Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-05-19 / 40. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 40. szám. munkagyümölcsének árát a börze szabja meg. Mig érzi, hogy a parasztnak van búzája, addig nincs a kellő ára. Mihelyt nehány börziáner rengeteg mennyiségű gabonát összeharácsolt és érzi, hogy a népnél már fogytán van a készlet, mindjárt magasra szökik az értéke. Ha a kis ember verejtékének árát nem a nagytőke fogja megszabni, hanem önmaga, akkor a kivándorlás is kisebb mérvet fog ölteni. Éhez pedig kell, hogy a nép erős szövetkezeti eszmétől legyen áthatva. A szövetkezet adjon előleget a gazda terményeire s akkor nem fog a nagytőke még jobban meghízni a nép zsírján. A szövetkezeti eszme nálunk, hála a józan belátásnak, napról-napra előre halad. De mi ez a kis Dániához képest?! Ott a tejértékesitésére szövetkezett gazdáknak 850.000 tehenük van. Az egész ország tehén állománya 1 millió. És kis Dánia látja el vajjal a hatalmas Angliát. E réven 200 millió korona foly be az országba. A savó értékesítése végett sertéshizlaló szövetkezetek alakultak, melyek 1903-ban 1 millió sertést öltek le. A hús feldolgozására alakult szövetkezeteknek e réven 50 milió korona jövedelmük volt. És igy ment ez tovább minden téren. Tehát ne várjunk mindent az államtól, hanem segítsünk magunkon, akkor az Isten is megsegít s az országban általános jólét fog eláradni és szegény véreink nem lesznek kénytelenek Árpád vérrel szerzett széphazáját örökre itt hagyni és a nemzetiségek falánkságának martalékul oda vetni. A tőkepénzes ne tartsa pénzét az Osztrák-Magyar-Bankban, ne rakja 4%-os járadékokba, hanem vegye kezébe, forgassa, alapítson gyárakat, ipartelepet és foglalkoztasson pár száz családot. Az óriási földbirtokok tulajdonosai adják bérbe hitbizományukat az államnak vagy községnek, hogy a kis ember könnyű szerrel olcsó földhöz jusson. Ha az állam Kínában és másutt köt 90 éves szerződést csekély értékű ingatlanra, tegye meg azt itthon is, és nem egy, hanem százszámban fognak a kivándorlótok hazajönni. Pünkösd van, szent és magasztos ünnep. Buja fényben úszik a reggel, meghatóan néma csend, csak a kivándorlók sóhajai s az itthon maradottak néma sóvárgásai töltik meg a levegőt... Tőkepénzek és latifundiumok urai gondolkozzatok pünkösd napján ! Szatmáriak Kossuth Ferencznél. Szatmárnémeti sz. kir. város küldöttsége tisztelgett f. hó 16-án Dr. Falussy Árpád főispán vezetésével Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszternél. A küldötség tagjai voltak : Kelemen Samu szatmári képviselő, Vajay Károly dr. polgármester, Tankóczy Gyula főkapitány, Körösmezey Antal főjegyző, Bartha Kálmán tanácsos, Dr. Farkas Antal, Keresztszegi Lajos dr., Kölcsey Ferencz dr. és Ferencz Ágoston bizottsági tagok. Falussy Árpád dr. vármegyénk főispánja előadta, hogy Szatmárnémeti törvényhatóságának tudomására jutott, hogy a kereskedelmi kormány elhatározta, miszerint a forgalmi főnökségek megszüntetése mellett az üzletvezetőségeket fogja szaporítani. A forgalmi főnökségek megszüntetése a városra nézve nagy kárral járna, mert egyik jelentős hivatalát veszítené el, de másré^t reményük van arra, hogy igényt tarthat e város egy üzletvezetőség felállítására. Kéri a minisztert, hasson oda, hogy Szatmár városa üzletvezetőséget kapjon. A miniszter a küldöttséget Szterényi József államtitkárral együttesen fogadta, s kijelentette, hogy a város kívánságát a legnagyobb mértékben