Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1909-06-20 / 25. szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP.

MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. &

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaszínó-utcza 2. sz.

Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

■ Kéziratokat nem adunk vissza. Lapvezér:

Papp Béla

országgyűlési képviselő.

Felelős szerkesztő : Laptulajdonos :

Erdössy Vilmos. Fráter István.

Előfizetési árak:

Egész évre ....................................................

Félé

vre ..........................................................

Negyedévre .....................................................

■ Egyes szám ára 20 fillér.

8 korona 4 korona 2 korona.

Sötét felhők.

Medárd napja úgy a magyar gazdára, mint a magyar nemzeti politikára vészes sötét felhőkkel nehezedik.

A mint a magyar gazda félelemmel látja a Medárd napi eső szakadatlan ömlését, oly annyira aggodalommal néz a magyar politikai világ Bécs felé, a honnan a vészterhes felhők Lukács László volt szabadelvű párti pénzügyminiszter képében, mint homo regius közeledik felénk. Ezt a jeles urat a bécsi németek küldték a függetlenségi párt vezéréhez Kossuth Ferenczhez egy megédesített méregpohárral, hogy a nemzet jogaiért küzdő függetlenségi párt a kormányhatalom édességét tartalmazó méregpoharat kiürítse és ezzel öngyilkosságot kövessen el.

Kossuth Ferencz a bölcs és előrelátó vezér a párt alelnökeivel egyetemben visszautasította a homo regius által kiánlt kormányhatalmat. Luegerék megbízottja csúfos kudarccal tért vissza Bécsbe, a küzdő nemzet pedig örömmel üdvözli Kossuth Ferenczet, mert a homo regius ajánlatának visszautasításából minden ember meggyőződhetett arról, hogy Kossuth Ferenczet és társait, nem a kormányhatalom megtartása, hanem a nemzet érdeke vezetik minden küzdelmükben és csak olyan békét hajlandók elfogadni, a melyben a nemzet jogai biztosítva, pénzügyi és gazdasági önállóságunk megvalósulása elé gördült akadályok elhárítva vannak.

De a Lukács László missiójából meggyőződést szerezhetett a nemzet arról is, hogy a koronás király környezetében még mindég a régi rendszer, a darabont korszak alakjai élősködnek, sőt érvényesülnek, a kik Fehérváry Gézával s Kristóffyval együtt útját állják annak, hogy a többséget képező függetlenségi párt elvei diadalmaskodjanak. Ezek most a legravaszabb módon, a megédesített méregpohárral közelednek a parlamenti többséget képező párt fejéhez, hogy ha lehet, a függetlenségi oártot az öngyilkosság útjára vigyék. De mert ravasz tervük Kossuth és pártja részéről visszautasításban részesült, most az erőszakhoz folyamodnak, a darabont korszak visszaállításával fenyegetőznek, sőt előre láthatólag a koronának is azt a tanácsot fogják adni, hogy a parlamenten kívül álló és minden politikai aljasságra vállalkozó alakokból összeállított kabinettel törje meg a függetlenségi párt erejét.

Nehéz, sötét felhők nehezednek a magyar politikai világra, mert Lukács László és társai mindenre kaphatók, ők mindenre vállalkoznak, a mi a nemzeti ügy letörésére irányul. Ezek az alakok nem félnek a nemzet megbélyegzésétől. Ezek éini, uralkodni és harácsolni akarnak.

Ez alakoknak bizalma nem az „ősi erényben“, hanem a politikai pártok viszálykodásában van. A pártok féktelen viszálykodását mi is végtelen aggodalommal látjuk s attól félünk, hogy ha a kormányon lévő pártok egymás elleni ádáz küzdelme tovább tart, a régi rendszer s a darabont világ haramiái a koronától kicsikart kormányhatalom erejével ledöntik a nemzeti üpy védőbástyáit, derékba törik ketté a magyar alkotmányt és egy oktrojált Kristóffy féle választói törvény megalkotásával a gyűlölködő nemzetiségek s a nemzetközi szocialisták prédájául dobják oda az országot.

Ha az. ősi átok, a viszálykodás tovább tart, akkor ettől a veszedelemtől ezeréves alkotmányunkat már megvédeni nem tudjuk.

Hová tekintsünk, kibe bizzunk? Bízzunk mindenekelőtt saját erőnkben, a mely orkánszerüleg fog elseperni minden ellenséget, ha visszatér a kormányzó

Hervadt virágok kost . .

