Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-24 / 52. szám
Nagykároly, 1911. december 24. Vasárnap. VIÍ. évfolyam szám. 52. A szatmárvármegyei 48-as és függetlenségi párt hivatalos lapja. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. Szerkesztőség, hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Kölcsey utca 11.sz. Kiadóhivatal : Atilia-utcza 15. száta . , Kéziratokat nem adunk viasza. ..............ME GJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő : DR. JOSITS MIKLÓS. Előfizetési árak: Egész évre...........................................8 korona. Fé lévre................................................ 4 korona. Ne gyedévre...........................................2 korona. Eg yes szám 20 fillér. j|| Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Ünnepnapra. Az élet nagy forgatagában, a küzdelmek és megpróbáltatások kínja, gyötrelme között, a létért, a mindennapiért tülekedők zagyva tömegében lenni kell egy percnek, egy pillanatnak bár, a mikor megáll a kavargás, megszűnik a keserv metsző fájdalma, elcsillapodik a zaj és az ember önmagához tér meg, leikébe tekint, ünnepel. A hetekre, hónapokra osztott időnek ez a pillanata, ez a perce az egész emberiség nagy, nagy ünnepe, a karácsony. Az egész emberiségé, melyet nem különit el egymástól faji hovatartozandó- ság, nem választ el vallás, hanem eggyé, összeforrottá teszi egy közös érzés, egy mindent átható eszme és gondolat: a szeretet, a mely testet öltött a vallás alapitó Ur születése által. A próféták jövendölése, egy megkínzott népfaj sóvárgása a földi hatalom elérkeztét váró Messiás születésével még nem merítette ki azt a sok évszázados esengést, a mely után népek, nemzetek és országok vágyakoztak; a földi király eljövetelébe vetett hit és várakozás csak külső formája volt azoknak a sejtéseknek, melyeknek ereje, telje és bensősége a lelkek mélyén szunyadozott és a melyeknek nevet, kifejezést adni erőtlenek, képtelenek voltak. Érezték, mert érezniük kellett, hogy a földi hatalom csupán egy magában ragyogó fény, kápráztató csillogás, megnyilatkozásában erő, sőt erőszakosság is, egyaránt lehet; de a fénynek akkor lesz melege, a csillogásnak ereje, a hatalomnak erőssége, ha ezt a minden gondolat fölötti, minden emberi sejtést felülmúló nagy, általános érzés irányítja. S vájjon mi más lehetett volna ez az érzés, ez a gondolat, mint a szeretet, az emberbaráti, egymásiránti szeretet, a melyet országok, világok eddigi lakói : az emberiség nem érezett, nélkülözött. Igen, a szeretet vallását jelenti az Ur eljövetele, igen, a szeretet megszületése esik egybe az Ur születésével. Ezért, már ezért ünnepe, közös ünnepe az egész emberiségnek a karácsony ünnepe. Közel kétezer esztendeje, hogy ki- gyult az egyszerű pásztoremberek feje fölött a ragyogó csillag, amely őket a nazareíhi jászolba fekvő ‘'Csecsemő felé vezette; közei kétezer esztendeje, hogy a próféták jövendölése, amely balzsamként hatott egy nemzet sajgó sebére és uj világot jósolt a Messiás eljövetelével kapcsolatban : valóra vált. És mégis, mégis annyi tenger idő, évek ezrei, hónapok tízezrei, napok milliói dacára nem várjuk-e még mindig az uj Messiást, az uj megszabaditót ? S vájjon miért? Magunk lettünk erőtlenebbek, hitünk lankadt talán, avagy sorscsapás, küzdés és megpróbáltatás tett kishitüvé? Ám lehet, hogy mindez avagy közülök egy is talán. De nem éreznők, nem várakoznánk uj Messiás után, ha lelkűnkből a szeretet örök tüzét lánggal lobogni, minket