Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1911-03-12 / 11. szám

Nagykároly, 1911. márczius 12.

Vasárnap.

VII. évíolyam. 11. szá.

A szatmárvármegyei 48-as és függetlenségi párt hivatalos lapja.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. Szerkesztőség,

hová alap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Deák Ferenc-tér 20. sz. Telefon 84. sz. Kiadóhivatal : Széchenyi-utcza 26. szám II. emelet. :

____ — : Kéziratokat nem adunk vissza. 1 1 :

ME

GJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő:

DR. TÓTH ZOLTÁN.

Előfizetési árak:

Egész évre...........................................8 korona.

Fé

lévre................................................ 4 korona.

Ne

gyedévre...........................................2 korona.

Eg

yes szám 20 fillér. ||| Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

A reakció politikája.

Körülbelül ezer ember csinálja Magyarországon a politikát s ennyinek van haszna belőle. Húszmillió pedig csak kárát látja, vagy az árát fizeti az ezer kiváltságos ember politikájának.

A ma uralkodó politika azonban nemcsak pillanatnyi károkat okoz a jelenben, hanem irányzatával veszélyezteti a jövendőt is. Mert a vezető államférfiak, talán, hogy fedezzék politikájuk meddőségét, működésűk sikertelenségét, elvet csinálnak a kényszerűségből s mert ők kénytelenek lemondani minden nemzeti törekvésről, most már hirdetik is, mint igazságot, a lemondás politikáját.

Ez ellen a szerencsétlen politikai irány ellen, mely a nemzetből még a jogaihoz való ragaszkodást, az önállóságra való törekvést is ki akarja irtani, tiltakoznunk kell.

Ha a mai többség és kormánya nem képesek megvívni a gazdasági önállóság első várát, az önálló jegybankot, hanem bírják ezt megközelíteni sem a készfizetések megkezdésével, ha a hadseregben nem tudják érvényesíteni sem a magyar nyelvet, sem a nemzeti szellemet, akkor még igazolhatják, vagy menthetik talán magukat, vagy erejük és tekintélyük gyengeségével, vagy az ellenfelüknek erősségével. Mert hiszen udvar és Ausztria állana a nemzeti törekvések elé gátul.

De hogyha ebből a lemondásból, amibe ideig-óráig kényszerűségből bele- nyugodhatik a nemzet is, rendszert, prog- rammot és politikai hitvallást akarnak csinálni, akkor rosszabbat cselekesznek mint ellenségeink. Mert hiszen ellenségeink csak megakadályozzák jogaink érvényesítését, de a lemondást hirdető politikusok a nemzet leikéből akarják kiirtani a vágyakat s agyvelejéből a jognak tudatát.

Khuen kezdette egy beszédében pengetni ennek a szerencsétlen politikának húrjait, midőn azt mondotta, hogy a nemzeti követelések teréről el kell terelni a közvéleményt. Folytatta gyakorlatban majdnem minden miniszter azt az irányzatot, hogy lassankint a nemzetnek nemcsak egészét, hanem minden egyes osztályát is le kell szoktatni arról, hogy valamire törekedjék vagy valami után vágyakozzék, amihez jogé is volna.

Most azután betetőzte ez irányzatot gróf Tisza István, amidőn valósággal megcsinálta a lemondás politikájának hitvallását és felszólította még a negyvennyolcas és függetlenségi pártokat is, hogy ezek is mondjanak le amaz utolsó nemzeti követelésekről is, amiket kormánypártiságuk idején még nem akasztottak szegre.

Az az igazi nemzet, amely távol áll a politika érdekkörétől, a amely rendesen megfizeti a nagy urak politizálgatását,

mélyen elszomorodva látja, hogy azok a férfiak, akiket rang, vagyon, születés, tehetség, hivatás, vagy véletlenség esélye fölénk helyezett s akiknek eszmékkel, gondolatokkal, reformtervekkel kellene megtermékenyíteni a közvéleményt, akiknek ékesszóval és példaadó cselekedettel kellene a nemzet lomha tömegét uj küzdelemre sarkalni, lelkesíteni, azok hirdetik a lemondás szükségességét, sőt ami még rosszabb, annak üdvösségét. *

Hiszen az emberek nagy tömege úgy is a napi érdek posványában fetreng s csak nehezen lehet fölkelteni a közérdeklődést közcélokért.

