Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-03-17 / 22. szám
2-ik oldal. SZATM ÁRVÁRMEGYE. 22. szám lanciók engedni, mint sem a gazdasági közösségből egy fillér árit is feladni. Ha a bár egyoldalú, de nagy erejű osztrák felfogás ekképen ezt az ügyet kizökkenti a maga negyven esztendő óta megszokott kerékvágásából, akkor nincs mit tenni egyebet, mint Magyarországon is előléptetni a kérdést gazdaságiból politikaivá és követelni a teljes és feltétlen gazdasági önállóságot, a törvény által megengedett legrövidebb határidő alatt, minden alkudozás, minden paktum és minden formula nélkül. Ajáz- kódtatás kétségtelenül sokkal erőszakosabb lesz, mintha a kérdés csupán gazdaságilag kezeltetnék, de e rázkódtatás- ból Ausztria is ki veszi a maga részét, úgy lehet a kvóta arányában. A húsz esztendős szerződésről pedig — nulla fiat mentio. * Március 15-ének demokratikus jelentősége minden fordulóján a nagy napnak kidomborittatik minden vonatkozásában. Ez rendén is van, de nefeledkezzünk meg a nap nemzeti jelentőségéről sem. Két aktuális kérdés párhuzama veti fel e gondolatot, két, immár majd egy esztendő óta a nemzeti kormány előkészítése alatt álló kérdés^ Az egyik a választói reform, a másik az alkotmány- biztosítékok kérdése. Amaz a nemzethez nem kötött demokrácia, emez a specifikus magyar nemzet követelése. Amannak előkészítése rengeteg munkát, adatgyűjtést, bírálatot igényel, emennek fogalmait a legpontosabban tisztázta a múlt évi alkotmányharc; amaz, bármennyire fontos, de nem sürgető kérdés, emez a legeslegégetőbb valamennyi aktuális politikai ügyünk között. Lehetetlen bizonyos idegességet nem ereznünk minden olyan híradásra, hogy „Andrássy ismét Bécsben járt a királynál az alkotmánybiztositékok tárgyában. A felség kegyesen fogadta az előterjesztéseket, de döntés ezúttal sem történt.“ Vajon nem volna-e itt az ideje, hogy az ország minden választókerülea fejét. Nyugalom, méltóságos uram, nyugalom különben semmiről sem állok jót. Szerencsére felnyilf az ajtó s bejött, mamájától vezetve, az édes kis Giziké. Úgy nézett ki hófehér ruhájában, mint a hulló hópehely sötét éjszakában. Hamvas szép orcáján ragyogott a himpor, sötétkék szemében fénylett a menyország, bársonyos szemöldöke, miként a szivárványivet rajzolta a kék menyboltozat felett. Félénken közeledett az apja ágyához, szája szegletén leányos szepegés, szeme mély tiizében egy eltitkolt érzés, mely kiki szökött onnan, majd ismét visszabujt, — de mikor kiszökött, oly bántólag hatott, úgy meghazudtolta, ezt a gyermekarcot, kéklő menyországot és a fehér ruhát, az ártatlanságnak örök szép jelvényét. — Szép vagy kis leányom, szebb mint bárki más és ragyogásoddal elhomályosítod az egész fényes bált. — Hogy mehetnék el a bálba papuskám, mikor te beteg vagy? El mégy kis leányom, készülj fel hamar, nem vagyok én olyan nagyon beteg, hogy a kis leányom ártatlan örömét megzavarjam. Itt egy köhögési roham félbeszakította a méltóságos ur beszédét s az a .köhögés mindig erősebb, kínosabb lett. De Giziké már nem hallotta. Örömmel kipirult arccal szökdécselt be a hálószobájába, abba a fehér szentélybe, a mit férfi szem még nem érintett, ahová csak lopva jár a képzelet és imádkozni a vágyakozás. Giziké tében népgyülés tartassék s ezek határozatai adják meg a nyomatékot ahoz, hogy a kormány alkotmánybiztositó javaslata végre-valahára ne csak kegyes fogadtatásban, de kegyes hozzájárulásban is részesittessenek ? Bonmisza püspök a miniszterelnöknél. Hirt adtunk a napokban arról a gyűlésről, melyet a Szatmárnémeti katholikus jellegű egyesületek