Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-10-06 / 82. szám
Nagykároly, 1907. október 6. Vasárnap.. III. évfolyam. 82. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. ----------------- Telefon szám: 58. = Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér.-■----- -• Kéziratokat nem adunk vissza. == Fe lelős szerkesztő : Laptulajdonos : Schröder Béla. Szintay Kálmán. Megjelenik hetenkint kétszer: • " 1 Szerdán és vasárnap. Egész évre Félévre Negyedévre Előfizetési árak: Egyes szám ára' 20 fillér. 8 korona 4 korona 2 korona. A munkáshivatal bíráskodása. Nagykároly, okt. 4. A munkás betegsegélyzési ügyekben ítélkezésre hivatott legfőbb forum, az 1907. XIX. törvényczikk alapján, Budapesten szervezett állami munkás-biztosi- tási hivatal julius 1-én megkezdte működését és azóta állandóan nagy tevékenységet fejt ki az István-szállóból átalakított Akadémia-utcai bérpalotában. A hivatal működése nem merül ki a fővárosi országos munkás-betegsegélyezési pénztár és a vidéki kerületek megalakításának előkészítésében, hanem kiterjed ama fontosabb kormányrendeletek kidolgozására is, amelyeket első jelentősebb szociálpolitikai törvényünk értelmében a kereskedelmi és igazságügyi miniszterek egyetértőleg kifognak bocsátani. A hivatal biztosítási osztályának tagjai, akik tudvalevőleg osztálytanácsosi rangban álló bírák, e mellett megszerkesztik a Munkásbiztositási Közlöny cimü lapot, amely az érdekelt pénztáraknak és magánosoknak kimerítő tájékoztatást nyújt a munkásbiztositási ügynek összes fölmerülő kérdéseiről. Több oknál fogva is érdemes és aktuális ma ezzel az állami hivatallal foglalkozni, amelynek rendeltetése az, hogy mind a munkaadók tízezreinek, mind pedig a kereskedelmi és ipari alkalmazottak milliónyi tömegének anyagi érdekeit megvédje. Az első és legáltalánosabb érdekű ok minden esetre az, hogy a hivatal most foglalkozik az országos pénztár alakuló közgyűlésének előkészítésével. E föladat a hivatal biztosítási osztályának jutott, amely már legközelebb kibocsátja a képviseleti arányt megállapító rendeletet. Nyomban a rendelet közélete után megválasztnak a munkaadók és a munkások közgyűlési kiküldöttei, e választást pedig néhány hét múltán követi az alakuló közgyűlés megtartása. A kerületi munkás pénztáraknak megalakulása és — igy a nagykárolyié is — csak az országos intézeté után megy majd végbe. Aktuálissá teszi továbbá a hivatalról való megemlékezést az a körülmény, hogy az állami intézményünk birói osztályának egyes tagjai a napokban készültek el több fontos idevágó kormány- rendeleti tervezet kidolgozásával. Kossuth Ferencz kereskedelmi minisztertől közvetlenül kapott megbízás alapján a hivatal birái kidolgozták a választott bírósági és a birói osztály előtti eljárásról, a munkásbiztositási hivatal szervezetéről, ügyviteli és fegyelmi szabályzatáról s végül az országos pénztár számadásairól és nyilvántaitásáról szóló rendeleteknek tervezeteit. A legutolsónak kivételével valamennyit letárgyalta és véglegesen megszövegezte már a hivatal, úgy hogy a kereskedelmi és igazságügyi miniszterek már a legközelebb kibocsáthatják a rendeleteket. Amaz általános érvényű parlamentáris elvnél fogva, amely szerint a fontosabb kormányrendeletek az ország gyűlésnek bemutatandók, a kormány a munkásbiztositási hivatalra és a betegsegélyezésnek legfőbb fokon való intézésére vonatkozó rendeleteket is, kibocsátásuk után a képviselőház elé terjeszti. A hivatal szervezetéről es ügyviteléről szóló rendeletben az érdekelt szak- miniszterek, helyesebben a rendeletek retortája, a minisztertanács igen érdekes, elvi jelentőségű kérdést fog eldönteni. Az egész intézmény lényegét érintő kérdés az, hogy a munkásbiztositási hivatal mint testületi hatóság járjon-e el, vagy pedig a hivatal elnöke saját hatáskörében és a maga nevében