Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-09-10 / 37. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE 37. száui mai házszabályoknak szigorú kezelése sem vezetne célhoz, ergo . . . És itt már kimondják a szentenciát: Székely Ferenc miniszter kifakadásai jellemzik ugyan a munkapárt nagyfokú idegességét az obstrukció miatt, de nem értelmezhetők úgy, mintha a kormánynak komoly szándéka lenne taktikáját a legközelebbi jövőben megváltoztatni. Marad tehát egyelőre minden a régiben. De akkor mire való a munkapárti neu- raszthenia? Mire való az, hogy Tisza István folyton tüzeli a munkapártiakat, hogy ne adják oda magukat az ellenzék technikázásának eszközéül, csináljanak ők is valamit a technikázás ellen, ha egyebet nem, hát sztrájkoljanak, ne vegyenek részt a névszerinti szavazásban, inkább legyen nap-nap után határozat- képtelen ülés, hiszen úgy is mindegy, hogy az ülésre szánt idő akár névszerinti szavazással, akár határozatképtelenség folytán pocsékolódik el. A fődolog az, hogy a közvélemény mennél hamarább és mennél erősebben undorodjék meg az ellenzék technikázási módszerétől, akkor aztán a házszabály- revízió, mint érett gyümölcs, önmagától hull a munkapárt ölébe. „Akkor aztán?“ De mikor a választójogi reform előtt nem lehet! * * * A 12-én tartandó vármegyei rendkívüli közgyűlésen tehát a mi vármegyénk törvényhatósága is tárgyalni fogja azt a szégyenletes versed átiratot, amely az osztrák érdekű véderőjavaslatok elleni harcnak egyedüli sikerre vezethető eszközét, az obslrukciót, helyteleníti. Mi bízunk vármegyénk törvényhatóságában és hisszük, hogy az a vármegye, mely a nemzeti ellenállás idejévalódi kormányzáshoz azonban minden akaratereje hiányzott, úgy, hogy a gyámkodó Ta- nucci miniszternek visszavonulása után a szellemes és nagyravágyó Karolina Mária királyné ragadta magához az uralkodás gyeplőjét. Korlátlan hatalmát a királyné nővérének, Mária Antoinette francia királynénak kivégzése után a franciákkal rokonszenvező liberélis-párt ellen használta fel. Nagy része volt a forradalmi Franciaország ellen indított háborúban is, aminek következménye képen azonban a királyi családnak a győztes franciák elöl Nápolyból Szicíliába kellett menekülnie. A Ruffo-féle sikeres fölkelés után Karolina Mária és az udvar ismét visszatértek Nápolyba, ahol irgalmatlan bosszút állt a liberális-párt hívein. 1805-ben azonban újra Szicíliába kellett menekülnie s minthogy nem sokkal utóbb az angolokkal is meghasonlott, előbb Konstantinápolyba, majd 1812-ben Bécsbe költözött. Életének utolsó éveit Schönbrunnban töltötte. A királyi pár házasságából 18 gyermek született, akik közül azonban csak heten érték el a nagykorúságot. A királyi házastársak viszonya a későbbi években rendkívül sajátságos volt. A királynak folyton éreznie kellett felesége szellemi felsőségét és ezért legjobban érezte magát, ha ez elöl a vidéki élet és főleg a törvénytelen sérelem gyönyörűségei közé menekülhetett. A legtöbbször azonban készséggel alávetette magát neje akaratának, aki, ha néha elvétve melegebb hangon szólt is hozzá, rendszerint nem titkolta azt, hogy férjét nagyon kévésre becsüli. A királynénak egyetlen öröme a gyermeben megtörhetetlen küzdelmével az elsők között állott, hü marad magához és leszavazza azt a csúfos átiratot, amelynek megszavazása elhomályosítaná a régi dicsőség fényét és reá sütné a gyávaság, a hatalom előtt való meghunyász- kodás szomorú bélyegét. Meghívó. A vármegyei függetlenségi és 48-as párt intéző-bizottságát a folyó évi szeptember hó 10-én, vasárnap d. e. 10 órakor Szatmáron, a „Pannónia“ szálloda külön termében tartandó pártértekezletre tisztelettel meghívom. Budapest, 1911. szeptember 6. Hazafias üdvözlettel Falussy Árpád, várni, pártelnök. Ä Magyar Gazdaszövetség Szatmáron. Az ország legtekintélyesebb gazdatársadalmi szervezete a Magyar Gazdaszövetség szeptember hó 28-ára Szatmárnémetibe országos gazdagyülést hivott egybe. A szatmári gazda- gyűlés a folyó év egyik legérdekesebb és legjelentősebb gazdaság-politikai eseménye lesz, különösen azok miatt a kérdések miatt, amelyek ez alkalommal napirendre kerülnek. Már az eddig megállapított hivatalos program is sokat igér. Azonban kilátásunk van rá, hogy e gyűlésen programon kivül is több oly fontos dolog kerül szőnyegre, amely gazdaságpolitikai életünkre felvillanyozó hatással lesz. Van ugyanis a magyarnak egy barátságtalan szomszédja, akivel szerződéses viszonyban van, de aki az írott szerződés dacára unos-untalan olyan követelésekkel áll elő, aminek teljesítése