Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1908-07-26 / 30. szám
SZATMÁRVÁRMEGYE. 30-ik szám. 2-ik oldal zett, a belügyminisztériumban kettős erővel dolgoznak a választói reformon, amelyet And- rássy, úgy, amint azt megígérte, október havában okvetlenül a törvényhozás elé fogja terjeszteni. A választási reformra vonatkozó törvényjavaslat tervezete már teljesen készen van. A belügyminisztériumban most lázasan dolgoznak a kerületek beosztásán, melyhez az anyagot a főispánok és a törvényhatóságok által beszolgáltatott adatok szolgáltatják. A végrehajtási novella körül nyilvánuló akció és agitáció mögött határozottan erkölcstelen politikai kortes-furfang rejtőzik. Párhuzamosan az adósok durva megrohanásával, ész- lelhelő mindenfelé a régi politikai rendszer embereinek mesterkedése. A végrehajtási novella nyomán támadt pénzintézeti akciót, a megbuktatott rendszer emberei a koalíció és első sorban a függetlenségi párt ellen való korteskedésre használják fel. Hirdetik a nép között, hogy inie : a kormányban részes függetlenségi párt törvényt csinált a nép megrontására, hogy ime : a függetlenségi párt nemcsak nem csinált semmit a birtokosok javára, hanem épp annak kárára dolgozik, és ez a hazudozás itt-ott hitelre is talál a hiszékeny nép közt. Az illetékes köröknek tanácsos lesz, a népet a végrehajtási novella üdvös hatásáról felvilágosítani. Leánygyermekeink neveléséről. Jól tudom, felette kényes és veszedelmes darázsfészekbe nyúlok. Mindazonáltal nem riadok vissza szándékomtól, mert jóllehet sok ellenséget szerzek magamnak — „mondj igazat, beverik a fejed“ — bizonyára akad még egykét nemesen gondolkozó férfi, családapa, kik igazat adnak nekem. S az ő baráti kézszori- tásuk föltétlenül ellensúlyozza a többiek megvető, lasajnáló tekintetét. A mai leánygyermek nevelés ferdeségéről akarok írni. Nem uj s igen érdekes téma ez. Különösen ebben a kutya drága világban sok szó esik róla úgy a társaságokban, mint a lapokban. Vitatkoznak róla az emberek, itt komolyan, ott tréfásan ; egyik félig helyeslőieg, a másik kár- hoztatólag. Csekélységem nyíltan s teljes lélekkel utóbbiakhoz csatlakozik. ügy volt a múltban, úgy kellene lenni a jelenben is, hogy minden valamire való család legelső s legszentebb kötelességének tartsa, hogy leánya minden rosztól meg legyen kiméivé; csak azt lássa, a mi szép, jó, hasznos és tisztességes. A családi szentélynek kellene lenni annak a szélcsendes helynek, hol minden jóra oktatva nevelik őket. Tekintsünk szét a leányos házaknál. Vájjon igy nevelik-e a fejlődő rózsabimbókat? Határozottan mondhatom, hogy kevés kivétellel — nem. A mai „modern“ nevelés nem hogy rossz, de minden kritikán aluli. A szülők oktalan hiúsága, könnyelműsége megmételyezi még gyermekkorában a leányok lelkét. Hibások, bűnösök pedig itt első sorban maguk az édes anyák: mert a mai feleség, anya, (tisztelet a kivételnek!) a helyett, hogy a ház őrangyala, a családi takarékosság szelleme, a gondosság, a rend példányképe lenne, — ennek teljesen az ellentéte. A mai modern asszonyok mind későn kelnek, (természetesen kávéjukat még az ágyban isszák meg, mert gyomruk nem tűri a restséget) lehetőleg akkor, a mikor a gyermekek elmentek az iskolába, a férj pedig hivatása után indult. Tizenegykor jön a fodrásznő, aztán felöltöznek, elmennek sétálni, vagy bevásárolni, délben férjükkel a cseléd által készített kozmás ételek miatt összevesznek, délután egy kicsit lepihennek, öt óra után zsúrra, este színházba, vagy vacsorára mennek, éjtél felé aztán lefeküszkek, hogy a következő napra erőt gyűjtsenek. Vagyis más szóval: a mai modern asszonyok kényelemben, pompában akarnak élni, s legfőbb hivatásuk szépségüket ápolni, Ízlésüket fejleszteni. Ez tölti be gondolatvilágukat, ez foglalja le minden idejüket. Egyik nagyobb rannériával igyekszik a másikat felülmúlni, irigységét