Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-08-08 / 32. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 32-ik szám. mával, mégis ma már a hatodik helyet foglalja el a világ nagy szövetkezetei közöd. A fogyasztási szövetkezetek közvetett és közvetlen hasznáról talán felesleges is beszélni. Elég csak arra rámutatnunk, hogy ahol fogyasztási szövetkezet alakult, sikerült mindenhol az árakat 10—15°Val redukálni, könnyű kiszámítani ebből, hogy a fogyasztási szövetkezetek szolid üzleti alapon álló versenye, mily nagy hasznára volt, különösen az alsóbb néposztálynak. Hitel és fogyasztási szövetkezeteken kívül vannak értékesítő, termelő, bérlő és biztositó szövetkezetek s egész sereg másfajta szövetkezeti alakulások. Mindenféle szövetkezetnek a célja elsősorban az, hogy az egyénben rejlő csekély anyagi és erkölcsi erőt, a társulás révén meghatványozza és igy szolgálatába állítsa az anyagi és erkölcsi boldogulásnak. A szövetkezet sohasem akar az egyénnek versenyt csinálni, hanem ellenkezőleg, magát az egyént kiakarja ragadni elhagyatottságából és el- nyomottságából. A szövetkezetek tehát nemcsak gazdasági célt szolgálnak, hanem szociálpolitikait is. Nemcsak anyagi céljai vannak a szövetkezeteknek, hanem erkölcsiek is, szervezni akarják a legalsóbb társadalmi rétegeket, az erőtlenekből erőseket akarnak csinálni. Ezért, ha valakinek, úgy nekünk magyaroknak van szükségünk szövetkezetekre, hisz nálunk oly kevés az egyetértés, mi egymást oly nehezen értjük meg. A szövetkezetek legalább összehoznak bennünket ideig-óráig egy közös cél érdekében. Ki tudja, hogy ez a körülmény nem-e fog idővel bő gyümölcsöket érlelni? A városok segítése. A legutóbbi napokban felmerült az a kérdés, hogy vájjon a városok segélyezésére szánt kétmillió koronát, mely az 1909. évi költségvetésbe már fel van véve, rendeleti utón osztják-e szét, vagy pedig megvárják a békésebb parlamenti viszonyok kialakulását és akkor törvényhozási utón határozzák meg a kétmillió korona szétosztásának kulcsát. Hartl Sándor dr. miniszteri tanácsos a városi ügyek osztályának főnöke, aki mint a kérdés legilletékesebb és legalaposabb ismerője, a segélyösszeg felosztásáról a következőket mondotta: az 1909. évi költségvetésben a városok segélyezésére szánt kétmillió koronát külön kell választani a később felosztásra kerülő segélyösszegektől. Ez a kétmillió korona csak kezdő összeg, mely a városok szükségleteihez képest emelkedő. A jelenleg szétosztásra kerülő segélyösszeg a pénzügyi költségvetésbe van felvéve és azért annak kiutalványozását a pénzügyminisztérium intézi. A belügyminisztérium csak a felosztás előkészületeit intézte és a kérdés végleges megoldása a pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozik. A parlamenti viszonyok kialakulásának megvárására nincs szükség s a segélyösszegeknek rendeleti utón való szétosztását semmi sem akadályozza. Minthogy a városok érdekeinek előmozdítását a pénzügy- miniszter ur is szivén viseli, remélem, hogy a kétmillió korona szétosztása még az idén hamarosan meg fog történni. A felosztás kulcsára vonatkozólag nem nyilatkozhatom, mert annak megállapítása már a pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozik. Azt hiszem, hogy a felosztás bizonyos elvi alapon fog történni. Ami pedig a városok segélyezésének végleges rendezését illeti, ez egy törvényjavaslat keretében fog megtörténni. A javaslat már az előkészítés stádiumában van, az adatgyűjtés megtörtént és ezen az alapon folynak a munkálatok. A fürdőzésről. Nyáron az emberek nem politizálnak, hanem fürdőznek. A