Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-01-24 / 4. szám
Nagykároly, 18G9. január 24. V. éYíoiyam. 4. Vasárnap. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 4$ MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaszínó-utcza 2. sz. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. -■ Kéziratokat nem adunk vissza. —— ......Lap vezér: Papp Béla országgyűlési képviselő. Felelős szerkesztő : Laptulajdonos : |j Erdőssy Vilmos. Szintay Kálmán. Egész évre Félévre Negyedévre Előfizetési árak: Egyes szám ára 20 fillér. 8 korona 4 korona 2 korona. Közgazdasági kérdésekről. Nagykároly, 1909. január 23. Annak, hogy a közállapotok az utolsó néhány esztendő' alatt nemcsak formailag, de lényegileg is nagyon jelentékeny változáson mentek keresztül, egyik legszembetűnőbb bizonyitéka a gazdasági kérdéseknek feltűnően homloktérbe vonulása, nem egyszer — s mi nagy szó Magyarországon — a közjogi kérdések rovására. A katonai kérdések időnkint, de csak egy-egy napra megmozdítják a kedélyeket, azonban vaijuk be őszintén, nem épen valami nagy intenzitással. Ellenben a jegybank kérdése már hónapok óta a legnagyobb érdeklődéssel disputáit ügy s az marad még, ki tudná megmondani, mennyi ideig ? S ennél a kérdésnél is nagyon figyelemre méltó mozzanat: mintha napról-napra, ujságcikkről- ujságcikkre, parlamenti beszédről-parla- menti beszédre jobban kidomborodnék ennek az ügynek is gazdasági oldala, az azelőtt úgyszólván kizárólagosan prae- dominált politikai oldallal szemben. — A választójogi reform, addig, mig a javaslat napvilágot nem látott, sokkal nagyobb hullámokat vetett, mint amióta rég ismert alapelvei paragrafusokra szedve várják a beható és tárgyilagos kritikát. Viszont az előkészítési stádiumban úgyszólván semmi figyelemre sem méltatott uj adótörvényjavaslatok ma olyan élénk érdeklődés és előreláthatólag hosszú és szenvedélyes képviselőházi vita anyagául szolgálnak, hogy a választói javaslat még bizottsági tárgyalásra sem kerül jó darab ideig. Szó sincs róla, a dolgok eképen való fordulása épenséggel nem nevezhető a közelmúltak eseményei következetes fejleményének. De hiába, akárhogy erőlködnék is bármily elvhü férfiak bármekkora csapatja az események menetét az előre kiszabott mederben tartani, van egy sokkal hatalmasabb erő, a társadalmi és gazdasági evolúció ereje, amely semmit sem törődve egyének és pártok következetességével, bőt még nemzetek érzelmeivel sem, az elkerülhetetlenül szükségest állítja előtérbe s vele szemben a még oly kívánatosat is másodrendű, sőt több-kevesebb ideig passiv szerepre szorítja. Jól van-e ez igy a nemzet jövendőbeli függetlenségének szempontjából, amelynek a közgazdasági fejlődés époly nélkülözhetetlen alkotó eleme, mint a közjogi követelések megvalósitása: ezt majd csak a távol jövőben lehet eldönteni, akkor, amikor a történetirás ma még- ugyancsak hét fátyollal borított adatai módot nyújtanak a ma cselekedeteinek és logikus folyományaiknak rész- rehajlatlan megállapítására. A országos állapotokat kicsiben visszatükrözi a mi mikrokoztnosunk is. Vármegyeházunk kacskaringósan kicifrázott nagytermében elültek a nagy politikai harcok, amelyek hevítő forgatagában már-már egy kis zsenge, de biztató jövőjű niveau is mutatkozott annyi sok esztendő dermesztő