Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1909-01-24 / 4. szám

2-ik oldal.

SZATM ÁRVÁRMEGYE.

4-ik szám.

Jó alkalmat szolgáltatnak ehez a nagykárolyi pénzintézetek most megjelent 1908. évi mérlegei. Annyival is érdekesebb ezekre egy pillantást vetni, mert egyfelől figyelemmel az 1907-ről 1908-ra is áthúzódott pénzügyi válságra s a fővárosi bankok kartelljére, — másfelől pedig arra a minden pénzintézetek történetében páratlanul álló izgalomra, a mellyel két évvel ezelőtt a régi négy pénzintézet az ötödik megalapítása ellen harcolt: joggal voltunk kiváncsiak az 1908. évben elért üzleti eredményekre.

Ezek az üzleti eredmények fényesen igazoltak minket, akik már két évvel ezelőtt megjósoltuk, hogy városunk és vidékének viszonyai között az uj pénzintézet, amely működésének jelentékeny részét nem is a szokványszerii pénzintézeti műveletekre fordítja, semmiképen sem fogja tángálni a többi négy pénzintézet érdekeit. Hogy ezen jóslásunk mennyire bevált, csak azzal a két számadattal igazoljuk, hogy mig 1907-ben a négy régi pénzintézet együtt 253,622 korona 25 fillér, addig az 1908. évben 284,664 K 73 fillér tiszta nyereséget mutatott fel, tehát a minden bajokkal teljes s újabb konkurreticiával súlyosbított 1908. évben 31,042 K 48 fillérrel többet, mint 1907-ben. A betét állomány pedig, amely 1907. végével 8.915,262 K 64 fillért tett a négy régi intézetben, 1908. végével 9.641,939 koronára emelkedett, amihez ha még hozzávesszük az ötödik pénzintézetnek, a Hitelbanknak lapunkban már ismertetett és szintén minden tekintetben kiváló üzleti eredményét és másfél évi fennállás után félmilliós betétállományát, egyáltalán nincs okunk aggódni egyik intézetünk sorsa felett sem, bárha tagadhatatlan,, hogy többrendbeli, részint már végrehajtott, részint tárgyalás alatt álló, részint ter— Belliu; édes, mi lelte magát? — kérdé szívből fakadó hangon társalkodónőjétől.

A megszóllitott ijedten ugrott fel helyéről.

— Ne riadjon meg, tudhatja, én nagyon szeretem magát, igy részt kérek fájdalmából is.

Bellát Irénke szavai mégis csak lecsillapították némileg, úgy hogy szaggatott, fájdalmas hangon mondhatott annyit úrnőjének: — Köszönöm Irén nagysám vigasztaló, jóságáról anuskodó szavait, de az én nagy fájdalmamra lig van gyógyír.

— A részvét, az emberek e legkipróbál* tabb szere némi enyhet mégis csak nyújt szive vérző sebére! De mondja mi bántja érzékeny lelkét ?

— Szomorú történet az Irénke nagysám, miért rontsam el jó kedvét?

— Nem baj. Avasson be szive titkaiba, hátha én is tanulok belőle, okulok rajta!

Ez érvek hatottak. Bella mélabus, mélyen átérzett hangon beszélte el ifjú életének gyászos történetét:

— Anyámat serdülő leány koromban veszítettem el, igy a háztartás vezetése, kis húgom : nevelése annyira elfoglalt, hogy barátnőim bohó kedvtelései, a fiatal emberek udvarlásai egy cseppet sem érdekeltek. El is neveztek jégszivü kisasszonynak... A leányok sorsát azonban ennek dacára sem kerülhettem el, szerelmes lettem én is. Egyszer a karácsonyi ünnepekre egy fess főhadnagy érkezett városunkba rokonai látogatására, kivel megismerkedtem. Az alatt a néhány nap alatt, mig városunkban időzött, különös változáson mentem át. Úgy éreztem, mintha a főhadnagy napról-napra mindjobban lopta volna be magát a szivembe, mig egyszer csak azon vettem magamat észre, tudom már én is, milyen kimondhatatlanul édes érzés az,

vezeti törvényhozási alkotás meglehetősen nehezíteni fogja az évtizedeken át megszokott, könnyű és aránylagosan magas jövedelme-tetését a pénzintézeti tőkéknek.