nyári üdülés ma már a kultur-ember elsőrangú életszükségletévé vált. Egész éven át keservesen dolgozunk, izzadunk, kínozzuk az agyunkat, az idegeinket, nyáron azután neki állunk a pihenésnek, hogy rendbehozzuk magunkat, uj erőhöz juttassuk fáradt szervezetünket. Ez a pihenés pedig olyan dolog, amelyről sokat lehet beszélni, egészségügyi, gazdasági, társadalmi szempontból megvitatni, de amelyről lehetetlen úgy beszélni, hogy az ember kikerülje a politikát. Nálunk mindenbe belejátszik a politika és nem olcsó éle az, ha azt mondjuk, hogy a fürdőzés elsőrangú politikai kérdés. A legfőbb pedig benne az, hogy nálunk az emberek nem csinálnak belőle politikát. Valami egykedvű nembánomsággal térnek az emberek napirendre a magyar fürdők ügye felett és minden lelkiismeretfurdalás nélkül viszik ki idegenbe a pénzt, amig a magyar üdülőhelyek csak tengődnek-lengődnek. Mi nem csinálunk abból hazafias ügyet, politikát, hogy hazai fürdőinket fejleszszük. Pedig ezt a dolgot nem szabad elhanyagolni, mert igenis a nemzet jövedelem szempontjából fontos az, hogy hol költjük el azt a tekintélyes summát, amelyet nyaralásra szánunk, itthon-e, vagy külföldö:'. Jelenleg bizony a külföldön. Egész Európa tele van ilyenkor nyár idején magyarokkal, nincs az a legtávolabbi angol, francia, vagy belga, esetleg norvég fürdő, ahol ne találkoznánk magyarokkal. Egész népvándorlás az, amit ilyentájt produkálunk és a magyarok hatalmas rajokban özönlik el a kontinens üdülőhelyeit. Valamikor — úgy ezer éve — nem voltunk szívesen látott vendégek odakünn, amikor rabolva, gyújtogatva bekalandoztuk a fél Európát és megsarcoltuk minden szomszédunkat. Ma — mintegy kölcsönbe megy a dolog — rendkívül szívesen fogadnak mindenütt, nem riadnak meg még oly tömeges inváziónktól sem, hiszen a jó, finom pénzt hozzuk nekk. Szó sincs róla, hogy ez helyesen volna igy. A saját fürdőinkbe nem tesszük be a lábunkat, pedig, hogy ilyenek vannak, még pedig szép számmal, gazdag bőségben, csudás gyógyhatású, elsőrangú gyógyvizekkel, azt nem kell most felfedeznünk. Sajnos, még a felfedezésnek ezt a munkáját is küíföldiek végezték el nálunk. Erdélyi fürdőink tele vannak románokkal, tátrai fürdőinket németek, angolok keresik fel. És talán a Balatont kivéve, amely újabban divatba jött, jóformán nem is elegáns hazai fürdőre menni, aki megy is, bizonyos szégyenkezéssel vallja be, a többiek pedig szánakozó mosolylyal térnek felette napirendre. De ha indolensek vagyunk a saját fürdőinkkel szemben, indolensek vagyunk abban is, ahogy a külföldön viselkedünk, járunk-ke- lünk. Azt hihetné az ember, hogy ha ily szép szép számban megyünk ki, talán vannak künn bizonyos tekintettel magyar voltunkra. De ez nem igy van. És ismét a saját nemtörődömségünk miatt nem. Mihelyt kitesszük lábunkat az ország határán, szinte elfelejtjük, hogy magyarok volnánk. Elfelejtjük egyszeribe a magyar szót, itthon hagyjuk magyar érzéseinket és a külföldön járó-kelő magyart inkább néznéd akármilyen nációnak, mint magyarnak. Még talán le is tagadja magyar voltát, mintha restelkednék, hogy olyan kicsiny nemzet polgára. Jöjjön betegen, jöjjön rongyosan, csak megértsen. Legyen olyan megkínzott lelkű, mint én. Szenvedjen, szenvedett legyen ő is, akkor az én emberem!. .. Ha ilyen akadna, annak a legboldogabb férjnek kellene lenni mellettem . . . Átvenném gondja, bánata felét, öröméből is elrabolnék és az igy megosztott élet lenne a mi boldogságunk! Ügy gondolom, úgy érzem, mindent megtennék érte, csak boldognak, megelégedettnek lássam! De hol, hol van az ilyen ember ?