Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1908-01-19 / 3. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. nfg MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. ------------------ Telefon szám: 58.’------. Hi rdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza. Lapvezér: Papp Béla országgyűlési képviselő. Feielös szerkesztő : Laptulajdonos : O r o s z G y ö r g y Szintay Kálmán. Előfizetési árak: Egész évre ............................................................... 8 korona Fél évre ...................................................................... 4 korona Negyedévre.................... ....................................... 2 korona. — ... :. i Egyes szám ára 20 fillér, a----»— Az általános választói jog. Addig követelték, addig Ígérgették, amig ime, nehány hónap választ el a nagy reformnak, az általános választói jognak beterjesztésétől. Ez a nehány hónapnyi időköz, az átmeneti korszaknak ez a legátmenetibb része, a sok mindenféle teendő között főleg arra volna jó, hogy megszilárdítsa, körvonalazza, tudatossá, de egyszersmind köztudomásúvá tegye a pártok, frakciók, tömegek és egyesek véleményét erről a kérdésről. Mert furcsa ugyan, de igaz: hiába van az a kérdés évek óta napirenden, hiába beszélnek esztendők óta erről a legtöbben és a legtöbbet, alig van ember ebben az országban, akinek leszürődött, megállapodott véleménye lenne erről, de meg arról is, hogyan vélekednek egyesek és pártok erről a kérdésről. Az bizonyos, hogy sokan vannak, akik ezt a magyar politika legnagyobb kérdőjelének tekintik. Ha nem is sö- tétbe-ugrásnak, de olyan valaminek, ami elé kétkedéssel, sőt a félelemnek bizonyos nemével néznek. Ennek a félelemnek oka nagyrészt éppen egy másik tömegnek e kérdésről való véleménye. Azé a tömegé, amely a mai helyzet egyedüli Ariadne fonalát, a magyar politika egyedüli megváltóját, minden sérelem orvoslóját, minden kívánság be- teljesitőjét látja az általános választói jogban. És éppen azért, mert ez a tömeg ilyen mindenre jó sósborszesznek véli a választóreformot, kelt az sokakban elfogult aggodalmat. Nem tartozunk az aggodalmaskodók közé és nem túlozzuk a reform hatását s következményeit. De meg tudjuk érteni mindkét fél álláspontját. Azokét is, akik a darabont-rendszer zavart csináló politikájának ördögét látják kisérteni ebben a reformban s azokat is, akik a jog- fosztottság évszázados nyomása után üdvözítőként várják azt. Amazoknál az utálat, emezeknél a szabadságnak és a cselekvésnek vágya megmagyaráz mindent. De e két szélső vélemény között fikszirozni szeretnők álláspontját annak a pártnak, amely többsége a mai parlamentnek és amelyet szeretnek úgy feltüntetni, mint kerékkötőjét ennek a szabadelvű reformnak. A függetlenségi párt kívánta és kívánja az általános választói jogot. Azok, akik nemrég nagy hanguan a választói reform zászlótartóivá lettek, elfelejtették, hogy a függetlenségi párt volt az, amely évtizedeken át sürgette és felszínen tartotta a választói reformot. Elfelejtették, hogy a függetlenségi párt mint a koalíció többsége volt az, amely a kibontakozás feltételéül elfogadta ezt a korszakalkotó reformot. A bukott rendszerek gúnyolódó kisértetei az osztályérdekek legreakció- sabb harcosai voltak akkor, mikor a negyvennyolcas párt már a népjogok védőivé szegődött. Azok a bizonyos alkotmánysáncok nem nyílnának meg olyan könnyen, ha a függetlenségi párt hosszú és kitartó munkájával el nem takarította volna útjukból a maradiság harcosait. Jó lesz tehát el nem feledkezni a múltról és előrelátni a jövőbe. Mert nem lehet a népet annyira félrevezetni, hogy ne tudja megkülönböztetni az igazi barátot az érdektárstól. Nagyon rövid- látóak azok, akik azt hiszik, sikerül majd annyira diszkreditálni rágalmaikkal a függetlenségi pártot, hogy