Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-01 / 1. szám

Nagykároly, 1910. jannár 1. Szombat. Hi C ¥ lUAJf ClUIa Ál ŰUUlUi «» POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. «&­Szerkesztőség, hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Deák Ferenc-tér 20. sz. Telefon 84. sz. h©®- Kiadóhivatal: Kaszinó-utcza 2. szám. ■ ..-...... : Kéziratokat nem adunk vissza. =: MEG JELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: Dr. Tóth Zoltán. Laptulajdonos: Fráter István. Előfizetési árak: Egész évre..............................................8 korona. Fé lévre................................................... 4 korona. Ne gyedévre..............................................2 korona. Egy es szám 20 fillér. ||| Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. A kaland vége. Nagykároly, 1910. január 1. A bécsi kerítő Lukács László ka­landra vitte a j> sfb Gyula elnöklete alatt álló függetlenség >tot. A függetlenségi eszme hívei aggó \\ nézték azt a becsapási kiséri . Jlyel Lukács végleg megsemmisítem akarta Magyar- országon a függetlenségi politikát. Úgy Kossuth, mint a hazafias sajtó minden orgánuma óva intették Justhot attól a veszedelmes kalandtól, amelyet ez a ravasz örmény a függetlenségi párt megsemmisítésére kieszelt. Mi is több Ízben erőteljes szavak­kal nyíltan és őszintén reá mutattunk arra a veszedelemre, amely a bécsi ke­rítő részéről a függetlenségi eszmét fe­nyegeti. A tegnapi nap eseményei minden­ben nekünk adtak igazat. Hiszen őrült­séggel határos elképzelni is azt, hogy az ischli klauzula szerzője, Lukács László fogja Magyarországon megteremteni az önálló bankot! A Justh-párt „törekvő“ tagjai azon­ban elkábultak a hatalom vágytól any- nyira, hogy midőn emiatti tülekedésüket Justh és Holló csillapítani akarták, már- már lázadásban törtek ki az óvatos ve­zérek ellen és hangosan hirdették, hogy „mindenáron át kell venni a hatalmat!“ A tegnapi királyi kihallgatás Lukács László cselszövényének véget vetett. A Justh-féle függetlenségi párt megmene­kült a megaláztatástól, az elpusztulástól, megsemmisüléstől. Folyó hó 30-án déli fél 1 órakor fogadta a király Justh Gyulát, aki az önálló bank felállítására nézve kérte a Felség hozzájárulását. A király ezzel szemben a közu;> bank és közös vámterület előnyeit ma­gyarázta és kijelentette, hogy ellenzi a gazdasági különválást. Justh erre azon véleményének adott kifejezést, hogy ily körülmények közt nincs értelme a Lukácscsal való tovább tárgyalásnak. Később Justh a körülötte gyülekező újságíróknak kijelentette, hogy „leküzd­hetetlen akadályok vannak, minden to­vábbi tárgyalás megszűnt.“ Mi rekriminálni nem akarunk. Sok­kal súlyosabbnak lártjuk a király rideg kijelentését a nemzet jövőjével szemben, semhogy most a Justhék kombinaczió- jának bukása után a testvérpártot elkö­vetett hibái miatt vádolni akarnók. Mi csak annyit kérdezünk a testvéri párttól, hogy ezek után miért kellett a nagy hatalmas függetlenségi pártot ketté­szakítani? Hiszen Kossuth jóval a párt­szakadás előtt kijelentette, hogy a király feltétlenül ellenzi a gazdasági önállósá­got, különösen ellenzi annak 1911. ja­nuár 1-én leendő felállítását. „Ne men­jen tehát a párt fejjel a falnak“, hanem igyekezzék nagy parlamenti többsége ere­jének ' ,o+ában egyelőre a katonai téren ^ „ utáni, másoldalról a tiével, a közös bank magyarulszagi részének függetlenebb és önálló alapokra helyezésével pénzügyi és hitelügyi életünket fejleszteni és öntuda­tos gazdasági politikával az önálló gaz­dasági berendezkedést előkészíteni. Ha a Just-párt Kossuth ebbeli ta­nácsát elfogadja és a párt együtt marad, úgy az egységes függetlenségi párt nagy ereje e nem kevésbbé fontos nemzeti vívmányokat kivívta volna, az ország nem jutott volna ex-lex állapota és a válasz­tói reformot a függetlenségi párt nagy többsége a magyarság