Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-10-27 / 88. szám
4-ik oldal. S'ZATMÁR VÁRMEGYE. 88. szám. — A nagykárolyi nőegylet 1907. évi november 3-án d. u. fél 3 órakor Nagykárolyban a polgármester hivatalos helyiségében közgyűlést tart, melyre az egyesület igen tisztelt tagjait tisztelettel van szerencsém meghívni. Az ülés tárgysorozata: a) Titkári jelentés, b) Pénztári jelentés és felmentvény megadása, c) A gróf Károlyi Istvánné Öméltósága 25 éves elnöki jubileuma alkalmából készített album átadására küldöttség megválasztása, d) Esetleges indítványok. A közgyűlés után a megválasztott küldöttség átadja gróf Károlyi Istvánné Öméltóságának a jubileumi albumot. Dr. Serly Gusztávné alelnöknő. — tgjszerüsités. A magyarországi ev ref. vallásfelekezet kebelében legutóbb hozott s most szentesített zsinati törvény szerint az ev. ref. jelző ezentúl rövidebben, csak „ref.“ jelzéssel Írandó. Az „ev“ elmarad. A egyszerűsített jelző használatára az egyházkerület püspökei már utasították úgy az egyházi, mint a ref. felekezeti hatóságokat. — Czéllövészet. A vallás- és közoktatás- ügyi és honvédelmi miniszterek legújabban azt az érdekes rendeletet adták ki, hogy a főgimnázium felső osztályainak növendékei a játékdélutánok keretében katonai czéllövészetet gyakoroljanak. A VII. és VIII. osztály tanulói örömmel jelentkeztek e férfias sportra, melyet a helyi katonai hatósággal való megállapodás után nyomban meg is fognak kezdeni városunkban. Cseh Lajos főgimnáziumi igazgató és Ta- nárky Béla zászlóaljparancsnok között az erre vonatkozó tárgyalások a jövő hét folyamán fognak megtartatni. — Félára vasatijegy váltására jogosító arczképes igazolványok tulajdonosait figyelmeztetjük az államvasutak rendeletére, mely szerint az igazolványok október 15-től kezdve kiállíttatnak. A régi arczképek az uj igazolványnál nem használhatók. Az arczképeket névaláírással kell ellátni. Az 1 korona kezelési illetéket a m. kir. államvasutak főpénztára czimére (Budapest, Andrássy-ut 65) kell beküldeni. — Állatdijazás. A szatmárvármegyei gazdasági egyesület Erdőd nagyközségben a f. évi november 7-iki országos vásáron állatdijazást fog tartani. Ez alkalommal a földmivelésügyi miniszter dijaival a saját nevelésű magyar fajú 2 éves üszők és borjas tehenek fognak dijaz- tatni. A díjazásban résztvenni óhajtókat felkéri a községi elöljáróság, hogy a felhajtani szándékolt állatok számát Erdőd község elöljáróságánál f. évi november hó 6-ig szóval vagy Írásban bejelenteni szíveskedjenek. — Agarászverseny. A szatmármegyi aga- rász egyesület elegy agár-versenyét Mátészalkán, 1907. évi november hó 3-án és következő napjain tartja meg. A verseny programmja: November hó 2-án este 8 órakor. Közgyűlés a „Hungária“ szállodában. November hó 3-ikán reggel 8 órakor. Gyülekezés a „Hungária“ szálloda előtt; indulás az agárversenyre. November hó 3-án d. u. órakor. Társas ebéd a „Hungária” szállodában. November hó 4-én reggel 9 órakor. Az agárverseny folytatása. November 4-én déli 12 órakor az agárverseny terénumán vadász verseny és Vei órakor trapp verseny, 1 órakor sikverseny. — Végre nem szorultunk már rá, hogy mesterségesen előállított szénsavat használjunk. A Buziásfürdőn létesített nagyszabású szénsavmüvek természetes, vegyileg legtisztább szénsavat bármely mennyiségben karteilen kívül szállítanak a világhírű buziásfürdői természetes szénsavas forrásokból. — Országos vásárok vármegyénkben: November l-én S. M. Berkeszen és Csengeren, november 4-én Nagykárolyban, november 5., 6., 7-én Aranyosmegyesen, november 6-ikán