Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1911-11-26 / 48. szám

A szatmárvármegyei 48-as és függetlenségi párt hivatalos lapja.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. Szerkesztőség,

hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Kölcsey utca ll.sz.

Kiadóhivatal: Atilla-utcza 15. szám ~— Kéziratokat nem adunk vissza.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő:

DR. JÖSITS MIKLÓS.

Előfizetési árak:

Egész évre

...........................................8 korona.

Fé

lévre................................................ 4 korona.

Ne

gyedévre...........................................2 korona.

Eg

yes szám 20 fillér. |[| Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

Egy felebbezésről.

Nagykároly, november 26.

A szatmármegyei Széchényi-Társulat legutóbbi közgyűlésének a választói reform tárgyában egyhangúlag hozott határozata ellen felejj&ezés adatott be egy szatmári ur részéről, a kiről úgy tudjuk, hogy a közgyűlésen jelen sem volt sőt a Széchényi-Társulatnak nem is tagja.

A felebbezés egész tartalmát nem ismerjük, csak azt halljuk, hogy a Széchényi-Társulat közgyűlése pártpolitikai ügyet tárgyalt. A közgyűlésen jelen nem volt felebbező ur ezen kifogásából most már azt is megállapíthatjuk, hogy a „Szamos“ nov. 9-iki számában a Társulat közgyűlése ellen emelt ama vád, hogy a „Társulat tisztán pártpolitika szempontjából fogta fel a kérdést“ — a felebbező úrtól ered.

A felebbező urnák a Széchényi- Társulattal szemben elfoglalt ez°n jogosulatlan és indokolatlan állás i^gialását szó nélkül nem hagyhatjuk.

Különösnek találjuk, hogy olyan ember kifogásolja a Széchényi-Társulat közgyűlésének „egyhangú“ határozatát, a ki a Társulatnak nem tagja, a ki sem alapitói sem pártolói tagdijat a Széchényi-Társulat nemes törekvéseire és céljaira nem fizet, a ki a Társulat hazafias működésében, munkálkodásában részt nem vesz, annak a nemzeti eszme és a

magyar nyelv erősítése és fejlesztése körüli öntudatos és önzetlen munkásságában még egyetlen lépést sem tett.

De ettől eltekintve is megbotránkoztató a felebbezés azért, mert nemcsak jogosulatlan, de igazságtalan is.

Ha a felebbező urat nem a munkapárti politikának szenvedélye vezeti, hanem az igazságérzet, úgy felebbezése megírása előtt elolvasta volna a Társulat alapszabályát a mely úgy szól:

„a társulat célja: u magyar érdekek előmozdítása; célja: a magyar állam eszméjének általános smerést és érvényt szerezni, az ehez való ragaszkodást erősíteni, —

„a magyar érzelem gyarapítása és szilárdítása mellett a magyar nyelv ismeretét az idegen ajkú lakosok közt terjeszteni“ mert jelszava is az: „Legyen a hazának minden lakosa a magyar államiság hive és tudjon,magyarul.“

Ha ennek olvasása után a felebbező ur a saját pártlapjából a „Szamos“-ból olvasta volna a közgyűlés lefolyását, értesült volna arról is, hogy Falussy Árpád a közgyűlés elnöke felkérte a jelenvoltakat, hogy a választói reform kérdésében minden pártpolitikai tekintetektől menten, kizárólag csakis a Társulat 28 éves traditióhoz híven nyilvánuljanak meg a nézetek.“ És ha ezek után, az elnök által szerkesztett, — a megjelent igazgató tanácsi és később a közgyűlés

tagjai által (politikai pártkülönbség nélkül) megvitatott és egyhangúlag elfogadott határozati javaslatot is elolvasta volna, úgy meggyőződhetett volna (ha akart volna) arról is, hogy úgy az igazgató tanács, mint a közgyűlés az alapszabály fentebb idézett intentióinak tett eleget akkor, midőn a nemzet jövő fen- maradásának létalapját képező választó- jogi reformot a magyarul Írni, olvasni es beszélni — tudáshoz köti, — az idegenből bevándoroltaknak pedig csak a honpolgári eskü letételétől számított 3 év múlva tartja megadhatónak a választási jogot és tekintette! az országot körülvevő nemzetiségeknek a magyar állameszme és a magyar kultúra elleni gyűlöletére — a szavazás titkosságát kizárólag csak a városoknak — a hol tudvalevőleg a magyar kultúra rohamosan és diadalmasan fejlődik — véli megadhatónak.

