Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-09-23 / 39. szám
SZ AT MÁR VÁkM bü YE. *v « V> , X * V r\ oldal. ,39-ik szám. összehozza — de egyúttal a hatalom gyanakvását fel ne ébressze. Az a nagy térfiu, kinek emléke lelkűnkben él s a kinek szelleme a mai napon lehetetlen, hogy körülöttünk ne lebegjen, — faját szerető szivével megjelölte azt a nyomot, melyen elindulni lehet, s a mely nyomon haladva még egy elnyomott nemzet is lerakhatja alapját későbbi felvirágzásának. Szabad és független állam csak az lehet, melynek polgárai saját munkásságuk után bizonyos anyagi függetlenséget vivnak ki s a mindennapi megélhetés gondjaitól mentesülve lelkűk szabadon szárnyalhat. E gazdag föld méhében rejlő kincsek okszerű kiaknázását tűzte ki tehát feladatául, midőn 1861-ben felvetette az eszmét a vármegyei gazdasági egyesület megalakítására. A vármegye hazafias, de remény- vesztett közönsége fel lett rázva letargiájából, lelkes örömmel járult az eszméhez, s megalakította a mai napig fennálló s virágzó gazdasági egyesületet. Hogy az a porszem — a mi volt keletkezésekor az egyesület — mint lett példájával Magyarország gazdasági felvirágzásának s az ország jólétének alapozója? hova fejlődött ma már a mező- gazdaság ? mint lett tudományos pályává a gazdasággal foglalkozók pályája, ezt ily szűk keretben tárgyalni nem lehet s nem is feladatom. 1 De a hála legmelegebb érzelmeivel kell megemlékeznem Gróf Károlyi Györgyről, arról a lángielkü — hazáját forrón szerető férfiúról, ki az alapozó munkálatnál magasröptű szellemével a kezdeményező lépést megtette. Nincs ánnak a nezetnek létjogosultTapirék. Irta : Kálmán lenő. Magamfajta ember vasárnaponként úgy van, mint valami száműzött király. A helyét a kávéházban gőgös és ünneplő polgárnépség foglalja el és a pincérek, akik hétköznapokon a szeméből olvassák ki minden kívánságát, vasárnap haragusznak rá, ha szokott kényelmének morzsáit könyörgi. Ilyenkor legokosabb, ha én is beállók ünneplőnek idegen kávéházba. Találomra bevetödök valahová este. Mindegy akárhová, hiszen a helyzet mindenütt egyforma. Vasárnap a kávéházakban minden második intézmény pót. Pótasztal, pótruhatáros, pótköszönöember és gondolom — cikória. Egy ilyen vasárnap este ismertem meg Tapirékat. Ülök és élvezek és látom, hogy bevonulnak a kettős üvegajtón át Tapirék. Ezt a nevet hirtelenében én adtam nekik, mert mindig gúnyolódom, valahányszor sírni támad kedvem. Egy jól kiélezett, megértő, bájos és kissé cinikés mosolygás a legnagyobb fór ebben az életben és én már sok keserűségen keresztül megtanultam igy mosolyogni. Tehát gúnyolom szegény Tapirékat, akik igy kicsit ijedten és egy kicsit meghatva állnak az ajtónál. Tapirékat ugyanis az orruknál csúfította eí a természet és ők most ezt szégyenük ennyi sága, a melyik nagy embereit nem becsüli meg. Nincs abban a szívben nemes érzés, mely a hála érzetet nem ismeri. Nagyrabecsülésünket, soha megnem szűnő hálánkat akartuk kifejezni midőn az egyesület teremtője s első elnökének nemes arcát egyesületünk részére megörökítettük. Hulljon le tehát a lepel Károlyi György gróf nemes alakjáról, hogy szemünk előtt állva bennünket s az utódok végtelen sorát emlékeztesse arra, miként kell szeretni a hazát, hogy kell érette szenvedni, s hogyan kell érette munkálkodni.“ Dr. Böszörményi Emil emelkedett szólásra és a következő beszédben emlékezett báró Vécsey Józsefről meg. A múltak tanulságain épül — úgymond — a jövő. A múltak hibáin okulunk, erényei pedig pillérek, melyeken az előhaladás és fejlődés nyugosznak. Az emlékezés e mai napja tehát nemcsak az utódok hálaünnepe az elődök részére, hanem ezeknek intő és buzdító oktatása az élők számára. Most, amikor a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület félszázados küzdelmes múltjára visszatekint, —elhunyt nagyjaink sorából is kiemelkedik br. Vécsey József, ki egyesületünk megalapítója, majd újra teremtője és 40 évig fáradhatatlan munkása volt. A közügyeknek nagyképességü, gazdag tapasztalatu, szívós kitartásu munkása, akit Soha sem az elismerés hiú vágya serkentett szünetnélküli munkára, hanem magya(f faja iránti kiirthatatlan. szeretette és törhetetlen törekvésének messze föl-föl“ csillámló célja