Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-03-03 / 18. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. « MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. » Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. rzr Telefon szám: 58. ----Hirdetések j utányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Kovács Dezső dr. Szerkesztő: Varjas Endre. Főm unkatárs: Tóth Zoltán dr. Előfizetési árak: Egész évre .......................................................... 8 korona Félévre ................................................................ 4 korona Negyedévre.......................................................... 2 korona. Eg yes szám ára 20 fillér. Színház Nagykárolyban. Nagykároly, 1907. márcz. 2. (—CS.) Nagykároly város kulturális fejlődése tekintetéből fontos határozatot hozott e hó 1-én a város jogügyi és pénzügyi bizottsága, a midőn Debre- czeni István polgármester indítványára egyhangúlag kimondotta, hogy az eredetileg tervezett favázas színkör helyett állandó jellegű füthető köszinház építését hozza javaslatba a közgyűlésnek. — Nem kételkedünk abban, hogy e javaslatot a közgyűlés is magáévá fogja tenni a szinházkérdésnek e radikális megoldásával évtizedek hosszú sorára ad, ha nem is ragyogó, de tisztességes, kényelmes hajlékot a nemzeti színészetnek. A körülmények kedvezőtlen alakulása folytán abnormálisán hosszúra nyúlt szin- ház-épitési ügy igy végre mégis a közönség igényeire, de a város érdekére is legkielégitőbb formában nyer megoldást. Az előadó művészetnek szánt hajlékról lévén szó, első sorban a kérdés esztétikai része jön figyelembe. A kik a színház építésével kapcsolatban a város külső képének fejlődését is számba veendő tényezőnek ismerték fel, kezdet óta aggodalmasan gondoltak az eredetileg tervbe vett favázas bódéra. Az első két- három esztendőben még tűrhető lett volna e „rigliwandos“ alkotmány kinézése, de a kik ismerik a nagy alföldi városok színköreit, jól tudják, hogy a természetszerű avulás már 8—10 esztendő alatt olyan pusztító munkát végez az e fajta épületeken, hogy azok mindenre, csak díszére nem szolgálnak a városnak. A kőépület, akár milyen egyszerű legyen is, az esztétikai érzéket sértő ron- dasággá sohasem kopik. A füthetőség s igy téli időben való használhatóság szintén nem utolsó rendű része a kérdésnek. Minden irányban dolgozunk a város fellendítésén reméljük is a fejlődést. Számot kell tehát vetnünk azzal is, hogy a szinházjáró közönség igényei abban a vonatkozásban is kielégittessenek, hogy meglegyen a lehetősége a kultur- város egyik jelentékeny követelményeinek a téli színházi saisonnak. De ezenkívül a társas élet minden fajta összejöveteleinek, hangversenyeknek, felolvasásoknak, ünnepélyeknek is legalkalmasabb helye lesz a városi szinház, amelynek lényege megköveteli a téli időben való használhatóságot is. A kérdés pénzügyi része sem okoz sok gondot. A költségkülönbség mindössze 18000 korona, a melyet a város a szinház építésére saját alapjaitól vesz kölcsön, 4 százalék kamatra, — tehát az évi teher 720 korona. Ez az összeg a város költségvetésének számadataihoz ará- nyitva, igazán minimális, tulájdonképen azonban még ezzel az összeggel sem terheltetik meg a város közönsége, mert le kell ebből számítanunk a favázas színkör és a köszinház fenntartási költségei közötti különbséget, a mely kivált a későbbi években egyre és egyre hátrányosabban alakulna a faépítménynél. — Figyelembe veendő még, hogy a téli használhatóság bizonyos jövedelmi többletet is eredményez