Íme a Széchényi-Társulat 28 éves traditiójához hű maradt, sőt alapszabályához hiven a választói reform nagy nemzeti átalakulásának bekövetkezendő eseménye előtt megragadta ezt az alkalmat is, hogy az illetékes és döntő faktorok figyelmét egyrészt a nemzetiségi vidékeken a titkos szavazás jogának végzetes veszedelmére figyelmeztesse, másrészt, hogy társulati jelszavának is eleget tegyen akkor, midőn legfontosabb közjognak, az államkormányzásában közjogA züllés utján.

Sebestyén valamelyik este a ligetben egy kis nőt csípett. Nem lehetett több tizenhat évesnél, de olcsó rongyai mögül ingerlőén, frissen, buján és diadalmasan emelkedett ki fiatal testének szépsége. Madonna-szemei voltak a kis leánynak és fitos, pikáns orra, ami szinte frivollá tette fekete szemeinek áhitatos nézését. Sebestyén úgy örült neki, mintha árverésen olcsó pénzért valami csodálatosan finom, mü-gyüjtőknek való perzsa szőnyeghez jutott volna. Mohó szemeivel fölbecsülte a pazar szépséget, ami szinte ingyen került a kezei közé és elhatározta, hogy a kis leányt megtartja magának. Még másnap keresett egy két személyre szóló pompás és diszkrét lakást és ott helyezte el kincsét.

*

Abban a kávéházban, ahová Sebestyén esténként el szokott járogatni, valami uj és kábító szenzáció gyanánt hatott megjelenése a nővel. Itt volt a fiatal ember rendes társasága, jól kereső kereskedő-nép, akik itt áldoztak néhány órát a bohémságnak az üzletben, szaladgálásukban eltöltött órák után. Itt hangosak voltak és vidámak és gúnyos megjegyzésekkel

ugratták egymást, itt beszélték meg a napi eseményeket és itt mondották el kalandjaikat. Ami kellemetlen volt rajtuk a napi életben, azt kívül hagyták a kávéház falain, egyebekben pedig olyanok voltak, mint minden más összeszokott társaság, amelynek megvan a maga asztala a kávéházban és ezen a réven merészebbek, bizalmasabbak voltak az egyéb kávéházi vendégeknél.

Ide hozta Sebestyén egy este Micit, akit a polgári hangzású Mariska név helyett Miéinek keresztelt. Most már nem olcsó kartonbluz feszült a kis leány ingerlő testén és nagy, tollas kalap árnyékolta be a fél arcát, de ez árnyékból az élet pirosságával kacagott ki a lány kissé nyitott, csodás ivelésü szája.

Nagyszerű volt a bevonulás. A kövér kasszírnő — mindnyájuK közös jó barátnője — érdeklődve hajolt ki üvegekkel és tányérokkal megrakott páholyából, a főpincér az elismerés és bizalmasság kedvesen összekevert gesztusával veregette meg Sebestyén vállát és széles mosolygással súgta a fülébe, hogy:

— Nagyszerű nőt tetszett fogni.

A felszolgáló pincér és a szivarosgyerek az újon érkező vendégeket alarmirozták :

— Tetszett már látni a Sebestyén ur uj nőjét ?

És boldogan és fölvillanó szemmel magyarázták, hogy ilyen nő nincs is talán több Pesten és hogy ez a Sebestyén milyen nagyszerű fiú. Mint orgonavirágból omló buja, varázslatos illat, úgy árasztotta el a kávéházat valami uj, nagyszerű, tavaszi mámor, az embereknek ragyogott a szemük és amig fölitták Mici szépségét, lelkesen és boldogan magyarázták egymásnak.

— Nagyszerű fiú ez a Sebestyén!

Az elismerő hang mögül azonban, mélyen elrejtve a lelkek fenekén, valami keserű irigység ülepedett meg ezeknek az embereknek, akárcsak magának Sebestyénnek is, Budapest szerelmeiből csak futó és jelentéktelen kalandok jutottak. Egy-egy morzsa a pazarul fölte- ritett asztalról, némi ételhulladék, amit a mohón ólálkodó kutya néh& megkaparint és olyankor pár pillanatra elcsöndesedik. Most, hogy Sebestyén a véletlen kegyelméből szerelmi főnyereményt csinált, első mámoruknak hamar érezték fanyar mellékizét, mert bosszantotta őket, hogy ez a Sebestyén, aki semmivel sem különb, mint ők, már eljutott oda, ahová ők titkon és hiába sokat vágytak. És mert nem volt reményük, kívánták, hogy Mici csúfolja meg a barátjukat. •