Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-03-31 / 26. szám
5-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 26. szám. nap foglalja el parochiáját. Papp Antal szat- mármegyei főesperes hajdú-böszörményi lelkész fogja őt beiktatni. — Az ügyvédi kamara március 24-én tartotta meg évi rendes közgyűlését. Korányi János elnöklete alatt. Dr. Schönpflug Jenő titkári jelentését tudomásul vették s az igazságügyminiszterhez felterjesztik. Elfogadták a pénztári számadást s az évi tagsági dijat 24 koronában állapították meg. — A Szanatórium javára április 13-án színházi műkedvelői előadásra minden elő van már készítve. 1. A Programm számai élvezetre nyújtanak kilátást. A műsorban társadalmunk kiváló műkedvelői közül igen sokan szerepelnek. leghivé. A krassói választókerület függetlenségi és 48-as pártállásu polgárait a Kras- són (Reich vendéglőben) 1907. évi április hó 2-ik napján délelőtt 10 órakor megtartandó értekezletre ezennel meghívom. Tárgy: 1. Az Ausztriával folyamatban levő gazdasági kiegyezés tárgyában való állásfoglalás. 2. Esetleges indítványok. Nagy-Kolcs, 1907. évi március hó 25-én. Buday József, pártelnök. Vidéki levél. Patóháza, 1907. márc. 29. Tekintetes Szerkesztő Ur! Az uj rendszerben most voltam először a megye gyűlésen. A darabont korszak idején minden gyűlésre bementem, sőt a 60-as bizottság üléseire is eljártam, hogy igénytelen megjelenésemmel én is egy szikrát adjak ama lángoló tűzhöz, mely akkor vármegyénk minden jó fiát a küzdelemre és kitartásra hevitette. A májusi közgyűlés óta, mikor uj alispánunkat megválasztottuk, csak a „Szatmárvármegyé“-ből olvasom a vármegyei állapotokat, közigazgatást és politikát. Megnyugodtam a dologban, mert láttam, hogy vármegyénk vezetősége programin- ját betartotta és a közigazgatás összes vonalán lényeges javulás tapasztalható. A darabont tisztviselők a paradicsomból kiüzettek, a féldarabontok a hanyagok és lusták az év végén fognak a rostából kihullani. Most azonban bementem a közgyűlésre. Nemzeti kormányunk küzd, harcol az önálló vámterületért, az önálló magyar jegybankért; küzd a négyszáz éves ellenség ellenében életre halálra. A nagy küzdelemben vezet Kossuth Ferenc országos pártunk vezére. Hozzácsatlakozik a miniszterelnök az egész kormány. A lét és nem lét kérdése előtt állnnk. Vagy elbukik a kormány a küzdelemben, és akkor ismét jöhet a „nyvmor és szenvedés“ az országra, vagy győz és akkor egy boldog, hatalmas és erős Magyarország jövőjét teremtette meg a nemzeti kormány. Bementem tehát a közgyűlésre, hogy én is részese legyek ama lelkesedésnek, mely a nemzeti kormányt a nagy küzdelme alkalmából bizalommal üdvözli. Nem csalódtam a vármegye hazafiságaban. Nagy lelkesedéssel fogadták el az indítványt. Csak egy kis sötét emberke berzenkedett, ő nem hisz a kormányban. Nincs bizalommal a kormány iránt és igy az indítványt nem fogadja el. Kinevették pedig a néppárt szónokát komolyan kellett volna venni, mert később a sajtó megrendszabályozása, pau- salék eltörlése, sztrájk mozgalom fegyveres leverése iránt tett indítványával pártja jövőjével és hatalmával már fenyegetett is. Erre is egyhangú nevetéssel válaszolt a közgyűlés, pedig e kis emberke tudta, hogy mit beszél. Csak úgy ömlött a szájából „a Kossuth-párt korrumpált“ a függetlenségi párt csak a néppártnak köszönheti hogy hatalomra jutott „a néppárt teremtette meg a nemzeti kormányt“ „a függetlenségi pártba ma már nem bízik az ország és ezért a néppárté a jövő“. E nagy mondásokra még nagyobb lett a nevetés, amely nagy frázisokat — mint a futótűz a száraz harasztot perzselte le. Mindenki mulatott a kisemberke dühösködésén csak az én arcomon jelenkezett a komoly aggodalom. Ez középkori fanatikus ember. Nyugodt lélekkel égetné