Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-27 / 9. szám
9-ik szám. SZATMÁRVARMEGYE 3-ik oldal. Szarka Andor voltak, kik a főispánt a közgyűlésre meghívták. A belépő főispánt frenetikus éljenzéssel üdvözölte a törvényhatóság. Elfoglalva helyét, Ilosvay Aladár alispán a hozott határozati javaslatot ismertetve, a következő beszédben búcsúzott el a törvényhatóság nevében a főispántól : „Méltóságos főispán ur! A vármegye törvényhatósága előbb hozott egyhangú határozatával sajnálattal veszi tudomásul Méltóságodnak díszes állásától való távozását. E határozat a legfényesebb ítélet a vármegye részéről, mert egy olyan testületnél, amelynél annyi párt és érdek működik együtt, az egyöntetű határozat annál inkább bir sulyerővel. Nincs közöttünk senki, aki e határozat ellen vétót emelne fel, mert Méltóságod nem szolgáltatott okot az ellenkező véleményre. Méltóságod mindig emlékezetében tartotta a vármegye tisztviselőinek és törvényhatóság evidens érdekeit és már emiatt is kivívta a közbecsülést és tisztéletet. Különösen kell felemlítenem, hogy az alkotmány tisztelete előtte mindig szent volt, ahol pedig társadalmi célból közre kellett működnie, ott a vármegye Méltóságodat találta elsősorban — vezetőkép. Engedje meg ennélfogva Méltóságod, hogy én, aki ezidő szerint alispánja vagyok e vármegyének — ne soroljam fel mindazon érdemeket, amelyeket megyénk érdekében szives volt közboldogulásunkra keresztül vinni, de elismerésünkkel adózuk olyanformán távozó főispánunknak, hogy kérjük, miszerint a vármegye politikai életében mint munkatársunkat a nemzeti cél érdekében továbbra is itt láthassuk. (Lelkes éljenzés.) Köszönjük azon áldásos működését, melyet törvényhatóságunk érdekében kifejtett, s biztosítjuk ragaszkodásunkról. Azzal a biztos reménnyel mondunk tehát búcsút, hogy a vármegyei közügyek terén ezután is találkozni fogunk az együttműködésben. (Hosszasan tartó éljenzés.)“ A függetlenségi és 48-as párt részéről Luby Géza fejezte ki elismerő szavait a főispán iránt, kifejezést adva annak, hogy négy évi hivatalos működése alatt eltűnt a szenvedélyesség. A midőn őszinte sajnálkozásának ad kifejezést a főispán távozása fölött, azon reményének ad kifejezést, hogy a megyei életben ezután is tapasztalni fogja munkásságát. kotását... Égni fog és vele együtt hamvad el minden bűnöm. Az asszony: Maradj, nem szabad felkelned. A költő: Szabad, kell. Ne segíts, különben magam megyek oda. (Az asszony belátja, hogy itt úgy sem segít már semmi. Beletörődik. Először az asztalhoz mennek, a költő kihúzza a fiókot és egy hatalmas papircsomót vesz elő. Az asszony átfogja derekát s a kályhához vezeti. Ott leülnek. A költő kibontja a papircsomót, lapozgat benne, aztán meggyujtsa az első ivet. Utána löki ivenkint az egész munkáját. Hangos lobbanások csaptak föl a kályha kormos üregébe.) A költő: Nézd, hogy ég! Ez az én pur- gatóriumom. Az asszony : (magában) Azt hiszi', én megtartottam, vagy kiadtam volna ezt a sok limlomot. Hát még mit? Amúgy is alig fogok megélhetni. A költő: Hogy ég ? Az életem legszebb alkotása. (Ahogy az utolsó iv is elhamvad visszafekszik az ágyába. Összeteszi a kezét és a feleségére néz, Ez megérti és halkan előre mondja a miatyánkot. Már egészen sötét van. De most előbuvik a hold és bebámul az ablakon. Felhőpilláival nagyokat pislog. Csodálkozik. Ott fekszik a nagy pogány megtörtén és a keze imára van kulcsolva. Azon kitételünknek, hogy a főispáni búcsúztatás általános, pártkülönbségnélküli érzelmű