tartottak s amelyen ott indítványt fogadtak el, mely szerint az egyesületek a legnagyobb mértékben elitélték azt az üldözést, melyben a franczia kormány a katholikus papokat és híveiket részesítik. A gyűlésen jelen volt Boro- missza Tibor szatmári megyés püspök is, ki kihallgatásra jelent meg a képviselőházban WekerleSándor miniszterelnöknél s tiltakozott azok ellen a vádak ellen, melyekkel őt az események kapcsán illették. A püspök kijelentette a miniszterelnök előtt, hogy a gyűlés tárgyáról s a hozandó határozatról előzetesen nem volt tudomása, a gyűlésen egészen véletlenül jelent meg. A miniszterelnök tudomásul vette a püspök kijelentését s a maga részéről úgy nyilatkozott, hogy az egész inczidenst csekély jelentőségűnek tartja. A gazdasági helyzet. (y.) Akik régebben és élesebb szemmel figyelték gazdasági viszonyaink fejlődését, már egy évtized előtt megmondták azt a nézetüket, hogy a munkás kérdés a magyar gazdának a közel jövőben igen nagy gondot fog okozni. Kifejtették, hogy a munkabér mind nagyobb lesz, a közterhek mind erősebben gyarapodni fognak és a közép meg a nagy gazdasági üzem helyzetté mint nehezebbé válik. Erre támaszkodott több javaslat, a mely a mellett foglalt állást, hogy az országnak különösen azokon a részein, ohol sok a kötött nagybirtok, parcellázás vétessék foganatba s a közép és nagy üzem kisebb bérletek utján mind szükebb térre szoruljon. Sajnos a legutóbbi évek politikai zavarai megakadályozták azt, hogy ez a fejlődési folyamat tudatos és gondos vezetésben részesüljön. A parcellázás igen sok esetben kizsákmányoló merészkedés eszközévé fajult, a kisbérleti kezelés pedig mind máig nagyon kevés birtokosnak tudta megnyeri a hajlandóságát. Az említett jövendölés olyan gyorsan és olyan méretekben következett be, amint azt talán maguk a jövendölök sem hitték. A gazdasági helyzet mai súly pontja már nem a terhirtelen magára kapta a könnyű báli belépőt s amily gyorsan jött, úgy akart távozni, mikor tekintete ráesett az ágya melletti aranyozott, mahagonifából faragott kis asztalkára, azon feküdt egy kék könyv. Kék bársony a táblája, aranyból kivert címer rajta, fehér velúr a papírja, s fekete betűkkel van belé irva egy fiatal leány minden gondolata, szive vágyódása, lelke óhajtása, szóval ez a kicsi jószág az állandóság színébe burkolva, volt az ő egész világa. Oda lépett hozzá, ajkához emelte és rálehelte csókját, azt a szűzi leheledet, melynek perzselő hevét még nem érezte más, csak a papa, mama meg az a kicsi könyv. Felnyitotta, aztán írni kezdett, ott ahol elhagyta szapora betűkkel, görbe dűlt sorokkal: „Február 12-én este 10 órakor. Nincs a világon aranyosabb papája senkinek, mint nekem. Szegény papa beteg, és mégis elenged a bálba, nem akarja megrontani az ő kicsi leánya nagy örömét. _ Ez az első bálom, ma leszek nagy leány. Én leszek a legszebb, én táncolok legtöbbet és a papa olyan jó, ki sem mondhatom. Pá édes kis naplóm, majd ha haza jövök el mesélem neked, hogy mulattam.“ — Aztán felszökött, fürgén ruganyos lépéssel, pihegő kebellel sietett ki a menyországból, a siralom völgyébe. Az történt ugyanis, hogy mig Giziké naplóját megírta, a méltóságos ur egy nagyot talált csuklani, de oly nagyot, hogy a lélek abba a més jóvoltán, az értékesítés sikerén fordul meg, hanem a munkás kérdésen. Nincs ma Magyar- ország gazdasági helyzetének súlyosabb természetű kérdése, mint a munkáskérdés. A gazdákat úgy otthonukban mint a közélet terein a munkáskérdés foglalkoztatja s azt hisszük a munkáskérdés ma a legsúlyosabb problémája a mezőgazdasági kormányzatnak