Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-10-30 / 89. szám
Nagykároly, 1907. október 30. Szerda. III. évfolyam. 89. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. ■4S MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. -3<> Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. ............ — Telefon szám: 58. Hirdetések j utányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér. = Kéziratokat nem adunk vissza. — Lapvezér: Papp Béla országgyűlési képviselő. Felelős szerkesztő : Laptulajdonos : Schröder Béla.___Szintay Kálmán. El őfizetési árak: Egész évre ............................................................. 8 korona Félévre ................................................................... 4 korona Negyedévre............................................................. 2 korona. —■ Egyes szám ára 20 fillér. ===— A kiegyezés és a kvóta. A függetlenségi párt szózata. , Nagykároly, okt. 29. Ismeretesek azok a körülmények, melyek közt a kormányzás terhét és felelősségét a nemzet vezérei elvállalták. A Haza veszélyben volt; nagyobb vés ély- ben, mint Mohács vagy Világos után; mert a törvénytipró Fejérváry kormány nemcsak az alkotmány felfüggesztésének küszöbéhez juttatta az országot, hanem a hazát megtagadó nemzetközi szocializmussal s a magyar állam magyar jellegét támadó nemzetiségekkel szövetkezett úgy, hogy a magyar nemzeti törekvéseknek örökre sírját áshassa. Minden hazafinak össze kellett ekkor fognia ; a pártok eltérő álláspontjait háttérbe kellett szorítani; s az elveket érintetlenül fentartva bár, együtt kellett résztvenni a hazamentés nehéz munkájában. A 67-es alap megváltoztatására ez idő szerint gondolni se lehetett; a pártok szövetségében tehát legtöbb áldozatot a függetlenségi pártnak kellett hoznia, mert a haza érdekében, elveitől eltérő alapon, elveivel olykor ellentétes tényeket kellett részint eltűrnie, részint megalkotnia, ami nagy önfeláldozásba és önuralomba került, tehát oly polgári erények gyakorlásába, amelyek emlékezetesek fognak maradni. A függetlenségi párt meghozata ezt az áldozatot s ezért a nemzet azzal jutalmazta meg, hogy a párt akkori nagy táborát a képviselőház abszolút többségévé avatta. Ez volt a nemzet ítélete, melyről a türel- mellenkedőknek megfeledkezniük nem volt szabad. Adjon erőt ez az ítélet a párt egészének és egyes tagjainak arra, hogy nehéz, de hazafias kötelességüket mindvégig teljesítsék, mig el nem éretik az a czél, melyért a pártok szövetkeztek. A nehéz helyzetben elhagyni a pártot olyan, mintha a katona elhagyja a tábort éppen akkor, mikor súlyos feladat várna rá; ez oly cselekedet, mely kétségtelenül elitélésre érdemes. A nemzet ítélni is fog és ítélete minden •bizonnyal lesújtó lesz. Azok közt a feladatok közt, melyeket a nemzeti kormánynak meg kellett oldania, előtérbe tolult a gazdasági kiegyezés Ausztriával. E kiegyezésnek a hazára nézve tűrhető feltételek alatt leendő létrejöttét a haza érdeke erősen követelte, s akinek távolabb fogalma van a nemzet gazdasági életéről, tudja és belátja ezt az igazságot. Azonban ezen a téren is a törvénysértő kormányok által felépített korlátfalak állnak, melyeket ledönteni s az adott “helyzeten változtatni csak úgy lett volna lehető, ha az ország egész Európával vámháboruba akart volna keveiedni, ami őrült gondolat lett volna. A főbb szerződéseket megkötötték a törvénytipró kormányok; ezeket a nemzetközi jog szerint csak egészben elfogadni, vagy egészben elvetni lehetett, amely utóbbi tény vámháborut jelentett volna egész Európával. Ebbe a keretbe kellett a nemzeti kormánynak beleillesztenie a kiegyezést Ausztriával s ezt úgy tette meg a kormány, hosszú és kitartó erőfeszítésével, hogy a megkötött szerződésben elérte a legnagyobb közjogi elöhaladást, amelyet az ország 1867. óta egyáltalán elért; s emellett az anyagi érdekek sokkal teljesebb kielégítést nyertek, mint bármely eddigi megkötött vámszövetségben. E nagy előnyök fényét nem homályositja el az az ár, melyett fizetni kellett, részben a közjogi vívmányokért és részben az anyagi előnyökért, mert tényleg úgy amazokat, mint emezeket pénzzel kellett megfizetni. A megfizetés a quota emelése volt, melyhez az osztrák kormány feltétlenül ragaszkodott és enélkül a kiegyezés létrehozatalára