felkelteni. így aztán a gyermekeket, a hol futja a szegény férj keserves keresményéből a kisasszony tartásra, utóbbi, (s ez még Isten fizess!) s a hol erre nem telik, a cseléd neveli. Neveli... de hogy ?... A mamák jó példáján okulva aztán a mai világban már az iskolás leánykák is nagyságának képzelik magukat. Nemcsak a konyhára nem mernek menni, mit bizonyára kedves mamájuk sem engedne meg, de még a port sem akarják a szobában letörölni, ruhájukat, czipőjüket megkefélni, nehogy habfehér bársonypuha kezecskéjük bepiszkolódjon, eldurvuljon. A hiúságot s félszegséget csak fokozza bennük az utca s az üzleti kirakatok. A mit az ötletekben gazdag s kifogyhatatlan emberi ravaszság és zseniálitás teremteni tud, kalap, ruha, ékszer s bútor és más egyébben, az mind a fényűzés paroxizmusát neveli a rosszra fogé— A botrányt ? . . . Hahaha . . . — Tekintse az édes anyját. — Az anyámat! — mondá Edith keserű, fájó hangon, — mindig csak az anyámat. S a büszkeségemet feledi, Jenő ? — A büszkeségét ? . . . — Igen! a büszkeségemet. Szegény leány vagyok, csupán nagy névvel birok, a világ úgy is azt mondotta, hogy önnek barones, nekem pedig az ön csillogó aranyai és gyémántjai kellett. Már most az ön viszonyát tudva, ha látják, hogy én szemet hunyok a történtek felett, nem erősitjiik-e meg mi magunk a világ gyanúját ? — Eh! Ne törődjünk mi a világgal. — De én igenis törődöm s ha szívből meg is bocsátók önnek, szinből nem tehetem. Engedjen meg, de ezzel tartozom a büszkeségemnek. Elválunk s nekem, higyje el, lesz erőm megkeresni mindennapi kenyeremet. — A hogy tetszik, asszonyom! — mondá a gyáros rideg, sivár hangon s azzal távozott neje szobájából. Edith egyetlen köny, egyetlen sóhajtás nélKül mondotta mindezt férjének; azt hitte, hogy az vezekelni fog előtte s megígéri, hogy szakit a színésznővel, ő pedig megbocsát neki. De, mint láttuk, nem igy történt. Férje viselkedése egészen megtörte Edithet s midőn az ajtó bezárult utána, erőt vett rajta a felindulás, keservesen sirt, zokogott. Most már látta, hogy férje egy szemernyit sem szereti. Eszébe jutottak a főhadnagy szavai: „Ne fusson a gazdaság s jólét csalóka fénye után ; ne bízzék valamely csodában, mely a szerelmet fénnyel, pompával pótolja; vigyázzon, az élet viharai magukkal ne sodorják.“ íme, alig múlt el egy év, a jóslat beteljesedett. — Oh én szerencsétlen, — kiáltá kezeit tördelve — mi lesz velem ? mi lesz belőlem ? Midőn kissé megnyugodott, magához kérette édes anyját; elmondotta neki a történteket. Anyja elővette egész rábeszélő tehetségét, hogy leányát a válásról lebeszélje, elmondotta, hogy a férfiak mind egyformák, mind hűtlenek. Edith azonban megmaradt szándéka mellett. — Nem, nem anyám! Ha nem akarsz elevenen eltemetni, egy szóval se kényszeritsél, hogy továbbra is e férfi házánál maradjak. Én kész voltam megbocsátani, de ő még bocsánatkérésre se méltatott. Úgy viselte magát, mintha cselédje lennék; azt hiszi, hogy dúsan kárpótol aranyaival. — Kerüljük a botrányt, leányom. — 0 is ezt mondotta, de nem látom be, hogy én csupán csak azért, hogy egy válóperrel kevesebb legyen, egy egész élet Golgothá- ját szenvedjem végig az ő oldala mellett. Nem, sohasem. A világ úgy is tudja, hogy szeretőt tart s biztosítalak, inkább elitéi, ha mellette maradok a fényben, pompában, mintha elvá- lok s becsületes maradok a szegénységben. — Majd én beszélek Jenővel. — Kár lesz fáradnod, mert most az egyszer hajthatatlan maradok. Kérlek, könyörgöm, ha anyai szeretetednek legparányibb atomja él még szivedben, úgy boldogtalan leányodat ne kényszerisd itt maradni. Először is rád, nem szivemre hallgattam, megkóstoltam a boldogtalanság poharának keserű tartalmát, ne kívánd, hogy fenékig ürítsem azt. Viharban született ez a házasság, vihar seperte el is; természetes lefolyása ez az előzményeknek. Bíztunk a