Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-12-11 / 101. szám
2-ik oldal SZATMÁRVÁRMEGYE. 100. szám. a magyar érzelem gyarapítása és szilárdítása mellett a magyar nyelv ismeretét az idegen ajkú lakosok közt terjeszteni. Éhez képest a társulat jelszava ez: „Legyen a hazának minden lakosa a magyar államiság hive s tudjon magyarul!“ Ez nem zárja ki senkinek sem fajához való ragaszkodását s annak művelődésére iparkodását, de az állam és kormányzat nyelvének egynek, még pedig magyarnak kell lennie s azt mindenki tartozik tudni. Az ismertetett kettős cél elérésében a társulat nagyrészt a nevelés terére lévén utalva, főgondját és tevékenységét a népnevelés körül való eljárásra fordította s az állami és felekezeti tanhatóság közvetítésével céljainak eszközeit e téren kereste. A működő néptanítók és tanítónők részére jutalmakat adott. Ezen jutalmakban olyanokat részesített, kik a magyar nyelv ismeretében és művelésében a legtöbb eredményt tudták felmutatni. Azon tanulóknak is, kik e téren szorgalmuk és előmenetelük által kitűntek, jutalmakat adott. A néptanítók közt való művelődés terjesztésére, adakozás utján kölcsön (vándor) könyvtárt alakított s arra kiszabott összegből magyar tankönyveket vásárolt, hogy az igy szervezett könyvtárból önművelődésükre vidéki tanítók is nyerhessenek olvasmányokat. A községi olvasókörök, iskolai népkönyvtárak, óviskolák szervezését erkölcsi és anyagi támogatásban részesítette. S ami mindenekfelett a legfontosabb, midőn a szülőket a gazdasági munkák elszólitják hazulról, gyermekeik megóvása és oktatása végett az egyes községekben a nyári félévben menedékhelyeket és óvodákat létesített, amelyeknek száma egész légió! A téli félévben pedig a felnőttek körében a magyar nyelv és műveltség terjesztése végett esti tanfolyamokat szervezett. íme, ezeknek az üdvös munkáknak végzése alkotja szemeinkben a társulat működését nagygyá és nemessé! Midőn tehát ez a társulat buzgó és sikeres működésének huszonötéves határkövét elhelyezi, ebből az örömből mindnyájunknak ki kell vennünk a magunk részét s a társulatot szivvel-lélekkel támogatnunk egy szebb és dicsőbb jövő felé 1 . . . — Tisztelettel felkérjük mindazon előfizetőinket, kik előfizetési dijjakkal hátralékban vannak, hogy azt 8 nap alatt a kiadóhivatalhoz juttatni szíveskedjenek, mert ezen idő eltelte után postai megbízás utján fogjuk az előfizetési dijakat beszedni. Rablóvilág az Avasban. Nagykároly, decz. 11. Lapunk vasárnapi számában már jelentettük, hogy a csendőrség hosszas üldözés után veszedelmes rablóvezért tett ártalmatlanná, aki már hosszabb idő óta rettegtette az Avas vidékét. Minapi tudósításunk kiegészítéseképpen most az itt álló jelentés alapján részletesen írhatunk a nagystílű betyárnak múltjáról és el- fogatásáról : Akik talán azt gondolták, hogy Magyar- országon vége van már a betyárvilág minden romantikájának, azok nagyon csalódtak. — Lecáfolja őket Szabó György, a Ködre, az el- oláhosodott terepi magyarlegény, aki gyilkosságot elkövetve, elbujdosikaz avasi erdőségekbe; majd pedig egy 6 tagból álló rablóbandát szervez és fényes nappal követi el legvakmerőbb stiklijeit. A megtámadott falubeliek annyira rettegtek a szilaj legényektől, hogy a legtöbb helyen ellentállás nélkül végezhették fosztogatásaikat. A