a haza közboldogsága rjvolt. A nyugati nagy nemzetek kultúráját alaposan ismerve az a meggyőződés tölti be lelkét. A mikor a közjogi heiyzet 1860-ban erre lehetőséget nyújtott, a fiatal báró Vécsey József céljai megvalósításához kezdett. Felrázta Szatmárvármegye és város birtokos osztályát a tétlenségből és nehéz fáradozások után megalakította egyesületünket, melynek első alelnöke lett. Elnökségét a mezőgazdaság fellendítését célzó intézmények egész sora jellemzi. Különböző kiállítások, állatdÍjazások, gépversenyek, a szőlőtelep létesítése bizonyítják szorgos munkáját, mig kiváló szociális érzékéről mintagazdaságok létesítése, a kisgazdák csoportos tanulmány- útjai, téli háziipari tanfolyamok és szakelőadások tanúskodnak. Dr. Falussy Árpád nagy értékű beszédeinek számát ismét szaporította egy- gyel, az alábbi mély tartalmú, hatulmas konstrukciójú beszéddel, melyet Domahidy Sándor emlékéről mondott: „Mélyen tisztelt Díszközgyűlés! A szatmármegyei Gazdasági Egyesület 50 éves fennállásának jubileuma alkalmából oltárt emelünk, hogy ezen az oltáron a hála és emlékezés tüzét gyújtsuk fel ama férfiak érdemeiért, akik a Szatmármegyei Gazdasági egyesületet alapították, vezették, akiknek nagy munkája, fáradhatatlan buzgalma eredményezte a mai kiállításunkat. Egy hosszú félszázad vonul el Szatmárvármegye közönségének szemei előtt, midőn visszapillantást vetünk a múltra, azokra a nehéz küzdelmekre, melyeknek e gazdasági egyesület megalakulása óta állandóan és folytonosan ki volt téve. Hiszen azok az idők, midőn ezen egyesületet felejthetetlen nagy érdemű elnökei gróf Károlyi sok ember előtt. Az igazat megvallva, csöppet sem csodálnám, ha hirtelen négykézlábra ereszkedve futkároznák be a kávéházat, de ők, szegények, állnak két lábon, mert embernek teremtődtek, csak az orruk valami szörnyűségesen nagy és furcsa alkotásu. Amennyire visszaemlékezem a természetrajzra, a tapirok- nak van ilyen nagy, buta orruk. Tapirék tehát állnak az ajtóban és most már illő, hogy bemutassam őket személy szerint : az apát, az anyát és Tapirkát, aki többre vitte szüleinél, mert az apjához is nagyon hasonlít, meg a mamájára is. Várnak az ajtóban és Tapirné szemében ott kesereg a lemondás, hogy menjünk ismét, hiszen itt nincs hely és mit keresünk mi, tapirok, ennyi tisztességes ember között. Valahogy úgy érzi, hogy ez a tragikus orr megfosztja őket a tisztességtől és most már menekülnének mind a hárman, de a pótköszönő ember nagyon buzgó és azt mondja: — Tessék! Tessék, arra hátra . . . pótruhatáros és Tapirék most már belekerülnek az áradatba és mennek kissé boldogan, fölmelegedve, bizalmasan, hogy hátha csakugyan emberek ők is, mert a pótköszönő és pótruhatáros nagyon udvariasak és tépik róluk a ruhadarabokat. Holott még nincs hely. A pincérek gáznemü testek módjára úszkálnak a szorosok között és csak, ha az ember a mennyezet felé tekint Iát egy-egy gazdátlanul röpködő paktong-tálcát. Azért valahogy Tapirék is eljutnak a szomszédságba és csak akkor kezdenek el újra félni, amikor már leültek, mert máshol már fix helyett foglalnak el és mindenki nézheti őket, aki akarja. De szerencse, ó micsoda szerencse, az újságos gyerek egy illusztrált angol lapot felejtett unalomból az asztalon, úgy elszórta, amikor arra járt és Tapirné boldogan temetkezik bele az újságba. Soha még olyan élvezettel angolul nem olvasott. És Tapir uron is megkönyörült a sors, legalább egy pillanatra. Odaállt eléje a pincér és Tapir ur most habozott, hogy három kávét, vagy két sört, ami majdnem egy ár, de a sör az csak kettő, ennélfogva urasabb. így végre kénytelen szegény elbocsátani a pincért két sörért és megható buzgósággal temetkezik a felesége mellé az angol lapba, csak a kis Tapirka marad kint, mert három ekkoia orrnak még egy angol újság sem elég. Tapirka tehát kint marad és csodálkozó tekintetek futkosnak végig az orrán föl és le, mint szorgos kis hangyák és Tapirka érzi, hogy bizseregni kezd ez a furcsa jószág a szorgos kis hangyák fürge lábai alatt. Pedig voltaképpen a vér szalad föl a szivéből az arcába és szép karminRuhát fest és vegyileg tisztit HAUFEL S. Nagykároly, Kölcsey-utca 1. sz. A rom. kath. templom mellett. Alapittatott 1902. CN in CT> 5