És épen ezeknek az ugyan nem existentiális, de mégis jelentékeny jövőbeli nehézségeknek a tudatában, mint a hogy már ezideig is sokszor tettük, most is hangoztatjuk abbeli véleményünket, hogy a vidéki s közöttük városunkbeli pénzintézetek normális fejlődése hosszú időre csak úgy biztosítható, ha a megszokott tömegben bizonyos fokig növekedő, jövedelmezőségben azonban egyre csökkenő üzletágak művelésén kívül más, különösen ipari téren is igyekeznek tőkéiket és munkájukat értékesíteni. Természetes, hogy ez csak az egyes intézeteknek esetről-esetre való szövetkezése mellett, az erők egyesítésével lehetséges.

Részletekről szólani nem a mi feladatunk, de a gondolat újra való felvetése talán ma már alkalomszeriiebb, mint volt a múltban bármikor. <->

Ujoncjavaslatok. Jekelfalussy Lajos hon- I védelmi miniszter a képviselőház hétfői ülésén terjesztette be az üjonclétszám megállapításáról szóló törvényjavaslatot. Az üjonclétszám a régi maradt. A törvényjavaslat címében változás állt be, amennyiben a „közöshadsereg“ szó kimaradt.

— A Városok háztartásának rendezése

ügyében a városok országgyűlési képviselőiből alakult bizottság Holló Lajos elnöklete alatt f. hó 19-én ülést tartott. A bizottság már összeállította azt a tervezetet, mely szerint az adójavaslat parlamenti tárgyalásának kapcsán a városok háztartását rendezni lehetne. A tervezetet főbb pontjaiban a következőkben ismertetjük: 1.) A városok területeinek arrondirozásá. 2.) Az állami egyenes adók 1—5°/o-ának átengedése a városoknak. 3.) Az átiratási kincstári illeték 1%-ának átengedése a városoknak s ezzel kapcsolatban a több városban divó városi átiratási illetékek egységes rendezése. 4.)

a mikor egy ifjú leány megérzi, hogy van szive,

— érző, dobogó, szerelmes szive . . .

Itt egy kis szünetet tartott. Bizonyára jól esett sebzett szivének, ha legalább néhány pillanatra maga elé varázsolhatta szerelme fogantatásának kitörölhetetlen emlékű napjait.

Irénke mély áhítattal hallgatta, társalkodónője vallomását s hogy ez egy pillanatra elhallgatott, önfeledten, lágyan csengő, alig hallható hangon suttogá utánna: — „Érezte, hogy van szive . . . érző, dobogó, szerelmes szive ...“

Bella saját gondolataival volt elfoglalva, igy nem hallotta, hogy Irénke megismételte e nagyjelentőségű szavakat. Debár nem hallotta, elegendő lett volna, ha ábrándozó úrnőjére pillant. Bizonyára feltűnt volna neki, elbeszélésének hatása alatt milyen nagy változáson ment az át. Alighanem már ő is tudja, hogy ifjú szivének sajkája ott lebeg a szerelem félelmetes tengerének szeszélyes hullámain. Vájjon lesz-e ereje azokkal az ezeréves hullámokkal megküzdeni, avagy őt is magukkal ragadják, örvényükbe temetik ? . . .

De hallgassuk csak tovább a társalkodónő elbeszélését:

— Midőn a főhadnagy állomáshelyére visszautazott, arra kért, levelezzünk. Természetes, szívesen egyeztem bele kérésébe. Leveleink aztán még közelebb-közelebb hozták egymáshoz sziveinket, mig végre is úgy éreztük, már nem tudnánk egymás nélkül élni sem. Leírhatatlan édes örömmel vártuk a májust, a szerelmesek havát, ekkorra ígérte lejövetelét... Végre elérkezett ez a várvavárt nap is. Alig időzött ott egy hétig, atyámtól megkérte kezemet, ki

— tudván nagy szerelmünkről, — szívesen mondott igent. Elgondolhatja Irén nagysám, milyen boldogok voltunk. Úgy hiszem, ez életben soha sem feledhetem el azokat az aranysugaras, mámoritóan édes napokat! Úgy érzem,

Az egységes városi törvénynek sürgős megalkotása. 5.) Az állami és megyei tisztviselőknek a községi terhekhez való hozzájárulása. Ezzel szemben a nevezett tisztviselők bizonyos fizetési pótlékkal kártalanittatnának. 6.) Az allami költségvetésbe felvett két millió koronának a városi tisztviselők részére sürgősen és törvényhozási utón való felosztása. 7.) A városi administrate egyszerűsítése, a tisztviselői létszám apasztása, felesleges állások megszüntetése a szerzett jogok épségben hagyásával. 8.) A városi tisztviselők qualificatiójának megszabása.

