Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1908-01-19 / 3. szám
2-ik oldal. 3. szám. állami és városi adók elosztása meg fog felelni a közigazgatási feladatkörök arányának. A városoknak nem lenne szüksége semmiféle állami segítségre, hanem csak arra, hogy az állam ne vegye igénybe a városi polgárság adózó képességét olyan sokfélekép s olyan aránytalan mértékben s különösen ne vegye igénybe az adóztatásnak azt a részét, amely elsősorban a helyi adózásra való, tudniillik a házak megadóztatását. A városi házak jövedelmezősége nagy mértékben függ a városi közintézményektől s a házak hozadékát sokkal célszerűbben lehet a helyi viszonyoknak megfelelően városi adó formájában kiképezni. Lehet alkalmazni a házadót, esetleg kombinálva a közönséges érték szerint való megadóztatással vagy kizárólag az utóbbit. Az egyenes adók reformján kívül legközelebb tárgyalás alá kerülhetnek az uj szeszadótörvény, a helyiérdekű és a közúti vasu- takról szóló törvényjavaslat, a kisajátítási törvény revíziója, melyek nagymértékben érdeklik a városokat és végül, ami a legfontosabb, a városi törvény. A benyújtandó törvényjavaslatok között vannak olyanok is, melyeket a városoknak kellene nemcsak sürgetniök, de ezekre nézve memorandumokba foglalt javaslatokat is kidolgozniok. Egyesülniük kell tehát a magyar városoknak jövőjük érdekében. Csak igy fognak tudni kellő erővel föllépni, igy tudnak kívánságaiknak nyomatékot is adni. S ezt bátran telhetik, sőt tenni kötelességük, mert ezzel nem partikuláris érdekeket érvényesítenek, hanem a városi lakosság boldogulásának előmozdításával biztosítják egyszersmind az egész ország haladását. A városok együttes fellépésére és közös akciójára jobb alkalom nem kinálkozhatik, mint éppen most, az adóreform tárgyalása küszöbén. Az adóreformra vonatkozó törvényjavaslatok a városok lakosságát terhelik meg elsősorban avval a bevételi többlettel, melyet az államkincstár a reformtól vár, a mi háztulajdonosaink, a mi kereskedőink, iparosaink, hivatalnokaink fognak az eddiginél súlyosabb adóterhet viselni s mikor az állam igy gondoskodik magáról a városok lakosainak bőrén, ugyanakkor eszébe nem jutnak maguk a városok. Ebben azonban elsősorban nem a kormány, hanem maguk a városok hibásak, mert még csak kísérletet sem tettek az iránt, hogy az adóreformból valamely hasznot megkaparit- sanak maguknak. Ezen csak a kollektiv fellépés tekintélye és súlya segíthet, egy olyan országos akció, amelyben képviselve van az ország minden városa. Ilyen formában kifejezett követelés elől nem zárkózhatik el a kormány, amely igen jól ismeri a városok helyzetét. A Kölcsey-Egyesület hangversenye. Minden nemzeti álszemérmet félretéve, be kell vallanunk, hogy esztétikai közízlésünk és művészeti érzékünk fejlettsége tekintetében nagyon elmaradtak a nyugati müveit nemzetek kulturállapotától. Különösen a vidéki városoknak jut kevés az igazi művészetek áldásából. Tudjuk, érezzük azt mi nagykárolyiak. Pedig senki sem állíthatja joggal, hogy Nagykároly közönségében nincs érdeklődés és fogékonyság a művészetek iránt. Azt nem lehet tagadni, hogy e közönség jelentékeny áldozatot hoz a művészet érdekében. Majdnem minden héten befizeti valamely egyesületnek a köteles koronákat a művészet cégére alatt. Van elég egyesület Nagykárolyban, mely úgynevezett művészeti estélyeket rendez, minden 2—3 hétben beszed a közönségtől 3—400 korona művészeti adót, mely adónak céljáról és rendeltetéséről nem világosítják fel a közönséget. Hanem a nagyobb baj az, hogy ezen estélyek semmi művészeti ellenértéket sem nyújtanak a közönségnek ez adó fejében. Egyetlen egyesülete Nagykárolynak, mely céljánál, alapszabályainál fogva hivatva van Nagykárolyban az irodalmat és művészetet ápolni, fejleszteni a szép iránti érzéket, s általában a művelődést előmozdítani: a Kölcsey- Egyesület. S e