Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-05 / 18. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 18. szám. gatóaág felépítése és elhelyezésénél sem tudnak az önzetlenség tisztes magaslatára emelkedni. Pedig a Pénzügyi palota elhelyezéséből üzletet csinálni nem szabad. Városunk polgármesterének az energikus elhatározásától függ, hogy a jövőhéten leérkező pénzügyminiszteri megbízottak munkáját ne zavarja meg a rut spekuláció, hanem az épület helyének kiválasztásánál kizárólag a városi és kincstári érdek legyen a döntő. Ha e kérdésben a józan belátás és a város jól megfontolt érdeke győzni fog, úgy véglegesen biztosítottnak mondhatjuk győzelmünket Szatmár város támadása felett. * * * A szatmáron megjelenő egyik napi lap kedves csemegét nyújt Szatmár város törvényhatóságának és erős kézzel rántja le a leplet arról a rothadt állapotokról, a mely Szatmár város örök szégyene marad. Egy szerencsétlen őrültet — megfelelő kórházi helyiség hiánya miatt — a tűzoltó kaszárnyába zárt a szatmári hatóság, a hol a szerencsétlen őrült felügyelet hiányában véresre verte önmagát. A járó kelők egész nap és éjjel borzadva hallgatták a szerencsétlen ember őrjöngéseit — a kit a rendőrség napokon át fogva tartott minden ápolás nélkül. E rettenetes sőt bűnös hatósági mulasztásra igy ir az „Uj Szatmár“: „A városi közkórházban nincs hely a szerencsétlen elmebetegek részére, mert ott kilencvenegy beteg helyén most is százhét szorong, fetreng a földre vackolt szalmán. A zsuffolt kórteremben az eszelős leráncigálja az ágyról a tifuszost és a luetikus sebei növelik — És most itt nyaral, felség? — No . . . ügy . . . Engem most ide zártak az ellenségeim. Itt akarnak tartani, amig meghal a nagybátyám, a cár. Engem akarnak már az ő életében kinevezni, azért csukatott ide. Be akarták nekem beszélni, hogy én bolond vagyok. De most már xi- szabaditanak a hiveim. — Ha kiszabadul felség, remélem megajándékoz engem egy országgal? Fölényesen nevetett: — így akarnak engem becsapni. Nagyon jól tudom, hogy ezt az embert az ellenségeim bérelték föl. Ha én most azt mondanám, hogy odaadom az országot, persze rögtön bezárnának a bolondok házába. De én okos vagyok. Én tudom, hogy egy országot nem lehet csak úgy elajándékozni. Én tudom, hogy ahhoz népeim beleegyezése kell. Ha ők akarják, jól van, nem bánom. — És nekem mit ád felség? — Semmit. Miért adjak én maguknak ajándékot? Fizetek minden évben tízezer forintot, mint udvari orvosnak. Elégedjék meg vele . . . Még a kert túlsó végéről is láttuk a vörös legyező ingerült röpködését . . . Keikay bácsi. —■ Eljöttünk hozzád világszellem, egyenesen Londonból, mert odáig jutott nagy hired, hogy lábaidhoz borulhassunk . . . Panyőkára vetett rövid kabátjában, makra pipájával a bajusza alatt, borvirágos a gyomorbeteg enni vágyódását. Embertelen, barbár, lelketlen dolog ez a mit ebben a fenn az ernyő nincsen kas városban az elmebeteg emberekkel csinálnak. Ne mozit építsenek, ne telek spekulációt csináljanak, ne szubvenciót hajhásszanak és politikai érdekeket szolgálj anak — hanem gondoskodj anak azokról a szerencsétlenekről is — a kik a városi hivatalban, kötelességük teljesítése közben szerencsétlenül jártak és ápolásra szorultak.“ íme igy ir az a szatmári lap, a mely nem régen is Nagykároly város lassú, de tisztes fejlődését leócsárolta. Talán jobb volna, ha tisztelt laptársunk ezek után reábirná kapzsi városát arra, hogy örök telhetetlen- ségében a Pénzügyi palota felépítésére felajánlott összeget vonja vissza ős közhórházának építésére fordítsa. Szatmáron — a mint lapjukból olvastuk — nagyon szükséges volna egy — bolondok háza. Nagykároly és a görög katholikus magyar püspökség. Az a nagy nemzeti vívmány, amelynek a görög katholikus magyar püspökség felállítását joggal mondhatjuk, minden magyar szívben a legnagyobb örömet keltette, de ugyan olyan fokú kedvetlenséget támasztott a románság körében. Amint az anyanyelvűkért rajongó katholikus magyarság örömét megtudjuk érteni, ép úgy magyarázatot találunk a románság aggodalmára, mert ők ezáltal elveszteni vélik azt az eszközt, amellyel a román egyházmegyékhez kötött magyarokat magukhoz láncolhatták és azok gyermekeit a románságba felszívhatták. A magyar püspökség felállításával nemzetiségük egy erősségét látják megtámadva és ennek oka, hogy a nagykárolyi gör. katholikus egyház románjai, főesperesükkel egyetemben, minden erejükkel azon igyekezorrával, afféle kedélyes falusi kántor benyomását kelti. — No, annak nagyon örvendek, hogy Londonban már hallanak rólam. Ott volt egy kollegám, a Sekszpir. Az is világszellem volt. Most én