Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-01-09 / 3. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁR MEGYE. 3. szám városunkban vágta a szemünkbe, hogy a magyar „rabló, betyár természet. “ íme a jutalom százados türelmünkért ! A piszkolódásból és a rugdozásból utoljára is eleget kaptunk már. Ideje, hogy erőinknek és jogainknak a tudatára ébredjünk. Mint embereknek épugy meg van a jogunk az élethez, mint nekik. Ami nemzeti jogainkat illeti, az azt hiszem, hogy kissé biztosabb alapokon nyugszik, mint az osztrák nemzeti jog? Mert ez utóbbinak az alapjai aligha vannak meg valahol, ha csak a holdban nem. A múlt tanulsága és a jelen tapasztalata tehát egyaránt arra utal bennünket, hogy tartsunk ki a szövetkezett pártok kormánya mellett. Támogassuk azok munkáját, nehogy a farkasok üvöltése dia- dalorditásra változzék. Amint azonban a koalíció munkáját bevégezte, a kitűzött feladatokat megvalósította, ellenállhatatlan erővel törjünk 48-as elvek diadalra juttatására. Nagyobb igazság nem szűrődött még le az élettapasztalatból, mint hogy a magyar ember boldogulását egyedül a független, szabad Magyarországban lelheti fel. Nyilatkozat. Vettük a következő sorokat, a melyeket — mivel az intentiók magyarázata legilletékesebben a szerzőt illeti meg — az alábbiakban minden megjegyzés nélkül szószerint közlünk. Domahida, január 1. 1907. Igen tisztelt Szerkesztőség! Isten áldása kisérje tollaikat ez Uj év napjától mindaddig, mig a haza — az alkotmány — és a megyei önkormányzat érdekében igaz- | ságosságtól vezettetve önzetlenül fáradoznak. Nem tagadom, még e perczben is hatása j alatt állok azon patriárkális és kellemes ebédnek, melyre a múlt hó 28-án rendkívüli közgyűlésünk : alkalmával főispánunk hivott meg bennünket. A házigazda szívessége és a háziasszony szere- tetre méltó modora, azt tapasztaltam, hogy nemcsak engem hipnotizált, de azokat is, kik az asztal folyamán kifejezett eszmecserékről hangot | adtak a Szatmárvármegye czimü lapunk hasábjain és mert a lapban személyem és nyilatkozatom is érintve van, az igazság érdekében rek- tifikálnom kell elejtett szavaimat. Pintye eredetével és történeti múltjával a románok, közül többen foglalkoztak: Joan Pop Reteganul, FI. Marian, Vajda László, Lesán János és a legtöbb utánajárással Nyilván Miklós. Ezeknek részben hagyományon és mondákon részben históriai adatokon alapuló történeti megemlékezéseit Joan Pop Reteganul összeszedte s egy füzetben ki is adta. E történeti megemlékezések itt-ott eltérnek egymástól s ellentmondanak egymásnak, de egyben valamennyi iró egyet ért: abban, hogy Pintye az igazságért és a földnépeért küzdő igazi hős vitéz volt. A szolnokdoboka-megyei Hollómezőn született nemes szülőktől. A hollómezeiek ezelőtt 200 évvel mind armalis nemesek voltak, mint 1. Rákóczy György puskásainak utódai s „hollómezei“ előneve is minden valószínűség szerint Pintyének nemesi predikátuma volt. Pintye korán árvaságra jutott s egy szomszédos községben lakott szintén román Rácz nevii család vette gondjaiba, mely család anyai ágon neki hihetőleg rokona volt. Úgy látszik, hogy a család nagyon rosszul bánt Pintyével, mert mikor ifjúkort ért el, eltávozott a háztól és a bérez fia lett. Hogy miért ment el a háztól Pintye, annak okát elmondja maga a nóta: Elhagyta a városokat, falukat, Melyek tele vannak bűnnel, S elment a zöld rengetegbe, Hol elvész a gyűlölet. Egy idő múlva aztán megint visszatért Ugyanis : Beszédem folyamán vezér fonalként vonult végig azon óhaj, miszerint visszatekintve a három utolsó főispánunk korszakára, kik a pártoskodások folytán mindég sértve szórták a magot, és vihart arattak, melyben a Doemonoknak is nem csekély részök volt, jelenlegi főispánunk vezetése alatt alkotmányos béke, fokozatos fejlődés, nyugalom, megértés, kölcsönös becsülés és bizalom lengje át megyénk határait. Ez csakis úgy valósítható meg, ha főispánunk megyénk beléletében minden másodrendű politikai pártérdekektől eltekintve alkotmányos jellemük és tehetségük szerint értékeli megyénk nyilvános pályályán élő és működő egyéniségeit, tehát éltettem őt, mint megyénk főispánját, de nem mint a lapban kifejezve van, a függetlenségi párt kiváló bajnokát, habár az neki érdemeiből semmit