célra való törekvést megkönnyíti és létjogosultságát biztosítja az a körülmény, hogy a Kölcsey-Egyesület kulturmüködésében SZATMÁRVÁRMEG YE, résztvesz Nagykároly minden polgára valláskülönbség nélkül. Nagy várakozással tekintett Nagykároly város közönsége a Kölcsey-Egyesület első művész-estélye elé és örömmel kell konstatálnunk, hogy a Kölcsey-Egyesület e várakozást a legnagyobb mértékben kíelégitette. Cseh Lajos főgimnáziumi igazgató, a Kölcsey-Egyesület alelnöke nyitotta meg az estély műsorát, a művelődés történetébe mély bepillantást engedő lendületes beszédével. Vázolta a XIX. századnak, Kölcsey-századának kulturális vívmányait, mozgató eszméit. Kölcseyék elvi alapon vívták a XIX. század nagy eszmei harcát. Mi is csak elvi alapon állhatunk. így érhetjük el az osztályokra szakadt nemzet egyesítését, a nemzeti erők összpontosítását. A Kölcsey-Egyesület is Kölcsey Ferenc nagy szellemének világánál akarja kivenni részét a XX. század munkájából. A Kölcsey-Egyesület feladata, hogy hirdetője legyen mindannak, ami érvényre juttatja nemzeti életünk átalakulásában, a tiszta, szenytelen liberalizmuszt, a nemzeti eszmét, az egyetértést s a magyar művelődést. És mindezt szem előtt tartva nyitja meg a Kölcsey-Egye- sölet ez évi felolvasásainak sorozatát. A műsor második pontja volt Váczi Jo- lánka k. a. zongora-játéka. Chopin „Fantaziá"- ját játszotta igazi művészettel és különösen nagy képzettségre valló technikával. Művészetét a közönség zúgó tapsokkal honorálta. A zongora azonban nem volt egészen méltó a művészi játékhoz, s reméljük, hogy a Kölcsey- Egyesület a jövőben megfelelő zongorát fog beszerezni. Dr. Kovács Dezső ügyvéd : „Egy főszolgabíró a XVIII. századból" cimen jóizü nagykárolyi históriát olvasott fel. Kár, hogy a felolvasónak a nagy színházi teremhez nem szokott orgánuma miatt a távolabb levő hallgatóságra nézve sok szép és érdekes része elveszett a felolvasásnak. De bírjuk Kovács Dezső ur Ígéretét, mely megengedi, hogy lapunk következő számában az érdekes és a nagykárolyiakat különösen érdeklő korfestő elbeszélést közzéte- hetjük. c Az est fénypontja Dr. Krúdy Andor úr művészi cimbalom játéka volt. Előadta E. Grieg : Solweigs liedjét és Puccini: „Bohém élet" egy részletét. A közönség szűnni nem akaró tapsára pedig a Bajazzók-ből játszott el egy részletet. Krúdy Andor úr művészete nem szorul a mi dicséretünkre. Csak konstatálhatjuk, hogy a közönség sok elragadó szép momentumot talált temperamentumos játékában. Igazi nagy művész hatását keltette a hallgató közönségben. A műsor végső pontja, de értékre nézve épen nem utolsó volt a „Karperec“ című egy felvonásos vígjáték előadása. A csattanó fordulatokban nem épen gazdag, épen azért ke- vésbbé hatásos darab előadása nem csekély készültséget és művészi érzéket igényelt. Az előadás sikerét első sorban a két női szereplő biztosította. Papp Béláné úrnő a tőle nem először tapasztalt könnyedséggel és otthoniassággal játszotta szerepét. Kacsó Mariska k. a. keresetlen terinészettségével tűnt ki. A közönség tapssal, .a Kölcsey-Egyesület virágcsokrokkal tolmácsolta eléggé le nem róható háláját. A férfi szereplők között legnagyobb szerepe Algay Ödön urnák volt, aki ismert temperamentumos játékával teljesen kielégítette a közönség hozzáfűzött várakozását. Dr. Németh Béla ur hidegvérrel játszotta nem nagy, de elég nehéz szerepét. Dr. Luby László ur fellángoltnak látszott a zsurnaliszta szerepében. Mintha nyomta volna a fejét valami! ? Az estély után tombola és tánc volt a Magyar Király kávéházban. Farsangi naptár. Január 18. A nagykárolyi épitőmun- kások táncvigalma a polgári Január 25. A nagykárolyi asztalos-iparos ifjúság táncmulatsága a Központi Szálloda éttermében. kaszinó nagytermében. Febr. 1. A Nagykárolyi Zenemükedvelők Egyesületének hangversenye a megyeháza dísztermében. Február 2. A