Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1908-12-25 / 53. szám
2-ik oldal. SZAT MÁR VÁRMEGYE. 53-ik szám. — Meghívó. A szatmármegyei függetlenségi párt tisztelt tagjait felkérem, hogy a deczember hó 29-én tartandó vármegyei rendkívüli közgyűlésen teljes számmal jelenjenek meg. Nem engedhetjük meg, hogy a december 2-iki osztrák császári jubileum pártolói közzé Szatmárvármegye is beálljon. A személyes érvényesülni akarást a nemzeti és hazafias érzésnek le kel! küzdenie. Nem bánjuk, ünnepeljék Ferencz József királyt bármi alkalomból, de az osztrák császári trónraiépés nemzeti ünneplését meg kell akadályozni minden áron. Budapest, 1908. dec. 18. Hazafias üdvözlettel Luby Géza, függetlenségi párt megyei elnöke. A főrendiház hétfői ülése szokatlanul élénk volt, nemcsak a megjelentek számánál, hanem a felszólalások ritkán tapasztalható számánál fogva is. A költségvetési vitában ugyanis a főrendek részéről haton, a kormány részéről pedig hárman vettek részt. Ez alkalommal fontos és aktuális politikai kérdések, mint a bankházy és a választói reform kerültek szóba. Ülés végén gróf Dessewfy Aurél elnök indítványt tett, hogy az országgyűlési képviselők választásáról szóló javaslat előkészítésére és letárgyalására a főrendiház küldjön ki egy ad hoc bizottságot. A főrendiház ezt az indítványt elfogadta és elhatározta, hogy legközelebbi ülésének eg ikén kiküldi a bizottságot. A balkánkérdés biztos léptekkel közeledik a megoldás felé. Hogy pedig ez a megoldás békés megoldás lesz, azt bizonyítja, hogy az annexió nyomán keletkezett helyzet a szerb handabandázás elcsittultávai átterelődött a Törökországgal folytatandó diplomáciai tárgyalás medrébe. A magyar-osztrák diplomáciának ezen a ponton máris sikerei vannak. Konstantinápolyi nagykövetünknek jegyzéke, valamint Kiamil basa nagyvezérrel és Tevlik basa külügyminiszterrel folytatott tanácskozása eredményezték azt, hogy a török kormány rendeletileg tiltotta meg a vámhivataloknek a boykottban való részvételt és annak előmozdítását. Minden jel arra mutat, hogy a tárgyalások rövid időn belül kedvező befejezést fognak nyerni, mindkét fél jogos, méltányos igényeinek figyelembevételével. A kibontakozás előfeltételei. A mig a függetlenségi és 48-as párt kisebbsége volt a parlamentnek, a nemzet politikai és közgazdasági óhajtásai csak elvi jelentőségű nyilatkozatokban nyertek kifejezést. Á párt ideális gondolkozásu vezetője, egyike a legbecsületesebb és legtisztább politikai jellemeknek, Irányi Dániel megelégedett azzal, hogy a kép- viseíőházban felemelte szavát a nemzet érdekeit sértő intézkedések ellen. Jött azonban idő, amikor a nemzet megelégelte a szabadelvű párt politikáját s többségre juttatta a függetlenségi és 48-as eszmék harcosait. A többség elnyerésével együtt járt a kormányzati kötelességek elvállalása. Az elméletben tisztán megőrzött elvek rögtöni megvalósítása nehézségekbe ütközött. A párt vezető férfiaival együtt kijelentette, hogy programmját feutartja, de számolnia kell az ország gyakorlati politikai szükségleteivel is, másrészt pedig aláveti magát a vezérek által elfogadott s a fejedelemmel megkötött ideiglenes egyezségnek és az abban vállalt kötelezettségeket becsületesen megtartja. Beteljesedett ezúttal egyik nagy francia politikus mondása, hogy „ártatlanul nem lehet kormányozni.