méltányolja, s minden lehetőt megtesz Szatmár város haladásának előmozdítására. A miniszter válaszát a küldöttség lelkesen megéljenezte. Ä vármegyei választások kérdéséhez. Nagykároly, 1907. május 17. (—CS.) Mindazoknak, akik nem egyéni érdekből, de a vármegye önkormányzati jogában rejlő nagy nemzeti érdek miatt őszinte hívei a választási rendszernek, be kell ismerniük, hogy e rendszer több jelentékeny hiányosságban szenved. Két, ebbe a körbe tartozó kérdést teszünk ezúttal szóvá. Az egyik a választott tisztviselő lehető függetlenitésének, a másik az érdemes tisztviselő megfelelő jutalmazásának kérdése. A jelenlegi választási rendszer mellett a vármegyei tisztviselő nemcsak saját autonom felsőbbségével, nemcsak a kormánnyal, de a választó közönséggel szemben is függőségi viszonyban van. Bármily erélylyel és részre- hajlatlan igazságossággal kezdje is meg a hat éves ciklus elején közigazgatási működését, e periódus második részében természetszerű létfentartási ösztöne többé-kevésbbé a választók jóindulatának keresésére kényszeríti. Igaz, hogy a gyakorlatban ritkán történik meg, hogy érdemes és munkaképes tisztviselők a tisztuji- táskor mellőztessenek, de már maga a mellőzés lehetősége is megszégyenítő, alárendelt viszonyba hozza a magisztratualis tagokat választóikkal szemben, kiknek jelentékeny része közigazgatási hatóságuk alá tartozik. Ezen a hibán egyetlen egy módon, az életfogytig tartó választás rendszerének törvénybe iktatásával lehetne segíteni, Azt a látszólag nyomatékos ellenvetést, hogy a vármegyének épen nemzeti szempontból van arra szüksége, hogy időről-időre bírálat alá vegye tisztviselőit, elenyésztetné két korrektivum, a melyek egyike az volna, hogy az alispán hatévenkénti választása, mint kivétel, meghagyatnék, a másik pedig az, hogy a fegyelmi eljárása jelenlegitől különböző alapokra fektettetnék. Politikai felfogását a törvényhatóság mindig elég sulylyal érvényesíthetné az alispán megválasztásakor, a mindenkori, esetleg nemzetellenes kormány önkénykedése ellen pedig megvédené a tisztviselőt a fegyelmi eljárásnak oly módon való reformja, hogy másod és utolsó fokon ne a miniszter, de a közigazgatási bíróság és a vármegyék közgyűlésének kiküldöttjeiből álló vegyes bíróság döntsön. Ilyen szervezetre már van is példa az ügyvédi fegyelmi eljárás uj szabályozásában. Nehezebbnek látszik a másik kérdés megoldása. Miképpen lehessen érvényt szerezni annak az elvnek, hogy a vármegye váAz eszme nem is olyan rossz! Ha azok a fehér pirulák, melyek mindegyike rózsaszínű papírba volt csavarva, csakugyan ezzel a hatással bírnának, kétségkívül gyorsan tehetnék szert nagy vagyonra. A tréfa mindenképen kitűnő lesz, akár bírnak a pirulák ezzel a titkos hatalommal, akár nem. Azonnal íróasztalomhoz ültem s megfogalmaztam a hirdetést, mely másnap az összes lapokban meg is jelent. Rövid volt, de velős, így szólt: „A hűség pirulái! Kaphatók egyedül alólirottnál. Biztos szer az asszonyok hűtlensége ellen.“ A hirdetés napról-napra megjelent, s én kíváncsian lestem, vártam az eredményt. Az első héten egyetlen egy vevőm sem akadt. A második héten azonban elhordták már néhány skatulyát. A harmadik héten pedig már százat adtam el, a negyediken meg még többet. Ekkor már a vidékről is kezdtek érkezni megrendelések. Az erkölcsnemesitő egyesület egy egész skatulyával vásárolt meg s szétosztotta tagjai között. A forgalom egyre növekedett, úgy, hogy lassanként egész irodát kellett berendeznem. Á fakó amerikai skatulya ugylátszik csakugyan milliókat rejtegetett. Félév múlva tizenhat emíer dolgozott az irodámban, a pirulák ekszpediálására pedig külön személyzetet tartottam, amely éjjel-nappal munkában volt, a lefolyt hat hónap alatt 120 ezer pirulát adtam el. A hírem egyre növekedett. A képes-lapokban arcképemet közölték, egy napilap pedig vezércikket irt piruláimrul, e cim alatt: „Százhúszezer hűséges házaspár!