Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-08-15 / 33. szám
2-ik oldal SZATMÁRVÁRMEGYE 33-ik szám. előkelő szerepet játszik a hírek között, mint a — tengeri óriási kígyó. Igazán nem tudjuk, hányadszor kell már ismételni, hogy a függetlenségi pártban semmiféle külön bankcsoport nem létezik. A párt teljesen egységes, úgy az elvekben, mint a taktikai kérdésekben ezt az erős egységét mar számtalanszor dokumentálta. — Tudnivaló az önálló bank kérdésének tekintetében a párt egyetlen tagja sincs más véleményen, mint a mit a párt egésze vall. Az önálló bank felállítása kardinális programpontja a pártnak, attól egy percre sem tért el, nem fog eltérni. A Hetiszemle tüzcsóvája. A „Hetiszemle“ ez az erősen néppárti szájizü lap szokása szerint újra tüzcsóvát dobott a közönség közzé. Célját azonban ezúttal sem érte el, mert a tüz- csóva csak egyesek körmeit égette meg, a közönség nem hogy nem fogott tüzet, de a tüzcsóvát lábbal tiporta szét. Mi nem akarunk Lehel úrral vitatkozni, csak egyre figyelmeztetjük: Nagy hiba volt ezt a kérdést újra felszínre hozni, mikor Lehel ur jól tudja, hogy a reformátusok óriási többsége gróf Tisza István nézetét vallja, elitéli Lengyel Imre szekularizációs javaslatát. Több mint bizonyos, hogy vármegyénk törvényhatósági bizottsága is napirendre tér e javaslat felett, hacsak egyes fekete keresztes lovagok nem produkálnak felekezeti vitát a közgyűlésen, nem dobnak tüzcsóvát a bizottsági tagok közé. Ez esetben nem lehetetlen, hogy más sorsa lesz a javaslatnak? Csodálkozunk, hogy a lap tulajdonosai, vagy Lehel ur józan gondolkozásu collegái nem tartják vissza őt izetlen kirohanásaitól. Közigazgatási bizottsági iiiés. Vármegyénk közigazgatási bizottsága dr. Falussy Árpád főispán elnöklete alatt pénteken f. hó 13-án délelőtt tartotta f. havi ülését. Az alispáni jelentés megemlékezett arról, hogy az arató munkások magatartása a vármegyében kielégítő volt. Julius hó folyamán 110 kérelmező közül 106 kapott útlevelet. Szintay Gábor aljegyző jelentette, hogy a vall. és közokt. miniszter a közig, bizottságnak Jungreisz Jakab rabbi anyakönyvvezetőre vonatkozó határozatát megsemmisítette és Jungrei.zt rabbi-anyakönyvvezetői állásában megerősítette. Sprenger Ferencz kir. s. tanfelügyelő jelentéséből kiemeljük a következőket: A vármegye területén lévő összes felekezeti iskolák épületei a magyar nemzeti címerrel elláttattak. A vallás és közokt. miniszter az állami el. iskolákra vonatkozó uj gondnoksági utasítást adott ki, mely szept. 1-én lép életbe. A somkutpataki és nagynyiresi áll. iskolák fejlesztését, Gyökeresen áll. el. iskola szervezését a miniszter 1910. szeptemberre helyezte kilátásba. dr. Cukor Lajos tb. vm. főorvos jelentése szerint közegészségügyünk júliusban elég kedvező volt. Uralgó kór — mint nyáron rendesen — most is az emésztő szervek heveny megbetegedései voltak. Ilosvay Ferencz árv. elnök jelentette, hogy julius hó folyamán az előadók által 2397 a kiadóhivatal által 2099 ügydarab került elintézés alá. A pénzügyigazgatósági havi jelentést Hegedűs Sándor p. ü. titkár tette meg: Egyenes adóban julius végéig 1.867.245 K 06 f. hadmentességi díjban 30.245 K 94 f. bélyegilletékben 71.892 K 5 f. fogyasztási és itaiadó- ban 12.093 K 96 f. folyt be. Jákó Sándor kir. ügyész jelentése szerint julius hó folyamán a vm. bírósági fogházakban 107 egyén volt letartóztatva, kik közül 96 szabadult ki. Az erdődi kir. fogházból 2, a szatmárnémeti törv. fogházból 1 elitéit rab szökött meg. Mándy Zoltán közg. előadó jelentette, hogy az avasi munkálatokat befejezték. A csép- lések eredménye meg a mérsékelt reménybeli várakozásoknak sem felel meg. Holdankint 6 szemtermésnél magasabb eredmény alig van. A kapás vetemények elég jó reményekkel biztatnak. A szőllőkben a fürtrothadás sok kárt okozott. Gyümölcstermés alig van. A takarmány termés kielégítő. Czily György törvh. állatorvos jelentéséből kiemeljük következőket: az állategészség a ragadós betegségek nagyobb mérvű felléptével rosszabbodott. Lépfene miatt 16, veszettség miatt 17, lórühkór miatt 9 és sertésvész miatt 44 község van zárlat *alatt. A jelentés megemlíti, hogy a nagykárolyi szolgabirói járás területén az ebzárlatok be nem tartása nagyon enyhén biráltatik el. A járási kir. állatorvos és a községi birák által észlelt és j igyzőkönyvileg megállapított kihágási esetekben az állattulajdonosok egy része tagadásuk s egy tanú vallomása után felmentetett, másrésze 1—4 korona pénzbüntetésre ítéltetett, a kutyák kiirtása pedig a törvény határozott rendelkezése dacára egy esetben sem rendeltetett el. A jelentés szerint a veszettségi kihágási esetek ily enyhén való elbírálása a veszettség terjedését eredményezte. A bizottság utasította a nagykárolyi szolgabirói hivatalt, hogy az ebzárlatok megszegési eseteit a jövőben szigorúbban bírálja el. A mátészalkai állami elemi iskola ügye.* — Levél a szerkesztőhöz. — Tekintetes Szerkesztő Ur! A sajtó-morál nevében kérek szót b. lapjában. A „Szatmárvármegye“ múlt hó 18-án megjelent számának hir-rovatában ugyanis „Mátészalkának nem kell iskola“ cimen egy hir jelent meg, melynek tartalma, de különösen idézett cime fölötte alkalmas arra, hogy Mátészalkát ország-világ előtt a kultúra és civilizáció ellenes analfabéták melegágyaként tüntesse fel, holott ez, mint az alábbiak igazolni fogják, a lehető leghazugabb kép szülővárosomról, amelynek ötezer és néhány száz főre rugó lakosa között az intelligens és iskolázott kulturemberek száma — a lakosság előbb adott összszámához viszonyítva — határozottan aránytalanul nagy. Vagyunk hát itt — hála Istennek — szép számmal, akik tisztában vagyunk az iskola fogalmával, szükségességével és hivatásával. S ha mindezek dacára Mátészalka község képviselőtestülete a múlt hó 11-én tartott közgyűlésen napirendre tért a tanfelügyelőnek községi, illetőleg állami iskola építése iránt a községhez küldött átirata fölött, annak meg van a maga nagyon is indokolt oka és magyarázata. Négy felekezeti népiskolánk van, amelyek lelkiismeretesen végzik évtizedek óta a népnevelés nehéz, de ideális munkáját. Mire hátakkor ezt az amúgy is 200,000 korona adóssággal megterhelt községet még egy teljesen felesleges * Helyt adtunk e közleménynek, bár Írójával nem vagyunk mindenben egy véleményen. Szerk. azokra emlékeztet bennünket: — vágott közbe keserűen a férfi. Nos, hadd folytassam ... A kis leányból nagyvilági hölgy lett, ki bámulatos biztossággal kosarazott ki már vagy féltu- czat kérőt s bolonditott magába — talán ön- tudatlanul is — egy másik tuczatot. A gazdag Szentannay Márta diadalmasan tánczolta át a báli szezonokat s kaczagta ki a hódolókat. — Csak nem képzeli, hogy babusgatva megczirógatunk minden utánunk futó gavallért. S higyje meg, a „gazdag lány“ helyzete a lehető legkritikusabb ebben a tekintetben. Az a tudat, hogy ő gazdag, azt a felfogást érleli meg benne, hogy minden férfi pénzére pályázik s fanyarrá teszi elöbb-utóbb; ha szép és kedves szinte elfeledi azt, — daczára a veleszületett asszonyi hiúságnak, — és Iassankint nem tudunk bízni senkiben, nem hiszünk senkinek. Mert ott van a csillogó ördög, mely nem enged nyugodni, a hit: ez nem magadért, hanem a vagyonodért szeret. — Igaza van, — szólt sóhajtva a férfi, — az átkos bálvány, a hitvány sárga érez! De maga csak a saját szempontjából taglalja a kérdést; hanem nézze csak a másik oldalát is. Egy férfi szeret, — de önérzetes . . . — Mint maga, — szólt mosolyogva az aszszony, kaczéran a férfi szemébe nézve. — ... És büszke. Ha azonban ő maga vagyontalan úgy szerelme és a szeretet között ismét felüti a fejét fakó arczán gonosz vigyorgásával a pénz bálványa s kajánul kaczagva kiáltja a szemébe: te a