el az eretnekeket a főispántól kezdve Adler Adolfig. Vallás és fajgyűlölet vezeti minden politikájában, a megyében ő a megterepi- tője a keresztény szocializmusnak, mely a nemzetiségekből ontja veszedelmes áradatát Borzadva gondoltam a bukovinai mészárlásokra, a hol a gyilkoló kezet a vallás és faj elleni izgatás vezeti. Kétségbe esetten indultam haza, a hol már gazdaságomat a keresztény szocilistáktól Hóra és Kloska utódaitól feldúlva reméltem látni. Útközben értesültem azonban arról, hogy a néppárt vezér most jött haza a fővárosból, négy napi lelki gyakorlatról, mert szerzetesnek készül. Erre már magam is megelégedetten mosolyogtam. Igaz tisztelője = ____ K . . ____ ~ CSARNOK. & sátán leckéje. 1. Tizenegy felé járt az idő. A palackozott pirosat pezsgőre fordították az urak és kezdtek hangosak és fesztelenek lenni. — A táblabiró ur speciális egészségére! — mondotta be telehangon a harmadéves joggyakornok, az elnökaspiráns biróra emelve poharát. — Ezt már szeretem, Gyúszás! — ugrott fel a házigazda töltésre készen. Éljen Banda bácsi! A karok lelkesült ivekben hajoltak koccintásra, a poharak összekocogtak-csengtek, a csillogó levegő mámoros zsibongássál lett tele. — Éljen Banda bácsi! E pillanatban belépett a háziasszony. Huszonkét éves rózsateremtés. Csupa forma, csupa gömbölyüség. Rosszkedvűnek látszott. — Éljen a háziasszony ! — A legszebb rózsa-a rózsaszál... kommentálta az újdonsült nődoktor, hóditón himbálva felé poharát a melódia hullámain. — Nem illet ... De ha doktorra lesz szükségem, nem felejtkezem el a bókjáról. A helybeli „Villám“ mindig elmés alse- gédszerkesztője fázósan rántotta össze magán kabátját. — Juj! a bundám . . . Maga, nagyságos asszonyom egy valóságos északi sark. — Az én feleségem ... az egy hideg nő, egy hüllő. — Hát maga ?! . . . Kialudt Aetna. — Brávóü — lelkesedtek az urak a csípős felfedezésen. Fiatal házasok. Hisz olyan érdekes: hol a hiba, miért nincs gyermek? — Ez meg volt mondva!. . . Tölts Pali ! — A nagyságos asszony nem is koccint velünk ? — Köszönöm, tiszteletes ur, nincs kedvem semmihez. — Hová tette? — Tudom is én ... A kedves uram — — De Zittuka ? ... ez unalmas . . . — Megyek hát nem untatom magukat. — Menjen, lelkem, menjen , . . Jaj, mégis itt . . . — Jó mulatást . . . Megszegült a kedv. Hiába erőltették-pró- bálták, a régi kerékvágásba nem tudtak többé visszazökkenni. — Nem mennénk ? — Ugyan hova mennénk! Üljetek csak le! — És marasztalón töltögette a poharakat. Hogy van az a nóta, főpapom : Sólyom madár . . . Dalolni kezdtek. Közben a házigazda odahajolt a szomszédjához : — Menj már, Bimbi, csinálj egy kis kedvet az asszonynak. Aztán, mint a ki rendbetette a dolgot, jókedvűen jelentette : — Hozza az asszonyt Bródy Sándor'. 2. Akit Világossy Laci hangzatosán Bródy Sándornak nevezett, ezzel a fogalommal vajmi kevés anyafiságban állott. Néha irt, természetesen nagy képpel és sötéten; szívesebben azonban inkább csak foglalkozott témáival. E téren bizonyos tekintélyre tett szert, főleg önmaga előtt. A házigazda azonban szeretett barátainak és olvasottságának antisambrirozni. A gazdasági gyakornok neki — Schmith Ádám volt. És az adóügyi írnok — egy Colbert. Vagy — egy valóságos Guizot. Hisz olyan mindegy, és elég jól hangzik ez is. Hallgatni pedig arany. Bimbihez ezenkívül a hála érzelmei is fűzték. Akkor jutván be a házhoz, mikor a férjben a mézeshetek után az udvarló kezdett berozsdásodni, átvette a szórakoztató szerepét és csinálta nem kevésbbé buzgón, mint ügyesen ahoz, hogy az asszony ne érezze unalmasnak az életét férje mellett. Szóval neki köszönhette házasélete boldogságát. Rejtélyes arccal, máskülönben közömbös mozdulatokkal kelt fel helyéről s eltűnt a „kis szalon“ homályában. Hadd