volt, fényes bizonyítéka B. Kovács Jenő beszéde, ki a szabadelvüpárt legrégibb harcosa. A legteljesebb mértékben elismeri Falussy Árpád érdemeit és hozzájárul a vármegye határozatához. Kiemeli a főispán azon kiváló érdemeit, hogy a különböző pártok étvesztőjében mindig megtalálta a békés kibontakozás útját, s elismerte nagy horderejű munkásságát a vármegye közéletében, mellyel ennek fejlődését hathatósan előmozdította. Bízik abban, hogy a vármegyei élet küzdő terén még lesz idő, mikor — együtt munkálkodnak. (Taps.) Dr. Falussy Árpád főispán az elhangzott heszédekre a meghatottságtól remegő hangon válaszolt és köszönetét a többek között a következő szavakkal fejezte ki: „Mindenekelőtt hálás köszönetemet fejezem ki vármegyénk tisztelt alispánjának, hogy a rendkívüli közgyűlés összehívásával alkalmat adott nekem arra, hogy Szatmárvármegye törvényhatóságának bizottságától személyesen és az élő szó melegével vehessek búcsút. Nem levélben akartam elhúcsuzni, mint azt tették már főispánok, mert én úgy éreztem, hogy nekem e vármegyétől és a vármegye vezetésétől nem a levél rideg betűjével, hanem az élő szó közvetlen melegségével kell búcsúszómat, hálámat és köszönetemet hifejezni. Én e helyre nem idegenből jöttem, hiszen engem e vármegye bizottságának idősebb tagjaihoz már a gyermekkortól kezdve az őszinte tisztelet és nagyrabecsülés, — a vármegye ifjabb nemzedékének nagyrészéhez pedig a régi barátság köteléke fűz, amelyet ápolni, fentartani és megerősíteni akarok továbbra is. Nehéz és válságos viszonyok között vettem át a vármegye vezetését. Elhoztam magammal a még ifjúi lelkesedésből fáplálkozó függetlenségi elvemet és most, midőn e helyről távozom, érintetlenül él az én lelkemben tovább a függetlenségi eszme iránti szeretet és ragaszkodás. De amint ezt a közgyűlés szónokai is kifejezni szívesek voltak a lelkemben rendíthetetlenül élő politikai elveket sohasem igyekeztem senkire erőszakolni, senkit politikai elveiért nem üldöztem, hanem arra törekedtem, hogy a vármegyei önkormányzat és közigazgatás nagy feladatainak megnyerjek mindenkit vallás és politikai különbség nélkül. Nem szédített el engem ez állás dignitá- sának fénye és diszessége. Mert én ennek a vármegyének és e vármegye közigazgatásának mindenkoron csak előmunkása voltam és akartam lenni. Célom az volt, hogy a közigazgatás fokozatos javításával szélesebb alapokra helyezzem e vármegye autonómiáját és e vármegye tisztviselő karának a közigazgatás minden ágazatában megmutassam azt az irányt, amelyen becsületes, kitartó munkával haladva, a közigazgatás zavartalan működését megteremtheti. A tisztviselői kar meg is értette az én inten- tióimat, és folyton fokozódó és elismerésre méltó munkásságukkal ma már Szatmárvármegye a rendezett közigazgatással bíró vármegyék között az első sorokban áll. A kötelesség teljesítésének nyugodt érzésével és öntudatával gondolok vissza arra a négy évre, amelyet a vármegye kormányzói állásában töltöttem el. Nyugodt öntudattal azért, mert ezen idő alatt minden tettemet és gondolatomat e vármegye közügyei iránti szeretet vezette és az a cél, hogy amig egyrészről e vármegye köz- és politikai életében megteremtsem az egyetértést, a békét és nyugalmat, mésrészt az egyetértés és békének felhasználásával fejlesztem a közigazgatást az egész vonalon. Hogy ezen cél iránti működésemben minő eredményeket értem el: afelett Szatmárvármegye közönsége van hivatva ítélkezni! De ha eredmény van, azt a tisztviselői kar odaadó