“... Természetesen úgyis mint férfi, főként mint iró, ellenállhatatlan vágyat éreztem a leányt megismerni. Ebbéli vágyam nemsokára teljesedésbe is ment, mert amikor épen továbbmenni akartam, az ut puhabársony, süppedékes homokpázsitján könnyű, ringólépések zaját hallottam. Egy gyönyörű, sugár termetű, égszínkék szemű, barna leány áílt meg előttem. Mesés szép, okos, beszédes szemeiből a komolyság tüze csillogott. Görög orra mintha márványból lett volna faragva. Homlokát ékesítő hajkoronájának hullámvonalai csodás fehér arcbőrének finom vonásait még elbájolóbbaknak tüntették fel. Egy angyalfő, szépségének tudása nélkül. Olyan szépség, amilyenek az első pillanatra elbájolják az embert. Félénk, gyermeki tartózkodással kérdezte, nem találtam-e meg könyvét a pádon ? Átnyújtottam naplóját, féltve őrzött titkainak kincses-bányáját. — Elolvasta ? — kérdezé remegő hangon. — Azt hazudhatnám: nem, hiszen ön bizonyára azt is elhinné. Megmondom a valót. Bocsásson meg csúnya kiváncsiskodásomért. Elolvastam az utolsó betűig; gyönyörrel olvastam, élveztem, minden sorát, mondatát. — S azzal bemutatkoztam. Fejét lecsüggesztette. Arcának színváltozásából, szép szemeinek elhalványodásából félre- ismerhetlenül meglátszott, bántotta, hogy megismertem titkait. Egyetlen szó sem tudott előtörni beszédes ajkáról, mégis látszott mennyi gondolat hullámzott át agyán azalatt a néhány pillanat alatt, mert a mély gondolkozás még előbb derült homlokán mély barázdákat szántott. Majd indulatosan elfödé arcát, s könnyzápor lepte el szép szemeit. Csak nagy nehezen tudtam lecsillapítani, megnyugtatni, hogy titkát soha el nem árulom. Beszéltem neki mindenről, mivel megnyugtatni reméltem. Elmondtam, hogy előttem nem titok az, amit papírra vetett, mert én már rég tanulmányozom a nők szív- és gondolatvilágát. Igye- keztem neki bebizonyítani, hogy én jól ismerem mindazon homályos sejtelmek, titokzatos, határozatlan körvonalú vágyak légióit, melyek felkorbácsolják a leányok kicsiny szivét, tiszta lelkét. Beszéltem leányálmokról, tündér-illúziókról, melyek tarka pillangórajként rebdesik körül a leányokat. Bizonyítottam, hogy álom és illúzió nélkül kietlen, kopár sivatag lenne a leányok élete. Magyaráztam neki, hogy a nők élete olyan, mint egy sokszínű, hamvas üde rózsákkal átfont fekete kereszt. A rózsák a keresztet, a leányálmok, illúziók a nő életének titokzatos epizódjait takarják el. Tárgyaltam a nők életében előforduló kríziseket, beszéltem a szívtelen férfiakról, mindenről, ami egy ifjú leányt érdekel. Meggyőző érveimre előbb a sírással hagyott fel, majd komolyan figyelt minden szavamra, végül mosolyogva kezét nyújtotta: — Már nem haragszom. Sőt örvendek, nagyon örvendek, hogy megismerhettem, mert úgy látom, végre találtam egy férfit, ki megért engem. Ez volt ismeretségünk kezdete. Fél óra múlva mint jóbarátok váltunk el . . . Azután találkoztunk újra, nap-nap után. Végül nem tudtunk egymás nélkül egyetlen lépést sem tenni. Együtt barangoltuk be az erdőt, a mezőt, a parkot, ügy vonzott a leány, r Eoittetők figyelmébe ^ Van szerencs^m Szatmárvármegye és Nagykároly város építtető közönségének —£_______________ __________ * szives figyelmébe ajánlani, hogy úgy tervezéseket, valamint költségvetések készíté sét és a legkisebb javításoktól kezdve, bármily átalakításokat és uj építkezéseket a legszakszerübb kivitelben jutányos árban vállalok. — Miért is kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását, magamat ajánlva kitűnő tisztelettel : IFI. KINCZLI GY0R6Y építési vállalkozó Nagykárolyban, Tompa-utcza 47. szám. 425—6-5
