Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-11-27 / 97. szám
O' Nagykároly, 1907. november 27. Szerda. III. évfolyam. 97. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. & Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. - Telefon szám: 58. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. Lapvezér: P a p p Béla országgyűlési képviselő. Egész évre Félévre Előfizetési árak: .. 8 .. 4 korona korona Felelős szerkesztő: Laptulajdonos : Negye íévre . 2 korona.------------Kéziratokat nem adunk vissza. — Schröde r Béla. Szintay Kálmán. Egyes szám ára 20 fillér. = — 0 A restauráció. Nagykároly, nov. 24. Amíg odafönn, az ország színházában (amit ezzé tett a horvátok gyalázatos obstrukciója) — a magyar államiságnak kifelé való érvényesülése fölött folyik a vitának csúfolt szóáradat: addig az államiság igazán hivatott, és ilyen minőségükben tavaly fényesen bevált védbástyái, a vármegyék: restaurációra készülnek. Restauráció! ... Ma már alig-alig tudjuk, mit jelentett ez a szó valaha, a régi öregek, zsinóros dolmányos, sarkantyus csizmás apáink idejében. A divatos magyar kiszólással élve: ma már az általános követválasztás is — sifli a régi restaurációhoz képest. Hja-ja! Pusztulunk, veszünk! Hová tűnt le az a világ, amikor még nobile officium volt a közigazgatás, és amikor még ezerholdas uradalmakat is fölitatott, elosztogatott a megyebeli dzsentri, hogy havasfejü ember korára: vicispán legyen — semmi fizetésért! . . . Vége annak a világnak! . . . Ma már fizetéses hivatal, exiszten- cia a közigazgatás. Becsületes, felelősségteljes munkával lerobotolt kenyér. Meg kell azt érdemelni, hogy valaki ur legyen a járás hetedhét határán. Meg kell dolgozni érette keservesen, becsülettel. Restauráció küszöbén állunk. Mozog a vármegye. Nem olyan leikescdéssel talán, mint hajdan, — de annál több lelkiismeretiek Mert nagy időket éltünk most két esztendeje!—élénk még annak emlékezete. A vármegye odasujtott a Gesammtmonarchiának. És a vármegye maradt a legény a csárdában . . . Nem tehetek róla, de elégikus hangulat fog el, ha a restaurációra gondolok. Szatmárvármegye választott tisztikara ez év végéig kerül újítás alá. Eddig szinte határozottsággal tudtuk, hogy a tisztújító közgyűlés december hó 19-én lesz, de újabban olyan befolyásoló technikai mellékkörülmények nyomultak föi- szinre, hogy nem tudni; nem-e december hó 28-án lesz á restauráció, ameny- nyiben még csak a december 12-iki rendkívüli megyegytilés fogja a fölfrissült törvényhatósági bizottság újonnan választott tagjait igazolni. Annyi bizonyos, hogy a főispán nem tenné ki szívesen a vármegye tisztikarát még a karácsonyi szent ünnepek tartamára is a bizonytalanságnak és odatörekszik, hogy ameny- nyiben az előzetes intézkedések és törvényszabta határnapok megengedik : a tisztújító közgyűlés december hó 19-én legyen ... A terminus kitűzése egyébiránt a főispán diskrecionális joga s ha jól értesültünk: ő tőle telhetőleg a korábbi határnapot választja. Az előkészületek azonban a tiszt- ujitásra, ha nem is annyira szemmel láthatólag, mint pl. követválasztáskor, de — annál intenzivebben már folynak. Mindezekről szóló értesüléseink a következők : A központban: alispán, főjegyző és a jegyzői kar (I—VI. aljegyző) pályázaton felül áll és marad. A főszolgabírói kar tegnapelőtt tisztelgett Jékey Sándor fehérgyarmati főbíró vezetése alatt dr. Falussy Árpád főispánnál és bejelentette, hogy testületileg pályázik a posszideált állásokra. Itt sem lesz nagyobb tusa, bár — úgy halijuk — Bay Miklósnak, a szinérváraljai főszolgabírónak helyére a siker reményével pályázik Galgóczy Árpád szolgabiró, aki már a múlt választáson is csak alig maradt le. Az árvaszéki ülnöki állások betöltői közül, kettő — mint halljuk — nyugdíjba megy. Erre a két állásra máig már három pályázat érkezett s igy előreláthatólag itt nagy küzdelem lesz. A szolgabirói állásokból az