Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-29 / 5. szám
SZATMÁRVÁRMEGYE. iát 5-ik szám. íépten-nyomon visszaélnek azok a kik hívatlanul jogtalanul minden előképzettség nélkül tolakodnak be a hírlapirodalom nemes táborába, nem abból a célból, hogy a nemzeti culturának használjanak és. a magyar nyelv és magyarirodalom fejlesztésén fáradozzanak, hanem. hogy. ezen hatalmas alkotmányos jogunkkal visszaélve a sajtószabadságot sajtó szabadossággá alacsonyitsák le és lerombolják a magyar társadalom előtt a sajtószabadság megmérhetetlen értékének becsét. Rut szenzáció hajhászásból de még inkább alacsony önzó célból durva kezekkel markolnak bele a családi életbe és az egyén féltékenyen őrzött becsületébe és ezzel mint a gonosztevők megrabolják a család és egyén nyugalmát is. — A hírlap irodalom ilyen munkásai aztán megmérgezni képesek a legnemesebb társadalmi intézmény áldásos müködésétis. A sajtó ilyen alakjaival szemben — a kik rágalmazásból, valótlan és alaptalan állítások közléséből élnek — az egyes egyéneknek és független helyzetben lévő embereknek sok féle fegyverük van a mellyel elégtételt szerezhetnek, ámde a társadalmi életet ily módon mételyező hírlapi támadások felett városunk egyetlen irodalmi és művészeti Egyesülete szó nélkül napi rendre nem térhet. A Kölcsey Egyesület e város falai között nemcsak e város társadalmi életének fejlesztésére, irányítására, de a magyar irodalom fejiesztésére és ápolására is alakult. E működése körében a társadalmi életet, a magyar irodalmat, mint mindnyájunk közkincsét képező tulajdonunkat hívatlan és kritikára nem jogosult egyének részéről történő alaptalan támadásokkal szemben megvédelmeznünk keli, mert a Kölcsey Egyesületnek nemcsak joga, de kötelessége is a sajtószabadsággal való vissza élést üldözni és az alaptalan, jogtalan és valótlan tartalmú hírlapi támadások 2-:k, oldal. _________._______________ vérem annyit beszélt a tánczestélyről, frakkos fiatal emberekről, rózsaarczu irigykedő lányokról, hogy alig vártam a legközelebbi alkalmat, mindezekről személyesen meggyőződhetni. Az alkalom nem késett soká. Addig kértem, rimánkodtam, mig végre beleegyeztek szülőim. Bár atyám szomorúan mondta : — De kis lányom, mit fogsz itt csinálni, hiszen nem tánczolhatsz ? —■ Sebaj, majd nézni fogom ! És magukkal vittek. A csillogó fény, a kábító zene s a forgó ringó párok elkápráztatták szememet. Szivem úgy dobogott. Képzeletben velük repültem s éreztem, mint száradnak ki ajkaim a belső láztól, mely véremet fölkorbácsolta, ereimet a szétpattanásig ' feszitette. . Majd leszédültem a sarokban álló falmelletti karszékről. Egyszerre csak elébem áll egy simára fésült, hosszú hóri- horgas szőke fiú, kissé racscsolva mondta. — Szabad kérnem egy túrra. — Bocsásson meg uram, soha nem tánczolok, csak nézni jöttem. — De ez a „keringő“ kisasszony a „keringők“ királya. Ezt Strausz irta, erre még a félábu koldus is tánczolhat, hát még ön, ki az élet maga. Először történt életeuibeu, hogy testi fogyatkozásom miatt röstelkedtem és halkan, mintha bűnt követtem volna esdekeltem. i felett Ítéletet mondani. Kötelessége az Egyesületnek a jelen esetben azért is, mert a hírlapi támadás Egyesületünk ügyvezető alelnökét érinti, ki kiváló képességeivel, tudásával és szorgalmas munkásságával Egyesületünk felvirágoztatása körül elévülhetetlen, érdemet szerzett, a ki mint főgymnasiumunk nagyképzettségü igazgatója: városunk egész társadalma előtt közszeretetben' él, becsülésben áll. A midőn tehát a mélyen tisztelt közgyűlés előtt eme gondolatoknak kifejezést adni óhajtottam, biztosíthatom Cseh Lajos ügyvezető alel nők urat a Kölcsey Egyesület szeretetéről, tiszteletéről és nagyrabecsüléséről. —. (Helyeslés és éljenzés.) Ezek után felkérem a titkár urat, hogy a választmány által javasolt határozati javaslatot felolvasni szíveskedjék. Határozati javaslat: A „Nagykárolyi Kölcsey-Egyesület“ figyelemmel kisérvén az utoL'áó évek alatti hírlap- irodalom nagyon gyakran czélzat®^;, kritikáit s különösen azt, hogy minden tárgyi ok nélkül némely hírlap beleavatkozik az egyének magánéletébe s nem ritkán meghurczol olyan, a közéletben üdvösen szereplő egyéneket, akiknek működését a közjó kívánja meg, — igy mint irodalmi egyesület illetékesnek tartja magát arra, hogy az ilyen sajtó ezen elfajult irányzatát a nemzeti érdek, az eszményi sajtószabadság fogalma és a közerkölcsiség szempontjából elitélje s kifejezést ad azon óhajának, vajha minden magyar sajtótermék inkább tömöríteni igyekeznék azon jobbjainkat, akik önzetlenül fáradnak nemzeti kultúránk emelésén, nem