Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-22 / 4. szám
2-ik oldal. S ZA TM AR VÁR MEGYE. 4-ik szám, A kormány és tábora a választásokon az ujonczlétszám felemelésről, uj hadihójók építéséről és állami közigazgatásról nem beszélt — ezekről hallgatott, ellenben megígérte a készfizetések felvételét. Most, hogy a nagy többséget a nemzettől kierőszakolta — elejti összes Ígéreteit és szállít mindent Bécsnek, amire magát a hatalom átvételénél császári uránál kötelezte. De ime a közösbank szállítása már nehezen megy. A függetlenségi pártokban felébred a hazafias kötelesség érzete. Egyesül a' közös veszedelem elien. Ezt az egyesülést örömmel üdvözli a vidék minden irányból. A kormány pedig idegeskedik. Az idegesség átragad egész pártjára. A politikai erkölcstelenség állandó lovagjai terrorizálni akarják a küzdő ellenzéket a parlamentben. A Perczel Dezső-klikk pedig a gonosztevők kétségbeesésével forrong, kiabál és erőszakoskodik, mert elbizakodottságukban nem számítottak a függetlenségi pártok ily erős ellenállására, egyesülésére és öntudatos küzdelmére. Most, pedig csak ideges a munka párt, de később jönni fog a félelem szorongó érzete, a midőn nemcsak a függetlenségi pártok együttes működéséből és önérzetes küzdelméből, de az egész nemzet felébredéséből fogja a munkapárt meglátni, hogy a nemzet jövője és fejlődése ellen elkövetett bűn megtorlatlanul nem marad, mert minden árulás között a legerkölcstelenebb és megbocsáthatlanabb a nemzeti jogok elárulása. (F.) Szatmár henceg. Nem mintha nagy oka volna rá, hanem mert szokása. Most újabban a népszámlálás eredményétől van elragadtatva^ Büszkén hirdeti, hogy az utolsó 10 év alatt 10000 lélekkel szaporodott. És párhuzamba állítja e mindenesetre lényeges szaporulattal — egy gazdag lengyel, Bagdkovszky gróf kastélya elé értünk. Szívesen fogadtak; a gróf Párisban élt, de a nagybirtok intézője barátságosan meghívott bennünket. Olyan dáridót csaptak, mintha nem éjnek idején fújt volna ide bennünke a szél, de minntha nappal jöttünk volna előzetes meghívásnak téve eleget. Az intéző felesége néhány dalt zongorázott, aztán beszélgettünk. Nagyon fáradt voltam. Nagymennyiségű melegítő szeszeket fogyasztottam és bocsánatot kértem, hogy visszavonulhassak. — Fél a kísértetektől ? — kérdezte az intéző, — amikor az ebédlőterem mellett lévő kis szobába vezetett. — Ilyenek is vannak itt ? — kérdeztem. — Tréfa volt — nevetett a lengyel — úgy gondoltam, hogy ez valóságban kísérteties szoba lehetne! Nem voltam félénk természetű. De akkor izgatott és amellett álmos hangulatomban magam is félősnek láttam a szobácskát. Künn ordított és süvített a szélvész. Amikor eloltottam a lámpát és az ágyba bújtam, erős borzongás futott végig testemen Úgy éreztem, mintha láthatatlan kezek kapkodnának felém, hogy megfojtsanak és gonosz szellemek töltenék be a szobát. A hallgató leányok közelebb húzódtak az ezredes mellé és tágranyilt szemekkel hallgatták. egy helyi lap téves közlése alapján — városunk népszámlálásának eredményét. Bár nem szívesen rontjuk el mások örömét, de ez esetben ne vegye tőlünk rossz néven a „Szamos“, mint Szatmár város hü szócsöve, hogy nagy és kárörvendő örömének alaptalanságáról felvilágosítjuk. Nálunk ugyanis a népszámlálás eredménye még meg nem állapítható, miután 3 népszámláló biztos lapjait még nem adta be, mivel az oláh ünnepek miatt munkájukban hátráltatva voltak. Hogy Szatmárnak az utolsó tiz év alatt 10000 lélekkel szaporodott a lakossága, ezt mi igazán nem irigyeljük. Mert e szaporodás csak a galíciai polgártársak tömeges és szerintünk egyáltalán nem örvendetes bevándorlását jelenti. Ebből pedig mi nem kérünk. Inkább stagnáljunk, mintsem igy szaporodjunk. Szatmár tehát nem annyira „egy beláthatatlan jövőjű város, egy északkeleti metropolis“ — amint azt a szerény és elbizakodottság nélküli „Szamos“ Írja — hanem igenis, az északkeleti vármegyék Jeruzsálemé. leghivó. A szatmármegyei függetlenségi, 48-as párt tagjait van szerencsém meghívni a Nagykárolyban, január 26-án tartandó rendkívüli megyei közgyűlést megelőző napon, január 25-én este 9 órakor Nagykárolyban, a Polgári Olvasókörben tartandó értékezletre. Tárgy: a 26-iki közgyűlés- tárgysorozata feletti határozat. Budapest, 1811. január 10, Hazafias üdvözlettel Luby Géza megyei párte\nök. SZATMÁRVÁBMEGYE Előfizetési ára: Egy évre .... 