Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-17 / 51. szám
Nagykároly, 1911. december 17. Vasárnap. VII. évfolyam szám. 51. A szatmárvármegyei 48-as és függetlenségi párt hivatalos lapja. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. Szerkesztőség, hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Kölcsey utca 11.sz. Kiadóhivatal : Atilla-utcza 15. szám " :1 Kéziratokat nem adunk vissza, 'vrr—;_ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: dr. josits Miklós. Előfizetési árak: Egész évre ............................ 8 korona. Félév re ........... 4 korona. Negyedévre . . . . . . ..... . . . 2 korona. Egyes szám 20 fillér.' JU' Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. — -....^------- —- -------■■■■ - Ta nítók sztrájkja. A magyar állami tanítók Országos Egyesületének legutóbbi gyűlése határozatiig proklamálta a kultursztrájkot arra az esetre, ha a kormány nem teljesiti a fizetésrendezésre vonatkozó kívánságaikat. Kultursztrájk. Nézzünk a szemeközé jól ennek a szónak. A tanítók úgy értik a kultursztrájkot, hogy jövőre nem lépnek be semmiféle társadalmi egyesületbe, azokban szerepet nem fognak vállalni, nem tartanak kulturális és gazdasági felolvasásokat, népköröket nem vehetnek, népkönyvtárakat nem kezelnek, egyszóval visszahúzódnak minden olyan munkától, amelynek a célja a nép értelmi színvonalának emelése. Eddig rendben volna a dolog. Ámde felvetjük azt a kérdést, mi lesz ennek a következménye ? Az, hogy... a nép amelynek értelmi színvonla ma is elég alacsony, még elmarao^itabb lesz. Hát vájjon a méginkább elmaradott néptől várhatják-e azután a tanítók, hogy az anyagi helyzetükön javítani fog. Bizonyára nem. Szavaztassuk meg titkosan ma Magyarországnak valamennyi lakóját, hogy erre az egy kérdésre vonatkozólag mi a véleménye : keli-e a tanítóknak a mostaninál nagyobb fizetés? Megvagyunk róla szentül győződve, hogy az intelligenciát kivéve az ország valamennyi lakójának az lesz a válasza, hogy a tanítóknak már most is elég sok a fizetésük. Úgy van, úgy tanító uraim! A tanító hivatását felfogni, a tanítót értékelni nem a műveletlen tömeg tudja, hanem igenis csak az ország lakosságának müveit része. Kultutátlan tömegtől tehát ne várjanak Önök fizetés javítást, csakis a müveit emberektől. S ha már most a tanítók kimondják azt, hogy ők nem fogják többé művelni a népet, akkor annak mi sem lesz természetesebb következménye, mi :ogy a fizetés javítás minden miniszteri Ígéret dacára még sokáig fog késni az éji homályban. Tisza István gróf határozottan elhibázta a dolgát, amikor azt a kijelentést tette, hogy vannak érdemesebb társadalmi osztályok, mint a tanítók, akik jobban megérdemlik a fizetés . javítást. Hát ebben nincs igaza. A tanítók mindennél jobban niegerdfernlTk a hlgyobb fizetést, azt, hogy mostoha helyzetükön javítson az állam vagy a társadalom, mert hiszen a tanítókra bízzuk a legdrágább kincsünknek a kezelését, gyermekeink lelkének a nevelését. — Bizony furcsán fog kinézni a gyermeki lélek idomitása, ha a tanító sorsával és önmagával elégedetlen, ha az adósságok tengerében éviekéi, ha családjának és hozzátartozóinak csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudja megadni a mindennapi kenyerét. A tanítók helyzetén tehát okvetlenül javítani kell. Ezt követeljük elsősorban mi, az intelligenciához tartozók, mert minden intelligens embernek hő óhaja az, hogy a tanító hivatása magaslatán tudjon maradni és a kultur- hiány, ami minden bajnak előidézője volt az országban, mielőbb megszűnjön. Reméljük azonban, hogy ezekután a tanítók sem fognak húzódozni a műveltségnek minden megengedett eszközzel