intézkedjék s a hivatal b;ráinak csak tanácsadói szerep jusson ? Kívánatos, hogy a hivatalnak ne konzultatív, hanem deklarativ jellege legyen, vagyis a kérdés olyképpen döntessék el, amint azt az első alternatívában fölállítottam. A testületi hatóság eljárási módja mellett szól első sorban az, hogy általában felső fokú ítélkezésre hivatott intézményeinknek hasonló szervezete van, másodszor pedig magának az elnöki állásnak az a különleges jellege, amelyet a törvény amannak biztosított. Képtelenség, hogy az elnök, mint állásától elmozdithatalan birói minőséggel rendelkező tisztviselő, csupán a fegyelmi vétségekért való felelősség alapján, egyébként pedig minden ellenőrzés és garancia nélkül vezethesse ezt a nagy- fontosságú szociális intézményt, amelyhez nemcsak millióknak, hanem milliókra menő anyagi érdekek is fűződnek. Az eljárásnak testületi módon való megállapítását különben a törvény is támogatja, amely minden esetben a hivatal és nem a hivatal elnökének intézkedési körébe utalja az ügyek elintézését. Ez a megállapítás a jogbiztonság szempontjából is óhajtandó. Kétségtelen, hogy az ügyek elintézésének inkább válik előnyére, ha minden érdemleges ügy a hivatal néhány magas állású tagjából álló ülésben döntetik el, mint ha az elnök ellenőrizhetetlen önkényének volna kiszolgáltatva. Természetes és hangsúlyozni sem kellene, hogy e fejtegetés, a mely a föntebb fölállított alternatívák közül az elsőnek helyességét bizonyítja, távolról sem irányul a hivatal jelenlegi elnökségi elnökének, a jeles kvalitású, birói és közigazgatási szaktekintélynek elismert férfiú ellen. E sorokkal csak arra a példátlan anomáliára akarok rámutatni, a mely azon a révén állana elő, ha bíráskodási funkciók legfelső fórumon egyetlen ember által intéztedének. Olyan forrásból, amelynek értesüléséhez és megbízhatóságához kétség sem fér, arról értesülök, hogy a kereskedelmi minisztérium vezető tényezőinek is az az álláspontja, hogy ebben a látens kérdésben a szervezeti szabályt tartalmazó rendelet a testületi intézés módját állapítsa meg. így maga Szterényi József államtitkár, a betegsegélyezési törvény megalkotója és leghivatottabb magyarázója a munkásbiztositási hivatal megalakulásakor is hangsúlyozta a hivatal kollegiális jellegét. Az államtitkárnak ez a fölfogása már garancziát nyújt a köz érdekeit inkább képviselő álláspont győzelme iránt, amelynek szükséges voltára például csak egyik jelentékenyebb ügyet hozok föl, a baleset-járulékoknak a kivetését. Ez a törvény értelmében a munkaadó vállaira igen érzékeny terhet ró, amelynek elviselését csak az igazságos kirovás enyitheti. Már pedig sokkal valószínűbb, hogy az igazság a bíráskodás és közigazgatás különböző ága atai- ból vett osztálytanácsos-birák nézet inek összeegyeztetéséből inkább alakul ki, mint amennyire annak megállapitá: ra egyetlen ember megfelebbezhetetlen döntésében képes. A pénztáraknak országszerte való megalakulása után nyomban az igen fontos és kényes orvoskérdésnek a rendezése következik. Ebben a törvény tudvalevőleg elvi álláspontot nem foglalt el, hanem a végrehajtásra, a pénztárak autonom jogának hagyta fönn annak az eldöntését, hogy fix számú kinevezett orvosokat alkalmaznak-e, vagy pedig a kerületbeli orvosok bármelyikének vényét honorálják meghatározott díjazás szerint. Ez a kérdés csak a helyi viszonyok mérlegelésével dönthető el célszerűen, a pénztárak vezetőinek és az orvostestületek megegyezésével és ama kölcsönös engedékenységével, amelyet a pénztáraknak parexcellence emberbaráti jellege megkövetel, anélkül azonban, hogy az intézmény számottevő tényezőjét alkotó orvosi kar jogos érdekeinek kielégítésében sérelmet szenvedjen. Remélhető, hogy azok a nehézségek, amelyek Ausztriában és Németországban az orvoskérdést a munkásbe- tegsegélyezés egyik föl-fölfakadó sebévé