következtem . . . Én vagyok a világszellem . . . Egy évezred száll a sírjába . . . És pattognak a hexaméterek, jambusok és daktylusok pattogó összevisszaságban ... — És most világszellem, hol vannak nagy alkotásaid ? — Elzárva tartom őket. Most irom a nyolcvanhatodik füzetet. Úgy fogja beragyogni a világszellem fénye az egész emberiséget, mint a Jézusé. Eddig volt egy Messiás és lészen még egy. Itt van mindjárt egy. (Újabb daktylusok, jambusok, stb.) Kurta, kövér lábával üti a taktust és most ismét olyan a hangulat, mint egy kicsit pityókás falusi kántor körül. A világszellem különben senkinek sem árt és ha nem volna meg az a rossz szokása, hogy a csöndes járókelőkre méltóságo- san rászól: „Hódoljatok a világszellemnek!“ Akkor nyugodtan útjára engednék . . . így azonban biztos helyen őrzik Shakespeare utódját, aki most a nyolcvanhatodik füzetet írja . . . Nagyon boldog bolondok ők, mind a hárman. Egy világ fölé emelkedett meghibbant agy velejük és ugyan hányán érik ezt meg józan fejjel? _________________________________________Krónikás. ne k, hogy a nagykárolyi görög katholikus egyháznak az uj gör. katholikus magyar püspökséghez való csatolását megakadályozzák. E tárgyban múlt hó 28-án tartott közgyűlést a nagykárolyi gör. katholikus egyház, de határozat hozatalra nem került a sor, mivel az elnöklő főesperes, látva azt, hogy felirata, amelyben a mostani állapot változatlan fentartását kéri, kedvező elbánásban nem részesülhet, egyszerűen eltávozott a közgyűlésről. A főesperes megokolása szerint a mai állapot már csak azért is fentartandó, mert »mi román nyelvűek itt mind magyarokkal vagyunk körülvéve«. Jellemző indok, amely azonban még inkább kívánatossá teszi azt, hogy a nagykárolyi gör. kath. egyház tagjai zömének igazságos óhaja teljesüljön és egyházuk az uj görög katholikus magyar püspökséghez csatoltassék. A kudarcot vallott főesperes természetesen erősen agitál vágya mellett, de mi hisszük, hogy hiába. Sötétség Az egyik hírben meg van Írva annak rendje-mődja szerint, hogy ilyen és ilyen nevezetű parasztasszonyok valóságos méregkeverő bandát szerveztek. Jó pénzért segítettek eltenni fiatal parasztmenyecskék ut- jából öreg férjeiket. Ki mennyit tudott áldozni egy-egy emberéletért, aszerint adóztatták meg az özvegységre vágyó asszonyt. Jószerivel mindenki tudott a faluban, — no meg a szomszéd községekben is — erről az embergyilkos szövetkezetről. Tudomásul vették, valószínűleg olyanok is akadtak, akik meg- botránkoztak fölötte — de azok is hallgattak. Nem akadt áruló . . . Nem akadt olyan, aki nyíltan mert volna vádaskodni a sűrűn szereplő, vén embereket másvilágra szállító koporsók mellett . . . Csóválták a fejüket, hümmcgtek, krá- kogtak, szorosabban gombolták össze a bekecset, fáz lód va borzongtak meg, — de hallgattak ... És a Szent Mihály lova rogyadozva döcögtette az alvégi-, felvégi temetőkbe módos parasztgazdák (fiatal asszonyok öreg férjeinek) lassan ölő méreggel telitett tetemét . . . ... A másik hir — szépen megfért az előbbi mellett — a következőket regéli: Ebben és ebben a községben — igazán nem fontos a név, egyformán megtörténhetett volna bármelyikben — tehát ebben és ebben a községben az egyik paraszt egy szép napon elujságolta, miféle látomása volt az éjjel . . . Megjelent neki álmában nemrégiben elhunyt, kedves szomszédja. Hörögve, reszketve nyögte ki, miért hagyta ott siri nyugalmát. Nem pihenhet koporsójában, mert megfordították a gonoszok. Vonuljanak ki a parasztok, ássák föl a sirt és fordítsák vissza a hátára. Ha nem cselekszik ezt meg, meghal mindenki a faluban. Sorra veszi a fehérre meszelt, cseréptetős házakat. Ellátogat a külső és belső szobákba. Ráteszi hideg ujjait az alvók szivére és nem fognak többet fölvirradni, meghalnak sorra, kipusztul a falu . . . És a nagyfejüek megbeszélték az esetet. Ásót, kapát ragadtak és kivonultak a temetőbe. Nekifeküdtek a munkának. Kikotorták a föld alól a koporsót, — fölfeszitették és — a holtat természetesen úgy találták, ahogyan a föld alá temették . . . Egy kis szorgalommal ehhez hasonló mezei virágokból tekintélyes bokrétát lehetne kötni úgy havonta . . . Hogy nem mind ilyen a paraszt! Még csak az kellene, hogy mind ilyen legyen . , . Hogy csak akadnak ilyenek — és másutt is előfordulnak hasonló esetek . . . Igen ám, de nagyon gyakran akadnak ilyenek és az igazán nem vigasztalás, hogy másutt is vannak női bőrbe bujt fenevadak és két lábon járó, emberformája, babonás balgák. Ezek .'. Modern és tartós .'. plissézés és gouvlérozás. HAJTÁJER PÁL .*. Maáyftároly, Széchenyi-ufca 34. szám. a rom. kath. fiaiskola mellett.