az az általános választói joggal saját sírját fogja megásni. Nem; a függetlenségi párt évtizedek óta képviselte a nemzet radikális részét és most, mikor kellő óvatossággal arra fektet súlyt, hogy radikális mellett nemzeti is legyen, nem lehet jogosan reakcióval vádolni. Igazán kiváncsiak vagyunk a választóreform parlamenti tárgyalására. Ott majd alkalmuk lesz szabadelvüségük kimutatására azoknak, akik most a függetlenségi pártot csipkedik. A Tisza-féle korszak főrendiházi maradványai vájjon hogyan fognak viselkedni e reform tárgyalásánál? Akkor is kévéséi ni fogják a függetlenségi párt szabadelvüségét? hiszen ha tőlük függene, ők vissszafelé reformálnák a választójogot. Tisza István maga számtalanszor nyilvánította már ebbeli hajlandóságát. Hát jó lesz urak hallgatni a függetlenség szabadelvüségéről! AKJ^r, amikor tettekre kerül a sor, majd megválik minden. Megválik az is, hogy melyik párt radikálisabb: az-e, amelyik tegnapról mára lett konzervatívból haladóvá, vagy az, amelyiknek évtizedes érdeme a régi, megkopott és korrumpált osztályuralom megtörése. Meddig tart az átmenet? Andrássy Gyula grófnak a pénzügyi bizottság ülésén tett kijelentései aktuálissá tették a kérdést, mi a kormány terve az átmeneti időszak tartama dolgában. Erről egy olyan államférfiu, aki a kormány intencióiba egészen be van avatva, a következőket mondta: — Ha Andrássy Gyula gróf márciusban vagy áprilisban be is terjeszti az általános választói jogról szóló törvényjavaslatot, ettől még igen messzire vannak a választások. A kormány munkaterve az, hogy a most kezdődő üléseid során elsőben elintézi az adótörvényeket, a budgetet és az ujoncjavaslatokat s ezután sorra veszi mindazokat a javaslatokat, melyekkel politikája irányát ki akarja domborítani s amiket örökségül akar adni a jövőnek. Nincs tagja a kormánynak, akinek idevonatkozólag tervei ne volnának, amiket az átmeneti kabinet távozása előtt, meg akar valósítani, így kizártnak tartható, hogy a nyári szünet előtt letárgyalják az általános választói jogról szóló javaslatot, de ha a javaslat sürgősségére való tekintettel nem is tartanak nyári szünetet, akkor is jól benne leszünk az őszben, mire abból törvény lesz. Utána a kormány okvetlenül elintézteti az 1909-évi költségvetést, az ujoncjavaslatokat s mivel ennek a törvénynek életbeléptetése jelentékeny közigazgatási transzformációkkal is jár, a legjobb esetben, ha akadályok nem merülnek fel közben, amiről a magyar politikai életben az ember sohasem biztos, sem számíthatunk arra, hogy az általános választói jog alapján lefolyó választások 1909. nyara előtt megtörténhessenek. A városok alusznak. Sok életbevágó kérdés megoldása kívánja a városok tervszerű együttműködését. Itt van mindenekelőtt az adóreform kérdése. Hogy a városok és a városi polgárság teherviselési képességét eddig miképen vette igénybe az állam, azt eléggé bizonyítja az, hogy amig a városok lakossága egyötöd részét teszi ki az ország egész lakosságának, az állami egyenes adóknak több, mint egyharmad- részét szolgáltatják a városok. Kétségtelen, hogy az állami háztartásnak az elmúlt évtized végén történt rendezése is elsősorban a városok megterhelésével járt. És úgy látszik, hogy az uj adóreformból várható bevételi többletet is főképen a városi polgárság fogja megfizetni. . Az egyenes adók reformja az egyetlen alkalom, amikor a magyarországi városok súlyos pénzügyi helyzetén segíteni lehet. Amikor azonban ilyen életbevágó nagy kérdésről van szó, a városok hallgatnak s tétlenül nézik, mint hiusul meg a magyar városoktól választott 158 országgyűlési képviselő segítségével a városok gyökeres lábraállitásának reménysége. Szubvenciókkal lehet itt-ott segíteni a városokon, de véglegesen csak akkor kapják meg a városok fejlődésük alapföltételét, ha az «
