Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-01 / 1. szám
1-ső szám. SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal. A politikai {ijesztendő. Nagykároly, 1910. decz. 31. (§.) A számjegyében páros, politikai eseményével szinte páratlan 1910. év befejeződött. Utolsó pihegésében még volt annyi ereje, hogy megszülje a politikai rekvizitumok egy újabb díszcserjéjét — a dologkerülő munkapárt jóvoltából — a bank ex-lex-et. Azért ne ijedezz, jó magyarom, a zöld, kék és lilaszinü bankpapírok még nem vesztették el az értéküket, csak a sztigmát ütötte reá a szókimondó magyar ellenzék. Rémesen fekete, elszomoritóan keserű, fájdalmasan lehangoló érzet az, mikor keserves igazsággal megállapítanunk kell, hogy a magyar nemzet parlamenti gyüléstermének bársonyszékén olyan könnyen megalkuvó férfiak terpeszkednek, kik a nemzeti munka szappan buborék-jegyében, gerinctelen mivoltuk teljes kihasználásával, múló és momentán előnyökért, nagy nemzeti jogokat adnak fel. Nincs olyan zseniális könyvelő e föld hátán, aki az elmúlt év politikai működéséből valamelyes eredményt ki tudna eszkamatálni a jelenlegi kormány politikai zsonglőrjeinek javára az évi bi- lánszban. Egy eredményt azonban elértek: összetoboroztak egy kétes értékű többséget, a melyben már is sokan elégedetlenkednek valamiért, amit még azonban kimondani nem mernek; megosztották az egységes ellenzéket, amely most csak szent elveiben egy érzésű, s letették az alapkövét egy maradi, tehetségtelen kormányu rendszernek. És végezetül sírjából felkeltették az mosol / jelent volna meg szájaszélén és azt mondta: — A feleségem, Hadayné asszony ... Az öreg Haday Imre ugyanis egy havas, téli estén, mikor fázósan húzódott meg bánáti kastélya nagy ebédlő termének kandallója előtt, valami kölönöset gondolt. Húga, a szép Hajnalka, ott ült az ablak mellett és meleg lehelletével igyekezett leolvasztani a cifra jégvirágokat, hogy kinézhessen a fényes holdvilágitotta, a hótól fényesen szikrázó estébe. Büszke arcának nemes profilja élesen vállt ki a befagyott, tejfehér ablak hátteréből és az öreg elnézte jóleső- érzéssel, meleg érzelemmel és valami különöset gondolt. Mikor megvillant agyában először az eszme, kissé megborzongott és közelebb húzódott a kandalló lángjához, lassan-lassan megbarátkozott a gondolattal, végül tetszett is már, meg is szerette és ha teljesülésbe nem ment volna, tán nagyon is fájt volna az öregnek. Halkan szólt a leány felé: — Hajnalka . . . A leány hirtelen megrezzent, majd felugrott, s oda ment a szép öreghez, lekuporodott az előtte levő, kis plíis zsámolyra és csendesen kérdezte: — Parancsol Imre bácsi! Olyan szépek voltak, a mint kettőjük alakját vöröses fénnyel bevilágította a tűz lobogó lángja. Az öreg párszor végig simította a leány finom, selyemlágy haját és szerető hangon beszélni kezdett: — Komoly dolgot akarok veled beszélni gyermekem. Lásd, nekem nincs senkim, csak erkölcstelen képviselő választások vállfáját, mikor a választó polgár véleményét a húsos fazék buzogása mellett főzték szavazattá. Pedig ez a legátkosabb korrupció. Mindig baj az — mondta valaki — mikor a paraszt csirkét eszik, mert vagy a paraszt beteg, vagy a csirke. Jelen esetben mindkettő beteg volt. Az is, aki ette, az is, amit megevett, De leggonoszabb volt a csirke szakácsa. Pedig de kár a mi áldott, becsületes magyarjaink egyenes észjárását megrontani, a vesztegetés, a fenyegetés, a kényszerrel, a kakastollas emberek szuronyaival megfélemlíteni! Hiszen az ő nyugalmas temperamentumukban van ennek az országnak ereje és jövője, ki a legnagyobb veszedelmek között is megtartja nyugalmát, mérsékletét, sőt humorizáló hatalmát. Önkénytelenül jut eskünkbe a pipázó Péter gazda válasza, ki erre a megjegyzésre, hogy ficánkol az osztrák Lajtán túl, odaát, és csiklandozza bátorság az oldalát, csendesen legyintve mondja: — Így volt ez több százszor . . . Eleinte a német mindig ilyen bátor Hadd ficánkodjék, szeretem ha táncol, Legalább kiverem Kobakján pipámat. ❖ Valami dermesztő fájdalom kell, hogy elfogja a hazafiasán, magyarán érző sziveket, ha az uj év küszöbén az elmúlt setétségből, a még sivárabb jövőbe nézünk. Szükség van, hogy minden magyar lélek rátaláljon igazi lelkiismeretére és közös akarattal munkáljon azon, hogy a begazosodott politikai küzdőhely