Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-05-26 / 42. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. « MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. » Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. ---- Telefon szám: 58. ■ ■ , Hirdetések j utányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér. = Kéziratokat nem adunk vissza. : Felelős szerkesztő: Kovács Dezső dr. Főmunkatárs: Laptulajdonos: Tóth Zoltán dr. Szintay Kálmán. Előfizetési árak: Egész évre .................................................... Félévre .......................................................... Negyedévre..................................................... — Egyes szám ára 20 fillér. 8 korona 4 korona 2 korona. A deres. Nagykároly, 1907. május 25. (—CS.) Csodálatos emberkék ezek a mi pikleri tanításokon felnevelkedett, Kristóffitől megszéditett, nagy pipáju, kevés dohányu nemzetközi szocziáldemok- ratáink, a kiknek kis számú, de hangos előőrseik még a függetlenségi pártban ülnek, utócsapataik pedig a nemzetiségek homályos tömegében vesznek el. ügy kellene lenni, hogy e magyar szocziáldemokraták a doktrína megalapítóinak,> a nagy németeknek Marxnak, Bebelnek követői legyenek. S a mint azok levonták tanaikból a konzekvenczi- ákat a szélsőségig, egész a magántulajdon eltörléséig, úgy ezek a mi epigon- jaink is kövessék mestereik tanítását mindenekben, megalkuvás nélkül. A mi szocziáldemokratáink azonban opportunusak. Mondhatnék, hogy a polgári elemmel szemben szocziáldamokra- ták csak, de saját pártfeleikkel szemben mintha ők is a kelletén túl burzsoák volnának, nem elvi alapokon álló fanatikusai dogmájuknak, mint a német szekta alapítók, hanem csak pártot akarnak, a mely a körülményekhez képest kisebb-nagyobb befolyással bírjon az ország ügyeinek vezetésére, különösen pedig a választói jog küszöbön álló reformjának mikénti keresztülvitelére, a mely pártnak főfeladata volna persze a hangosokat megfelelő vezető állásba juttatni. Nem Mezőfire és társaira gondolunk, a mikor ezeket Írjuk, hanem azokra, a kik a negyvennyolczas pártban játszák a nemzetközi szocziáldemokráczia szerepét, hirdetik elveit szóval és Írásban, de a gyakorlatban, saját érdekeik érvényesítésénél, épen olyan burzsoák, mint akármelyik nagybirtokos vagy tőkepénzes. Nem szocziáldamokráczia ez, hanem csak egy kis része a szocziáldemokrácziá- nak: az osztály harcz. így legutóbb, a hangzatosán derestörvénynek nevezett cseléd törvényjavaslat ellen mi vezeti egyéb a támadókat, mint a gazdatársadalom elleni nagy lánggal lobogó ellenszenv? Jól értsük meg, — e harcz nem a mindig exponált gentry- társadalom, hanem a gazda társadalom ellen folyik, a melynek ide s tova kisebbségét fogja képezni a gentry. A kik mint munkkaadók szerepelnek a gazda társadalomban, legyenek nagy-, közép-, kisbirtokosok, vagy bérlők, azok mind „bőrkabátosak“ foglalkozásuknál fogva földuzsorások, a kiktől rovott előéletük miatt abovo megtagadandó mindazon felügyeleti és fegyelmi jog, a melyet az iparos, a kereskedő minden ellentmondás nélkül gyakorol a cselédnél sokkal magasabb színvonalon álló alkalmazottja felett. A nagy Németországban, hogy ismét a szociáldemokrácia klasszikus hazájából vegyük a példát, a szocializmus visszatért régi, helyes medrébe, a melyben a mióta munkás és munkaadó áll szemben egymással, mindig csörgedezett, folyt, rohant a változó és fejlődő korszellemnek megfelelően. A polgári pártok szervezkedése és hatalmas győzelme a szociáldemokraták felett, ez utóbbiakat is észretéritette, vezéreiket is meggyőzte a felől, hogy mig a munkás