“ Sokan félreértették s ma is félre értik a függetlenségi párt politikai érettségét s bár sokszor a legnagyobb önmegtagadásra volt szüksége, hogy egyes — látszólag terhes — törvényjavaslatokat a jobb jövő érdekében megszavazzon, minden gúny és gáncs érte ezt a pártot, mint a nemzet politikai reménységének letéteményesét. A nemzet bizalma azonban, mely az időközi választások túlnyomó részében is a függetlenségi párt felé fordult, teljes joggal elvái- hatja, hogy a hol az úgynevezett paktum vagy elháríthatatlan politikai és közgazdasági nehézségek a part programmjának megvalósítását nem akadályozzák, e programm egész teljességében megvalósuljon. Magyarország politikai és gazdasági függetlensége kell, hogy minden becsületes politikus célja legyen s az úgynevezett fúzió is csak attól függ, hogy e célhoz mi módon tudunk, becsületes és feltétlenül függetlenségi politika segítségével közelebb jutni. Az utóbbi napokban mozgalmasabb politikai élet van s ez a mozgalom olyan, mint amely minden nagyobb átalakulást megelőz. A függetlenségi eszmékhez való ragaszkodásnak éppen az a leghatalmasabb biztosítéka, hogy a fúzió létrejötte, a bankkérdés megvalósítása és esetleg a katonai ügyek nemzeti irányban való rendezése előtt a párt élénkebb politikai magatartásával, programmjának élesebb kidomboritásával igyekszik előre elkészíteni talaját annak, hogy az újabb politikai pártalakulás csak a függetlenségi és 48-as elvek fen- tartásával és közeli megvalósulásának reményével történhetik meg. A közös banknak még csak néhány hete van arra, hogy szabadalmának meghosszabbítását kérhesse, addig tehát taktikai hiba volna a kormányt akár a közös, akár az önállóbank kérdésében parlamenti nyilatkozatra kényszeríteni. Egy kérdés azonban már is tisztázottnak kell tekintenünk s ez az, hogy az önállóbank felállítása tekintetében a nemzet éppen az Ausztriával kötött gazdasági szerződés kapcsán szabadkezet nyert s hogy ezért ellenértéket is adott. A meghozott áldozatot ezúttal gyümöl- csöztetni akarjuk és fogjuk is. A leghatározottabban tiltakozni fogunk tehát az ellen, hogy az önálló magyar nemzeti bank fel ne állíttassák. Jól tudjuk azt, hogy az általános európai helyzet s a Monarchia jelenlegi külügyi viszonyai rövid időn belül elkerülhetetlenül szükségessé teszik az ujonclétszám emelését. Ha tehát a hadvezetőség újabb áldozatokat kíván e téren, abba csak a nemzeti igényeink kielégítése árán mehetünk bele. Az ujonclétszám emelésével együtt kell járnia a katonai sérelmek megoldásának. Ez nem a szorongatott helyzet kihasználása lesz, hanem szerencsés alkalom a függetlenségi politika számára arra, hogy a nemzeti vágyak egyikét mindkét fél érdekében becsületesen, minden utógondolat nélkül megvalósíthassa s ezzel újabb alapját vesse meg a politikailag független Magyarországnak. A további haladás a függetlensegi párt vezéreinek kezébe van letéve s ha e politikai programm érvényesítésénél a közkatonák élénkebb érdeklődése nyilvánul is meg, ez nem bizalmatlanságot, de sőt meleg szeretetet jelent s biztosítékát annak, hogy a függetlenségi eszmék mielőbbi megvalósításánál lelkes tábort talál hátamögött a kormány soraiban ülő vezetőség. Ez a tábor kész örömmel nyújtja baráti kezét a más közjogi alapon állóknak is arra, hogy a haza javára egyesüljünk, hogy a gyakorlati teremtő politika terére lépjünk: de működésűnkben a fúzió után is csak egy eszme a politikailag cs gazdaságilag független Magyar- ország es a 48-as idők liberalizmusa vezethet. Ez az egyedüli programm, melyre a jövő politikáját építjük s amelyre elmondhatjuk : „in hoc signo vinces“ ! A nagy világnak nyilvánosan, lármásan csak az erényt és bűnt kellene tárgyalni. A mi a kettő között van, az annyira kicsinyes, hogy kár szóbeszéd tárgyává tenni. A mi pedig tisztán kettőnek ügye, ha az sem erény, sem bűn, azt meg éppen nem illetné meg a kritika. De hát sok másképpen van az ég alatt, mint ahogy lenni kellene. Az emberiség éhes a szenzációra, s ha évezredes tűzhányók kitörését nem tárgyalhatja megelégszik egy-egy idősebb szív lángbaborulásával is. Csodának tekinti ezt is, mint akár a kétcsőrü kacsát. Es mert a gúnyolódás a legolcsóbb sikerhez vezet, nem marad ember, aki vélt szellemességét ne élesztené ezen a botránykövön. Hát hi.zen igaz, hogy Balsac