Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)

1907-05-26 / 42. szám

2-ik oldal.

SZATMÁRVÁRMEGYE.

42. szám.

A mi titkos szociáldemokratáink előtt azonban, úgy látszik, nem a nagy németbirodalmi, hanem az osztrák példa lebeg. Ausztria ma, a nemzeti törekvések leigázására törvénybe iktatott válásztójo- gával odajutott, ahol Németország ezelőtt harminc esztendővel volt, azzal a különbséggel, hogy mig Németország elég erős volt megküzdeni a nemzet ellenségeivel, addig Ausztriának különben is bizonytalan jövője már labilisabb lett és úgy lehet ez a választás jelzi a Lajtán túl a vég kezdetét.

Ezen a nyomon haladnak a mi titkos szociáldemokratáink, a kiknek nemzetölő törekvéseikkel szemben ma még a magyar középosztály, a birtokos, bérlő, latájner, kereskedő, iparos kezében van az ország sorsa.

Nagybányai tisztujitás. A városi általános tisztújító közgyűlés e hó 23-án zajlott Nagybányán. — A közgyűlésen Péchy István vrn. főjegyző elnökölt. A leghevesebb küzdelem a polgármesteri állásért folyt, melyre ketten pályáztak : Gellert Endre régi polgármester és dr. Makray Mihály kir. járásbirósági albiró. Élénk harcz volt még a tiszti ügyészi állás betöltésénél. Az egyes választások a következő sorrendben ejtettek meg: Polgármesteri állásra beadatott összesen 110 szavazat. Ebből dr. Makray Mihály kapott 62 szavazatot, Gellért Endre 48 szavazatot. így elnök dr. Makray Mihályt Nagybánya sz. kir. r. t. város polgármesterének jelentette ki. A t. ügyészi állásra beadatott 107 szavazat. Dr. Stoll Tibor kapott 60, dr. Mis- kolczy Sándor 44 és dr. Ajtai Nagy Gábor 3 szavazatot. Elnök dr. Stoll Tibort megválasztott t. ügyésznek jelentette ki. A mérnöki állásra beadott összesen 105 szavazat. Ebből Grund- böck István kapott 61, Katona Lajos 19 és Köves László Lázár 24 szavazatot. Egy szavazó lapon dr. Stoll Tibor tiszti ügyész neve állott, így Grundböck István megválasztatott mérnöknek jelentetett ki. Marosfy Dezső számvevőt, Csüdör Ferencz pénztárost és Mostis Lajos ellenőrt a közgyűlés egyhangúlag választotta meg. Alkapitánynak közfelkiáltással Halmi Imre, számtisztnek közfelkiáltással Székely Mihály, Közgyámnak egyhangúlag Rónai Géza közgyám választattak meg.

Mint értesülünk a választás ellen fellebbezés adatott be.

A kisgazdák bajai.

II.

Minden foglalkozás sikerességéhez meg- kivántatik bizonyos fokú általános műveltség és szakképzettség. Minél nagyobb mértékben összpontosul e kettő valamely egyénben vagy osztályban : annál jobban tud boldogulni, s úgy saját, mint nemzete ügyét előbbre vinni.

Nem igaz az, hogy a parasztnak nincs szüksége a tudományra. Legalább a nemzetek példái éppen az ellenkező tétel szükségessége mellett tanúskodnak.

Azt látjuk, hogy az a nép, az a nemzet viszi elől a haladás zászlaját, ahol a köznép és az intelligencia műveltségi állapota között nincsenek olyan óriási külömbségek, hogy meg nem étenék egymást.

Hasonlítsuk csak össze az orosz és a nyugateurópai államok népeinek az állapotát.

Az orosz néptömeg elmaradottsága semmiképpen sem mozdítja elő sem az állam, sem a müveit osztály jólétét. Az intelligens elem — bár műveltség tekintetében nem igen áll mögötte a nyugateurópai államok intelligenciájának — a „muzsik“ műveltségét pótolni nem tudja, legfeljebb itt-ott kihasználja, a miben azonban nincs köszönet, mert erkölcstelen eszközökkel égy államban egészséges állapotokat, békességet teremteni nem lehet.

Ellenben a nyugateurópai államok, vagy az amerikai Egyesült államok jóléte a nép jólétének köszönhető, ezek pedig jóbb létőket műveltségűknek köszönhetik.

