Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-11-27 / 97. szám
2-ik oldal. S Z A T MÁRVÁR MEGYE. 97. szám. sőt — ha Andrássy Gyuia gróf belügyminiszter december hó folyamán a mátészalkai második szolgabirói állás szervezését is jóváhagyja, úgy — négy szolgabirói állás. Ezekre az állásokra nyílik tehát tere a pályázó ifjabb generácziónak. Aki bekerül : igyekezzék méltó lenni a maihoz és akkor a jövőben is — hasztalan döngetnek Kristóffy papir-macheéból való öklét Szaimárvármegye érczkapuin. kz általános választói jog. Irta: Batthyány Tivadar gróf orsz. képviselő. Budapest, nov. 26. Az országgyűlési függetlenségi és 43-as párt már évtizedekkel ezektt felvette programjába a parlamenti reformot az általános szavazati jog alapján. Tudta ezt mindenki, aki Magyarországon csak némileg foglalkozik politikával, pedig minálunk tudvalevőleg mindenki politizál. Midőn a november 18-iki parlamenti csíny, majd december 16-ika felvilágosították az országot arról, hogy Bécsben a legvégsőre vannak elhatározva Magyarország ellen és midőn ebből kifolyólag sokan, igen sokan sorakoztunk a függetlenségi zászló alá, akkor mindenki előtt \ilagos lett, hogy rohamlépéssel közeledünk azon időponthoz, amidőn a függetlenségi és 48-as part a képviselőházban többségre fog jutni. Láthatta ezt mindenki és tudhatta azt is, hogy többségre jutásunkkal azonnal napirendre tiizzük az általános szavazati jognak programunk értelmében való törvénybeiktatását. Tényleg, mihelyt ha nem is többségre, de döntő szerepre jutottunk, véletlenül éppen nekem jutott a szerencse, hogy a függetlenségi párt részéről az általános szavazati jog törvénybeiktatása iránt a képviselőház elé konkrét indítványt terjeszszek elő, kimutatva ezzel, hogy pártunk eme nagy horderejű programpontját azonnal szándékozunk megvalósítani. Ezek tények, valamint hogy tény az is, hogy Fejérváry báró és társai királyi kéziratokkal és fegyveres erővel akadályozták meg az én említett indítványomnak tárgyalását, elfogadását és törvényerőre emelését. Minden elfogulatlan Hogy be hagytam magamat csapni! Az első évben úgy intézte az esküvőt, hogy már elkéstünk a bálról. A következő évben, éppen akkor este, mikor menni kellett volna, meghalt az édesanyja. Ez az asszony sohasem szeretett engemet. Nem volt benne annyi tapintat, mint egy szatócsban. Mikor először látott, azt mondta, hogy reméli, Dicket boldoggá fogom tenni. Nevetséges! Mintha nem is az én, hanem a Dick boldogsága lenne a fő! De, hogy a dologra térjek: a harmadik esztendőben Dick és én külföldön voltunk s a negyedikben Dicknek az apja halt meg. E család tagjai mindig a legalkalmatlanabb időben végzik be életüket. Hanem az idén mindenesetre el akartam menni s mivel Dick nem tett ellenvetést, ma reggel három órát töltöttem a varrónémnál. A ruhám gyönyörű szép s a var- róném azt mondja, hogy olyan vagyok benne, mint a földre szállt angyal. Micsoda Ízlése van ennek az asszonynak! Boldogan tértem haza. Az ebédtől elkéstem és ... és a babának — Dick vágta fel a sajtot. (Sóhajt.) Én egyedül ebédeltem s csak ebéd után mentem be Dickhez a szobájába. — Dick, kedvesem, — szóltam — készen vagyok az udvari báli toilett-emmel. Ö nem válaszolt. Egy papirost tartott a kezében és azt olvasta. Újra kezdtem tehát. — Dick, kedvesem . . . De ő durván félbeszakitott. — Az idén nem mehetsz az udvari bálba, nézd 1 — se szavakkal az orrom alá tartotta a varrónő számláját, mely várakozásomon felüli nagy összegről szólt s amelyben kijelenti, hogy ha legalább a felét most ki nem egyenlítem, úgy nem szállítja nekem a ruhát. — Nem mehetek az udvari bálra? — kiáltottam fel méltatlankodva. — Dick, te megőrültél ! . . . — Úgy látszik, még sem annyira, mint e, — felelt ő — mert ha igy folytatod, maés józanul ítélő ember előtt világos tehát, hogy a darabont-kormányzat a legkétszinübb