is csak a hervadó asszonyoknak engedte meg a vétkezést. S az alant járó emberiség a hervadáson túl az elhervadtság fogalmát is megalkotta. Mintha bizony a kettő közzé határvonalat lehetne huzni. Hiába mutatja meg a naptárbeli számítás, hogy mikor van vége a nyárnak, az ősz kezdetének napját kitudná megmondani ? Az első hó után forró napok jönnek még nem egyszer, s az őszhaj sem fed mindig matrónafejet. Miből másból lehessen megállapítani tehát, hogy ki van túl azon a koron, hogy ne lehessen többé joga a szerelemre, vagy ne könyöröghetne legalább gunykacaj hallása nélkül az emberiség elnézésére. Talán éveink száma legyen a mérvadó ? Egy asszony életrajzát sohasem volna szabad a születési évvel kezdeni. Ez komoly tudósoknak és hadvezéreknek volna a privilégiuma. Az asszonyról csak azt kellene feljegyezni, hogy királynő volt és boldogított. Az, hogy valaki mennyi idős, tisztán egyéni, és esetről-esetre változik. Látunk anyákat gő- gicselő gyermekkel karjakon s kétkedés fog el láttára, vájjon a babát nem a nagyanyja táp- lálja-e? Pedig az összetört, gondtól színtelen asszony alighogy saját gyermekéveit gázolta át. S mikor anyának látjuk, milyen alapon mondjuk rá ki az Ítéletet, hogy szépérzékünket sérti, ha babusgatja tulajdon gyermekét. Ha a szerelem idejét igy határok közzé lehetne szorítani, akkor a sokszor forró gyermekszerelmet is undorítónak kellene látnunk. Hisz ez sem a saját korában vetett lobbot. S mégis valami bájosát, költőiest szoktunk találni abban. Miért ne találnánk bájosnak, költőinek a második gyermekkor szerelmét is akkor? A melyik csak olyan abnormális, mint a szív tulkorai ébredése. A szív érzelmét tisztelni keli csak és nem kárhoztatni, nem kigunyolni. Ha az ész, a komoly, higgadt ész megbomlik, nem szánakozás fog-e el láttára. Még ha olyat követ is el, hogy gyarlóságunk nevetni késztet, a könyeken szűrődik át ez a mosoly. A szív, ez a csupa érző, finom idegből álló szív legalább hasonló elbánásra tarthat számot. És mégis mindezt, mikor ötletszerűen elmondtam, beismerem, hogy én is a gyarló, a leggyarlóbb emberek közzé tartozom. A ki meghallgatja a gúnyolódást s talán még mosolyogni is képes azon. A ki sejt maga is valami halvány, ködszerü határvonalat, amelyen túl a fenséges a nevetségessel érintkezik. A hol a szent tűznek ki kellene aludnia. A szerelmet is tiszteljük, az öregséget is, s együtt a kettőt mint szokatlan, érthetetlen, groteszk látványt nézzük csak. Talán nem is a rózsa nevetséges, amely hervadtan, fonnyadtan is megtartva égő piros színét, tévedésbe ejthet, hanem a pillangó, amely csókolni száll a virágra. Azt a lehulláshoz közel lévő rózsát megsajnáljuk, a megtévedt tarka szárnyú pillét megmosolyogjuk. Itt ismétlem újra, hogy jogtalanul bár, de az emberiség esztétikai érzékét sérti a későn támadt szerelem. Ha mégis megesik, okuljon a szegény lángoló szív, s vigye édes érzését rejtve el-el a világtól. Hiszen feltűnés, mások kiván- csiskodása nélkül legédesebb a szerelem. Ne tartsa privilégiumának az ősz haj, hogy kérkedjen boldogságával. Szerelmes levelek, zokogó sóhajtozások, epedő vágy nem a nyilvánosságra valók. Még azok sem, amelyek egy önmagát nem ismerő, festett világban élő művésznőtől valók, akit nem lehet a köznapiasság mértékével mérni. Mert ne feledjék el, hogy nem a fegyver öl, hanem a kacaj. A márvány, a bronz megőrzi a halott test formáit, de a belső egyéniség sohase kívánjon megörökítést, ha a gúny sebébe halt bele. Oedipus csak a saját anyját tette feleségévé, s ez a világrenddel való összeütközés fenséges tragédia hősévé tette őt. De ha a 30 éves Oedipus az anyja halála után ennek jegygyűrűjét a nagyanyjának, vagy talán szépanyjának küldte volna el szerelmes levél kíséretében, akkor már csak a vásári komédia nagyhangú hőséül léphetett volna színpadra.
