Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-01-06 / 2. szám
fi f) rí t o yj/ i o \ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. « MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. Lapvezérlő-bizottság: Fl"f t' ‘ ' V ___________Telefon szán,: 58. Kovács Dezsö dr- fe'fs szerkesz‘ö- F . tlot.zetes. arak: Ve tzák Ede dr., Gozner Elek dr. Egész evre .......................................................... 8 korona Hi rdetések jutányos áron közöltéinek. Szerkesztő Félévre ................................................................ 4 korona .. Negyedévre.......................................................... 2 korona. Ny iltter sora 40 filler. Varjas Endre. _____ == = Kéziratokat nem adunk vissza. — Laptulajdonos : a lapvezérlő-bizottság. ------------ EgyeS szam ara 20 flller- ------------Áz élet mélységeiből. Irta: Dr. Szentkirályi Sándor, az „Élet“ cimü alkohol- ellenes lap szerkesztője. Nagykároly, jan. 4. A mint a hegyek ormain a meleg és a hideg párázat viaskodásából a vihar keletkezik, a szerint nyer életet az emberiség lelki világában az a démoni- kus ösztön erő, mely a társadalom mélységeiben mint a kagyló az igaz gyöngyöt termi és fentartja a bűnt, a nyomort valamint a fájdalmat is. E mélységből a lapok hasábjaira került a nem régiben felbukkant két eset, melyeknek részletei a közjó iránti figyelmet nemcsak magukra vonják, hanem egyúttal esdeklő tekintettel és kérő- leg összekulcsolt kezekkel kikönyörgik még lent a mélységben levő osztályos társaik helyzetével való komoly foglalkozást is. Az egyik eset a felvidéken bukkant fel. Ott, hol az izgatok az elégületlensé- get már annyira felszították, hogy az Amerikába való kivándorlás igazán orgiákat ül. Bártfán a 12 éves Spisák Mariska belevetette magát a malomárokba, a honnan másnap húzták ki a holttestét,. Végtelenül nyomorúságos volt annak a kisleánykának az élete. Anyja elhalt, apja részeges ember, ki keresményét a csapszék és az utcai lányok között osztja szét, ezért vérének való véréről, az ő leányáról nem volt sem ideje, sem pedig kedve gondoskodni. Nagyszüleihez jutott az elhagyott árva. De az öregek is folyton részegeskedtek, a szegény gyermek napokig éhezett s a hideg majd megvette. Elkeseredett szívvel nézte, mi mindenfélét küld más gyermekeknek a kis Jézuska, neki még rendes meleg étel sem jutott ezen a szent ünnepen, ezért leszámolt szegényke áldatlan életével és jobb hazába költözött, hol az őfajta ártatlan lények számára nem a nyomor asztalán terítenek fel. A másik eset a zöldszinü szörnyetegnek az abszintnak a hazájában Saint Denisben közel Párishoz történt. Az okok: nagy családi gyűlölet és az ab- szint. Auguszte Thouvenot, 52 éves férfi, nehány év előtt még Saint Denisben rendőr volt, alkoholista családból származott, két fivére a tébolyda lakója, — ő magát is az abszint mértéktelen élvezete — bevitte a tébolydába, de onnan egy pár hét múlva kiszökött, és miután élőbbről a közrenddel komolyabb, a büntető törvénykönyv elbírálása alá eső összetűzése nem volt, a visszavitele iránt intézkedés nem történt. Thouvenot elváltán élt feleségétől, az 51 éves Marie Nouveautól, akit az utca szája Borvirágnak keresztelt el, megunta férje brutalitásait s egy napon otthagyta. Nehány hónap előtt az asszony megtudta, hogy fiók nősülni akar, s ezt a házasságot mindenáron megakarta akadályozni, mivel leendő menyéül a Rű Blondin utcabeli bormérönek a leányát szemelte ki. Elment férjéhez s könyörgött neki, hogy ne egyezzék bele a házasságba. A fiú, aki 20 éves és semmiféle összeköttetést nem tart szüleivel, azonban őrülten szerelmes volt 18 éves menyasszonyába, egy párisi hímző munkás leányába és el