Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-04-28 / 34. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 34. szám. mányt, alkotmányt, őseik harcosi tettei nem lelkesítik fásult keblüket; évezredes hazájukat, mint holmi rongyot ellökik maguktól, hirdetvén ibi bene, ubi est pátria elvét. Ilyen nemzedékből sohasem fog válni honfentartó nép. De hát vajon kit okoznak azért, hogy az iparos tanoncok vallás oktatásban nem részesülnek? Hamarjában erre feleletet sem találunk. Azonban a dolog genelógiája ez : Pár évvel ezelőtt Nagykároly város, mint iparostanonciskolai feniartó rendesen honorálta a vallástanitással foglalkozókat és a tanulók túlnyomó része is hittan tanításban részesült. A város ezen időtájt különféle címeken segélyezte a felekezeteket, de később sok apró címet egy kalap alá vontak és egy összegben kiadják a felekezeteknek: fordítsák ők arra, amire kell. A hitközségek pedig bölcsen felveszik ugyan a városi segélyt és nagylelkűen megengedik a hitoktatóknak, hogy a hittant ingyen tanítsák. Tehát a hitfelekezet, melyet semmi más kötelék, mint a saját vallásos szellemének ápolása tart össze, ő maga hanyagolja el fájának gyökereit meglocsolni s maga alá vágja a fát. Akinek hivatása lenne a hit fáklyája mellett őrt állani, hogy tüze soha el ne aludjék, éppen az oltja el, fojtja el ezt a nemes tüzet. Akinek kötelessége lenne isten országa felett őrködni, az rombolja le az ősök által lerakott erős határokat és az ellenségnek könnyen hozzáférhetővé teszi. A felekezetek eljárásával szemben csak a városi elöljáróság energikus intézkedése lehet a méltó retorzió. Az évi segélyből tartson vissza a város annyit, amennyi a hitoktatóknak ezelőtt fizetett úgy, amint fizeti az iparostanocziskola Vájjon az álom alatt szünetelt-e a kin ? Ki tudná ezt? Az egyetlen csöpp kis faggyugyertya- szál is kiégett lassan, szomorúan, bágyadtan; — mintha nem akarta volna továbbra is be- világitani ezt a nagy nyomort. A gyerekek nehéz lélegzetvétele hallatszott, majd időnként az apa és anya mély, keserves sóhaja zavarta meg a csendet. Fáradt, sanyargatott testük mégis csak pihent. Nyirkos csúnya novemberi reggelre ébredtek. Sürü köd burkolta be e szürke nyomorúságot. — Újra reggel van, újra kezdődik a régi sor. Napról-napra ugyanazt a nyomorúságot czipelem hátamon és mégsem pusztulok bele — dörmögte a férfi, mialatt magára vette piszkos festékes zubbonyát. Felesége ágyához lépett. — Kelj fel már asszony. Nem látod, hogy reggel van. Nézz 3 dolog után. És amint razta> bolygatta a beteg asszonyt, torkán akadt a szó- Megrémült. Kezét visszahúzta. Valami h'üeget, fagyosat érzett felesége teste mellett. Lehajolt. Nézett-nézett mereven az ágyra; félelem, borzadály, méreg vegyesen tükrözött a tekintetében és újra rázni, czibálni kezdte az asszonyt — Kelj fel, hallod-e. Mit tettél te vadállat. Nézz ide, mesélted a kölyködet. Nézd, itt fekszik halva mel^tedAz asszony felugrott. Arcza eltorzult a fájdalomtól, az ijedségtől és rémséges jajkiáltással kapta fel karjára az aPró kis holttestet. Csókolta, melengette, szorítod3 magához, rázta, mozgatta kis karjait — újra életre akarta hívni ... de lehetetlen volt. Jéghidegen, mereven feküdt az anyja ölében . . . — Én öltem meg, én szerencsétlen! Igen én ! Te mélyen aludtál, szólt fuldokolva urához, midőn érezni kezdtem, hogy a roham újra elfog. Még akkor eszméletnél voltam, hívtalak, többi tanítóit, úgy fizesse ő a hitoktatókat is. Másrészről megvárják a hitoktató uraktól, hogy a hittani órákat pontosan betartsák. Oktassák a haza leendő polgárait jóra, szépre, és vallási türelemre. A hiányzó tanulókat jelentsék be havonként az iskola érdemes igazgatójának, aki illetékes helyen a hiányzók megbüntetését szorgalmazni fogja. De a dolgot tovább is úgy hagyni nem lehet. Aki a városi polgárok megtisztelő bizalma folytán a város legelső őreként a legmagasabb helyet tölti be, annak kötelessége mulhatlanul intézkedni, hogy a kóros állapot rákfene jelleget ne öltsön. A vármegye. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsági tagjai nagy érdeklődéssel néznek a május 14-én megtartandó tavaszi rendes közgyűlés elé. Tartalmas tárgysorozaton kívül főleg a nagykárolyi központi főszolgabírói állás betöltése az érdeklődés tárgya. A múlt évben megtartott csengeri főszolgabírói választás után a vármegye közönségének komolyabb elemei Kerekes Zsigmond vmegyei II. aljegyzőt tartották egyedül hivatottnak a központi főszolgabírói állás betöltésére. Vármegyénknek ugyanezen komoly és igazságos elemei ma is Kerekes Zsigmond megválasztása körül csoportosulnának, azonban — a mint sajnálattal értesülünk — egy más érdekcsoport kívánságára ezúttal pályázatot benyújtani nem fog és igy ezúttal sem nyílhat alkalom a vármegye közönségének arra, hogy a darabont korszak ellen küzdő vármegyei tisztikar legerősebb harczosai, az őt méltán megillető elismerésben részesítse. — Ezúttal nem kutatjuk az okát annak, a melyek Kerekes Zsigmondot ezen elhatározására kényszeritették, mert tudjuk, hogy vármegyénk ezen kiváló tisztviselője csak az adott szó szentségét becsüli meg akkor, midőn a kizárólag őt megillető helyet kezelő embereknek engedi át. Mi csak őszinte sajnálatunkat fejezhetjük ki a felett, hogy a nagykárolyi járásnak, amely bekoronázása egy képzett és egész embert kivált, ezúttal nem Kerekes Zsigmond lesz a főszolgabirája. Reméljük azonban, hogy a téli általános tisztujitás alkalmával a vármegye vedd el tőlem a gyereket, de te morogtál és a falhoz fordultál. Ezalatt én már teljesen elvesztettem eszméletemet. A görcs összehúzott, dobált ide-oda, vonagiottam és bizonyára igy nyomtam agyon szegénykét. Haját tépte, őrjöngött, sirt, kiabált, jaj- veszékelt a szegény anya. Erre felébredtek a gyerekek. Eszükbe jutott a tegnapi nóta . . . Oda szaladtak rongyos, piszkos ingecskéjükben anyjukhoz : sírtak, rimánkodtak: — Éhesek vagyunk, éhesek vagyunk. Nem törődtek ők sem halott testvérkéjükkel, sem pedig anyjuk mély, szent fájdalmával, ők éltek, ők élni akartak, bármilyen nyomorúságos is volt kis életük. — Mi, mi lesz most velünk? ordította a férfi. -L-; Mit kezdjünk most. Éhesek vagyunk, mint a kivert kutyák, házunkban egy filléa nincs, itt a halott gyerek, honnan veszünk pénzt koporsóra, temetésre ? És ki hiszi el neked asz- szony, 'hogy eszméletlen állapotodban nyomtad agyon gyerekedet? Tán a jó emberek? Majd akad egy két jó szomszéd, a kik erősen bizonyítgatni fogják, hogy biz' te készakarva ölted meg porontyodat, mert el akartad tenni láb alól. Még felakasztanak! Hallod, asszony ? ordította. Megrémülve reszketve hallgatta az asz- szony az urát. — Add ide, add ide! rimánkodott most hozzá. — Nézd, ide lefektetem az ágyba, betakarom és itt hagyjuk eldugva addig, mig lesz majd pénzünk koporsóra. Vigyázni fogunk, hogy senki meg ne tudja. Oh Isten, mit küldesz még a szegény emberre! És vette az asszony a halott gyereket és dugta, takarta a rongyok alá az ágyba. Nem éhezett ő már többé, csak fájt, vérzett a szive a gyerekéért. Magára kapta szakadt ruháit. Megmosdatta, fésülte, felöltöztette gyerekeit, mialatt egy-egy csókot nyomott ajkukra. közönségének bölcsessége módot fog találni arra, hogy a szolgabirói járások élére munkás, szorgalmas és képzett férfiak állíttassanak, akik elég tudással és akaraterővel