Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-05 / 18. szám
t i * V/ Magfkárely, 1011. május 5. Vasárnap. Vili. évfolyam 18. szám. A ÍZATMÍE¥Á1MIGYEI 48-AS ÉS FtíCGETLEMSÉGI FÁST HIVATALOS LAPJA. = POLÍTSKAS ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. = MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Helyben: Előfizetési V£déken, Szerkesztőség : EGÉSZ ÉVRE . 6 korona. j EGÉSZ ÉVRE . 8 korona, hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők : T?ololna c^orlrpcj-ztn • FÉLÉVRE ... 3 korona. § FÉLÉVRE ... 4 korona. u... . n ri. ® ^ NEGYEDÉVRE 1-50 korona. | NEGYEDÉVRE . 2 kojpna. Kolcsey-utca 11. sz. Telefon 114. |)R. JOSITS MIKLÓS. Egyes szóm óra 20 fillér. — Hyilttér sora . yrfSk. — Kiadóhivatal: Kaszinó-utca 10. sz. Telefon 115. sz. = * _______Hirdetések jutányos áron közöltéinek. / fo rgácsok. Lukács László miniszterelnök az első árkot a — kisebbiket — átugrotta. A párnapos delegációban sikerült az indemnitást minden baj nélkül partra vinni. Még az Auffenberg orrát sem verték be, pedig Désy Zoltán bizalmatlansági vagy helyesebben: „helyte- lenitési\ indítványát Ígéretéhez képest megtette. Ez indítvány nagyon kellemetlenül érintette a nemrégen még kuruc- kodó munkapártot, különösen a két balkezü vezért: Tisza Istvánt. A sok baklövés és kudarc azonban Tiszát is megtörte és kérésre fogta a dolgot, arra kérvén Désy Zoltánt, hogy az Auffenberg eljárását helytelenítő indítványát ezúttal vonja vissza és tegye el jobb időkre. Désy engedett is a kérésnek, különösen akkor, midőn a Tisza István kérését Apponyi is — nem minden pikantéria nélkül — támogatta. A Kossuth párt kegyelméből tehát Tisza Istán ezúttal nem nyelt le egy másik — békát. * * * Lukács László miniszterelnökségét a politikai pártok előre látták, — sőt várták. A Justh párt tőle remélte a demokratikus általános, egyenlő ős titkos választói jogot, a munkapárt pedig szintén Lukács varázserejétől várta a küzdő ellenzők letörését és a munkapárti hatalom megerősödését. Minden oldalról csalódás érte a politikai számítókat. A Lukács kormány alatt nem lesz demokratikus választói jog, de nem lesz parlamenti béke sem. Justhék már érzik, hogy a ravasz örménytől nem várhatják az általános választói jog megalkotását és ezért nyíltan bejelentették a parlamenti harc folytatását. Tiszáék pedig a munkapárt végvonaglását látják Lukácsnak azon kacérkodásában, amelyet az ellenzőkkel folytat ős a dühtől elkeseredetten vetik fel a kérdést, hogy miért is kellett akkor Khuennak elmennie ? * * v- —. * • i. A politikai khaosz tehát tovább folyik. Ezt a felfordult politikai állapotot sem ravaszsággal, sem parlamenti erőszakkal, annál kevésbé uj választással megoldani nem lehet. A nemzeti jogok érvényesülése nélkül, az általános választói jog megalkotása nélkül a parlamenti béke biztosítására már kilátás sincs. Nagy alkotások keresztülviteléhez nagy erő és nagy tudás kell. A munkapárti többség részben kicsinyeskedő, epigonjai, részben reakciós gondolkodású vezérei e válságos helyzetből a nemzet hajóját nem bírják kivezetni. E reménytelen helyzetben egy európai hirü, demokratikus gondolkozásul és nagytudásu férfiú emelkedik ki a parlament porondján tülekedő politikusok szemei előtt; Wekerle Sándor, aki zseniálitásá- val megmentette az ország pénzügyi háztartását és az egyházpolitikai törvények megalkotásával demokratikus irányba vezette a nemzet fejlődését. * * * Nagykároly város a jövő hét folyamán fog tenni érettségi vizsgát helyes érzékéről, józan belátásáról, a város fejlődése