Nálunk pedig sajnosán azt tapasztaljuk, hogy nagy ür van az intelligens, a köznép a gazdanép között. Különösen a tanyai rossz oktatási viszonyok mellett még most is ezrekre megy azok száma, akik soha át nem lépték az iskola küszöbét.

Ezért is nehéz a magyar gazda, s egyáltalában az ország -helyzete. Elegendő általános műveltség nélkül a szakismeretek terjesztése nehezen megy, mert amint egy német közmondás mondja: az ostobaság ellen hiába küzdenek az istennek.

Sokan ugyan a földmives munkáját olyan foglalkozásnak tartják, melyhez elegendő annyi előképzettség, hogy az illető tudjon szántani, vetni, kapálni stb.

Hát ez bizony nagyon felületes gondolkodás, de — sajnos — nálunk még elég gyakori.

Valamint a kereskedőnek nem elegendő a

boldogulásához az, hogy tudjon portékát kimérni: ép úgy nem elegendő a földmivesuek a szántás-vetés megtanulása.

De ha legalább ezt tudná minden gazda tökéletesen.

Hiszen az ország igen sok részében még oly tökéletlen eszközökkel szántanak, hogy azokkal végzett munkát alig lehet szántásnak nevezni.

A mély szántásnak igen sok helyen határozottan ellenségei még pedig azért, mert nem alkalmazzák helyesen akkor, amikor szükség van arra.

Vetésről meg nem is szólok.

A sorvető ^gépekkel való vetésnek a kézi szórva vetéssel szemben annyi előnye van, hogy egy értelmes gazda — ha ezeket megismeri — nem talóz, s ha máskép nem, kölcsön pénzen vásárol gépet, mert az árát a megtakarított magból néhány év alatt kifizetheti.

Pedig azt látjuk, hogy a kisebb birtokosok körében még ez a gép is rendkívül nehezen terjed.

Ezek csak legelemibb dolgok közül való példák. Hát még hol vagyunk akkor,. mikor arról van szó, hogy a meglevő gazdasági rendszerünkön változtatni kellene!

Ilyenkor legjobban meglátszik gazdáink ügyefogyottsága és élhetetlensége'.

Nem mondok egyebet, csak a tagosítást említem meg. Áldásos voltát minden józan gazda ismeri, de keresztülvitele mindig a legnagyobb nehézségekkel jár.

A nyomásos gazdálkodás, még mindig általános a kisgazdák körében. Itt volna az ideje, hogy szakítsunk vele, de ez nem igen megy, mert ez a gazdák többségének akaratától függvén: még azok is kénytelenek igy gazdálkodni, akik jobban tudnák földjüket kihasználni.

Sok helyütt olyan helyeken, ahol az uradalmak már évtizedek előtt beszüntették a fekete ugarlást: agazdáknál ott látjuk földjeik 7+ vagy 1 :: részét parlagon heverni. Ezt pedig a kisgazda is ép úgy eltudná kerülni, mint az uradalom, csak ismerné egyes növények tápanyag kihasználási természetét, s ennek megfe- lelőleg helyes forgóba tudná őket beállítani.

De ne csudálkozzunk azon, hogy ezek a a hibák oly általánosak, hiszen nem volt alkalma, s most is alig van alkalma a magyar gazdának szakismerési bővítéséhez, s kénytelen azzal beérni amit apjától tanult.

Gazdasági ismereteknek a népközött való terjesztéséről Darányi miniszteren kívül jóformán alig tett valaki valamit, azóta emeltünk 18 földmives iskolát, melyekből évenkint mintegy 300 tanuló — két éves tanfolyam elvégzése után — kikerül, de csak a kisgazda baján keveset segítenek, mert mostanáig inkább csak

relmében el nem sorvadt. A monda szerint véréből fakadt aztán az a selymeslevelü virág, amely versenyre kél illatozásában az orgonával, jázminnal is.

Utóbbi a spanyol hidalgó heves szivének emésztő lángolására tereli gondolatomat, az agy józan működését gátló érzelmeire, mig ellenben a kis gyöngyvirág, a május e kedveltjének üde tiszta lehellete, az északi frithjof, a hires viking kedvedének, a hűséges Ingeborgnak ártatlan szerelmét juttatja eszembe.