komédiát játszotta, amidőn régi szabadelvű párti taktika szerint Bécscsel a legszélsőbb ellenzéki párt, a függetlenségi párt e,.en népszerű programját elfogadtatta és magát a npjogok kiterjesztésének álarcában mutatta be, ugyanakkor pedig nyers erővel megakadályozta a népjogok törvényes megadását. Amit eddig elmondottam, ezek mind történelmi tények, valamint az is, hogy az általános szavazati jognak a nemzeti kormány programjába való felvételét mi, függetlenségiek, a nemzeti kii delinek idején épen úgy, mint a királlyal fob tatott béketárgyalások alatt folyton tántoríthatatlanul követeltük. Egészen bizonyos tehát, hogy a most többséget alkotó pártok a parlamenti reformot illetőleg a választóknak adott programjukat meg fogják valósítani, amint hogy meg fogjuk valósítani az átmeneti kormányzat egyéb programpontjait is. Kétséget nem szenvedhet azonban az, hogy mielőtt életbeléptetjük az általános szavazati jogot, dűlőre kell vinni a kiegyezés kérdését. Rendeznünk kell gazdasági életünket Ausztriával, mert a népnek kenyér és munka kell, azt pedig bővebben csak akkor kaphatja, ha gazdasági helyzetünk nyugodt és biztos alapokra helyeztetik. Épen igy le kellett tárgyalni cs el kellett fogadni a szavazati jog megvalósítása előtt az alkotmánybiztositékokat, melyeket a nép nem nélkülözhet, mert ha újabb törvénybiztositékok nem gondoskodnak arról, hogy az általános szavazati jog magyar parlamentjének akarata tényleg érvényesülhessen is, akkor az egész választási reform nem egyéb, mint egy felnőtteknek rendezendő alkotmányosdi játék, amelyre csakis népámitó komédiások vállalkozhatnak, de nem komoly becsületes politikusok. És ha ezek ismerete mellett látja az ember, hogy mindenféle haladó-alakok úgy adják elő a dolgot, mintha ők általános sztrájkkal fűszerezett harcokkal vívnák ki a magyar nép számára az általános szavazati jogot, az ember valóban nem tudja, nevessen-e, boszankodjék-e ezen vegyes társaság szélmalom harcai felett. Nevetni kell rajta, mert valóban bohózatba illő látvány, ha egy felnőtt emberekből álló társaság nekigyürk ozik, hogy egy tárva nyitott kaput betörjön. Boszantó a dologban csak az, hogy holnap a hajléktalanok menhelyére szorulunk. — Hogyan mersz igy sértegetni ? — szóltam büszkén. — Különben is, most már azért is elmegyek a bálba. S ezzel az ajtóhoz közeledtem. De ő durván megragadta a karomat s félbolondnak nevezett. Erre én is megmondtam neki a magamét s erre ő azt mondta, hogy becsuk a szobába, én pedig kijelentettem, hogy egy ilyen kékszakállal nem maradok tovább egy fedél alatt. S most itt vagyok, hogy visszatérjek a mamához. De miért is nem jön már a vonat ? (Zsebkendőjét kihúzza a kis táskából s egy fotográfia a földre esik.) Oh, ez is csak azért poty- tyant ki, hogy engemet boszantson I (Felveszi a földről a képet.) A baba fotográfiája! Elakadó Idegzettel.) Nem birok ránézni I . . . Miért is nem hoztam magammal? Szinte hallom, hogy kérdezősködik anyuska felől a cselédektől ! Érzem kis karjainak szorítását a vállamon! Oh, miért is hagytam ott ? (Sir.) Mikor Dick este hazatért volna, nem talált volna senkit otthon. Nem lett volna, aki „tükröt“ keressen a zsebében, sem aki teát főzzön a számára I De most', most vége mindennek és én sohasem látom többé férjemet, gyermekemet. (Csend. Majd hirtelen felugrik. Zokogva.) — Úristen I Mit teszek I Mit tettem ? Most már késő! Mi lesz velem ? . . . (Kiszól az ajtón): Portás, portás I Bejött a vonat ? Mennem kell! Mennem kell I Mit ? A vonat elindult és maga nem szólt nekem ?! Oh I maga borzasztó ember, hogy meri igy elhanyagolni a kötelességét ? Fel fogom jelenteni, kiteszem a „Nyilttér“-be, az újságokba! Maga hanyag, kötelességmulasztó fráter! Maga, ma*ga . . . (hirtelen változással) aranyos, jó ember! . . . (Előre jön.) Hát még nem késő! . . . Még visszamehetek a