hatóságok mondhatni tehetetlenül állottak velük szemben ; Szabó gyorsan jött, elvégezvén „munkáját“, még gyorsabban távozott. — Mire a csendőrök megérkeztek, ő már társaival az avasi erdőségek legrejtettebb zugaiban biztos menedéket talált. Hónapokig üldözték hiába, amig végre egyszer egész váratlanul sikerült a banda fejét kézrekeriteni, aki most már a szatmári kir. ügyészség börtönében várja böntetését, nem is gondolva talán arra, hogy hírhedt személye az egész ország előtt milyen ézép színbe állítja oda vármegyénk közbiztonságát. Szabó betyárkodása sokban hasonlít bakonyi megboldogult kartársai történetéhez, a kiknél mindenütt az első, nem épen rablásból elkövetett gyilkosság volt a bevezetés a haramia élethez. így volt ez Szabónál is. Minden év augusztus havának a végén Bikszádon nagy búcsú van, amelyre nemcsak a környék, hanem még a szomszédos megyék gör. kath. és gör. keleti vallásu hívei is ezrivel jelennek meg. A hegytetőn a szent Bazil-rend templomában lévő s a nép által csodatevőnek hitt szent képhez vonulnak fel a hívők és napokon keresztül buzgó ájtatoskodással töltik az időt. A bucsusok közt, akik órákhosszat énekelve járják körül a templomot, ott volt Szabó is. Vezekelt, bizonyára valamely régi bűnéért. Vége lévén a búcsúnak, a déli mise után oszladozni kezdett az óriási néptömeg. Szabó is befogott szekerébe és Terep irányában elhajtott. Útközben nehány falubeli legénnyel találkozott, a kik szintén hazafelé igyekeztek; felengedvén őket ülni a szekérre, csakhamar élénk beszélgetésbe elegyedtek. Valami csekélység miatt Szabó összeszólalkozott Fedorka Juonnal, ki szintén a szekeren ült és a vége az lett, hogy Szabó úgy szúrta szivén Fedorkát hosszú késevei, hogy az egy jajkiáltás nélkül fordult le a szekérről, holtan elterülve a földön. A gyilkosság után Szabó leugrott a szekérről és mielőtt még társai felocsúdtak volna, elmenekült; — hogy hova, azt még a csendőrségnek sem sikerült megtudni, mert hetekig hiába kutatott a gyilkos után, akinek teljesen nyoma veszett. Több hét múlt el, mig végre Szabó életjelt adott magáról. Egy délelőtti napon mintegy 6 társával Terep községbe tört be formálisan, nagy rémületére a falubeiieknek, kik nem mertek ellenállani a vakmerő haramiáknak. Több házba törtek be, felpakolván az értékesebb dolgokat a magukkal hozott szekérre. — A biró és két éjjeli őr megkísérelték a rablókat gazságukban megakadályozni, de póruljártak, amennyiben hálát adhattak az egek urának, hogy ép bőrrel elmenekülhettek. — Zavartalanul pakolták fel Szabó és társai a rablóit dolgokat és húzódtak vissza az Avas rengetegjeibe. Ilyenfajta betörések nap-nap után ismétlődtek, melyeknek természetesen főhőse mindig Szabó volt. Hol itt, hol ott, tűnt fel bandájával, nagy rettegésben tartván az avasi községeket. A vidék csendőrsége mindent elkövetett, hogy első sorban a vezért, Szabót kézrekeritse. A furfangos betyárnak azonban minden alkalommal, sikerült elmenekülnie. A múlt hó végén a bikszádi, avasujvárosi és tartóiéi csendőrörsök együttesen láttak hozzá, hogy a vidéket Szabó garázdálkodásaitól rrfeg- mentsék. Több napi hajsza után a bikszádi erdőségek alatt rajtaütöttek a bandára, a mely alkalommal sikerült Szabót elfogni, társai azonban elmenekültek, elszéledvén a hegyek közt. A