nagykárolyi főgimnáziumi ifjúság hangversenye. Febr. 2. A nagy károlyi kath. legényegylet táncmulatsága a polgáriban. Febr. 5. Protestáns bál és hangverseny a megyeháza dísztermében. HÍREK. — Kinevezés. Dr. Falussy Árpád főispán Szatmár-Németi sz. kir. város börtönvizsgáló bizottságába rendes tagokká Korányi Jánost, Dr. Tanódy Mártont, Kőrösmezey Antalt és Dr. Fejes István törvhat. bizottsági tagokat, az árvaügyi felebbezési bizottságba pedig r. tagokká Dr. Keresztszeghy Lajost és Korányi Jánost, pótta- gá Uray Gáspár bizottsági tagokat nevezte ki. — A szabad Líceum legközelebbi harmadik előadását f. hó 26-án vasárnap d. u. 4 órakor tartja a főgimn. rajztermében. Előadók: Roóz Samu dr. Régi perek. Klacskó István : A levegő élettani hatása az emberre. — A posta köréből. A kereskedelemügyi m. kir. minister a helybeli posta- és távirda- hivatalnál a postai csomagoknak házhoz való kézbesítését rendelte el bevezetni. Ezen újítással városunk postahivatala az egész nagy városok mintájára berendezett kézbesítési szolgálattal lesz kibővítve úgy, hogy a közönség igényeit teljesen kifogja elégíteni. A csomagok kézbesítését két egyfogatu kézbesítő kocsijárattal fogják eszközölni. — Jelentős újítás történik a dávirda-szolgálatnál is, mert a táviratok továbbítására a nyomtatott betűkkel működő Hüghes táviratozó gép lesz bevezetve, amelyen a táviratok közvetítése gyorsabb és pontosabb leend. — A gyermekek érdekében lapunk legutóbbi számában közlemény jelent meg, amely hogy megtalálta az utat a közönség szivéhez, bizonyítja a hozzánk beküldőit alábbi nyilatkozat is: „Néhány szó a gyermekek érdekében“ cimü cikk jelent meg a „Szatmárvármegye“ legutóbbi számában, amelyben a cikk Írója nekünk szülőknek igazán szivünk szerint szól. Rideg, kőszívű embernek kell lennie, akinek nem fáj, ha látja azt a sok apró gyermeket a hideg téli reggeleken dideregve, fogvacogva, nyirkos, ködös levegőben és síkos járdákon menni az iskolába. Igen nagy szükség és nagy áldás lenne, ha a tanórák nyolc óra helyett kilenckor kezdődnének legalább az elemi iskolákban, ahol ezáltal csakugyan semmit nem veszítenének a gyermekek, mert tiz óra helyett tizenegykor végezhetnék be a tanulásaikat. Mondjuk, a gimnázizták már nagyobbak lévén,< éppen annyira nem árthat nekik az a kora reggeli levegő és jobban is tudnak magukra vigyázni mindenképpen, de bizony szegény kicsikék el-el nézgelődnek s ha többen összejönnek, egymást feltartóztatják, lábuk átázik, fázik s jön a legnagyobb baj, a betegség, s még hagy- ján, kik nem laknak messze az iskoláktól, de azok szegények, kik nagyon messziről kénytelenek oda járni s nem is a legjobb ruházatban . . . ezeken igazán megesik az érző ember szive. Bizony nagyon sok jó származna belőle, ha legalább a téli időszakban, mondjuk októbertől—áprilisig kilenc órakor kezdenék az iskolai előadásokat. Cikkíró ur, mint első, ki e tárgyban felszólalt, valóban elismerést érdemel, s legyen azon, hogy e kérdés ne aludjon el, számos szülő s kis gyermek fog hálás köszönetét mondani érette. Egy öt gyermekes anya.11 — E nyilatkozatot azzal a kommentárral adjuk le, hogy lapunk czélja mindenkor közügyek felkarolása volt s igy mi csak kötelességünket teljesítettük az eszme felvetésével. Azonban hozzá füzzük még e tárgyhoz, hogy az érdekelt szülők teendője most mozgalmat indítani annak keresztül vitelére, ami, hisszük, be is fog következni. — Tsdósitóinkhoz Kérjük helybeli és vidéki tudósitóinkat, hogy tudósításaikat lehetőleg szombat reggelig szíveskedjenek szerkesztőségünkbe elküldeni, hogy lapunk mielőbbi megjelenésében korlátozva ne legyünk. — Városi közgyűlés. Nagykároly város képviselőtestülete legközelebbi rendes közgyűlését február 2-án tartja meg. — Hegyközségi gyűlés. Ma délelőtt 11 órakor a városháza nagytermében Nagykároly város hegyközsége gyűlést tart. Tárgysorozat: