Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-02-10 / 12. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. « MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. » Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. — Telefon szám: 58. ------------zz: Hi rdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér.- Kéziratokat nem adunk vissza. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kovács Dezső dr. Szerkesztő: Varjas Endre. Főmunkatárs : Tóth Zoltán dr. Előfizetési árak: Egész évre .................................................... Félévre .......................................................... Negyedévre..................................................... Egyes szám ára 20 fillér. 8 korona 4 korona 2 korona. Még egyszer a Hitelbankról. Nagykároly február 9. „Opportet, ut fiant scandala“ — mondja a biblia s a gyakorlati élet igazolja a szentirás igéit. Kell, hogy legyenek botrányok. Nemcsak azért, hogy a közélet tulélénk temperamentumu egyénei mérgüket kiadhassák egy parázs kis skandalum kereteiben, de némelykor magának a botrány tárgyává tett ügynek érdekében is. íme a konkrét eset, a Nagykárolyi Hitelbank ügye! Ha az „országosának tervezett botrány folyamata meg nem in- dittatik a „Nap“-ban közölt nyílt levéllel, azok, akik kicsinyes érdekkörük alapnélküli féltése miatt kezdet óta az uj pénzintézet megalakulása ellen dolgoztak, titkos munkájukat a nagyközönség állandó dupirozásával zavartalanul folytathatták volna tovább. Magánkörben, a nyilvánosság kizárásával továbbra is folyt volna a szegény négy régi pénzintézet siratása (hogyne, mikor a tavalyi üzletévet alig több, mint 200.000 korona tiszta nyereséggel zárták le), tovább folyt volna az uj alapításban részesek becsmérlése és gyanúsítása, a nagy kelevény egyre több és több mérges anyagot szívott volna fel magába, s ha idejében ki'nem fakad, vagy fakasztatik, egész közéletünket hosszú időre eltöltötte volna a bomlás csiráival. Köszönet érte a „Nap“-beli nyílt levél szerzőinek és közzétevőinek, hogy nem úgy történt. A bugyelláris — krízisnek egy császármetszéssel véget vetettek. Igaz, hogy ők e metszés által az újszülöttet mindenesetre kitessékelhetni vélték e váltótárcás árnyékvilágból, az is igaz, hogy az eredmény egészen más lett, mint a mit a tudós operatőrök elképzeltek, mert az újszülött sokkal jobb és állandóbb egészségnek örvend ma, mint az operáció előtt, de ez mindegy, s az ügynek a közéletre való vonatkozásában másodrendű dolog. A fő az, hogy a botrány által a nagy nyilvánosság elé hozatott az ügy a maga egész terjedelmében, úgynevezett titkos részleteivel együtt s a mennyiben még folytatódnék, a nagyközönség szeme elől ezentúl egy pillanatra sem vonható el. Alkalom kerestetett a Napban közölt nyílt levél által arra, hogy a kormány figyelme felhivassék a városunkban készülő PANAMÁRA. A kormány a nyílt levelet megillető köteles figyelemmel olvasta el annak ékes periódusait, de sem a főispánt el nem csapta, sem az alispánt fel nem függesztette, még csak sürgős minisztertanácsot sem tartott e kolosszális visszaélés ügyében, hanem az eljárás legtermészetesebb és legmegfelelőbb módját választotta ki azzal, hogy abszolúte semmibe sem vette a nyílt levelet. Épen úgy, mint a hogy semmibe sem veszi a Nap, az Újság, a Budapesti Napló e tutti quanti napról-napra megújuló koalíció-ellenes támadásait. Ámde egyidejűleg tudomására hozták a nyílt levél szerzői a Hitelbank rejtelmes rettenetességeit Károlyi István grófnak, a nagykárolyi kerület ország- gyűlési képviselőjének, a koalíció egyik legkiválóbb vezérének, az első magyar gavallérnak is. A nemes gróf, mint a város képviselője, nem tehette azt, hogy a kormány példájára válasz nélkül hagyja a hozzá intézett levelet. Válaszolt, igaz, hogy nem a panaszosokhoz, de a bevádolt főispánhoz intézett levélben. E levél tartalma az, hogy belép a nagykárolyi Hitelbank részvényesei közé. Harmadsorban szólott a nyílt levél a nagyközönségnek, a melyet, úgy gondolták a vezérek, egy csapással maguk mellé hódítanak s lehetetlenné teszik a Hitelbank részvényeinek jegyzését. A nagyAz ember lelke, - a Krisztus lelke irta és a nagykárolyi Oltáregyesület 1907. február 3-án tartott felolvasó-estjén mondotta: Wolkenberg Alajos dr. Hölgyek, Urak, tisztelt közönség! Tavalyi utolsó felolvasó-esténken befejezőül az Oltáregyesület főtisztelendő igazgatója erre a kérdésre felelt: mire valók felolvasóestéink, mire való az Oltáregyesület egész működése ? Leszegzem feleletét: arra valók, — mondta, —Jhogy tanuljunk ne csak előre és hátra, hanem felfelé tekinteni. Pompás felelet. Már akkor a gondolatoknak egész raját indította fel lelkemben ez a felelet. S azóta gyakran tűnődtem rajta, menynyire igaz, hogy előre és hátra tekinteni s ebből a tekintetből lelkűnknek annyi nagy javát meríteni bár művészet, mégis a gyermekkornak és meglett korunknak egyformán tulajdona. Ezt nem kell megtanulnunk, jön magától, a művész születik és mindjárt első vonásaival erőteljesen alakit. Jutalmaz, fedd, megenyhit, hangulatot ad ez a tekintet. Öntudat és előrelátás, önbizalom és reménység, derűs kedv, acélos erő forrásoznak ebből a tekintetből. Azonban a művészi kép és szobor, a művész-otthon, honnan mesterművek szállnak világgá, közelről gyakran nyers, darabos, kietlen, a hegyek csak távolról hegyek, közelről nem is kékek, nem is hegyek és igy vagyunk evvel a tekintettel is. Gyakran, sokan. A visszatekintés az élet izetlen örömeinek odúihoz vezet gyakran, ahonnan az erkölcsi halál dohos szaga árad felénk, mérhetetlen bércek elé állít, ahol sisiphusi munkát végeztünk egykor — sikertelenül. Az előretekintésben pedig roncsolt idegek, megroppant fizikum, a pallida mors, az elsá- pasztó, mindent elsorvasztó halál mered elénk. Tisztelt közönség ! Szabad megmondanom egy mondattal, mi az a tekintet előre és hátra? És mondjam-e a klasszikus ókor büszke szellemében, vagy keresztényiek alázatosságával. A klasszikus görög ihletve hirdeti: ismerd meg tenmagadat; ez a legfőbb elv, a legfőbb tudás és művészet, a keresztény pedig alázatosan vallja: van lelkiismeret. Uraim ! A lelkiismeret bíró, vezér, nagyhatalom. Helyi biró, rögtön Ítélő biró ; alarmos vezér : kedvet ront, álmot riaszt, szolgálatba hiv. És nagyhatalom: támad és győz és ha győzni nem bir, háborgat, fatigál, kínoz. Hölgyeim ! A lelkiismeret hívatlan vendég, hűséges munkás, dé szemes és lármás cseléd. Menekülni tőle nem tudnak, nem lehet. Az előre és hátra tekintésben ez a lelkiismeret beszél, harsog, mosolyog, jutalmaz, büntet, bátorít. Van azonban egy másik tekintet is, tisztelt közönség! A felfelé való tekintés. Ez gyönyörködtető, mint az azuros ég, megenyhitő, mint a boldog, örök élet, felemelő, mint a méltóság öntudata, felmagasztositó, mert a napba néz, az Istent szemléli. Ez a tekintet nem természetes tekintet; nem olyan nagyon természetes, hogy az anyagi világ közepébe helyezett ember belemeredjen, mélyedjen, beletekintsen a lelkiség örök forrásába, az Istenbe. Azért ezt a tekintetet eszközök nélkül, műszerek nélkül maga a lélek végezi természetfeletti erővel és segítséggel. Tisztelt közönség! Most két esztendeje életünk legvitálisabb eszközéről, a vérről beszéltem itt, tavaly életünket, ezt a húsból, vérből való életet szemlélgettük. Tegyünk ma egy lépést tovább, tekintsünk felfelé és keressük ennek az életnek alapját, alakítóját, fentartóját, a lelket. Mert a tekintést felfelé titkos, fényes szemével a lélek végezi, de ezt a szemet meg kell nyitni, meg kell tanítani arra, hogy felfelé tekintsen. * * * Emberi valóságunknak történetét szemlélvén, meglep az az isteni gondolat, mely a teremtés harmatos reggelén, az ember alkotásában olyan élesen különbözteti meg ezt a kettőt: az anyagot és az élet lehelletét: limus terrae et spiraculum vitae. Az emberiség legszentebb könyvének első lapján meglep ez a kemény