anyagi jólétének, szolgálatához mért emberies megbecsülésének, a lehetőség megadásának ahoz, hogy az alsóbb néposztályok szellemileg fejlődhessenek, vagyonilag előhaladhassanak minden modern államban kétségen kivül álló s még a sztrájkjog törvénybe iktatásától sem idegenkedő alapelv, viszont az a törekvés, amely e kizárólag gazdasági kérdésből minden áron hatalmi kérdést akar csinálni, értelmetlen és vagyontalan demagóg uralmat akar teremteni, csődöt mond mindenütt, ahol a fejlődés egy bizonyos fokot elér. Alkud ás. Jól leszek az emberekkel, Bár szeretni nem tudom. Huzva jármom, önmagommal Sokszor igyen alkudom. Büszkeség ... ah! drága köntös Az nagyon a kolduson. Macskamód e kedves élten Majd vigabban átúszom! Hajbóklok az embereknek, B. kegyüket kinyerem. Hogy pirulni kell magamban ? ! — Eh! lesz érte kenyerem. S tisztelőm! ki majd síromnál Eldicsér, mímel borút, S rábigyeszt — amint ez illik — Egy panaszos koszorút. Mért ne hát!. . . Az emberekkel Jól leszek.., ez bölcs dolog! Szembe vélük majd mosolygom És mögöttük — kaczagok. Szarka Lajos. Májusban. Irta: Ujfalusy Amadil. „A természet utolérhetetlen szinező.“ Cherbulier. A költészet és szerelem e bűbájos hava fölütötte virágból, ábrándból szőtt sátorát s a feledés fátyolát dobta a tél zord napjaira. Kora tavaszszal még többnyire eltakargatja az ég melegedő kékjét a tolakodó felhősereg. Csak különös jókedvében zilálja azt szét sirocco vagy bóra-féle légáramlat, mire kiszöknek mö- güle a már sokatigérő, de még akkor szeszélyes napsugarak. Májusban ellenben mondhatni egészen megszűnik a szivet, lelket beteggé tevő, hosszas esőzések okozta hangulat, tovatűnik a nyomasztó egykedvűség s pazar színeknek, élénkségnek, megujhodott reményeknek ad tért. A növényzet színeinek sokfélesége ebben a hónapban a legmeglepőbb. Már maga a zöld annyi árnyalatba nyilvánul, hogy nincs az a festő, aki szerbe-számba tudná szedni. Ecsetje nyilván megtagadná a szolgálatot. Egy darabka rét meg épenséggel annyi változatosságot nyújt, a sivár pompájában ékeskedő virágtáborával, hogy teljes szépségében nem lehetne vászonra vetni. Tempe völgyeinek virányaival vetekszik, ahol a görög istenek jártak s bájos nimfák lejtettek, karcsú testükéi hajlongtató tánczokat. Egy-egy duslegeiőre szinte kívánkozunk is jámbor árkádjai pásztort állítani, hogy fűzfák alatt szelíd nyáj mellett andalító sípját hallassa mint hajdan. A berkek árnyát ellenben mosolygó rococó hölgyekkel hajporos ifjakkal vágyunk mintegy benépesíteni a kiránduló társaságok legvidámabb típusával. A majálisok eredete különben a meszsze pogánykorba nyúlik vissza. Már akkor megünnepelték a tenyészet fölujult erejét. A májfával való kedveskedés is, — amidőn a legény virágos gályát ültet elsejének virradóra a kiválasztott leány ablaka alá, régi szokás, valamint az a sok szinbólikus cselekmény is, amely a különböző országokban vidékeken divatos. Nem is csuda, ha mindenféleképen hódolni igyekeznek ennek a hónapnak. Be szép is egy májusi nap, midőn a természet békéjét mi sem zavarjva, eső nem ólálkodik, a csendbontó szél pihen. A levegő olyan mintha lágy szicziliai zep- hier tévedt volna hozzánk, és harmatos mintha a temérdek rügy és bimbó, amely egyre- másra pattan, nyílik, mind belelehelte volna lelkét. Az erdőből üde gyöngyvirágillat árad. A kertekből nárczissz küldözgeti szerte az ő hódító szagát, mialatt hiú mozdulatokkal himbálja fehér merev kocsányán. Ősétől, „a rege Narkisszosz“-jától örökölte hiúságát, aki szünös-szüntelen bámulta magát a patak tükrében, addig gyönyörködvén képmásában mig bele nem szeretett és nagy sze-