is vette. Az apa a felesége befolyása alatt — mint tudjuk, hogy mindenik alkoholista könnyen befolyásolható, — elhatározta, hogy megöli fiát és annak feleségét. Tudta, hogy a fiatal ember minden reggel elkíséri nejét a vasúti állomásra, s feleségével együtt reggel 7 óra tájban megleste a fiatal párt. A mikor ezek a fiatal asszony anyjának A gondolkodásról. Gondolkozom, tehát vagyok. Eredeti, hogy éppen a leggyakorlatibb, legbecsesebb dolgok fogalmának szótestbe öntése jár nehézséggel. Talán a köztudatban megcáfol- hatatlanul való szereplésük vonja el figyelmünket, hogy kifejezésükkel bíbelődjünk. Különben, az értelem iskolázottságának próbaköve: a meghatározás. A fogalomnak az egyetembe szövése: (genus proximum) könnyűség. Hanem elkülönítése szempontjából (ultima differentia) a szeg fejére ütni: nem mindig sikerül. Innen a forgalomzavar. Godolatunk jegyei kapcsán egyéb eszmékkel néha a kibontakozhatatlanságig összebonyolódik. Legyünk tisztában elmefuttatásunk tárgyának fogalmával. Felvettem a kérdést: mi a gondolkodás? Sietek illetékesnek adni át a szót. Álljon elő a bölcselem és válaszoljon. A tudományok királynője rokonszenves komolysággal igy felel: Ä gondolkodás valamely tárgynak tudatunkban való szereplése. A gondolkodás értelmünk életnyilvánulása. A gondolkodás szellemünk éberléte. A gondolkodás bizonyos személylyel, tárgy- gyal, eszme vagy érzéssel való elmei foglalkozás. Elég. A bölcselem megtette kötelességét. Már most tessék. Ki-ki választhat. Mindegyik meghatározásban van valami, de nem minden. Az elmeél feszitett igyekvéssel nyúl a mélybe. És nyilván tapasztalja, hogy minél többet markol, annál kevesebbet fog. Á fenekén mindenkor maradnak felőlelhetetlen aranyszemek. Hiába, a gondolkodás szintén azon jeles tényezők közül való, melyek mivolta elevenül lüktet, forr bensőnkben, de kimerítő szóbeli körülhatárolásuk: meddő kísérlet. Az embert emberré a gondolkodás teszi. Halljuk a gondolkodás nagymesterét, Pascalt. Az elmének becséről nevezetes szavakban ömleng. Hajlékony, gyönge nád az ember, de gondolkodó nád. A lángész önérzetes vallomása ez gyarlóságunkról és erőnkről egyben. Majd igy veszi fel a fonalat Port-Royal csodálatos remetéje: Minden emberi méltóságunkat a gondolkodás képezi; ez emel bennünket más teremtmények fölé, nem a térbeli nagyság és maradandóság. Hadd szóljon Kölcsey is, a kedves merengő: Az, ki életében sokat érzett és gondolkozott s érzeményeit és gondolatait nyom nélkül elröppenni nem hagyta, oly kincset gyűjthetett magának, mely az élet minden szakában, a szerencse minden változásai közt gazdag táplálékot nyújt lelkének. Pompás ajánlólevél. Az embernek szinte széles kedve támad, hogy meleg kézszoritással illessük hidegnek tetsző barátunkat, — a gondolkodást. Legarányosabb, legfölségesebb piedesztálra mégis Descartes helyezte a gondolkodást. Igen egyszerűen. Ajka bizonyos apró mondatot hallatott, mely közönséges is, meg nagyszerű is egyszerre. Cogito, ergo sum. Gondolkodom, tehát vagyok. Ez a világhírű három szó a zsengéknek tej, másoknak mélység. Két szempontból vizsgálhatom. Való élet csak a gondolkodóé. Ez az egyik. Ki létezik, szükségkép gondolkodik. Ez a másik. Válasszuk az utóbbi természetes magyarázatot. Csakugyan nincs ember gondolat nélkül. Gondolkodik a csillagász, ki a tudatos elragadtatás bizonyos nemével figyeli a bolygók lejtését. Gondolkodik a föld fia, ki botjára támaszkodva, azon hitben vitte égre szemét, hogy a menny aranyszegekkel kivert halványkék szőnyegében gyönyörködik. Gondolkodik a gyermek, ki a hold mosolygó képében vágytól félig nyílt ajakkal keresi a hárfázó Szent Dávidot. És gondolkodik mindenki s gondolkodnak mindenütt