iránti ragaszkodásáról. A vizsga nehéz lesz, különösen azoknak, aldk a várost és annak lakosságát eddig is csak fejőstehénnek nézték és lelkifurdalás nélkül fejték ős arra használták fel, hogy meggazdagodjanak. Ezek az urak, akik az utolsó évtizedekben — úgyszólván semmiből — meggazdagodtak és vagyonuk gyarapodása révén a városi jövedelmező intézmények sőt a városi administrá- ció nyakára ültek — a pénzügyigazh Mapklrályné, a Sárul ás Irikay bácsi. Hárman a Lfpótsnezó'a. A Lipótmezőn jártunk. Ezerháromszázat láttam az élő halottak közül. Ezerháromszáz embert egy délután, akik közül mindegyiknek más és más rögeszméje van. Olyanok voltak — az Isten bocsássa meg ezt a hasonlatot — mint a megkergült birkák egy csordában. Henteregtek a poros udvaron, keringtek, ődöngtek, üres szemekkel bámulták a semmit, hebegtek, dadogtak, állati hangokat üvöltöttek. Rémes, hogy milyen állat az ember, ha a nagyszerű gépezetben meghibban valami. Három volt a legérdekesebb, a legke- vésbbé szánnivaló köztük: A „Napkirályné.“ Szép elegáns szalonjában, a drágán fizetett külön osztályon, ült a napkirályné, körülötte udvarhölgyei, az az holdjai. Mikor közeledtünk hozzá, gőgösen elfordult. A kisérő doktor, aki udvariasan kalauzolta a társaságot, megállt a háta mögött három lépésnyi távolságban tőle. — Fenség, alázatos szolgája . . . — Mit akar? De nem fordult vissza. — Megengedi, hogy hódolatunkat bemutassuk. Visszafordult, egészen fiatal arca volt, amelyet Ízlésesen koronázott a Stuart-Mária frizura. Elegáns öltözékében, fenséges tartásával meglepő benyomást keltett és ha erősen kitágult pupillái, keskeny szája körül a megmeredt mosoly nem tette volna olyan idegenszeriivé, olyan riasztóvá arcát, azt lehetett volna róla hinni, hogy egy odatévedt királykisasszony. Kegyesen bólintott, de rögtön visszahelyezkedett előbbi tartásába: — Örvendek, hogy megjelentek itten. — Köszönjük felség. Boldogok vagyunk, hogy ránk sugároztatja ragyogó fényességét. — Szívesen, hisz én vagyok a fényforrás és hőforrás . . . Én vagyok a napkirálynő, aki megkoronázta a világot. Büszke öntudattal hangsúlyozott szavai után hirtelen megfordult. — Mehetnek — szólt vissza. És menni kellett. Elfoglalta trónusát — az ablakmélyedést. A „Cárné.“ _____A cárnő egy lugasban ült, óriási vörös le gyező volt a kezében, amelyet előkelőén, befelé görbített karral tartott ős úgy legyez- gette magát lassú mozdulatokkal. Ezek a mozdulatok jellemezték a nagy, kövér, fekete asszonyt, akinek fején széles karimáju, vörös rózsás kalap bigyeszkedett. Mintha csak a színpadon látott volna valahonnan a hátsó sarokban sleppes ruháju álhercegnőket, akik a magukra mázolt előkelőséget abba a rosz- szul ellesett mozdulatba öntötték. A cárnő, akinek összes előkelősége a vörös legyezőjébe szorult, különben igen tiszteletreméltó, derék asszonyság, olyan, mint egy jobb ruhába öltöztetett gazdasszony. Nagy tokája kedélyesen rezeg, amig kegyesen elfogad bennünket. — Alázatos szolgái vagyunk. Jőakaratu bőlintás — Köszönhetik is, hogy elfogadni mél- tőztattam magukat. — Köszönjük felség. — Az igaz, hogy felség vagyok. Húsz országnak vagyok koronás királynője. Az én nagybátyám az orosz cár! . . . — És melyik országoknak az uralkodó- nője, felség? — Franciaország, Németország, Angolország, Svédország és a többié, mindé. Ruhát fest liaufcl Sámuel vegyileg tisztit villanyerőre berendezett intézetében Alapittatott 1902. Telep: Petöfi-ut 59._|) n__________________________________________________________________ - ■ ---- ■ ... - - ..—r