jogainak biztosí­tása mellett Készítette vom a ei. Most ennyi hibák után itt állunk szétszakadva, nemzeti kormányunk a piszkos rágalmak özöne által lejáratva teljes erkölcsi pénzügyi és anyagi fel­fordulásban. De ne zárjuk le e szerencsétlen évet Nocturne. Az égen húzódó Kárpitoknak ormán Kitűnt az utolsó Biborfelhőfoszlány. Egy fényfolt ott távol, Hol a város fekszik, De a zsibongásból Nem hallok már semmit. Sötét éjszakának Ismét nekivágok, Némán hívogatnak Be nem tellett álmok. — Járom a vidéket, A táj fáradt, álmos. És visszatekintek . . . Egy fényfolt ... a város 1 Keleti Armand. Asszonyszerelem. A még mindig szép, kissé hízásnak in­duló Dobay ezredesné izgatottan járt föl s alá a niluszöld tapétás budoárjában .. , Mestersé­gesen vörös haja megbomolva hullott homlo­kára, arca művésziesen festett rózsáin lázas, piros foltok ütöttek át, kis kezei görcsösen gyűrték, szorították pongyolájának selymét. Most egy vázát dobott le. Ügyet sem vetett rá. Telt, érzéki ajkát harapdálva haragos, szenvedélytől égő szemekkel állott meg egy alacsony kerevet előtt. Magas karcsú férfi ült azon, a szoba félhomályába tompa fénnyel ragyogtak atillájá­nak arany zsinórjai. — Lehajlott fejjel, mozdulatlanul ült he­lyén s akkor sem nézett fel, mikor az asszony megállva előtte, indulatosan sziszegte : — „Nem Róbert! Nem, ez lehetetlen. Mondd, hogy csak tréfáltál, mondd, hogy nem igaz, hogy nem válunk el egymástól, hogy továbbra is az enyém leszel, az enyém maradsz. — Ugy-e igen ? — Bob édes Bob, hát eltudnál hagyni engem, el tudnál menni tőlem ? — Nem, ugy-e nem ? 1“ — Letérdelt előtte s forró arcát arcához szo­rítva, halkan, szerelmesen gügyögte: — „Az enyém vagy.............Az enyém szived, lelked, mosolyod . . . Édes, édes . . . Nem adlak oda. Soha . . . senkinek! Harcolok érted, küzdők ezer asszonyi furfanggal. Itt kell maradnod, itt fogsz maradni s tovább éljük ezt a gyönyörrel, mámorral szerelemmel telt életet, mely oly bol­doggá tett mindkettőnket egy hosszú éven át. Jer, menjünk ! Menjünk a mi bűbájos, virágil­latos, titkon rejtegetett kis fészkünkbe. Ott akarlak virágok között mosolyogni látni, ott mondd meg, hogy szeretsz, hogy az enyém vagy örökké, az enyém, csak az enyém . . . . — Nézz rám Bob. Nézz a te szerelmes, odaadó kis asszonykádra. A szivem a sziveden dobog telve vággyal, félelemmel s remegve várja válaszodat. Ugy-e nem mégy el ? Ugy-e mese volt, hogy mi elválunk, hogy sohasem látjuk egymást ? ... Itt maradsz nálam, ve­lem . . . brilliánsoktól csillogó hosszú ujjait hízelegve mélyesztette a férfi fürteibe. A drága kövek égő fénye lesiklott a tömör, fekete haj­hullámokon s megvilágította a huszár halvány, keskeny, szomorú profilját. Az asszony szen­vedélyes kifakadására busán rázta meg a szép fejét. — Nem lehet Melanie. El kell válnunk, el kell mennem. Nyugodjon meg maga is ebbe a gondolatba, hogy ezen már nem lehet vál­toztatni. Temessük el jó mélyen, hogy föl ne támadjon többé. Mert nem szabad föltámadnia — Róbert 1 — Szökött fel az asszony. Róbert megőrültél ? Mit vétettem neked, hogy ennyire gyötörsz ? Már egy óra óta kínozol; — hidegen léptél be és még annyi fáradtságot sem vettél magadnak, hogy kíméletesen add tudtomra szándékodat, hanem ridegen jelen­tetted ki, hogy szakítanunk kell. Hát miért? Hiszen nincs okod erre? Vagy talán már meg­untad s most el akarsz dobni magadtól, mint egy kokottot, vagy hiszékeny varróleányt el­dobnál. Most, mikor már odaadtam testemet, lelkemet, becsületemet. De miért? Én Istenem — miért? Kétségbeesetten tördelte kezeit. A férfi felegyenesedett: — Hallgasson meg Melanie. Parancsol­jon az érzelmeinek és hallgasson meg nyugod­tan. Ha megtudja elhatározásom okát, igazat fog nekem adni. Mert ha becsületes ember I GÓZNER uh divat és női pipere-üzletében vásároljank! Egy tanuló fizetésseij

Next

/
Thumbnails
Contents