lehetetlenben, boldogok akartunk lenni a lehetetlenben! .... Későn láttuk be, hogy a délibáb csalóka fénye után futottunk csupán. Csakony lelkűkben. S minél jobban nőnek, annál követelőbbek lesznek. Hát még ha férjhez mennek?... Megkövetelik, hogy imádott férjük minden gondolatukat ellesse, mindent lábaikhoz rakjon. Az itt dióhéjba foglaltak jellemzik a mai családi élet s a leánynevelés bomlottságát. Mi ennek szomorú következménye? Az, hogy a fényűzést szerető s gyönyöröket hajhászó mamák férjét s leánykák apját miként korrumpálja az örökös kényszerűség uj és uj anyagi segédforrások keresése után. Ezért lesz az emberek életmódja hova-tovább szövevényesebb, a megélhetésért a harc mind leleményesebb. Ezért nem nősülnek a fiatal emberek, maradnak a leányok vén kisasszonyok. Mondja valaki, hogy nincs igazam. Bizonyítsa be az ellenkezőjét. yPüspükválasztási mozgalmak. Ma egy hete számos egyház ejtette meg a szavazást a ref. püspökválasztás tárgyában. Ezen egyházak élén állott a debreceni egyház a maga 10 szavazatával, melyet Di- csőfi Józsefre adott le méltóságteljes egyértelműséggel, egyhangúlag. A hódmezővásárhelyi egyház 8 és a karcagi egyház 7 szavazatát, — mint már előbb jelentettük, ugyancsak Di- csőfi József kapta. Eddig részben magán értesülések, részben pedig megbízható hírlapi közlések szerint Dicsőfi Józsefre szavaztak Balkány 1, Balmazújváros 4, Kőrösladány 3, Nagybecskerek 1, Szatmár 6, Szeghalom 5, Székely hid 1, Tur- keve 6 és Tőketerebes 1 szavazat. Hangsúlyozzuk itt, hogy csak megbízható s magánértesülésekkel megerősített hírlapi közléseket vettünk figyelembe, miután e tekintetben a Baltazár-párt „választási végrehajtó bizottsága“ a lapokat megtévesztő hírekkel látja el. — Így a nagyszalontai szavazás sem volt érvényes, mig a hajdúböszörményi erőszakosan keresztülhajtott s minden tekintetben szabálytalan szavazás ellen pedig a fellebezés, — melyben a szavazás megsemmisítése nyomós indokok alapján kéretik, — már be is érkezett hivatalosan. De még ezekkel a részben kierőszakolt szavazatokkal, részben meg sem ejtett, de a lapokban hirlelt szavazásokkal együtt is lényeges kisebbségben vannak Balthazárék, mig Dicsőfi Józsfnek eddig 53 biztosan tudott szavazata van. — Tehát annyi, amennyi a többi lódtunk, de talán még idejében vettük észre a csalódást! Hidd el, jó anyám, úgy érzem, mintha valami láthatatlan bilincstől szabadultam volna meg, melytől eddig mozdulni sem voltam képes. Sokan irigyelték, rózsásnak tartották sorsomat, feledték azonban, hogy a rózsának tövisei is vannak. Nem panaszkodtam, néma fájdalommal tűrtem a rózsa töviseinek szúrásait, de most szivemet sebezték meg s ha nem szabadítom meg magamat tőlük idejében, újra, meg újra megsebeznek s végre is el kell vérez- nem. Menekülök hát, mig nem késő! Be is váltotta szavát. Összecsomagolta leánykori ruháit, ékszereit, emlékeit, — köztük a főhadnagy négy szál piros rózsáját, s minden szó, egyetlen könyhullatás nélkül hagyta ott a gyáros fényes palotáját. Budapestre utazott anyjával. Midőn a Belváros egyik bérházának negyedik emeleti kis lakásába beköltöztek, boldognak, megelégedetnek látszott. Elhatározta, hogy megszerzi a tanítónői oklevelet s állás után néz. Harmadnap, midőn lakását rendbehozta, anyjával együtt kisétált a budai hegyek közé. A Zugliget ózondus levegője, a rét s mező virágai, a madarak édes danája gyógybalzsam- ként hatottak lelkére, szivére egyaránt. Úgy érezte, mintha most már neki is újra kedve volna élni, küzdeni! Sétájukból hazaérve, cselédjük jelentette, hogy egy huszárfőhadnagy kereste őket. Edith szive e hir hallatára hangosabban dobogott, szemében egy fényes örömköny csillant meg, s édes örömmel kiáltotta: — Bizonyára Mezőssy volt! Alig mondá ki e szót, — kopogtattak. Mezőssy főhadnagy lépett be. A két szerelmes feledve mindent, űzve a múltban elfojtott vágy-