6.) A városok háztartási ügyei ellenőrzésének szigorúbb gyakorlása. Örömmel jegyezzük meg, hogy e javaslatokhoz már is sikerült Wekerle miniszterelnök és gróf Andrássy belügyminiszter hozzájárulását megnyerni.

Válsághírek.

A nemzeti ügy ellenségei, mint a régi korszák bachanáliájában most is orgiát ülnek hírlapjaikban azon a cimen, hogy válság van. Minthogy ezek az urak sohasem a nemzeti ügy, hanem mindég csak önmaguk és zsebeik érdekeit tekintették elsőnek, persze hogy nem tudnak nézni egy olyan kormányt, mely a nemzet magasztos érdekeiért küzd. Képesek Luegerrel s a Vater- landdal, továbbá mindazon elemekkel, kik förtelmes gyűlölettel viseltetnek a magyar nemzet minden igazságos ügye iránt szövetkezni. Kárognak, mint a prédára leselkedő varjak.

Jól tudják ők, hogy nincs válság. Épen ez fáj nekik a legjobban. Nem tudják a nemzeti kormánynak megbocsátani, hogy él s hogy küzdve küzd a nemzet igazságos jogaiért.

Minden józanul gondolkozó, hírlapokat olvasó magyar ember tudja, hogy a nemzeti kormány az összes kérdésekben szolidáris. Szolidáris a kormánnyal az egész koalíció. Minden becsületes, igaz magyar ember egyetért a kormánnyal abban, hogy közgazdasági életünket függetleníteni kell Ausztriától.

Az összes fontos politikai kérdések köz- zül a bank ügye áll előtérben. Az a kérdés, fönntartassék e továbbra is a közös bank, vagy önálló, avagy kartellbank állíttassák fel ?

Jól tudjuk, milyen nehéz Ausztriával szemben önállóságunk bármily csekély részét is ki- küzdeni. S most, a midőn abban a helyzetben vagyunk, hogy a gazdasági önállóság terére léphetünk, a helyett, hogy mindenki, aki magyarnak vallja magát igyekeznék pártkülömbség

ma is azokról susog nekem a virágfakasztó májusi szellő. Úgy gondolom, azokról a soha vissza nem térő napokról dalolnak nekem ma is a kert madarai! Talán ha meghalok, ott lennt, a között a négy szál deszka között is, hová e földi életből magammal viszek majd minden but és örömöt, — ott is hallani fogom, a síromon nőtt virágok mint suttogják: E csöndes sir néma lakóját szivének szerelme ölte meg!

Utóbbi szavakat már nem mondotta, hanem inkább elsírta Bella. Természetes, ez a szomorú történet, hozzá az a megindító siralmas hang, melyen azt Bella előadta, Irénke gyönge szivét is mélyen meghatotta, úgy, hogy ő is egészen elérzékenyedett. Együtt zokogott társalkodónőjável s ha valaki leikébe pillanthatott volna, meggyőződhetett volna arról, hogy ő inkább önmagát siratja, félénk aggódással gondolva arra, milyen sorsa lesz az ő szerelmének? Óh, mert ha csalódna, akkor inkább már most szakítsák ki szivét, hogy ne fájjon, ne sajogjon, ne szeressen soha, — mint a nóta mondja.

Néhány perc telt bele, mig Bella folytathatta :

— Esküvőnk aranysugaras napja szeptemberre volt kitűzve. Már mindennel készen voltunk, csak a házassági engedélyt vártuk a minisztériumból. Egy reggel azonban azzal a borzasztó hírrel keltett fel szobaleányunk, siessek atyámhoz, mert nagyon rosszul van. Mint egy őrült rohantam szobájába, eszméletlenül feküdt ágyán, agyszélhüdés érte, mely egy rövid óra alatt meg is ölte. Ugyebár ez is óriási csapás egy 18 éves leányra nézve, kire szülei halála által öt éves húgának nevelése is hárul? Azonnal táviratoztam vőlegényemnek. Ő estére már mellettem volt, vigasztalt, biztatott, hogy tőle telhetőleg igyekszik pótolni nagy veszteségün- het, atyánk helyett szerető édesatyánk lesz. Vérző