Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-09 / 15. szám
A szatmárvármegyei 48-as és függetlenségi párt hivatalos lapja. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. Szerkesztőség, hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Deák Ferenc-tér 20. sz. Telefon 84. sz. Kiadóhivatal : Széchenyi-utcza 26. szám II. emelet. ------------ Kéziratokat nem adunk vissza. —------ME GJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: DR. TÓTH ZOLTÁN. Előfizetési árak: Egész évre...........................................8 korona. Fé lévre................................................ 4 korona. Negyed évre ............................................2 korona. Eg yes szám 20 fillér. ||| Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Mézes madzag. Nagykároly, 1911. április 8. Az utóbbi időkben úgy a sajtóban, mint a képviselőilázban sok szó esett a vármegyék zülléséről és a közigazgatási tisztviselők hanyagságáról és mulasztásáról. A munkapárt egyik főorganuma az „Az Újság“ fújta meg a harci trombitát a vármegyék repedező, bomladozó bástyája ellen, amelyet követett a fővárosi és vidéki sajtó legnagyobb része, pártkülönbség nélkül. Liberális és klerikális újságírók versenyeztek abban, hogy ki tud közöttük botrányosabb modorban és hangon támadni a vármegyei közigazgatásra. A szenzatiót hajhászó újságíróknak ez a botrányos rohama mintha jelszóra történt volna. Mintha egy kéz vezette volna tollúkat, oly egyértelműig szórták a jogtalan és igaztalan vádat a vármegyei közigazgatás és a tisztviselők fejére. Mint a prédára levő héja csapott le az újságírói had az ökö- ritói, a hegyaljai és a sztropkói esetre. Ez a dühös roham még Khuen Héderváry miniszterelnököt is megremegtette és hogy az ököritói késedelem ódiumából meneküljön, Szatmárvármegye vezetőségét, különösen pedig vármegyénk alispánját szolgáltatta ki az ország közvéleményének. És hogy a mai közigazgatás tarthatatlanságára újabb támadó fegyvert adjon, európai botránynak nevezte a szatmármegyei közállapotokat. Az események azonban sorba cáfolták úgy a sajtó valótlan állításait, mint a miniszterelnök igaztalan vádjait. A vármegyei közigazgatás ellen történt és a jelenlegi kormány által kezdeményezett ezen támadás még a mindent tűrő és mindent lenyelő munkapártot is mozgásba hozta, mert nyilvánvalóvá leit, hogy ez az egész manőver egy előcsa- tája annak a harcnak, amelyet Khuen Héderváry és kormánya a bécsi hatalom kedvéért alkotmányunk utolsó foszlánya ellen : a vármegyék autonómiája eilen inditani akar. Tisza István gróf megérezte ezt a reakciót és tudja, hogy az a kormány amely a vármegyék élő fájába akarja fejszéjét vágni, az elbukott. Tisza István tudja, hogy mit jelent egy kormány életében a vármegyei tisztviselők támogatása, hiszen atyja a nagyi *ajmu Tisza Kálmán, a pénz és a tSemfőrön kívül a vármegyei tisztviselői karban találta meg 15 éven át kormánya támaszát. Tisza István egy 'ügyes, de annál ravaszabb indítvánnyal és tervezettel a maga részére igyekszik megnyerni a vármegyei tisztikar hatalmas szervezetét. A miniszterelnök és az általa fel- bujtogaíott sajtó által meghurcolt vármegyei közigazgatás tisztviselőit egy újabb fizetés emelés rendezésének kilátásával igyekszik megnyugtatni és e célból egy káros tervezettel áll elő, arra kérvén a kormányt, hogy a fizetés rendezését még ez év folyamán törvényben biztosítsa. Ámde a Tisza által kidolgozott tervezet egyenesen kizárja annak lehetőségét is, hogy e kegyes óhajtás a kormány részéről honoráltassék, mert hiszen, ha a hadügyi tulkiadások megengednék is a fizetés rendezését, lehetetlenség azt keresztül vinni azon okból, mert a tervezet a vármegyei tisztikarban két statust állít föl, az államtudományi és a jogtudományi kvalifikációhoz kötött állásokat. Míg az államtudományi kvalifikációval biró állásokban levő tisztviselőknek megadja a fizetés rendezését, addig a jogi kvalifikációval biró állásokat kizárja a fizetés rendezéséből. Eszerint tehát az árvaszéki és az ügyészi kai