Nagysomkuton, november 7-én Erdődön, november 12-én Krassón és Krasznabélteken ; november 15-én Erdőszádán. — A levelező-lapok uj rendje. A kereskedelemügyi miniszter rendelete szerint a levelező-lapokon a föladó a cimoldalnak balfelét levelezésre használhatja s a „Levelező Lap“ felírás nem kötelező. A karácsonyi és újévi kártyára irni is szabad, legföllebb öt szóból álló üdvözlést s ezenkívül feljegyezhető a küldőnek cime és társadalmi állása. A köszönetét, szerencsekivánatot, részvétnyilatkozatot kézírással kifejező névjegyek szintén mint egyszerű nyomtatványok küldhetők. — Nátha és köhögés gyötrik ismét az emberiséget. A természet azonban nem hagyott tehetetlenül bennünket s többféle gyógyszert adott ezen betegségek ellen, melyek között a leghatásosabb és leggyorsabban segit a „Siro- lin-Roche“. Ezen kellemes izü, teljesen méregmentes szer megszünteti a náthát és köhögést, sőt súlyosabb természetű tüdőbajt is a legrövidebb időn belül; emeli az étvágyat és indirekt utón a testsúlyt, s ott, hol a betegségnél láz mutatkozik, az, ezen szer rendszeres használata mellett, szintén elmúlik. Ennélfogva a „Sirolin-Roche“ különösen a jelen időszakban egy családnál se hiányozzék, hogy a kezdetleges tüdőhurutnál is használva, annak továbbterjedését megszüntesse. Ezen szer kapható minden gyógyszertárban. GÁL JENŐ okleveles mérnök magánmérnöki irodája = Szatmár, EötvöSrUtcza 13. = Kiadó üzlethelyiség! Nagykárolyban, a nagypiaczon gróf Károlyi György-íéren Cservenyák-féle házban, a volt Kínál lózsef-féle üzlethelyiség azonnal kiadó. Értekezhetni Wagner Lajos czégnél. 1—3 *.:**,*.***,*.*.*.*.*.*,***.*.*.*.**.**.*,*,*.****.**.*'4 j Ferenczy István j % fűszer- és csemege-áru kereskedése & * * ; Nagykárolyban I a vármegyeházzal szemben, | I teljesen berendezve ♦ 1ar más vállalat miatt eladó. * A szükséges készpénztőke > 1175-?-5 8000 korona. ♦ r.******************************** 4 4 darab bádogos-gép eladó. Czim: Máthé lános Debreczen. Péterfia-u. 19. szám. Levélbeni kérdezősködésekre bővebb íelvilágositással szolgálok. 180-2-2 TÖRLEY TALISMAN oltványok eladása! Almíl 45000 drb. 3—4 éves, erős: -‘“.Iliid Aranyparmén, Jonathán, Hollandi arany kormos, Casseli nagy renet, Sárga Bellefleur, Téli fehér kalvil, Török Bálint, Batul, Sóvári s több más fajok, l/’/if-j-p 15000 darab, 25 fajtában, ívűi ic Beszterczei és más oltott szilváik 15000 darab. Cseresznye, meggy, dió, őszibarack és eperfa stb. 700 darab. Arak: Különösen erős példányok darabja 1 kor., I. oszt. 70 fill., II. oszt. 60 fillér. 2000 darab Riparia Portalis 2 éves gyökeres szőlővessző. 1. oszt. 40 kor., II. oszt. 32 korona. Árjegyzéket kívánatra bárkinek szívesen küld: SZÁSZ JÁNOS faiskolája Nagybányán. 168-5-5 Zrinyi Ilonatér. (Szénatér.) MUSCHONG-BUZIÁSFÜRDŐI SZÉNSAV-MŰVEK kartelen kívül szállítanak azonnal bármily mennyiségű természetes ^vegyileg legtisztább folyékony . • . SZÉNSAVAT "a® forrásokból szódavizgyártáshoz, vendég- tPVPQ7tPnrln mestersegesen előállított, lOYCoálCllUU kevésbé kiadós szénsavval. a világhírű buziásfürdői szénsavforrásokból lősöknek és egyéb Ä™7P nam ipari czélokra Uőölü líClll Megbízható, szigorúan lelkiismeretes kiszolgálás! BUZIÁSFÜRDŐI ÁSVÁNY- ÉS GYÓGYVIZEK 1 i és 12 literes üvegekben. Szív-, vese- és hólyagbántalmaknál utol nem ért gyógyhatás. Elsőrendű asztali viz! Felvilágosítással készségesen szolgál Muschong-buziásfürdői szénsavmüvek és ásványvizek szétküldési telepe Buziásfürdőn. S Sürgönyczim: Htuschong, Buziásfürdő. — Interurban telefon 18. sz. Nyomatott a Kölcsey-nyomda r. t. Nagykárolyban. 1907.