Hervadt virágok közt feküdjem akkor,

Ha szíven markol egyszerre a halál.

S ne legyen még vállamon aggkor,

Jobb, ha a vég erős ifjan talál.

Hervadt virágok bus illatozása Lengjen körül sötét fátyol helyett,

S gyertyák komor fényét szemem ne lássa, Szép őszi nap süssön fejem felett.

Szivemben akkor, ah akkor először.

Hadd legyen ur hit a kétség felett,

S utolsó sóhajom, a mely előtör Majd azt mondhassa: ö szeret.

Hadd higyjem, hogy ö sir utánam,

Ő többé rajtam nem nevet,

S hadd súgjak a végső haláltusában Magam elé ezerszer egy nevet.

E szürke bus éleinek csak a vége Lehessen fényes, mámoros, csodás,

Aztán jöhet a nagy álmodás, a béke,

Az álom nélküli nagy álmodás.

És sírkövemre ezt a két szót rójják,

Kik érettem sötét gyászt öltenek:

A szép álmok sápadt álmodóját

Az ölte meg, hogy szeretett. Vilja.

A görgényi csodakút.

Régen történt... Még boldogult nagyanyámtól hallottam mesélni.

Erdélybe, a hol a görgényi hegyek hófedte csúcsai az eget látszanak érinteni, élt egy csodaszép oláh fáta, Florica.

Bogár fekete haja, ragyogó szeme csak nég jobban kiemelték arcának érdekes halványságát. Pici piros czizmába bujtatott lábacskáival, karcsú derekával olyan volt, mint egy mesebeli tündér. Hát még a hangja! Bűvös beszéde a pacsirta dalára emlékeztet, s a ki egyszer hallotta, nem feledte el soha... Egy édes mosolyáért, barátságos jó szaváért, oda adta volna minden legény a lelki üdvösségét is.

Nem volt Floricának párja széles Magyar- országon.

É ies anyját sohasem ismerte, apja az öreg Petru sem az igazi, — nem édes gyereke. Egy reggel az ajtaja előtt találta a siró kis leányt. Az emberek azt regélték, tündér járt arra az éjjel, az hagyta ott Floricát.

Bolondult utána az egész környék legénysége. Floricának nem csak nagy szépsége, de hozománya is volt: egy csinos házikó kerttel, két tehén, négy kecske, szépen kivarott katrin- cák, arannyal hímzett prusziik.

Vasárnaponként templomból kijövet, egész sereg legény kisérte haza.

Florica legjobban vonzódott Mitruhoz, a ki ám szintén nem a legutolsó legény volt a

faluban. Ő készítette azokat a csodaszép agyag korsókat, melyekre szebbnél szebb madarakat festett.

Egy ragyogó májusi reggelen vallották meg egymásnak szerelmüket, s nemsokára kitűzték

az esküvői napot is.

Ekkor történt, hogy N. gróf öreg erdésze bucsot mondott az árnyékvilágnak, s a gróf egy fiatal erdészsegédet küldött ideiglenesen felügyelni a hatalmas fegyves erdőkre.

Mikor először találkoztak, Florica éppen vízért ment, azokkal a gyönyörűségesen festett madaras korsókkal.

Elég volt egy rövid pillantás s Florica tisztába volt, hogy ő még ezideig igazán nem szeretett... A fiatal erdésznek is megakadt a szeme a bájos leányon, s nem volt nehéz alkalmat keresni a megismerkedésre.

Az öreg Petru csősz volt a gróf birtokán s az erdész gondoskodott, hogy minél gyakrabban messzi utakra küldje az öreget. Ilyenkor ő mulattatta a szépséges Floricát...

így történt, hogy az esküvő mindig tovább halasztódott. Florica mindenféle kifogással élt; még nem elég katrincát hímzett magának ; majd, hogy nem jól érzi magát, valamije fáj, nem tudja, hogy hol; valami bántja, nem tudja, hogy mi. Kérte Mitrut, várjon tavaszig, akkorra ismét jól lesz minden s megtartják az esküvőt. E közben azon gondolkozott, hogyan szabadulhatna meg Mitrutól. Nagyon félt az erős oláh legény bosszújától.

S a szegény Mitru várt. Hogy mit szén-