munkássága mellett e vármegye intelligens, öntudatos és a közügyek minden részéért lelkesen érdeklődő közönségének és Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága meleg támogatásának köszönhetem. Most tehát, amidőn a főispáni széktől megválók, hálával és szivem teljes melegével mondok köszönetét azért a mindenkoron, sőt sok nehéz kérdésben is pártkülönbség nélkül irányomban éreztetett támogatásért, amelyben engem Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága a pártpolitikán felülemelkedve részesített. Ez a négy évi támogatás és a mai közgyűlésen elhangzott meleg elismerés reám nézve egy adós levelet képez, amelyet nékem e vármegye közönségével szemben becsületes munkával, a vármegye érdekeinek előmozdításával törlesztenem és beváltanom kell. Midőn e kötelességnek eme érzetével búcsúzom e helyről, nem búcsúzom el a vármegye törvényhatóságától, amelynek tagja vagyok, hanem e vármegye bizottságának tagjai sorában, mint közkatona fogok tovább küzdeni elveimért, e vármegye érdekeiért és ön- kormányzati jogunk épségeinek megvédéséért.“ (Hosszas és lelkes éljenzés.) Ezután következett azon határozat, hogy az elhangzott beszédeket egész terjedelmükben jegyzőkönyvbe iktatják, mellyel a közgyűlés a főispán lelkes éljenzése között véget ért. * * * A tisztikar búcsúja. A közgyűlés terméből a jelenlevők tüntető üdvözlése között eltávozó főispánt dolgozó szobájában a vármegye tisztikara kereste fel elsőnek Ilosvay Aladár alispán vezetése alatt. A legőszintébb és legtisztább érzéssel jött — úgymond — hogy búcsút vegyen. Nem tud azonban szabadulni az elérzékenyedéstől, mely erőt vett rajta akkor, amikor olyan főispántól vesz búcsút, ki nekik mindig igaz, őszinte barátjuk volt. Elismeri, hogy a főispán 4 évi működése alatt mindig szem előtt tartotta a tisztikar existenciális érdekeit, s ha meg is kívánta a munkát, meg is tudta annak értékét becsülni. Arra kéri, tartsa meg baráti érzelmeit a tisztikar tagjai iránt továbbra is. Dr. Falussy nagyon meg volt hatva, mikor válaszához fogott. E perezben érzi azt, — úgymond — hogy nehéz feladatra vállalkozott, amikor személyesen akar elbúcsúzni a tisztikartól. Ő nem mint idegen jött a tisztikar közé, hanem barátai közé, akik között élete egy részét már eltöl- tötte, de a tisztikar részéről a szeretetnek annyi jelével találkozott, hogy ez sarkalta őt a munkára, a tisztikar érdekeinek istápolására és nem csalódott, mert érezte, hogy intentióit megértették s őt minden téren a legteljesebb odaadással segítették és a bizalom és barátság, melyet érzett, oly mértékben lekötelezte és megerősítette őt, hogy ez kötelességévé tette, mindent elkövetni arra, hogy a tisztikar érdekeit előbbre vigye. A vármegye lelke a tisztikar, ha a lélek gyengül, akkor a test elseny- ved, ha a lélek erős, akkor a test fejlődik s virágzik. Szatmárvármegyének lei ke, tisztikara erős, hivatása magaslatán áll, ennek a vármegyének tehát fejlődni kell, ez a tisztikar mindenkor meg fogja áliani a helyét, mert egész férfiakból és magyar emberekből áll, kik hasznára lesznek a hazának és a vármegyének s ha fájdalmas is az érzése, hogy nem tud ezután közöttük lenni, a polgári társaságból fogja figyelemmel kisérni működésűket, de abban a szerény körben, melyben működni fog, támogatni fogja a tisztikart, kérve, hogy tartsák meg őt barátságos jóindulatokban. A főispán beszédét lelkesen megéljenezték, minek megTabéry Géza. Ruhát fest és & tisztit HAUFEL SAMUEL Nagykároly, Kölcsey-utca Alapit
