, halálos fé­lelemtől megdermedten és a szégyen lázától összezúzva. Ha az az árnyék felém közele­dik, én menten meghalok ... de nem, most látom az embert is, karcsú, fehér ember, aki megáll a présház zsalugáteres ablaka alatt és befelé füllel. Megismerem: a bátyám. A jogászbátyám, aki az imént még aludt, a hogy nesztelenül kiszöktem mellőle és átal- másztam y nyitott ablakon. Megértettem mindent. Őt is az Eszter érett asszonyi teste vonzotta ide, talán neki is szerelmet ígért ma éjszakára ez a bestiális némber, akit ebben a pillanatban szerettem volna széjjel­marcangol, véresre harapni. Egyszerre érez­tem meg a szerelmet, a féltékenységet és a megalázást és tehetetlen kínomban az alma fa törzsét rúgtam, amelynek érdes kérge véresre sebezte a talpamat. De nini, a bátyám most a fal mentén óvatosan visszahúzódik. Talán nyilani fog az ajtó és kilép rajta a csalfa nő, a gyűlölt és imádott, szépséges Bocskay Eszter. Tágra- nyilt szemmel figyelek a présház felé és ime, a falon egy másik, tömör árnyék jelenik meg, nagytestű, kerekfejü árnyék. A bátyám eltűnt a másik oldalon, csak a fejét látom, amint leselkedve előre dugja, meg ismét visszakapja. A zsalugáteres ablaknál már egy másik ember áll, istenem hiszen ez a nagybátyám, a tiszteletreméltó és bölcs öreg ur, aki esteliden a filagóriában hosszú ma­gyarázatokkal óvott bennünket a nők csal­Ruhát fest Haufcl Sámuel vegyileg tisztit villanyerőre berendezett intézetében Alapittatott 1902. Telep: Petőfi-ut 59.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents