Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-01-09 / 3. szám
I ** ^ »1 VNagykároly, 1907. január 9. \ 3. szám. ________________________________HL évfolyam. SZ ATMáRVARMEGYE Nagykároly, 1907. január 9. \ V 3. szám. III. évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. « MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. S Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. ■— Telefon szám: 58. — Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér.- Kéziratokat nem adunk vissza.------------: Lapvezérlő-bjzottság: Kovács Dezső dr., felelős szerkesztő. Vetzák Ede dr., Gózner Elek dr. Szerkesztő: Varjas Endre. Laptulajdonos : a lapvezérlő-bizottság. Előfizetési árak: Egész évre .................................................... Félévre ......................................................... Ne gyedévre..................................................... Egyes szám ára 20 fillér. 8 korona 4 korona 2 korona. Feladataink. Nagykároly, jan. 8. (z.) Különös dolog, hogy vannak Magyarországon még ma is emberek, kik az Ausztriával való kapcsolatot üdvösnek tartják. Alig vagyunk képesek elhinni, hogy belátó embernél ez a vélemény meggyőződés volna. Nálunk a politika a legtöbb embernél önző cél elérésére szolgál. Másoknál bizonyos politikai elv vallása megszokás, a régihez való merev ragaszkodás, vagy legjobb esetben a múlt tekintélyeinek a nyűge. Nem sajátságos jelenség-e, hogy a bukott párt tagjai nem tudják felejteni régi hatalmukat? Mert nem ideális cél, nem az államnak, a nemzetnek üdve irányította cselekedeteiket. Saját kicsinyes énjöket tolták mindenütt előtérbe. Már, hogy ez az államnak épen kárára volt, az nagyon mellékesnek tűnt fel előttük. A letört párt emberei közül sokán még ma sem tudják felfogni, hogy vannak oly egyének, kik saját káruk esetén sem riadnak vissza lelkűk nemesebb eszméinek a hirdetésétől. Saját szennyes álláspontjukból Ítélnek meg mindenkit. Áskálódnak, túrnak, csakhogy ártsanak a mai kormányzatnak. Egész arcátlansággal szállanak szembe a törvényes hatalommal. Erényt faragnak maguknak abból, ami a legrutabb bűn. Herostratesi dicsőségre törnek. Vagy nem ily színezete van-e a bihari s a maros- tordamegyei állapotoknak. Az uj kormány, ami jót tesz, azt lekicsinylik, holott régebben ennyi haladás felmutatásakor Jerikó összes kürtjeit megfujták volna. Úgy látszik, hogy minden áron azt szeretnék elérni, hogy a mai kormánynak ne engedjenek időt az alkotmány biztosítékok létesítésére. Mert ha ez megtörténik, a letűnt korszak gazságait nem lehet felújítani. Évtizedek mulasztásait nem lehet néhány hónap alatt pótolni. Érre idő kell. A mai kormány nagy tehetségei sem istenek, hogy pillanatok alatt a semmiből teremtsenek. Eddigi cselekedeteikkel azonban feltétlenül kivívták minden elfogulatlan ember bizalmát. S reményt keltettek, hogy nemzeti haladásunk utján nagy lépéssel haladunk majd előre. Igaz, hogy mi sem óhajtjuk, hogy a pártok mai szövetkezése elfojtsa a függetlenségi párt régi törekvéseit. Nem látnok ugyanis szívesen, ha a koalíció munkája a 67-es pártok életképességét mozdítaná elő. De viszont azt is hibának tartanók, ha a függetlenségi párt az akna-munkások izgatására oly lépésre határozná el magát, mely újabb válságot idézne elő. Feltétlenül igaza van Bülow herceg német kancellárnak, midőn a kormányzó párttól bizonyos mérsékletet kíván. Az uj épület alapjait lassan, de biztosan kell lerakni. Ha a múlt eseményei még ki nem ábrándítottak valakit a közös ügyekből, úgy a mostani delegációs tárgyalások elég tanúságot szolgáltatnak. Hiába törekszünk mi lovagias előzékenységgel a paritás megvalósítására. Ez . elérhetetlen valami. Ausztria már .évszázadon át hozzászokott, hogy magyar zsírból táplálkozzék. Magyarországot az Ausztria egyenjogú testvérnek nem képes tekinteni. Magyarország neki még nem is tartomány, hanem oly más világrészi gyarmat, melynek az a hivatása, hogy Ausztria polgárait gazdagítsa. Saját keserves verejtékével táplálja. Kíséreljük meg és védelmezzük emberi és nemzeti jogainkat, mi lesz a jutalmunk. Gyalázás és szidalmazás. Egyik osztrák delegatus saját székPintye vitéz, a kurucz kapitány. Irta: Marosán Viktor. Szatmárvármegye a honfoglalás óta minden nemzeti mozgalom és minden nemzeti törekvésből kivette a maga részét. A természeti szépségekben és javakban gazdag vármegye geográfiai fekvése, a föld jósága és termékenysége: a magyar történelem legelőkelőbb szerepvivőinek adott hazát. A szatmármegyei dzsentri ezer éven keresztül érintetlenül megtartotta a maga karakterét. Ma is talán az egész országban éppen Szatmár- megyében van a legtöbb dzsentri s bár anyagilag nem áll a dzsentri azon a nívón mint régen állott: azért a maga régi tradiczióihoz és hagyományos szokásaihoz ma is éppen úgy ragaszkodik mint ezelőtt. De nemcsak a szatmármegyei magyar, hanem a szatmármegyei román ember is olyan büszke arra, hogy Szatmármegyében született, mint maga a magyar dzsentri. S ez természetes dolog, mert hiszen a román ember a magyar földesurral ezer év óta él együtt és ennek egyéni természete és sajátságai átmentek a másiknak is a vérébe. Ez a közös érzés és gondolat nyilvánult a magyar és román emberben ezelőtt kétszáz évvel is, mikor a Rákóczy-szabadságharcz megindult. Maga e mozgalom is itt, Szatmármegyében vette kezdetét. Károlyi Sándor főispánnak a Rákóczyhoz összegyűlt s Majos János vezérlete alatt állott első kurucz sereget innen, a saját megyéjéből kellett szétvernie. Ezt ugyan nem azért tette, hogy ezzel a mozgalmat csirájában fojtsa meg, hanem inkább azért, hogy ezáltal is Nigrelli őrgróf tüzérségi tábornoknak ellene a Hegyalján még 1697-ben történt Tokay-féle fölkelésből táplált gyanúját eloszlassa. E gyanút csak a dolhai ütközettel és az ott kivívott győzelemmel tudta Károlyi úgy a hogy eloszlatni. Mondom: úgy a hogy, mert hogy ezt nem tudta egészen eloszlatni, mutatta az a bécsi rideg fogadtatás, melyben a győzelem bejelentésekor Károlyi részesült. A Károlyi által szétvert pórhad azonban nemsokára összeszedte magát, melyhez a nemességből is csatlakoztak néhányan és ezekkel lépte át Rákóczy a határt. Rákóczy e hadat győzelemről-győzelemre vezette, pedig ennek vezérei mint tudjuk: kanászok, juhászok, borbélyok és szabók voltak. Mind a mellett ezen gyakorlatlan és felszereletlen haddal is Rákóczy rövid idő múlva már a Kraszna és Szamos közt, a szatmári síkon állott. Itt igaz, meglehetősen nehéz helyzete volt. Nagybánya még nem volt meghódítva, Nagykároly is csak félig-meddig. De legnagyobb baj az volt, hogy Glöckelsperg Szatmárról, Montecuccoli meg Munkácsról folyton szemmel kisérték minden lépését. Ilyen volt a helyzet, midőn Rákóczynak hírül hozták, hogy egy Pintye nevű román felkelő rátört Nagybányára és ezt Rákóczy részére meghódította. Rákóczy a hirt nagy örömmel fogadta s ezt igy adja elő: — Mig ezek — t. i. a hadműveletek — a Kraszna mentében történtek, igen kellemes újsággal lepettem meg. Egy oláh származású Pintye nevű hires zsivány, ki a Meszes hegyekben tartózkodott, hogy hozzám való hűségét megmutassa: Nagybánya városa alá szállott, mely arany- és ezüst bányáiról inkább csak hírből, mint valóbán gazdag. Nevemben vagy erővel elfoglalni, vagy pártomra téríteni akará a várost. A lakosság meghódolván, beereszté a városba, mely tornyokkal erősített fallal van körülvéve. Minthogy pedig Pintye és emberei rabolni kezdtek: a lakosok családjaik és vagyonuk védelmére össze sereglettek és Pintyét társaival együtt megölék. A város ezután követeket küldött hozzám, " hogy azon tettükért feleljenek is, hogy ragaszkodásukat kijelentsék. Ki volt ez a Pintye? Mi indította őt arra, hogy Nagybányát elfoglalja? Ezekre a kérdésekre akarom megadni a feleletet.