pedtg elkedvetleníteni a kiválóbbakat, akik szocziális értelemben mintegy kötelezve vannak a közjóért munkálkodásra. Ennek előrebocsájtása mellett, a Kölcsey- Egyesület közgyűlése szónélkül nem hagyhatja azt az eléggé el nem Ítélhető támadást, amely az egyesület nagy érdemeket szerzett alelnökét, Cseh Lajost érte, minden jogos alap és indok nélkül. Ebből folyólag a Kölcsey-Egyesület, mint irodalmi és társadalmi egyesület, hivatottnak érzi magát arra, hogy akkor, amidőn alelnökének buzgó fáradozása és sikerdus működése feletti megelégedésének és az iránta érzett őszinte tiszteletének és nagyrabecsülésének kifejezést ad, a sajtó eljárását megbélye— Ne kívánja .... ne kínozzon . . . . nem tánczolhatok .... — De én addig nem távozom, mig a táncztermet egyszer körül nem lejtjük. Azután gondolja meg a barrátaim előtt nevetségessé válnék. Ok nélkül kosarat nem fogadhatok el. Ismételve kérrem ! — Hát tudja meg, hogy én, én ... . sánta vagyok. Es megmutattam azt a lábat, mely a sfcék alá volt huzva s ortopé czipőben díszelgett. A fiatal ember meghökkent és gyors hajlongássa! eltűnt barátai között. Utánna néztem s megbotránkozva láttam, amint nevetgélve elmondja azoknak legújabb kalandjait, mert mindnyájan felém fordultak azzal a bizonyos csodálkozó szánalommal, mintha 'csak azt mondták volna. — Minek hozzák ide az ilyet ? Magamba folytottam a keserűséget és tovább néztem a tánczoló párokat, szivem elfacsarodott és eszembe jutott az én szegény kis sánta verebem, ki most otthon guksol egyedül, elhagyatottan és nem tudja, hogy úrnője mennyire bánja, miért nem maradt mellette? Hajnalra vetődtünk haza. Szótlanul bukdácsoltam a szoba közepén át ágyamig. Az ágy karfáján csiripel fogadott kis verebem. Ledobtam magamról a ruhát és szürke, sánta társamat kezembe véve, a párnák közé gézzé s Cseh Lajost arra kéri, hogy az öt ért alaptalan és igazságtalan hírlapi támadást figyelmen kiv.ül hagyva, az .egyesület és a köz érdekében alelnöki székét megtartani szíveskedjék. (Élénk éljenzés. Egyhangúlag elfogadjuk!!) Somossy Miklósáé a határozati javaslatot a maga részéről is elfogadja, de egyidejűleg indítványozza,- hogy a most elhangzott és mindnyájunk által helyeselt sőt lelkűnkbe vésődött elnöki megnyitóbeszéd a jegyzőkönyvbe' szóról szóra bevétessék és ■ hogy a Kölcsey Egyesület állás foglalása és véleménye a nagyközönség előtt ismeretes legyen, az megfelelő módon közzététessék. Falussy Árpád elnök indítványozza-, hogy a közgyűlés által egyhangúlag elfogadott határozati javaslat jegyzőkönyvi kivonatban Cseh Lajos ügyvezető alelnök- nek kiadassák. Cseh Lajos ügyvezető aielnök őszinte köszönetét fejezi" ki a közgyűlésnek a mai közgyűlésen tapasztalt meleg ovátióért és ennek hatása alatt lemondását vissza vonja és Ígéri,-, hogy minden erejévei igyekezni fog az »Egyesület felvirágoztatása érdekében munkálkodni. Több tárgy nem lévén elnök köszönetét mond a jelenlévő Debreczem István polgármesternek a terem átengedéséért és a mai jegyzőkönyv hitelesítő küldöttségének megválasztása után a közgyűlést berekesztette. A gazdasági kiállításról. A szatmár- megyei gazdasági egyesület Falussy Árpád dr. elnöklete alatt f. hó 25-én Szatmáron igazgató-választmányi ülést tartott,’ amelyben Vilá- gossy Gáspár titkár beterjesztette a kiállítás tervezetét és költségvetését. Szóba került a gazdasági kiállítás elhalasztásának kérdése is. A tárgyalás során felszólaltak Böszörményi Sándor, Kovásznay Zsigmond, Cholnoky Imre, Böszörményi Emil, Damokos Andor és mások. Falussy Árpád részletes előterjesztést temettem magam és sirva, zokogva, csókolva tollába búgtam. — Nem hagylak többé magadra. Ami helyünk csak itthon van. Milyen jó volna örökké aludni .... Soha fel nem ébredni. * Nem tudtam mi lelt, de az elbeszélés óta oly nyugtalan vagyok. Akarva, nem akarva, mindig a kis lányra gondolok. És a mi leginkább aggaszt, úgy vettem észre, hogy folytonos együttlétünk — legalább gondolatban, túllépi a barátság, a kollegiállitás fogalmát. Eh 1 őrültség csak gondolni is rá. És mégis, egy titkos hang azt súgja lelkemben, hogy e szerencsétlen kis lány szeret .... nagyon szeret! Mi lesz ennek a vége ! Hisz mindentől eltekintve, áthidalhatatlan ür tátong közöttünk. Nem rendelkezem többé magammal, életem máshoz van kötve. Gyermekem van, ki még az enyém és feleségem van, ki már nem az enyém. Történjék bármi, még ma elmondom neki. Ez kötelességem s én nem születtem gazembernek ! Egy este szobámban ültem. Mi az? mintha kopogtattak? — Szabad! — Én vagyok szivem, a Böske ! És csakugyan előttem állt, ragyogó dia-