gyanítsanak sokat s lássék ránézve mindez közömbösnek. Szintér — a poetikus rendes. Kályhabevilágitotta szoba. A tűzzel szemben ül az asszony, arca fáradt, feje lehajtva. Mereng a tüzbe. A falon rózsás árnyak imbolyognak. Az ablakon esetleg beszűrődik a méla fényű hold. — Különösek csak az asszony gondolatai. . . . Igen. El fog válni. Az lesz a leghelyesebb . . . Tegnap ugyan még legjobban szerette volna magát elpusztítani, mérhetetlen vágyat érzett a halál után, esti imájában is azért kulcsolta össze a kezét, hogy az Isten ne vi- rassza a reggelre. Ma azonban már reálisabban gondolkozott . . . Megölje magát ? Az neki nem elégtétel. A halálban nincs igazságszolgáltatás. Ha megírja az okát, tán még nevetséges is lesz. Ha magával viszi a sírba, akkor meg — mit ér el vele ? Még esetleg blamálja is magát. A pletyka könnyen hisz és utóvégre is Bimbivel elég jól volt. De ez csak maguk közt ment, nem tudott róla senki. A világ előtt — nem, a Bimbi neve mégsem elég előkelő ahoz, hogy halálát nevével kapcsolatban tárgyalhassák. És vájjon — vádolná-é az eléggé az urát ? . . . Nem el fog válni. Elmegy azok közzé, ahol boldog volt, a kiknek szeretetében nem csalódott soha, — haza ! Milyen jó is lesz ott, elfelejteni minden bántódást, minden megaláztatást. Látta, amint váratlan érkeztére tárt karokkal rohan eléje, le a lépcsőig, az apja: Zitta! . . . Látta, amint az az erős ember az ölébe veszi és viszi, viszi a kedves szobába, a boldogságba. Ah . . . A tűz meglobbant. Azárnyak sötétebbek lettek. . . . Haza. De hát mit fog odahaza mondani ! Megkeserítse az életét annak a jó öreg embernek, aki őt oly végtelenül szereti, akinek az a világon a legnagyobb boldogsága, hogy őt boldognak tudja? . . . S a húga? Annak volt esze, ahoz ment szegényen is, akit szeretett. Milyen boldogok azok Istenem ! Pedig menynyit oktatta-figyelmeztette ő is. S most ő, az olyan okos, odavigye neki a csalódását elégtételnek, szánalomnak ! . . . Óh, ha egyszer odaszaladna előtte az ura karjaiba, ha összevissza csókolná . . .! S hogy menjen vissza az emberek, az ismerősei közzé ? A kiket olyan kicsinyeknek tudott látni, akikhez csak rideg és büszke tudott lenni! Tehet ő róla, — de neki egy titkos erő „mindig azt súgta, hogy több, értékesebb náluk. Ő a „grófkisasszony“ megalázkodjék, odadobja neki a boldogtalanságát préfdának, martaléknak, kárörömnek ! Odamenjen közéjük, kerülni a tekintetüket! Hogy azt mondhassák róla: megtört! . . . Mintha megfagytak volna az idegei. Egyedül, végtelen egyedül érezte magát, akit senki sem szeret. Hazavágy, hiúság, gyűlölet, bosszú, büszkeség egyszerre rohanták meg a lelkét. Jött neki, hogy sírjon, hogy belekiáltsa boldogtalanságát a levegőbe. Agyon kinzott jelkébe egyszerre bele- sivitott az ura kacaja. Ő mulatni tud! . . . Nem folytathatta tovább. Benyitott Bimbi. — Zavartam ? Elsimította homlokát, igyekezett a lelkét összeszedni. — Nem, dehogy . . . Zavart volt, de azért végtelen jól esett neki a Bimbi jötte. Annyira egyedül érezte magát, hogy egy vad idegennek is örülni tudott volna. S épen ő . . . Megvillant a lelke. Mi cikázta át, maga sem tudta. Valami mohó, alaktalan gondolat, valami bizsergető érzés, ami olyan meleg volt. Nem tudott többé tépelődni; lelke elcsitult, érzései elzsibbadtak ; valami nagy feszült nyugalom szállta meg. Szinte furcsának tűnt fel előtte, amit az előbb átélt. — Sajnálom, olyan kedves képet rebben- tettem szét. Mint alkonyaikor az álmodozó rózsa. — Boldog ember maga, mindig van oka jókedvűnek lenni. — S ha nincs — magára gondolva legszebb okát találom meg. — Nem úgy érzi azt maga. — Akar hasonló őszinte lenni ? Miért olyan rosszkedvű? Egy kaczér sugár szökkent át szomorúságán. — Tudja — a napnak is meg van a maga felhője.