“ Vevőim a társadalom minden rétegében voltak. Miniszterek, hivatalnokok, katonák, sőt még — de ezt csak súgva mondom meg — papok is. Vidéki városokból küldöttségek kerestek fel, s nem egyszer történt, hogy a polgármester a nyakamba borult s könyezve mondott köszönetét. A roppant siker engem is elkábitott. Magam is bámultam, hogy miként lehet ilyen csodálatos hatása ezeknek az apró, rózsaszínű papírba burkolt piruláknak, melyekről a vegyi vizsgálat alkalmával kisült, hogy nem tartalmaznak egyebet, mint egy kevés lisztet és egy kis cukrot. Mindegy! A hatás megvolt és én sütkéreztem a dicsőség verőfényében. Egyszerre azonban megszáll a nagyravágyás ördöge. Az utcákon hemzsegő, szerelmesen egymáshoz simuló, boldog ábrázatu házaspárok látása pokoli vágyat ébresztett bennem, mely eddigelé nem gyötört, sőt ismeretlen volt előttem. Most azonban egyszerre föltámadt bennem s rettenő ellenállhatatlan erővel kerítette hatalmába lelkemet. Kezdtem magam pem jól érezni egyedül. Társra vágytam, még pedig — házastársra. Úgy hittem, hogy boldogságom teljességéhez még csak ez hiányzik. Napokon át gondolkoztam e nagy és nehéz kérdés felett s csoportosítottam az összes érveket: pró és kontra. Az eredmény az lett, hogy a pró-érvek legyőzték az ellenkezőket és én egy szép napon egy szende, szőke leánykával a karomon a pap elé áltam s az első szereplés teljes félénkségével és bátortalanságával rebegtem el a holtomiglan-holtodiglant. Kezdetben nem is volt okom megbánni a lépésemet. Nagyon jól éreztem magam és boldog voltam. Már-már az a balga remény fészkelte meg magát agyamban, hogy a magam házas életében nem lesz szükséges a csodatevő pirulákra. Elbizakodottságomban nem is gondolhattam másként. Hanem hát a sors is megelégelte ezt az önteltséget és a — körmömre koppintott. Egy bál alkalmával ugyanis azt vettem észre, hogy az én kis feleségem nagyon is szívesen mulat egy szépen fésült fiatal úrral. A gyanú egyszerre megfészkelte magát lelkemben s hogy az esetleges bajokat csirájukban fojtsam el, még ez estén belekevertem a feleségem teájába egy pirulát. Nem használt semmit! A feleségem egyre hidegebb lett hozzám és egyre kedvesebb ahoz az úrhoz. — Erős természetű; gondoltam magamban. Több pirulára van szüksége — és két pirulát kevertem a teájába. De hát ez sem használt. Sőt a harmadik, negyedik, ötödik pirulának sem volt hatása. A hatodiknak azonban igen. Csak hogy egészen más. irányban. A feleségem tudniillik — megszökött. Kétségbe voltam esve és a hajamat téptem. Kikelt ábrázattal, reszkető kezekkel kezdtem vizsgálni piruláimat, melyek úgy látszott, elvesztették varázserejüket. És az első tüzetes vizsgálat után kínosan kacagva csaptam magam homlokon ! Oh én balga! Csak most vettem észre, hogy a csodálatos gyógyerő nem a fehér pirulákban, de abban a rózsaszínű papirosban volt, amelybe a pirulák csavarva voltak. Ezekre ugyanis apró, alig látható vékony betűkkel ez volt Írva: „Asszonyom a férje gyanakszik; legyen óvatos, nagyon óvatos és — ügyes!“