végzetes volna a magyar mező- gazdaságra nézve. Ez a barátságtalan szomszéd í Ausztria, akinek a magyar mezőgazdaságot károsító követelései állandóan forrongásban tartják a magyar gazdakö, önséget. Ma már eljutottunk odáig, hogy legalább a törvényhozás és a kormány méltányolja annyira, amennyire a gazdatársadalmi törekvéseket és ime mikor már egy nehézségen keresztül gázolnak a gazdák, akkor újabb nehézség támad boldogulásuk előtt azokban a meg nem indokolható kívánságokban, amelyekben Ausztriától van részünk. A szatmári gazdagyülés tehát nem valami békés hangulatban fog összeülni. Forrongás mutatkozik egész vonalon, nemcsak a belső viszonyok késztetik erős védelmi harcra a magyar gazdákat, hanem külső események is. Óriási terheket kénytelen viselni a magyar gazda s ennek ellenében igen nagy mértékben nélkülözi a boldogulás minden feltételét. Szatmárnémetiben népes gazdagyülésre számíthatunk, ahol a vármegyei gazdasági egyesület jubiláns ünnepe és nagyszabású mező- gazdasági és ipari kiállítása fog a rendesnél díszesebb keretet kölcsönözni a Magyar Gazdaszövetség naggyülésének. Szóba kerül a szatmári gyűlésen a város és falu egymáshoz való viszonya, a parlament viszonya a magyar mezőgazdasághoz. Mindenképen érdeklődésre tarthat tehát számot a Magyar Gazdaszövetség meghívója, amely szeptember 28-ra Szatmárnémetibe szól- litja mindazokat, akik érdeklődnek a magyar mezőgazdaság minden jelentős ügye iránt. Reméljük is, hogy a meghívónak meg lesz a kívánt hatása. A szatmári gazdagyülés semmi tekintetben nem fog elmaradni az idei országos gazdakongresszustól és a kecskeméti gaz- danaggyüléstől. keiben tellett; azokért élt, azokról akart gondoskodni. Különösen nagy gondot okozott neki, hogy öt leányát miként adja férjhez. De Gallo marquishoz intézett levelei telve vannak az erre vonatkozó figyelmeztetésekkel, ebben a tekintetben Európa összes ifjú és agg hercegei, még az özvegyek is kombinációba kerültek nála és ha reménye meghiúsult, akkor az előbb még kívánatos vöről a levelekben már úgy emlékezett meg, mint valamely útonálló banditáról az illető hercegnőről pedig, aki miatt leányait mellőzték, mint valamely törvénytelen gyermekről, — no mert a királyné éppenséggel nem válogatta meg a szavait. Francia gyűlöletére jellemző az a néhány sor, amit XVI. Lajos francia király kivégzése után irt Gallo marquishoz. Ez a passzus igy hangzik: „Kívánom, hogy ez a gyalázatos nemzet darabokra szaggattassék, megsemmisittessék, a becsületétől megfosztassék, a porba sujtassék, — legalább is 50 esztendőre. A béke nem lehetséges addig, amig Páris nem lesz egyenlő a föld színével. A franciáknak meg kell üzenni a harcot életre-halálra és azt végre is kell hajtani; minden eszköz az erőszak, a ravaszság minden fegyvere, még a bűn is felhasználható, hogy ezt a szörnyet elpusztítsák, amelyik különben a trónt, a vallást, a tulajdont fogja megsemmisiteni.“ 1796. junius havában azonban a koalíciós hatalmak előbb fegyverszünetet, majd októberben békét kötöttek Bonaparte Napóleonnal. A nápolyi királynénak természetesen se- hogysem tetszett. Ekkor igy szólt: „Itt vagyunk tehát békében és barátságban a legátkozottabb emberrel, aki valaha élt a földön ; világéletemben soha, de soha ki nem tudok békülni a franciákkal.“ A királyné és udvartartása a békekötés alkalmából megtartott ünnepélyes Tedeuinról tényleg tüntetőleg távol maradt. Kevéssel utóbb családi gyász érte és a mikor a római pápai hatalom ellen indított hadjárata is kudarcot vallott és újból menekülnie kellett, akkor végkép elkeseredett sorsa ellen. Leveleiben ekkor szinte dühöng, magát áldozatnak mondja és azt a kívánságát fejezi ki, hogy szeretné, ha a török hordák teljesen elpusztítanák Nápolyt, a melyre még a pestis is jobb volna, mint a köztársasági uralom. Mikor azután 1799. vége felé Ruff bíboros ellenforradalma már bámulatos sikerrel járt és a királypártiak jutottak ismét uralomra, akkor igy ir: „Akkor azonban (f. i. győzelem után) nincs fegyverszünet, nincs kegyelem, nincs békeszerződés a nyomorultakkal. Utálom Nápolyt és összes bennlakóit a legalsóbb néposztály kivételével. Gyűlölöm őket annyira, hogy ha általános vérfürdőben pusztulnak el, még akkor sem sajnálnám őket, mert valamennyien megérdemelnék azt.“ A királyné 1880-ban leányaival együtt Bécsbe utazott. Itt gyanús előtte mindenki, üldöztetési eszméi támadnak, még női becsülete is szóba kerül Marchesi énekessel fennálló nagyon is bizalmas barátsága révén. Innen irt levelei lelve vannak panasszal. Egyik levélben I például ezt írja :