melegíteni éreznők. Csakhogy nem érezzük. Pislákoló fénye az önzés hamujával van betakarva, melegítő erejét a közöny teszi próbára és a boldogító megnyugvás helyett a magunk érdekét keressük iiy módon a szeretet tanítása ellen cselekedvén, megtagadjuk magát a Messiást. Várunk, pedig várunk. Reményekkel, sejtelmekkel és vágyakozásokkal van tele szivünk. Várunk, pedig várunk. De várakozásunk teljesültét másoktól várjuk ahelyett, hogy azokat magunk igyekeznénk megszerezni, ahelyett, hogy lelkünket véve vizsgálat alá, ott abban keresnénk a megnyugvásra vezető, egymást megértő nagy, fenséges gondolatot : a s eretetet. Ünnep van. Álljunk meg egy percre, egy pillanatra bár. Ünnepeljünk, úgy, hogy lelkünket vizsgáljuk meg és ha nemcsak vizsgáltuk, hanem fogadást téve fogadásunkat megtartjuk : megtaláljuk a várva-várt Messiást, feltaláljuk újra a már-már elköltöző felebaráti szeretetet.-y.Fizessünk elő a Szaimárvármegyére! Aki megbánt. . . Aki megbánt, azt gyűlölöm szivemből, Most már gyűlölni is tudok, merek. Elpártolok ama nagy tűrő szenttől, Mártír én többé soha nem leszek! Tudok szeretni, de gyűlölni jobban, Mert már most élni akarok. Eddig csak vártam és nem dulakodtam : Megbénítottak a Krisztus-tanok. Jaj annak, jaj, ki csak azokra hallgat, Ki tűr, bízik és aki megbocsájt. Az sírjáig a kálvárián ballag, S a gond meglékeli a homlokát. Eddig az élet bus Lázárja voltam, A testamentum vigasztalgatott. Ó annyi kínban, gyötrelemben, gondban, Lelkem csak sirt, sirt, jajgatott. Zsoltár volt mindenik följajdulásom. Ma gyűlölni kell s ha kell: hát tudok. Zsoltár-sirámot ezen a világon Mormoljanak a templom-koldusok! Peterdi Andor. Két napló. (Béla naplója.) Szeptember 9. Én jól játszom és sok játékom van, de legjobban játszom Sárikával, aki az unoka- testvérem és olyanszinü szőke haja van, mint Ödön bácsinak az aranyórája és mindig nevet. Neki van egy becsukós szemű babája és nekem van egy gyönyörű kis fogatom, fehérszörü hintalóval és én ráülök a ló hátára és beleültetem a fogatba Sárikát a becsukósszemü babájával és elkiáltom magamat, hogy „gyi, te Sárga, siess, mert most elrablóm Sárikát!“ és akkor olyan jó. A Sárga (pedig fehér a szőre) megérti, mit mondok neki és elkezd gyorsan hintázni, Sárika pedig bent a kocsiban hangosan nevet, olyan édesen mint a selyemcukor és azt kiabálja nekem a hátam mögül: — Hajts, Béla! Üsd a Sárgát! Miénk a világ! Sárikának ezt az utolsó mondását én nem nagyon értem ugyan, de az nem baj, mert Lenke néni, a mamája mondta neki a múltkor, mikor a múlt hétfőn este nem akarta elengedni a mamáját, meg Ödön bácsit (az édesapját) a színházba, hanem keservesen sin. — Ne sírj, Sárika, lelkem, — igv szólt hozzá Lenke néni — majd mehetsz te még színházba annyit, hogy ráunsz. Te is meg Béla is. Istenem, hisz’ a tiétek a világ. És a néninek alkalmasint igaza van, mert ha én Sápikának a szőke haját nézem, amelyiknek épp olyan színe van, mint az aranyóra, csakhogy nem ketyeg, hát magam is úgy érzem, hogy miénk a világ. Kár, hogy a leány még igen fiatal, azaz hat esztendős, én pedig már nyolc leszek januárban. Október 21. A tanító ur leültetett, mert nem tudtam neki megmondani, hogy ha két ló együttvéve tizenkét esztendős és az egyik ló két évve öregebb a másiknál, akkor milyen idős külön- külön mindegyik ló? Az ilyen kérdéseket én különben is szamárságnak tartom, mert Ödön bácsi szerint az iskola arra való, hogy életre Nagy karácsonyi és Kereskedelmi bank palota újévi vásár :: :: Széchenyi-utca.