A május határozottan azoké, kik szeretnek. Szinte összeolvad vele a szerelmes, Úgy érzi, mintha az ő szeme sugározná a fényt, az ő lelkének dallamait odábitaná a suttogás, — amely igéző szemeként halk ringásban hullámzik az ätherben az ő szavára; és csak neki csicseregne a madár, neki bókolna a virágsereg....

Amott a mezőn ifjú halad. Szive lázasan dobog. Vágyakozással néz körül. Less valakit. Várja a párját lelkének.

És kisvártatva fiatal leány közeledik feléje. Rózsaszínben hevülő arczczal, félénk tekintettel nyujta csókra fehér ujjait. Aztán kéz-kézben mennek tovább.

Boldogan andalognak a bársonyos füven. Majd leülnek a dalos erdő szélén és édes, dévaj evődés közben elmerülnek egymás nézésében.

Felettük remek sötétkék a mélységes ég. Csak a lóhatár környékén kissé aczélosszürke.

Ott aztán gyönyörű összhangban olvad bele a bőségesen nyíló fák domborodó színes lombja, melyet élénk tarkapillék csaponganak körül.

Gerlebugás, fülemilecsattogás virágillat, különös tavaszi ittasság tölti be a levegőt s érdem érzések kötelékével fűzik össze a szerelmeseket eliziummá varázsolja nekik a létet.

De még az érzéketlent is megtámadja ám a május ! Addig-addig fondorkodik, mig meg- bizseregteti vérét, megháborogtatja bensőjét, megfejthetlen ujjogással elegyes sóvárgást ültet szivébe.

Hát még a fogékonyt mennyire hatalmába lejti. Telíti lelkét egekigszálló ábrándokkal, lá- zangó érzelmekkel. Nincs is maradása a korlátot emelő falak között. Ki kívánkozik a szabadba. Megy is mintha erőszakkal is húznák láthatatlan szellemkarok.

A természet ölén aztán elszórakozik. Megkönnyebbül. A gőgicsélő szelLő. mintegy meglopja attól, ami bensőjét feszíti. Elsusogja fűnek, lombnak, apróra eltagolja, mire elcsitul a tul- csigázott idegzet. Mintegy galambszárnyon ringva issza be aztán az ekként megnyugodot, a tavasz bóditó leheletét, amely olyan varázsos, hogy még a szenvedőt is el elandalitja.

f Mert hát a május sem mindenható ám. Kedvéért nem függeszti föl ütéseit a sors, csak azt engedélyezi, hogy üdítő irral szolgáljon annak, akit e hónapban sem kímélhetett meg.

S bizony jó orvosnak bizonyul. Ugyancsak gyógyitgatja a bánkódót, s csillapítja keservét, különösen, ha amaz igyekszik is bübáját a maga hasznára kiaknázni.

Afféle ügyes Circe a május. Nemcsak, hogy a gyötrődő fájdalmát enyhiti, meg a kőszivet megolvasztja, hanem az öregeket is kizaklatja csöndes nyugalmukból. Föléleszti bennük az elhamvadt parázst, mire aztán irigyen tekintenek az ifjak felé, akik nemcsak légies ábrándoknak örvendeznek, de túláradó szilaj kedvvel élvezik az életet, mintha csupa forró sistergő láva lüktetne ereik hálózatában.

A virágok hava persze mégis csak az ifjúsággal van összhangban. A fakadó remények, az ígérgetett boldogság tavaszos képei, azokat illetik meg, a kiké a jövő.

Azonban nemcsak üdvöt kínáló, adó, kápráztatóan kecsegtető, lelketemelő a május. Tud ám csalárd is lenni s kegyetlen! Meglepő pompával ékesíti a természetet és mégis akárhányszor szegődik fagyos szentjeivel, azaz hatalomra engedi vergődni őket. Olyankor aztán kérlelhetetlnül pusztítani is Icezdenek. Zajos érintésükre lehorgasztja fejét a zsenge növény, megfonnyadnak az üdénzöld levelek, lehullong a gyümölcsfák illatothordó virázgata s rózsás hóként fekszi meg a földet.

De mégis ritkán diadalmaskodhatnak a hideg napok. „Maja,“ a szépséges istenasszony, a csírázás védője, — akinek az ókorban a május szentelve volt, — többnyire megoltalmazza vé- denczét. Nem engedi erőre kapni a fagyot. Széttárja meleget nyújtó köntösét s anhak vé-