vezért aztán, mint jelentettük, beszállították a szatmári kir. ügyészség fogházába. HÍREK. — Dr. Serly Gusztáv meghalt. Folyó hó 10 én reggel 3 órakor 76 éves korában örök álomra hunyta le szemét Dr. Serly Gusztáv. Ki ne ismerte volna az egész vármegyében őt, a kinek múltja a jóság és a szivnemesség megbaleány nagyban pakkolta felesége holmiját. Közben gúnyos pillantást vetett a nagyságos urra. Csengey meghökkent a váratlan fordulattól. Ismerte a feleségét, tudta, hogy érzékeny, dacos és meggondolatlan, de hogy itt hagyja, szó nélkül, egyszerre, erre mégsem tartotta képesnek. Az első gondolata az volt, hogy utána megy és visszahozza. De később szinte meg- gyülölte magát ezért a gondolatért. Elkeseredetten nézett a dolga után. * Anna szótlanul ült a Budapest felé robogó gyorsvonat első osztályú fülkéjében. Kívüle még egy fiatal házaspár volt ott, akik vidáman csevegtek egymással. Dél volt, mikor beértek a keleti pályaudvarba. Az utitársak kiszálltak, a férj hordárért kiáltott. Az asszonykának egy kibontott hajú szőke kis baba kapaszkodott a nyakába. Anna bérkocsiba ült és az apja lakására hajtatott. Apját nem találta otthon. A mostoha anyja fogadta, nagy csodálkozva. Anna elmondott mindent. A végén sírni kezdett. — No hallod, vigasztalta, azért igazán ne sirj. Látod, mondtam mindig, hogy ez lesz a vége. Mindig olyan nyers volt hozzád, édes, kicsi leányom. Ne törődj vele, ha megunja, majd eljön érted. Becsülje meg az ilyen szép asszonyt, nézze meg az ember! — Nem ismered, mamám, ha azt hiszed, hogy eljön, — mondta az asszony csendesen. Kis idő múlva megjött az apja. Lármás jó kedvvel fogadta a lányát, de mikor megtudta, hogy összeveszett az urával, méregbe jött. — Hát micsoda ember az, hogy igy go- rombáskodni mer az én leányommal? Az asszony bement leánykori szobájába. Odaült az ablakhoz és hosszan nézett ki a szomszéd liget sötétzöld orgonabokraira. Délután három asszony-vendég jött, három kincstári hölgy, akik igen meg voltak lepve, hogy Annát itthon találták és nyajas rosszakarattal érdeklődtek, hogy meddig marad? Este Csengeyné sokáig sirt a sötét kis szobájában. Reggel felé elaludt és azt álmohdta, hogy otthon van a pusztán. A vadgesztenyésben ült és vajas kenyeret ként az urának .. . Bejött a szobaleány. A reggelijét hozta. Az ablak alatt csengettek a villamos kocsik... * „Kedves Anna! — irta Csengey a feleségének — meg vagyok győződve róla, hogy értesítesz, miféle szándékkal utaztál el ma hajnalban? Aszerint fogok intézkedni, hogy mit felelsz. Leveled holnapután a reggeli postával várom. Jenő“. Gondolkozott egy kicsit, aztán oda irta a neve elé: „szerető urad“. * — Anna, irt Jenő! — jelentette a mostoha anyja és odaadta a levelet. Az asszony remegő kézzel nyúlt utána. „Kedves Anna!“ — olvasta és köny állt a szemében. A szivéből valami édes érzés áradt ki. A mostoha csodálkozva nézett be hozzá délután. — Mit csinálsz itt annyi ideig? Az asszony előtt levélpapír volt, a kezében toll. A mostoha anyja föléje hajolt, aztán elnevette magát. A levélpapír fele már tele volt írva egyetlenegy szóval. Fel sem tekintett, fénylő lázas szemekkel irt és az ajka nyitva volt a forró vágyakozástól: „Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek . . .“ S a levelet megcímezte az urának. Hagai Berta.