előjelek és kombinácziók szerint megürül: három, Váróteremben. — Angolból. — Egy ifjú, szőke asszony, utazóruhában, végigmegy a termen s a portáshoz lép. — Portás, portás, ugy-e megmondja nekem, mikor érkezik a vonat ? Ugy-e nem felejti el? Még negyedórát várjak? Hiszen ha még üt percnél tovább tart a dolog, megőrülök. (Előre jön.) Oh, de rettenetes ez a várakozás. Annyi időnk van a gondolkodásra, — pedig én nem akarok gondolkodni. Nem akarok? Nem merek .. . nem tudok . . . Pedig nincs rá eset, hogy visszatérjek. Még akkor sem, ha Dick térden állva kérne rá. Mily kíméletlenül viselkedett velem szemben ! Mennyire gyűlölöm őt 1 (Izgatottan jár le és fel.) — Nini, a portás! Portás, megérkezett a vonat? Még sem? Hiszen már fél órája várok! Mit tegyek? Legjobb lesz, ha leülök, s nem gondolok semmire. (Megteszi de egyre mozgolódik helyén.) — Hogy meg lesz lepetve Dick, ha hazajön s megtudja, hogy elmentem! Nem hitt a fenyegetéseimben. Azt hitte, szelíd cicuska vagyok, aki mindenbe beletörődik. De én nem akarok szelíd cicuska lenni! (Toppant, majd felkél s újra sétálni kezd.) Ha csak egyszer történt volna igy, meg tudtam volna bocsátani. Visszatértem volna hozzá. (Félig sirva.) De mégsem fogok sírni! Elég rágondolni a történtekre, hogy soha, soha se bocsássák meg neki. (Eret vesz magán.) Mily más volt eleinte 1 Mikor először láttam, vadászruhát viselt. Én egy ponnyn ültem, s ki akartam nyitni a kaput s nagy igyekezetemben leesett az ostorom. Épp arra jött Dick, s bár nem ismert, feladta azt nekem, aztán kinyitotta a kaput számomra. Mennyire tetszett akkor nekem! Pedig, ha tudom előre mindazt, amit most róla tudok, inkább leugrottam volna lovamról, s gyalog tettem volna meg a hátralevő utat, semhogy a kíséretét elfogadjam ... És aztán másnap bemutatkozott az apámnak, s lassan, lassan megszerettük egymást . . . Oh, hogy is lehettem olyan vak! Eleinte milyen jól bánt a kis kutyámmal, Fidóval 1 Sohasem hittem volna, hogy eljöjjön az idő, mikor igy beszéljen róla: „Pusztítsd el azt a bestiát a háztól!“ És miért? mert a szőnyegen egy csontot ropogtatott, s mikor Dick el akarta venni tőle, hát megharapta az ujját. Én persze méregbe jöttem, s azt feleltem neki: „Ha te előled * szedné el valaki az ételt, te is haragudnál!“ — s erre ő durván azt felelte : „Bánom is én 1“ Erre én megjegyeztem, hogy de bizony engemet bánt ez a gorombaság, s ő akkor kijelentette, hogy nem sokat törődik vele, s mivel én egy-két szelíd ellenvetést tettem, kiment és becsapta maga után az ajtót. De hát nem ez az egyedüli ok, ami a távozásra »késztet. Mert, hogy másról ne is beszéljek — például, mig menyasszonya voltam, a napnak minden szakában átszaladt hozzám, megtudakolni, hogy vagyok. Ilyenkor leült mellém s a kezemet fogva nézett a szemembe. Most? Ha a fejem fáj, vagy valami nagy bo- szuság után sirógörcsöt kapok s panaszkodom neki, haragosan rám mordul: „Mi az ördögnek nem küldesz doktorért?“ Oh, ő oly durva! Három nap előtt,mikor két egész órát töltöttem a masamódnál ée addig néztem a kalapokat, mig a fejem belefájdult és végül sem bírtam megállapodásra jutni, hazamenet panaszkodtam Dicknek, ő azt felelte : „Vigasztalódj, bizonyosan a masamódnak is megfájult a feje!“ Oh, be közönséges ember ez a Dick 1 Ráadásul még össze is szidott, hogy a lovakat annyi ideig hagytam egy helyben állani. Én természetesen csípősen megjegyeztem, hogy ha én nekem nem árt a rossz idő, akkor a lovaknak sem árthat. Erre a következő párbeszéd fejlődött ki közöttünk: 0 : Te nem voltál künn, de a lovak künn ácsorogtak. Én: Nem ácsorogtak künn. Ő : De künn ácsorogtak. Én : Nem. Ő: De igen. Én: Nem igaz. Ő: Hát akkor hol voltak a lovak ? Erre én dühbe jöttem és sirva becsaptam magam után az ajtót. Hát nem borzasztó ember ez ? De mindent eltűrtem volna neki, ha ez a dolog nem történik az udvari bállal. De most már nem térek vissza többé hozzá, többé soha.