Hova fog tűnni tehát a nemzet igazi ereje, ha maguk a vezető államférfiak szándékosan Írják ezt. S nemcsak böl- cseségnek, hanem hazafiságnak is hirdetik azt, hogy hagyjunk föl a nemzeti törekvésekkel, áruljuk el azokat az eszméket és célokat, amelyekért apáink s nemrég még mi magunk is küzdöttünk, lelkesedtünk s elégedjék meg mindenki azzal, ha a maga érdekeit annyira-ame- nyire ki tudja egyenlíteni s akár az állam kasszájából, akár a másik zsebéből annyit tud harácsolni, amiből vidáman élhet.

Kérész-életű politikusok hirdethetnek ilyen máról-holnapra szóló politikát. Akiknek maguknak sincs jövőjük, azok éljenek rövid hatalmuk pillanatnyi kiaknázásából, de a nemzetnek van jövendője,

A három vörös szakállu.

— Keleti rege. —

Achmed Kalab fija fejére tette kezét és elhaló hangon igy szólt hozzá:

— Érzem, hogy utólsó órám közeledik.

Őrizd meg azt a kis vagyont, mit sok évi fáradsággal szereztem és hallgasd meg utolsó tanácsomat: „Őrizkedjél a vörös szakállu

emberektől !“ E szavak után Achmed Kalab a fal felé fordult és egy hosszú sóhajjal átvándorolt Mohamed paradicsomába.

Selim eltemette atyját, nyolez nap és nyolez éjjel gyászolta, azután vagyonát — 300 aranyat ás 14 drágagyöngyöt — egy kis zacskóba tette és elindult Damaskusból Bagdad felé. Útjában egy este a gyaloglástól fáradtan Belzorába, a bölcs dervisek városába érkezett. Ibraimhoz, a „Mohamed sirjá“-hoz czimzett vendéglő tulajdonosához szállott és átadta neki megőrzés végett vagyonát. Selim, előrelátásával megelégedve, nyugodtan lefeküdt és néhány perez múlva az igazak álmát aludta. Másnap már magasan állott a nap az égen, midőn felébredt.

— Allah segítsen, — rnondá Ibrahim, vendégét figyelmeztetve, hogy siessen, hogyha még Bagdadot el akarja érni.

— Köszönöm, — viszonzá Selim álmosan, szemeit dörzsölve és talpra ugrott.

Gyorsan rendbehozta ruháját és a 300 aranyat és 14 gyöngyöt kérte.

Ibrahim összehúzta szemöldökeit és kijelentette, hogy semmiféle aranyról, gyöngyről nincs tudomása.

— Tréfának jó — nevetett Selim — tisztelt Ibrahim, de hisz magad mondtad, hogy siessek, hogyha el akarom érni Bagdadot. Hagyjunk fel tehát most a tréfákkal, szolgáltasd ki vagyonomat és ezerszer megköszönöm szolgálatkészségedet.

Ekkor Mohamed sírjának a korcsmárosa mérges lett.

— Nézze meg az ember! Egy becsületes embert akar e csaló szerencsétlenné tenni. Az állítja, hogy aranyait és gyöngyeit adta át nekem megőrzés végett. Dobjátok ki ez arczátlan bolondot, naplopót.

És mielőtt még Selim csodálkozásából felosudott volna, már az utczán volt a sárban. Azon sáiosan feliált és oly jajveszékelésbe tört ki, hogy az emberek köréje csoportosultak.

— Jaj, jaj, a vörös szakállu! — kiáltá. — Oh, Achmed, jó atyám, valóban igazad volt! Oh, szép aranyaim, gyöngyeim !

— Megbolondult! mondák az emberek és tovább mentek, csak egy öreg férfiú maradt ott és közalebb lépve az ifjúhoz:

— Vigasztalódjál fiam, — rnondá — mi történjék Ibrahim vörös szakállával? Talán segíthetek?

A férfi barátságos szavai reményt öntöttek az ifjú szivébe és elpanaszolta baját.

— Mily oktalanságot követtél el! — kiáltá az öreg, midőn Selim elbeszélése végéhez ért. — Menj a kadihoz, add elő ügyedet!

Selim gyorsan a kadihoz ment s előadta panaszát.

— Hozzátok elém Ibrahimot 1 — paran- csolá a kadi.

Ibrahim megjelent és mélyen meghajolt a biró előtt.

— Nálad van ezen ember 300 aranya és 14 gyöngye? kérdé a kadi.

— Ez egy bolond ! — rnondá Ibrahim és kezét esküre emelte: — Soh’se lássam meg a szent Kabaat, ha ez az ember nem őrült vagy csaló. Vakuljak meg, hogyha aranyait láttam, némuljak meg, hogyha csak egy szavam is nem igaz.

— Kelj félj, — rnondá a kadi Selim felé fordulva. Ismersz-e két becsületes polgárt a