fiamhoz, visszamehetek, haza . . . Ma este újra meglátom gyermekemet — és ... és megbocsátok még egyszer annak a haszontalan Dicknek is. felteszik a józan magyar népről, hogy ennek a komédiának felül. AzMltalános szavazati j >g meglesz, meglesz annak ellenére, hogy a bécsi kamarilla és annak magyarországi hívei az utolsó években ugyancsak elkövettek mindent, hogy ezt a magasztos eszmét népszerűtlenné tegyék. Igaián nem nagy élvezet, ha az ember abba a helyzetbe jut, hogy bizonyos kérdésben Polit Mihály, Bokányi Dezső, Vajda Sándor és Hodzsa Milán urakkal egy véleményt valljon. Szolgáljon egyébként megnyugtatásunkra, hogy ezek az urak szidni fogják majd az általános szavazati jogról szóló javaslatot is, mert ők szidnak minden jót, ami a nemzeti kormánytól származik. Úgy rendeli ezt Bécs és Bukarest egyaránt. Tapasztaltuk ezt a tényt a betegse- gélyezésrö! és balesetbiztosításról, az iparfejlesztésről, a gazdasági cselédekről, a munkásházakról, a vasutas pragmatikáról és a vasutasok és tanítók fizeíésrendezéséről szóló és egyéb nagy horderejű törvényjavaslatok tárgyalásánál, amelyeket mind lepocsékoltak a sárgaföldig, holott minden józan ember elismeri ezeknek a törvényeknek nagy előnyeit és élvezi azoknak áldásos hatását. Mi meg fogjuk alko ni az általános szavazati jogról szóló törvén' javaslatot, ők támadni és szidni fognak bennünket ezen törvényjavaslat tárgyalása alatt; mikor pedig a javaslatot törvényerőre emeltük, akkor kimennek az országba és azt fogják hirdetni, hogy ők alkották meg ezt az üdvös törvényt. A józan magyar közvélemény belátására bízzuk annak megítélését, kik járnak el férfiasabban és hazafiasabban : azok-e, kik adott programmjukat megvalósítják, vagy pedig azok, akik annak megvalósítása elé nehézségeket gördítenek, mikor pedig kész helyzettel állanak szemben, akkor kiáiianak a piacra és maguk számára követelik a dicsőséget. HÍREK, á varjak. Nagykároly speczialitása. Nagykároly, nov. 26. Sokat utazó ember lévén: minap is a Budapestről hajnalban érkező vonattal jöttem haza, Nagykárolyba. Az országos vasúti csapássá vált amerikálás jóvoltából, de mert meg hogy Püspökladányban emberhalállal egybekötött lokomotív összeütközés is volt: késtünk, vagy másfél órát. Így lettem aztán szemlélője a nagykárolyi varjú-járásnak. Mert az pontosabban kezdődik, folyik le és végződik, mint egy színházi előadás. No még ilyet nem láttam ! . . . Az első hó szállongott lefele, a pokollá fütött vasúti kupéban való utazás után jól esett egy kis séta a friss levegőn, hát megspóroltam a 6ü krajezár fiak- ker-pénzt is. Nem bántam meg, mert olyasmit láttam, amire bátran szedhetne belépődíjat Nagykároly városa. A varjak vonultak át a városon. Hogy honnan és hova? azt tán még Herman Ottó sem tu ná megmondani. Pedig az könyvet irt a pókok társadalmi életéről. Elég az hozzá, hogy a szállongó havazás milliárdnyi jegeezének szürke borulatában, egyszer csak, — hogy a Kál- mánd-uteza közepe táján igyekeztem a lakásom felé — szénfekete felhő közelgett a város felé rémes, vészes vijjogással, káro- gással. S ahogy a nagytemplom fölé ért: kerengve, sikongva, egymást verdesve, csap- dosva igyekezett annak tornya, fedele vörös bádogján letelepedni. De még az ezredrésze sem fért rá. A többi ott kóválygott, sikoltozott és károgott a félvárost befödő, felhő- sürüségü tömegben. Szinte félelmetes volt ez a látvány. Nem tudtam szabadulni tőle. Mekkora varjusereg volt ez! . . . (Aki nem sajnálja 1—2 órával megkurtitani az alvása idejét : menjen ki 6 óra tájt reggel a nagytemplom alá, nem fogja megbánni, olyat lát.) A piarista-kert targalyain ezer meg ezer számra ül meg egy rövid időre ez a tengernyi varjú. Fogadni mernék rá, hogy van legalább százezer. Aki nem látta tán mosolyog ezen a taksán. Annak megint csak azt mondom, hogy — nézze meg, akár mindennap