is. A helyzetet a következő tények jellemzik. A múlt esztendőben kormányhatósági támogatást, vasúti szabadjegyeket élvezett czocialista izgatok bejárták az egész országot, hozzá férkőzött a népnek eddig még érintetlen tömegeihez is, és a legvérmesebb s/.inekkel ecsetelvén a munkások szervezkedésében rejlő erőt, olyan követelésekre biztatta fel a munkásokat, a melyeket a magyarországi munkások életviszonyai szükségesekké nem tettek, és a melyeket a munkaadók a magyarföld jelenleg való jövedelmi viszonyai között megadni képtelenek. A munkások szervezkedésével szemben talpra állottak a gazdák is és minden vármegyében összefogtak, hogy a munkások tulköveteléseit, ha másképen nem lehet idegen munkások szerződtetésével is legyőzzék és a munkásszükséglet csökkentése céljából a gépek használatát nagyobb mértékben vegyék alkalmazásba. Ebben a háborúban a melyben minden vereség és minden győzelem csak akkor lehet hasznos, ha teljesen kielégítő béke kötéssel végződik, van egy befolyás a melylye! a nagy nyilvánosság nem számolt eléggé s a melyre csak az újabb vizsgálatok vezettek reá, Kitűnt ugyanis, hogy Magyarországon akkor sincs megfelelőmunkaerő, ha minden munkás, teljesen békében munkába áll, mert a munkások szinte hihetetlen nagytömege kivándorol Amerikába. A szóban levő befolyás tehát az amerikai verseny, a mely ugyan egészen más alakban de épen olyan nyomasztóan érezteti a maga hatását közgazdaságunkkal, mint a 80-as években, amikor Europa és természetesen Magyarország mezőgazdasága is a legsúlyosabb váltságba került. Kezeink között levő levelek arra mutatnak, hogy a szocialista izgatások és a tulcsigázott bérkövetelések iránt Amerikából jövő hírek tették fogékonnyá a kedélyeket. Naponként nagytömegekben jönnek a levelek Magyarországba az oda vándoroltaktól, a mely levelekben az amerikai nagy munkabérek csábitó színeit csillogtatják. Mellékes, hogy a munkabéreket nem mezőgazdaságban, hanem ipari vállalatoktól kapják véreink s mellékes hogy Amerikában a dollár varázló ereje jóformán egyenlő a mi forintunkéval. A magyar munhás az amerikai dollárt öt koronába számítja és ha az egyes vidékeken felállított munkabér követeléseket megvizsgáljuk, arra a tapasztalatra jutunk, hogy a mi munkásaink az amerikai munkabéreket követelik. minutába elrepült belőle oda, ahol párducos, kacagányos ősei már századok óta várják a monoklis utódokat. A hogy Giziké megtudta, mitörtént, fekete lett előtte a kékbe burkolt szoba, megtántorodott. A gondos mama, a ki e szörnyű pillanatban is csak roskadozó kis leányát látta, gyöngéden átkarolta és visszavezette szobájába. A magára maradt Giziké előtt sötét lett a világ, sötét szobájának fehér tapétája, a duzzadó csipkével borított fehér ágy függönyeit összetartó kacagó ámorkák mind mind sírni kezdtek, addig-addig sírtak mig Gizikéből is kitört az elfojtott görcsös zokogás. Lehajtotta fejét patyolat karjára s meg-meg rándult harmatos teste. Patak folyt az arcán, s amint fel- száritá csipke kendőjével ráesett a szeme kicsiny naplójára, amibe idáig csak öröm és boldogság volt irva. Még reszketett lelke, fázósan burkolta be magát köpenyébe, felszaladt a hideg szivéből agyába, s azt a gondolatott, a mely ott volt elrejtve lelkének mélyében a kínos vergődés napvilágra hozta. Kezébe vette a tollat, s a könnytől ázott papirosra ostoba betűkkel reszkető kézzel leírta gondolatát s belehelte a leirt gondolatba egész leány lelkét. Én édes istenem — ezt irta Giziké — van-e boldogtalanabb leány a világon, mint én, hogy éppen ma kellett a papának meghalnia ! . . .
