Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-05-19 / 40. szám
r POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. « MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. » Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. -----------Telefon szám: 58. m Hi rdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér. ===== Kéziratokat nem adunk vissza. ===== Felelős szerkesztő: Kovács Dezső dr. Fő munkatárs: Laptulajdonos: Tóth Zoltán dr. Szintay Kálmán. Előfizetési árak: Egész évre .................................................... Félévre .................... ... .. '....................... Ne gyedévre L .. .. ... .. V........................ —— —= Egyes szám ára 20 fillér. 8 korona 4 korona 2 korona. Pünkösdi gondolatok. Nagykároly, 1907. május 11. (R.) Buja fényben úszik a reggel. Meghatóan néma a csend, csak a kivándorlók sóhajai s az itthon maradottak néma sóvárgásai töltik meg a levegőt___ El égj Bevezetésnek is sok. Elmondani is fáj, hát még átélni ezen érzelmek súlyát! Igen, de azért nyugodtak lehetünk, mert a legutóbbi belügyminiszteri kimutatás szerint az elmúlt évben csak kétszázezer útlevelet állítottak ki Amerika felé.............Hát a kisérő családok száma me nnyi volt ? Arról hallgat a statisztika. Hát útlevél nélkül hányán hagyták el családjuk tűzhelyét s hányán vándoroltak ki, hogy katonáskodási kötelezettségük alól megszabaduljanak ? Arról sincs hivatalos kimutatás. Elég az, hogy „pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve szerte hull nemzetünk"............. Bátran tehetjük az évenkinti kivándorlók számát 300 ezerre. A visszatérők száma elenyészően csekély. Ne örvendjünk annak, hogy a kivándorlók sok pénzt küldenek haza. Csak itt gyűjtik össze, hogy legyen az itthonmaradottaknak mivel követni az elszakadt családfőt. S A temető előtt. Irta: Vértessy Gyula. I. A temető előtt ülök Virágzó orgonák alatt — Szerelmesemre gondolok S hallgatom a madarakat. Illat, derű, dal mindenütt Szivemben is tavasz ragyog Távolról hallom hangodat S oly végtelen boldog vagyok. De hagy látom magam előtt A szomorú kereszteket — Keresztül síron, temetőn Reánk a szép tavasz nevet . . . II. Előttem is ülhetett itt Egy poéta Annak is volt a szivében Dalbokréta. Az is mint én élvezhette A szép napot Az is mint én csókra várva Dalolgatott. S az is mint én a temetőt Bizonyára akkor örökre elvesztek hazánkra, a magyarságra nézve. Ha kutatjuk, hogy sni vonza, mi készteti ezeket az erős munkabíró embereket a hazát örökre itt hagyni, meggyőződünk, hogy nem a meggazgdagodás utáni vágy, nem a jólét utáni áhitozás okozza azt. Népünk csekély igényű, de legújabb időben ezt sem bírják előteremteni. Úgy látszik, ez a tejjei-mézzel folyó dús föld nem győzi eléggé táplálni lakóit, ipari munkáknál nálunk kevés emberi erő talál foglalkozást, mert iparunk még csak csecsemőkorát éli. Vézna csecsemőkorát, mert az édes anya emlőjét egy ripők kamasz, a boldog Ausztria száz polip szájjal szívja. Tehát miből fejlődjék a magyar-ipar ? ! Mindaddig, mig a mi iparunk Ausztria gyámsága alatt fog állani; mig le nem rázzuk róia azon súlyos lán- czokat melyeket, Ausztria reá vetett; mig az ország az ausztriai iparpártolásnak súlyos hátrányait föl nem ismeri ; mig minden segítséget felülről fogunk várni és a magunk őserejét parlagon hevertet- jük : addig a kivándorlás nem fog véget érni; addig a mi iparunk csak senyvedni fog és nemzetünk törzsének gyönyörű fája gyümölcstelenül, meddőn fog elhervadni. t Boldogságtól, édes csóktól Meg se látta! Mig azután egy szép napon Idehozták Mint ahogy majd hült testem is Idehozzák. III. S helyembe is jön egy másik Boldog legény Aki azt teszi majd amit Itt tettem én. Dalol, csókol, vígan él a Rózsás nyárba S lelke fűidik szerelembe Napsugárba. Kedvesére gondol s közben Irkái verset S nem látja a virágtól a Sírkeresztet. A hűség pirulái. Irta : lurkó vies Aladár. Egy napon ’ arról értesültem, hogy egy nagybátyám Amerikában elhunyt. Halála nem okozott valami nagy örömet a familiában, a mint az egyébb gazdag amerikai nagybácsiak halála alkalmával történni szokott. Az öreg És hogyan állunk mezőgazdasági viszonyainkkal ? Rosszul, nagyon rosszul. 5—10—15 holdas birtokok gazdái földjük után megélhetést nem találnak családjuk számára. A föld 5—6 hónap alatt nem hoz annyit, amennyi a családnak 12 hónap alatt kell. Téli foglalkozása nincs a népnek, hacsak a korcsmába járást nem nevezzük annak .. Ruházati, háztartási és élelmi czik- kek ára magasra emelkedett ; a kultúra befogadása is magasabb igényeket támaszt a föld népében ; az adó magas és nem méltányos a teherviselési kulcs; földecskéje egy-két rossz termés után adósságban úszik ;... ha jó a termés nincs ára... vagy előleg képen már rég elköltötte azt... hogyan éljen tehát nyugodtan a szegény paraszt, a földmivelő, a kis ember, az áliamfentartó nép! Nyögi a terhet, mig ki nem merül s akkor jut a kivándorlás gondolatjára. Azt álmodja, hogy az Oczeánon túl pénzre fog szert- tenni, hazajön és kifizeti adósságát s nyugodtan fog élni ősei földjén. De nem igy szokott az lenni. Odaát megszokta az ottani életet, melyről lemondani nem tud s akkor eladja kis ingó-bingó vagyonát és családját magához kiviszi. Nagy baj az is, hogy a szegény ember szegényen költözött ki s szegényen halt is el. Nem hagyott hátra semmit, mindössze egy nagyobb szabású skatuját, amelyet hónapok múlva posta utján meg is kaptam. Nem voltam nagyon kiváncsi a tartalmára, tehát nem is nagyon siettem a felbontásával. Pénz vagy értéktárgy aligha lehetett benne. Hiszen az öreg temetési költségeit is mi viseltük! Talán családi okmányokat rejtegetett a nagy gonddal becsomagolt skatuja ? Lehet, gondoltam, de ez még a semminél is kevesebbet ér és azonfelül még veszélyes is, mert pörök keletkezhetnek belőle. Hagytam tehát békében nyugodni a sokat utazott skatulyát, anélkül, hogy még csak hozzá is nyúltam volna. Ott hevert érintetlenül, árván, elhagyottan valamelyik szekrényem tetején. Lasr sankint belepte a por és fakulni kezdett. Én pedig már teljesen megfeledkeztem róla. Történt azonban, hogy egy napon mégis eszembe jutott. Borús nap volt az s én roppantul unatkoztam. Ekkor gondoltam a skatulyára, nyomban el is határoztam, hogy fölbontom. Úgy is történt. Fölbontottam és a nagy skatulyában száz darab apróbb skatulyát találtam, melyeknek mindegyikén kacskaringós betűkkel ez volt írva: „A hűség pirulái.“ Kommentárkép a skatulyákhoz egy cédula volt csatolva, melyről a következőket olvastam le: „Minden egyes pirula biztos szer az asszonyok hűtlensége ellen. Hozd őket forgalomba s milliomos léssz!“ Kacagni kezdtem.