pénzét akarod! S ezt fogja rád a világ, mely már ősi szokásból mindenbe beleüti az orrát, amihez nincsen semmi köze és nem törődik a saját ügyeivel, melyekkel pedig ugyancsak foglalkozhatna . . . — Ödön szólt melegen az asszony, — késő most már erről filozofálni! Akkor tette volna, . . . akkor! — Akkor . . . Hát van alkalmunk rá? Nem görnyedünk-e valamennyien abban az igában, melyet etikettnek neveznek, melyet bolond emberek bolond szokások alapján csináltak? De kénytelenek vagyunk vele. Mert ha ma leromboljuk őket, holnap már — talán más alakban, de ismét korlátként vesznek bennünket körül; és csak azokon belül mozoghatunk, mert ha ki akarnánk törni belőle, a filiszteus had borzadva kiabál shocking-ot . . . A férfi hangja rekedtes, fáradt lett. Szemei ellágyulva, szeretettel tekintettek az aszszony karcsú alakjára és szép arczára. Mintha az asszony is meg lett volna illetődve. Mindketten hallgattak. . . . Hogy folytassam a történetet ... — törte meg a csendet Ödön, — a férfi, nem találva közeledésre, mely aranyhidul szolgálhatott volna, elkeseredve, csendesen nézve, amint más, bátor lovagok ostromolták a nehezen bevehető várat, visszavonult s magába temette az összes szépen szőtt álmokat, — talán meg is siratta őket . . . — Ödön, — szólt gyengéden az asszony, a férfi arczára nézve. — . . . Nos, igen, most már nem szégyenlem bevallani ... És maga, Márta, szintén megtudta oldani a problémát, melyet az előbb fejtegetett. Elegáns jegy adta hírül a nagyvilágnak, hogy szentannai Szentannai Márta kezét nyújtja a milliomos Csáthy Gézának . . . Hogy ki az a Csáthy Géza? Elég az, hogy jó szabású frakkot visel, zsurokra, bálokba jár és tuczatbókokat mond . . . mert hát milliói vannak. És a leányok, meg a mamák édes reménynyel tértek nyugovóra olyan reggeleken, mikor a délezeg Csáthy az áttánczolt éjszakán erősebben „foglalkozott“ leányukkal. A büszke Szentannay Márta is megalkudott magával. Nehogy azt higyje, hogy pénzért vásárolt magának férjet, igent mondott a milliomosnak . . . Hogy szerette-e? . . . Talán igen, bár nem igen hiszem. Az asszony hosszasan nézett maga elé, mintha a múlt emlékeit akarná összeszedni emlékezetében. Azután szinte kérőleg mondta: — Ne ítéljen el engem, Ödön. Lássa, akkor én tényleg azt hittem, hogy szeretem azt az embert. És annyira rabja voltam beteges képzelődésemnek, rabja a vagyonomnak, hogy minden különösebb lelki emóczió nélkül ezt a megoldást tartottam a legjobbnak. Nem akartam vele fájdalmat okozni magának sem, bár hittem, hogy van valami képmutatás abban az apathiában, melylyel maga az én udvaromat nézte, és daczosan meg akartam magának mutatni, hogy megbüntethetem ... — És ez sikerült is, nagyságos asszonyom, — szólt hideg gunynyal a férfi. — Az esküvő megvolt, de azt én már jobbnak láttam meg nem várni. Nem kötött már engem semmi ahhoz a röghöz, melyet hazánknak neveznek. Szaladtam, menekültem előre; vágyódtam viszontlátni a vad trópusokat, a természet czi- vilizálatlan, mezítelen teremtményeit, hol az etikett még nem tesz boldogtalanná embereket, hol lovamon szabadon vágtathatok ke- resztül-kasul a szabad sivatagban, s felejthetek... — Ami azonban nem sikerült a legteljesebb mértékben, amint látom, — szólt kaczéran az asszony. — Azt hittem, igen.Csalódtam. Villámcsapás nem sújthatott volna jobban, mint mikor magát Vécseyékkel a szálló terraszán megpillantottam. Nem gondolt arra, hogy talán annyival mégis tartozik nekem, hogy a világnak erre a pontjára, hová a maga képe elől menekültem, nem kell jönnie ... — És ha éppen ezért jöttem volna?!... Es ha éppen arra lettem volna kiváncsi, hogy mit csinál az én volt lovagom, egyedül, a sivatagban, és számon akarnám tőle kérni, hogy mennyire sikerült neki valakit elfelejteni ? Hát nem szabad magához barátsággal közelednem ? — Nem, asszonyom ! Bizonyára ismeri azt