bírnak arra, hogy kiemeljék vármegyénk közigazgatását abból a kátyúból, amelybe a múlt idők bűnös rendszere taszította. Számonkérőszék a közgyűlést megelőzőleg május 6-án fog a vármegyei főispán elnöklete alatt megtartatni. A nagykárolyi járási főszolgabírói állásra értesülésünk szerint Sepsy Károly h- főszolgabíró, Jeszenszky Béla tb. főszolgabíró, Gulácsy Tibor szolgabiró és Madarassy István vm. III. aljegyző fognak pályázni. Arról értesülünk, hogy úgy Gulácsynak, mint Madarassynak nagy pártja van. Nagykárolyban azonban mozgalom indult meg az iránt, hogy a 15 évi szolgálattal biró Sepsy Károly h. főszolgabíró az általános tisztujitásig mint;megválasztott központi főszolgabíró meghagyassék. Bármiként alakuljanak is a körülmények, az már előrelátható, hogy a pártok között nagy küzdelem közt fog lefolyni a választás. Falussy Árpád dr. vármegyénk főispánja titkára és egy pénzügyi számvizsgáló társaságában, a járási főszolgabiróságok'megvizsgálását a napokban megkezdi. Alkohol ellenes mozgalom. Feltétlen hiteles forrásból közöljük, hogy a pénzügyminisztérium részéről a vasárnapi korcsmaszünet megadása bevégzett tény dolog. A részletekre vonatkozó utolsó ankétté május 15-én lesz ugyancsak a pénzügyminisztériumban. Erre való tekintetből kívánatos, hogy a községek, melyek a vasárnapi korcsmaszünetre vonatkozó határozatot hoztak, vagy ilyet hozni tervbe vettek, bevárnák a május 15-iki ankétté határozatát. Politikai forgácsok. A mai kormány eddigi ténykedése jóformán nem áll egyébből, mint az őt megelőző kormányok mulasztásainak pótlásából és a darabontok vétkei által okozott bajok orvoslásából. . E kormányok nem fukarkodtak gazdag ígéretekben, milliókat költöttek haszontalan fényre, pompára, de közérdekű, hasznos sőt égetően szükséges intézményeket nem alkottak. Bűnös gazdálkodásukat legjobban az államvasutaknál észlelhető zavaros állapotok világítják meg. Mig egyes helyeken, — mint például — Ne sírjatok szenteim, ma én megyek a vásárra, hozok én nektek friss czipót, húst is — csak ne — ne sírjatok! Egy kis időre el is hallgattak, majd annál, erősebben rákezdtek a nótára. A férfi ezalatt a kamrában rakosgatta gipsz- szenteit és feszületéit a kosarába. Jól megrakta. Hisz ma sok pénzre volt szükségük — kenyéré és koporsóra. Oda nyújtotta feleségének a nehéz kosarat és ez karjára vette, vitte czipelte ... Alig vánszorgott. Alig élt. Csak úgy húzta, vonta beteg vézna testét maga után és nehéz erejű fájdalommal megterhelt szivét. Könyei peregtek. Sirt keservesen. Siratta a halott gyereket. Siratta az élőket. Vájjon melyiket kellene inkább siratnia? Nehéz, nehéz a választás. Ment, döczögött nehéz, lassú léptekkel. Azt hitte, soha el nem éri a vásárteret. A piszkos, sáros, ködös utczákon haladva, kinálgatta a járókelőknek szobrocskáit. Rimánkodva nézett az emberekre, mitha azt akarná nekik mondani: — Vegyetek vegyetek tőlem. Legyetek irgalmasok, jószivüek! kenyérre kell az élőknek és koporsóra a halott gyerekemnek. Odaérkezett a vásárra. Le- s fel szaladgált áruival. Egy-egy meg is állott, nézegette a szobrocskákat, de aztán tovább ment. Senkinek sem kellett ez a kezdetleges munka, mely egy éhező, nyomorék test szülötte volt. Szomorúan nézegette szobrocskáit, melyeket az ő ura anuyi fáradsággal, oly hosszú éjjeleken keresztül formált. — Hát újra hazavigyelek pénz és kenyér helyett benneteket? Eszébe jutottak éhező gyerekei, az ő halott kis lánya. Forogni kezdett vele az egész vásártér. Elejtette kosarát. A roham újra elővette és legyűrte, leteritette a földre. Vonaglott, vajúdott. Kapálódzott. Testéről letépte, leszaggatta fájdalmában a ruháit, ingét, úgy hogy