8 kor. — fill. Félévre .... 4 kor. — fill. Negyedévre ... 2 kor. — fill. Egy hóra . . . . — kor. 70 fill. — Az álom került, folytatta Ivanoff. Hol azt hittem az ablakon kapaszkodik be valaki, hol meg egy idegen kéz érintését éreztem, később megint sugdosást hallottam közvetlen közelemben — az ideges izgalom szörnyű félelmet okozott nálam. Hirtelenül reggeli czipők csoszogását hallottam künn a folyosón. Az ajtó felnyílt; valaki halkan köhécselt. — Van itt valaki ? kérdeztem fogvaczogva, — Én vagyok, ne félj, hangzott válaszul. Meleg lehelet csókolta arczom, kis puha kéz lopódzott a kezembe és én karjaimba vontam az ismeretlen alakot. Forró csókban olvadtak egybe ajkaink. A mesemondó félbeszakította elbeszélését és lassan idogált a teából. Azután folytatta: — Másnap reggel a vihar tombolt. Lehetetlen volt folytatni utunkat. Elfogadlam tehát az intéző meghívását, és ott maradtam. Kártyáztunk énekeltünk, beszélgettünk. Éjjel újra a kisértetiés szobában aludtam és a kisértet eljött, — minden éjjel jött, amig csak ott voltam ! Az ezredes felállt és némán járkált a szobában. — Mi történt azután ? — kérdezte a hallgatók egyike. — Tovább nincsen — felelte Ivanoff. Elutaztam és aztán vissza Czensztochauba. — De — hát ki volt a kisértet? kérdezték egyszerre mindnyájan. — Hogy ki volt — hiszen az természetes. Forgácsok. Zboray üdvözlése. A nemzeti munkapárt „esze“ Hieronymi mintegy modern tyrannos bánik el deputáci- okkal és képviselőkkel. Még alig heggedtek be a bikszádi érdekeltség sebei, most ismét lesújtott egy „kérelmezőre“. Ezúttal azonban rosszul járt az öreg Tyrannos, mert Zboray képviselő a miniszteri visszautasításra neveletlennek és parasztnak mondta a ministert. A mint egy megbízhatatlan értesülésből halljuk, a halmi—bikszádi deputátió a következő táviratot küldte Zboray Miklóshoz: „Titkos gondolatunknak szóval történt bátor kifejezéséért fogadja kesergő lelkünk őszinte üdvözletét“. * * * Sérelem. A vármegye önkormányzati jogán sérelem esett. Az 1910. évben egy gyűléssel kevesebb tartatott mint a hogy azt a törvény előírja. De e mellett még az a törvénytelen helyzet is előállott, hogy az 1911. évre választott bizottsági tagok választását nem a régi, hanem az uj bizottsági lagok fogják tudomásul venni. — Persze-persze az exlex, ez az oka mindennek. Ámde úgy látszik az ujrendszer szoktatni akarja a vármegye közönségét lassanként az önkormányzat haldoklásához és az állami közigazgatáshoz. Közigazgatási széljegyzetek. Irta Rá« Dezső, kővárhosszufalusi körjegyző. Hálás örömmel fogadunk minden intézkedést, amely közigazgatási életünk khaoszába világosságot akar deríteni. E sorok olvasói bizonyára ismerik köz- igazgatásunk gyarlóságait és tudjuk, hogy ezeknek javítására évtizedek óta komoly kísérlet nem történt, hanem a rendeletek és statútumok tömegével igyekeztek a mindennapi élet által felvetett hiányokat úgy ahogy — foltozni. Most már úgy állunk, hogy foltozni sem lehet, hát megyünk visszafelé. Ennek a retrográd irányzatnak kifejezője „Szatmár vármegyének az 1886. XXII. t.-c. 64. §. folytán a községek szervezési szabályrendeletében felveendő irányelvek — Hogyan, hogy természetes? — Hát a feleségem volt. A leányok bosszankodva ugrottak fel helyükről. — A felesége ? De hiszen az lehetetlen ! — Lehetetlen ?! Velem volt és az ebédlőben lakott. Mit gondoltak önök hölgyeim ! — Ah! hangzott a csalódás felkiáltása a leányok ajkairól! — Hiszen ez nem is mese. Oly sokat Ígérőén kezte ! A vége csöppet sem érdekes! Hm, mondta az ezredes. Önök jobb szerették volna, ha más kisértet járt volna nálam, nem a feleségem ! Gondolják meg csak, ha önök férjesek volnának .... A leányok bosszankodva pirultak. — Ez nem szép magától, hogy igy becsapott bennünket. Érdekesebbet kellene mesélnie, nem ilyen unalmasat 1 = No nyugodjanak meg ! — az ezredes csalfán mosolygott. A vége csak tréfa volt. Igazán nem volt a feleségem — elhihetik — az intéző felesége volt! — Oh 1 — Valóban a leányok már nem duzzogtak. Nevető szemekkel ültek és kérdésekkel ostromolták Ivanoffot. — Még egy mesét! — könyörögtek. Még egy ilyet, hiszen ez gyönyürü volt! Csehov.