talajáról kiirtassék a behódolás szerbtövise. Magunktól kell meríteni az erőt, semmi másra nem támaszkodhatunk. te, neked meg csak én vagyok a világon, kiben igazán bizhatunk. Aztán ez a világ olyan furcsa, vagy ha nem is furcsa, de nagyon önző. Én öreg ember vagyok, már nagyon kifárasztott az élet, nem is sok a leélni valóm és épen azért azt a pár évet szeretném úgy eltölteni, hogy ne kellessen bizalmatlan arczot magam mellett látni. És ekkor rád gondoltam, szép Hajnim. Azt szeretném, ha te. mindig mellettem maradnál, hogy nyugodt szívvel halhassak meg. — Édes jó bácsikám, hisz nem akarom én elhagyni . . . Az öreg csak megrázta a fejét és tovább mondta: — Nem értesz gyermekem. Jöhet idő, és ez minden pillanatban itt lehet, hogy egyszer csak azt érzed, hogy nem vagy töobé a magadé, bizalmatlan kezdel lenni önmagadhoz, környezetedhez, hozzám. Ok nélkül köny gyűl a szemedbe, égni kezd az orcád és láz gyötri a tested. Fájó kínos érzet járja át a tagjaid és te mégis szívesen tűröd; nappal merengsz lehunyott pillákkal, éjjel tágranyilt szemekkel ábrándozol. Összerázkódol a legkisebb zajra és órahosszant elülsz a magányos, lombfedte helyen. Sírni és nevetni szeretnél egyszerre, dalolni és duruzsolni egy pillanatban. Majd úgy érzed, hogy szenvedsz, hogy végtelen boldogtalan vagy és halni, csak halni kívánsz . . . Hajnalka ijedt tekintettel meredt ősz bátyjára és félő áhítattal kérdezte : — De hát miért mind ez? Haday Imre visszadőlt a vörös bőr zsö- lye támláján, fehér, reszkető kezével végig Illúziók itt nem használnak. Itt cselekedni, dolgozni kell. Szinte megvilágítják e tételt Deák Ferencz egy nagyhatású beszédének eme idevágó szavai: „A magyarnak honszeretetét sem a múltaknak lelkesítő emlékezete, sem hiúság, sem önzés nem támogatja annyira, mint más nemzetekét. A hatalmas Rómaiak, s a szabad Görögországnak szabad polgárai, lelkesedést menthettek hazájuk történetéből. A francia, az angol szintén lelkesedve tekintenek vissza történeteikre. A láng- keblü olaszt földult szabadsága romjai közt, a klasszikái hajdankor tüze lelkesíti, az oroszt legalább hazájának óriási nagysága emeli. De a magyarnak mindezekből igen kevés jutott. Történeteink csak átokszülte viszálko- dásokra, csak életért és megmaradásért vívott véres harcokra mutatnak. Kevés azonban a polgári erények tiszta példája, kevés a fénypont, mely forró önérzettel kebleinket emelje.“ Az ujesztendő első napjának hajnalán e sorokat jól jegyezzük meg. Különösen véssék agyukba azok az urak, kik Deák Ferenc nevében, de az ő szelleme, politikai tudása és becsületes magyar érzése nélkül kormányozzák ezt a sze- szerencsétlen, sokat szenvedett országot és átoksujtotta népet és akkor talán megtisztul mérgezett politikai felfogásuk. Ez legyen a mi politikai uj esztendőnk első kívánsága. Czigányok garázdálkodása. A karácsonyi ünnepek csöndjét egy borzalmas rablógyilkosság zavarta meg. Kaufman Mór csengerbagosi korcsmáros és családja lett a rablógyilkosság áldozata. A borzalmas rabló- gyilkosság részleteit lapunk más helyén közölsimitotta egész fejét s aztán lemondó sóhajjal mondta: — Ez gyermekem, a szerelem. Sokáig ültek szótlanul. Az öreg tán a múlttal foglalkozott, a leány tán a jövőt kutatta! Végre is megint az öreg Haday kezdett beszélni. — Ettől félek én, leányom, mert ha ez hatalmába kerít, úgy tőlem örökre elszakít. — Sose, sose hagyom el a bácsit . . . — Igazán gyermek vagy. De hald mit terveztem. Minek csavarogjuk mi úgy ezt a világot, kiket a legelső szép arc szétszakíthat, füzzük szorosabbra a köztünk lévő köteléket. — Nem értem, Imre bátyám. — Nem érted ? No majd mindjárt megérted. Csak egy kérdésre válaszolj: volna-e erőd engem, öreg embert, kinek úgyis csak pár éve van még, mint feleség követni ? A szép Hajnalka arcából egy pillanatra kiszaladt a vér, de csak egy pillanatra, a másikban már megint a régi volt és csak annyit mondott: — Volna. Többet nem tudott mondani, csak leborult az öreg térdeire és sirt, sirt keservesen. így történt aztán, hogy a tizedik szezon alkalmával Haday Imre igy mutatta be Hajnalkát : ;— A feleségem, Hadayné asszony ... III. A tizenegyedik szezon alkalmával a her- kulesfürdői törzsvendégeket újabb meglepetés érte. Az öreg Haday Imre, ki egy évi házas élete alatt tiz évet öregedett, vakon jött a