tagjai a fizetés rendezés előnyeiben nem részesülhetnének. Bármily kecsegtető legyen is tehát Tisza István indítványa és tervezete, a tisztviselői karra nézve, nem egyébb az, mint egy mézes madzag, a melyet Tisza, mint Khuen Héderváry leendő örököse húzott végig a fizetés rendezést szomjuhozó vármegyei tisztviselői kar száján. A vármegyei tisztviselői karnak joga van a kormánytól a fizetés rendezését és felemelését követelni. Nemcsak a megélhetési viszonyok mindig súlyosbodó terhe indokolja a fizetés rendezését, hanem azon döntő körülmény is, Fürdői epizód. A „Viktória“ penzióval szemben, mélyen benn a tengeren kilátási pontot készítettek, a melyhez két lazán egymáshoz erősített falócából építettek hidat. Az újonnan érkezett fürdő- vendégek — főleg a hölgyek — nem nagyon merészkedtek reá. Alatta széles, habzó hullámokban zúgott a tenger haragvó kedvében, néha változó színekben csillogva, puhán hullámzott, mint szép asszony bokái körül a suhogó szines selyemszoknya. Teumann Gréte sem bízott a himbálódzó keskeny deszkaalkotmányban és amikor meglátta, mily messzire nyúlik a tengerbe, hirtele- nül megállt, úgy, hogy kísérője aki követte, sem folytathatta útját. Gréte oldalt hajló fejjel nézegette a veszélyes vállalkozás chancsait. Közben megérezni vélte mögötte álló kísérőjének gúnyos pillantásait. Pirulva kapta fel a fejét, szorosan fogta össze csipkés szoknyáját, úgy, hogy apró, fehér strandcipőbe bujtatott lábai kiszabadultak és bátran masírozott előre. — Látja, ez a helyes, csak bátran — mondta nevetve csengő hangon a színész. A cél megéri a tornászást . . . Halk sikoly. A hid közepén hirtelenül nagyon heves mozgással himbálództak a deszkák . . . Gréte biztosra vette, hogy kísérője okozta a kellemetlen, nyugtalanító mozgást, hogy megfélemlítse ; ezért lerázta karjáról a segítségére siető kezet és lassan folytatta útját. A férfi nyalt, magasfoku intelligenciáról tanúskodó arca egy pillanatra elkomolyodott. Az egész fürdőközönségnek elkényeztetett kedvence volt. Szellemes, előkelő modorú férfi és mellesleg hírneves művész. A legforróbb női pillantásokkal és kedveskedésekkel szemben is megőrizte lovagias, kellemes szeretetreméltósá- gát, — de ezt soha túl nem lépte, — pompásan tenniszezett, úszott és evezett, megállta helyét a billiárd és a bakkasztalnál, amiért természetesen a férfiaknak sem volt ellenszenves. Gréte csak egy héttel ezelőtt érkezett oda egy öregnéni kíséretében. Már első napon visz- szatetszőnek látta azt az általános elragadtatást, amelylyel körülrajongták a művészt. Föltette magában, hogy a leghiivösebben távol tartja magától ezt az elkényeztetett fürdőbálványt. De azért nem kerülte. A kíséretét bármikor elfogadta. Megtűrte, mint 'ahogyan megtűrünk olyasmit, ami mulattat bennünket és amit, ha ráuntunk, egyszerűen otthagyunk. A művész észrevette ezt, de nem bántó- dott meg. Rezignáltan félősen viselkedett Grétével szemben, mint egy kis diák és ez mulattatta, de ezzel még jobban magára haragította Grétét. Baleset nélkül érkeztek a hid végére, amely sokkal erősebben volt megcsinálva, ott nyersfából készült padok is állottak. Gréte rátámaszkodott a hid karfájára és engedte, hogy a friss tengeri fuvollat összeborzolja selymes haját. Milyen csodaszép itt minden, csak ne kellene mindenáron — boszan- kodni. A tenger mélyen lélegzett és átlátszó, zöld hullámai magasra csapódtak, — csak a parthoz verődve apadtak el csöndesen. A délutáni nap aranyesőt hintett az örökkön mozgó, változó, végtelen víztükörre . . . — Óh, milyen csodaszép, — sóhajtotta elragadtatva Gréte és akaratlanul szivére tette a kezét. Örömsugár szökött a férfi meleg érdeklődéssel rajta nyugvó szemeibe, de gyorsan alázatos közönyt parancsolt arcára, amikor Gréte ráemelte fátyolos szemeit. És Gréte gyerekesen heves mozdulattal fordult el tőle, még a lábával is dobbantott. Haragra lobbantotta ez a ki- állhatatlanul öntelt ember, aki most is csak azért mosolygott reá, mert a jóneveltsége nem engedte meg neki, hogy arcba kinevesse. Forr