semmi remény sem volt. A quota emelése azonban a kivívott előnyök némelyikéből pénzösszegben is megtérül a nemzetnek. A quota vagyis az az arány, melylyel a közös költségekhez járul az ország, a közös- íigyes-rendszer anyagi fentartásának alapja, amely közös ügyeket a függetlenségi párt évtizedek óta eltöröltetni igyekszik. Ebből kifolyólag maga a quota, mint ilyen és nem a quota aránya, maga a quota- fizetés elve, nem pedig mennyisége ütközik bele a párt alapelveibe. Ha a helyzetből kifolyólag a quota-fizetést eltűrni köteles a függetlenségi párt, maga a quota nagysága nem más, mint számítás dolga, azé a számításé, hogy milyen értékű előnyöket vásárolunk meg azzal, ha többet fizetünk — vagy más szavakkal többet ér-e az érték, mint az ár? Nem szabad szem elöl tévesztenünk, hogy a függetlenségi párt alkotja most a képviselőház többségét és e pártra háramlik a parlamenti többségek alkotmányos kötelessége : az alkotmányos kormányzást lehetővé tenni; s a ház többsége nem tehet mást, mint vagy azt, hogy a létező törvényekhez alkalmazkodik, vagy Halottak napjára. Menjetek ki a temetőbe Boruljatok a sírokra le, Óh, mert akik ott lenn nyugosznak Örökös csendben porladoznak; Egykor mint ti, ők is úgy éltek, Mint sorsuk hozta: sírtak, nevettek, A szivük telve szerelemmel, Vagy fájó, kínos gyötrelemmel, Vágyva, remélve ép úgy dobbant: S most elfedi a nehéz sirhant. Egyik dologban nőtt fel s őszült, — Küzdése bére a sok ősz fürt — A másik könnyen élte világát Csak hírből ösmert küzdést és munkát, S ime: most ott lenn együtt pihennek, Bárha ide fenn más után mentek. Te, ki gazdag vagy, ne kérkedj a kincsesei, Mert ide csak mint szegény úgy jösz el. Te gőgös, hagyd el büszkeségedet, Mert ide semmi, semmi sem követ. A perlekedők itt megbékülnek Egyforma kis hely jut mindenkinek. Szépség, tehetség, akarat, erő, Mind semmivé lesz, mire ide jő. Köny és mosoly, öröm és fájdalom, Mind elfedi e kicsiny sirhalom. Nagy életczélok, tervek és remények, E kis halomnál mind-mind véget érnek. Ur és a szolga együtt pihennek, Elmúlnak itt a világi rendek. Csak a sir színe különböző, Egyik kopár, másik virágmező. Látni sokaknak márvány sirkövét S nem lelni rajt’ a szeretet könyét, Mig látni régi, korhadt fakeresztet Melyen az igaz búna könye reszket. Oh, menjetek ki a temetőbe Boruljatok a sírokra le, S a melyik sirhant az igazi árva; Annál szálljon fel lelketek imája. Gulácsy Ilonka. A halvány Misó. Irta: Petrásevich Géza. A Glatter Márton korcsmája szokatlanul hangos. A falu felé néző mind a négy ablaka ki van világítva. A sugarak bevilágítják a korcsma előtt elterülő delelőt, a muzsika meg lárma áthallatszik a túlsó oldalra. Ott vannak s mulatnak, mert Pepi, a szép zsidó lány tartja a lakodalmát. Szolt a zene, a csillagok ragyogtak, a szellő bus dallokat hozott felénk, mig meg nem érkezett a vacsoraidő. Asztalhoz ültek; csend lett s ekkor a kertek alatt a nádas mocsár felül felhallatszik a furulyaszó. Misó, szegény Misó! Ahonnét nyári esténként a rézkigyó füttyentéseit szoktuk meg, onnét a nádas tornáról most a te furulyaszód hangzik. Ömlik, árad a lágy, a bus rezgés; megtölti a levegőt bánattal, érzéssel, csodálattal, könnyel, szerelemmel . . . Csak a beteg pici kanári, a párjavesztett fülemüle, a szerelmi vágytól égő, bubánatos pacsirta tud úgy szólni, mint ahogyan kesereg, dalol, busul, imádkozik a te furulyád! Ilyenkor hogy virít sápadt orcádon a halál szép piros bazsarózsája s hogy liheg hörgő kebled, lüktet láztól hajszolt hala- vány véred! Elállt még a korcsmában is a zsibongás s hallgatják annak a sápadt, hosszú tót legénynek a szerelmi bucsudalát. Hallgatják, hallgatják s köny csordul ki még az öreg Mártonnak is a szeméből. Mert hisz úgy szereti Misót! Úgy szereti mindenki, a Lajos is, a Pepi is s mindenki. De ha egyszer nem lehet. Beteg legény, tót legény! Nem lehet. Pepi a zsidó lány sohasem lehet Zaskvara Misóné, a beteg tót legényé. Vége a vacsorának. Újból megkezdődik a zsivaj, a muzsika, a tánc. És újból felzokog a Misó furulyája. De nem a nádasban, nem is az ablak alatt, hanem a mi udvarházunk udvarán. Ott ül a szomorú, halvány legény az udvar közepén, az ő régi fatönkjén. Nem néz se jobbra, se balra, csak a könye hull a furulyára. Melléje telepszek s a legény elhallgat.