lapossága után. A kicsinyes guerillázások pedig, mint a milyen a legutóbbi császárjubileumisdi volt, mint aféle teljesen jelentéktelen mókák, még valami jelentékenyebb felháborodásra sem indították a vármegyét, amely úgy látszik teljes tudatára jutott annak, hogy a gyermekjátékszerül szolgáló hatosos papir léggömbök ellen mindenképen hiba volna az ősi fringiákkal hadakozni, mikor egy gombostű is megteszi a kívánt szolgálatot. A Ne temere elleni debreceni átirat minden liberális elme őszinte sajnálatára mind e mai napig nem érkezett meg vármegyénkhez. Helyi politikai zsákunk üres, forduljunk hát mi is helyi közgazdasági kérdéseink felé. Borii. Halk, könnyű szárnyon Suhan az idő. Tűnik az óra S érve az év. Kis csolnakunkat tova ragadják Zajgó hullámok — Hol fog kikötni ? Merre a rév ? Ködbe vesző kép, Mit zsarnok kézzel Rajzol meg a sors. lm : ez az élet. Mégy vakon, dórén, mert menned [muszáj! Haladnod folyton — És azt sem látod: Hol ér a véged ? Repül a csolnak. Vad vizek árja Viszi magával. Ragadja tova — Nincs pihenés! Kétes az utad. Hajh, mi a célja ? Ami virágot, örömet néha Találsz utadon, Az oly kevés. Repül a csolnak. Sötétlö sziliek Állják az utad, Félve remegsz! Összezuzódik a hitvány sajka — lm: ez a vég. És az emléked? Pár buborék, Mi elsimul az élet árján. S néhány hullám Mit szived vére Festett pirosra, sötétre. Nyomodba más lép. És azt sem tudja, És azt sem kérdi: miért a hullám Ott oly sötét? Halad ö is az élet utján — És alig változik a kép. Guidesy Ilonka. A szerelem oltára. Két vallomás. Egy fenséges, virágillattól bóditóan édes tavaszi napon Révhuszthy Irénkének „a milliomos kisasszonyának társalkodónője, — egy bánatos arcú fiatal leány, — künn ült a nyaraló előtti futórózsákkal átszőtt zöld lugasban s egy csomó, levelet lapozgatott sorra. Valami nagyon kedves és örökre feledhetetlen emlékek fűzhették őt azokhoz a sárguló, megtépdesett lapokhoz, bizonyára azért temetkezett olyan mélyen elmerengve beléjök, hogy nem halottá úrnőjének kiáltásait. Így utóbbinak nem maradt más hátra, mint társalkodónője felkeresésére indulni. , A villától puha, süppedezö, homokpázsi- tos ut vezetett a lugasig, igy Bella nem vehette észre úrnője közeledtét. Zavarhatatlan biztonságban érezte magát s gondolatait teljesen átengedte a feledhetetlen múlt drága emlékeinek. Aztán érzelmeinek szabad folyást engedve, forró könyeivel őntözé a múlt időknek párját ritkító nagy boldogságáról mesélő tanúbizonyságait. Majd el-el csukló, a visszaemlékezés keserűségétől remegő hangon suttogá önmagának: — Istenem jó Atyám! Miért is adtál egy amúgy is gyönge leánynak olyan kevés józan eszet, hogy inkább a szive reped meg, semhogy feledni, álmaitól szabadulni tudjon ? . . . Hanem most már vége legyen. Ez nem tarthat igy tovább, mert különben idegeim megpattannak, józan eszem elhagy. Nekem nem szabad tovább álmodoznom, mert hiszen az álom testvére a halál. Élnem kell kis húgomért, kinek jövő élete, boldogsága az én gyönge erőmre van bizva. Irénke a lugas mellett nesztelenül meghúzódva, lélegzetét is visszafolytva hallgatta társalkodónöjének siralmas szavait. — Szegény, szegény leány, — gondolá — milyen nagy csalódás érhette érzékeny szivét ? Bemenjek-e megvigasztalni? . . . Megpróbálom, — s ezzel belépett a lugasba.