a városi pénztár javára. Ha ezeket leszámítjuk, alig 1—200 korona lesz az az összeg, a mit évenkint fizetünk azért, hogy száz esztendőre szóló épületet kapjunk a 15—20 év alatt elrothadó fabódé helyett. Konstatálhatjuk azt is, hogy a szinház elhelyezése tekintetében a közgyűlés által hozott többségi határozatba, a mely szerint a város által azóta meg is vásárolt Strósz-féle telken létesül, ma már jó lélekkel meg vannak nyugodva azok is, a kik annak idején'a Kölcsey-utcza megA gondolkodásról. ii. Most a gondolkodó nem gondolkodás nehány gyakorlati esetével számolok be. I. Ezt a szót élet talán azért hajtják halálra az emberek, hogy legyen mit okolni, midőn magukon kívül nincs kit okolni. * Az utca faburkolatán a derék mentők kocsija robog. Sietnek. Valaki ismét eldobta magától az életet. Ifjút hoznak átlőtt mellel. Kihallik, a mint nyögi; ez az utálatos élet. * Az apa fejét kezére támasztja. Fizetni kell különben fölmondják a lakást. De honnan? A gondtalan gyermek-sereg zsivaja nem birja elnyomni atyjuk sóhaját: ez a nehéz élet. Éjfél után kettő. Öt-hat fiatal ember ugyancsak konyakol még. Miért ne. Bál után jól esik. És mig szivaruk füstje imbolyog, foszlik a fülledt levegőben, egyikök a közöny bántó hangján szól oda a többihez: — Fiuk, de bolond is ez az élet. * A kertvégben csobogva lejt a csermely. A partszélt nefelejcs-erdő szegélyezi. A szellő virágillatot visz és hoz. Minden mosolyog, éled. Virul, örvend, mint az a kedves pár a lugas padján. Nem rég, hogy egymáséi. A hölgy tiszta tekintetével keresi ura szempárját és boldogan sutogja; — De szép is ez élet. * Melyiknek van a négy közül igaza? Mindeniknek s egyiknek sem. Az élet nem utálatos, nem nehéz, nem bolond, nem szép; egyszerűen olyan, a minővé tesszük. Visszhangunk. Rajta enmagunk tükröződünk. Mig a lejtő és esés törvényeit, a felhajított kő szabályait nem tanulmányozzuk; mig drámánknak eredőjét mindig idegenben s nem saját szivünkben keressük; míg az elismerést s boldogulást nem az érdemli, ki mások bol- dogitásán fáradott; mig lesz és szükséges: utcai és otthoni, ünnepélyes és hétköznapi áb- rázat; mig oly hiúk s kevéssé leszünk őszinték, hogy szép fogunk érdekében keservünkben is vidáman kacagunk: mindaddig nem emelkedünk az élet eszméjének való magaslatára s nem szeretjük létezésünket úgy, mint a katona a csatatért, mint a földműves a barázdát, melybe verítékkel veti a magot, mint a vándor azt a hosszú, fáradságos utat, mely időleges száműzetéséből hazavezérli. II. A gondolkodás azoknál sem nyilvánul a józan értelem örök törvényeinek alapján, a kik nem a becsület lényegére törekszenek, mely életem összhangja az igazsággal, de külsőségekben merülnek el. És ama mulatságos lovagoknak, kiknek sok esetben kiégett csontjukban nem annyira velő, mint inkább levegő járja a bolondját, csak ennyit: a becsület nem vért kíván, de becsületességet. Sebünk gyógyulásának első feltétele az élet. Igaz, a közvélemény sújtó hatalmasság, de mit százak megvetése, ha enmagam előtt ujjá- születtem. III. Az sem gondolkodik, ki bevégzett, változhatatlan tények miatt szertelenül zajog. Shakespeare Othello-ban igy beszélteti a dozsét Brabantiohoz : „Múlt bánaton búsulni annyi, mint Szerezni a leélthez újra kint. Ha kincsedet áldás sors vette el, Erőt nevetni türelemben lelj. Kit megraboltak gonosz tolvajok, Tolvaját lopja meg, ha mosolyog. De önmagát kétszer rabolja meg, Ki vesztésén mód nélkül kesereg!“ IV. Nem gondolkodik, ki azt hiszi, hogy ő nélkülözhetetlen s megélhet társaság nélkül.