való terjesztésétől. Reméljük, hogy a proklamált kultursztrájk csak papiroson marad s azt a gyakorlatban megvalósítani már csak a saját érdekében sem fogja egyetlenegy tanító sem. Az a társadalmi munka, amit amúgy könnyen elakarnak dobni maguktól a tanítók anyagilag is hasznothajtó volt rájuk nézve. A gazdakör vezetésével legtöbbnyire együttjárt a hitelszövetkezeti és fogyasztási szövetkezeti könyvelői állás, amelyért legtöbb helyén méltányos fizettség illette meg a tanítókat. A társadalmi munka, ha közvetlenül nem is, közvetve mindég meghozta a maga anyagi hasznát. Végeredményben tehát a tanítóság anyagi érdekei ellen vét az és vétett, aki kultur- sztrájkra buzdította, vagy lovalta fel őket. Megvagyunk róla győződve, hogy azok, akik e határozatot hozták, a társadalmi kulturális munkából legkevésbé vették ki a részüket és kizárólag csak felültek azok ugratásainak, akiknek a nép érdeA hajótörés. Elhangzottak az orgona utolsó akkordjai, a Madeleine templom óriási kapuja feltárult s boldog férjének karján lépett ki rajta az uj asszony. Egy pillanatig megállt és arcán napsugaras mosoly jelent meg. Hosszú pillantást vetett az előtte . fekvő panorámára, mintha onnan akarná olvasni a jövő titkát. Azután könnyű léptekkel futott le a templom lépcsőin, ahol a bámuló és kiváncsi tömeg tolongott, beszállt az ott várakozó autóba, amely pillanat alatt messzire vitte el őket. Végre egyedül volt, azzal a férfival, akinek oldalán akarta megtenni a titokzatos utazást az életbe. , — Ismerte ön miss Hopkinst ? — kérdezte az öreg Moriére és egy karcsú fiatalember vállára ütött, aki félig elbújt egy oszlop mögött és pórázon fogott egy szép selymes szőrű kutyát. — Persze, hogy ismerhette — tette hozzá, be sem várva a választ — hiszen maga is künn volt Ausztráliában. Mikor ■ jött vissza onnan ? Gűy Nelval e sok kérdés közül csak a legutóbbira feleit. — Két hónapja, hogy Pári$ban vagyok mondta és leoldotta a kutya nyakáról a szíjat. Az állat boldogan ugatott és ugrándozva futott le a lépcsőkön. — Micsoda, már két hónapja ? És fel se keresett ? . — Megbocsát, de szörnyen el voltam foglalva. És őszintén bevallva, nem voltam jó hangulatban. Egészen visszavonultan élek. — Miféle bánat nyomja a szivét ? — kérdezte résztvevőén Moriére, azzal az apai bizalmassággal, amelyet a nagy korkülönbség miatt engedett meg magának. —. Mesélje el nekem, kedves fiam, ha nem követ el vele indiszkréciót. Higyje el, legjobban úgy birkózhatunk meg a fájdalmunkkal, ha nem maradunk négyszemközt vele. Ha elmondhatunk mindent, a szivünk is megköny- nyebbül! . ,, , . — Önnek talán igaza van ? — mondta a fiatalember. — És minthogy ön egyike a legjobb és legrégibb barátaimnak, talán megkönnyebbülök, ha elmondom Önnek, hogy miért jöttem el ide, hogy távólról nézzem miss Hopkins esküvőjét és miért jöttem el Nanette-el. — Az ön kutyájának is jutott szerep ebben az esetben ? • — Annak is. De elmondok mindent. Ezt az asszonyt, akit az imént vittek el innen, Sydneyben ismertem meg, ahol egy benszülött családnál lakott. Első naptól kezdve elragadott szépsége és egész lényének bájossága, által. Akaratomon kívül egész sereg sóhajtozó imádó k^zé kerültem, akiknek pillang'ószárnyaik tüzet fogtak Hopkins kisasszony ragyogó fekete szemein. — Ahá! — szólt bele Moriére — és ön, mint Frankhon igaz fia, életében legelső helyre emelte a szerelmet. De, hogy Mohéra szerint szóljak: „Mi a csodát keresett ön azon a gályán !?“ — Ezt most magam is kérdem. Hogy minél többször találkozhassam vele, összeköttetést kerestem minden szalonba, ahol ő is Nagy karácsonyi vásár Szőkénél. Egy klg. szaloncukor 1 korona 80 fillér!