le nem von, mig a megye termében elfoglalja elnöki székét, de beszédem iránya éppen szemben Kossuth és Luby proclamatióival, tehát szemben a függetlenségi párt egyeduralmi törekvéseivel oda concludáít, hogy a főispán és mi, kik a megye beléletében alkotmányos polgárok vagyunk, ne a politikai színvallástól, mely már ezidők szerint olyan, mint a dekecres bolton az aranyos firma, de az alkotmányos jellemtől és képességtől mérlegeljük az embereket. Továbbá, hivatkozom a társaságra, hogy mikor Luby Géza mint régi jó barátom csakis kedélyességből kért föl, hogy lépjek be a függetlenségi pártba, feleletem szorul szóra az volt: hogy miután minden igaz hazafinak szivében vannak gyökerezve a 48-as eszmények, határozottan kijelentem, hogy mihelyt Luby Géza barátom a 48-as jogalapnak egyetlen szálát kezembe adja, azonnal kész hive leszek! Állom a szavamat kedves szerkesztő barátaim! sőt úgy érezem, az esetben milióan tömörülnénk a zászló alá, de melynek valódi fényét és jogra fektethető jelszavait az 1857-iki kiegyezés és annak törvénybe czikkelyezése, megkoronázás és királyi eskü legalább addig homályban tartja, mig a magyar baka nem védi meg Schönherer-Klofátz és társhivei ellen a Bécsi burgot vagy kedvező széllel egy második Konigrätz és Szadova nem kényszeríti a bizalmatlan dinastiát, hogy karjainkba dobja magát. Voltam én is fiatal! telve eszményekkel, mint Önök! — Önök is lesznek öregek —telve csalódásokkal, mint én! Én akkor voltam 48-as mikor önöknek elnöke a 67-es kiegyezés mellett tört lándsát és ez értékéből nem tör le semmit, mert a politika az exigentiák tudománya és mert és sovinismusomból a jövő közreműködő zenéje nélkül kiábrándultam, lő távolon belől, önnálló és független meggyőződésem alapján óhajtottam és ma is óhajtom érvényesíteni hazám javát, tehát eszményeink össze vágnak, külömb- ség közöttünk csak az, hogy önök azt írták nevelő családjához, de már hajdusan felöltözve puskával és körülövezve pisztolyokkal. Akkor előhívta a cselédet, aki mig ott lakott, neki ételt szokott adni s felszólította, hogy adja elő azt a tálat, melyből étkezni szokott. Pintye azután megtöltötte azt arany tallérokkal s azzal adta vissza a- cselédnek. Ezt a tálat azért töltöm meg aranynyal, mert mig itt laktam, életemben egyszer volt tiszta a mikor ennem kellett belőle, ha többször lett volna kimosva, most én is többször tölteném meg aranynyal, de igy csak egyszer töltöm meg. Ezzel eltávozott ismét hazulról. Visszament a rengetegbe s szervezte hadát és legénységét, mely sokszor 250 emberből is állott. E jól szervezett hadával aztán hatalmába kerítette: Szatmár, Szilágy, Szolnokdoboka, Besztercze és Máramaros megyéket; Bukovinát és Moldovát. Ezeken a vidékeken tartózkodott állandóan s itt bojkottálta a hatalmasokat és gazdagokat úgy magyarokat, mint románokat egyaránt s hogy Pintyének sok kincse volt, a hagyomány arról is tesz tanúságot. Az avasujfalusi bérez választja el Szat- márvármegyét Máramarosmegyétől. Itt van a határ a két megye közt. Az avasujfalusi bérczen van egy ásványviz-forrás. Ennek román neve : burcutul Lálharitor, a tolvajok borkutja, vagy borkút. A monda szerint mikor Pintye menekülni kénytelen, kincseinek egy részét itt ásta be a földbe s hogy rá lehessen találni bármikor, kivájatta azt a savanyuviz-forrást, mely azóta mindig a tolvajok borkutja nevet viseli. zászlóikra: restitutio in integrum 1848. — vagy semmi, — én pedig a birhatót nem kívánván föladni álompénzért, a békés és fokozatos nemzeti fejlődés utján haladok, mert már átéltem a megrázkódtatás veszélyeit. Félre ne értsenek kérem! Nem Ítélem el, sőt égető szükségnek tartom a 48-as párt parlamenti és országos létezését, de ez idők szerint 48-aselvekkel,hogy miképpen lehet 67-es alapot kormányozni, s mind fölfelé, mind lefelé mily nehézségekbe ütközik a becsületes és jó akaratú politikusok munkája és fáradozása, azt csak a törésen állók érezik, kik hazánk alkotmányosságát akarták vissza állítani, nem azok, kik évi 3230 o. é. írtért reclamiroznak. Tisztelettel kérem recificatiómat közzé tenni. Hazafias üdvözlettel: Domahidy István. HÍREK. Az Oltáregyesület második felolvasó-estje f. hó 6-án folyt le a Polgári Kaszinó nagytermében. Az est magas és tartalmas műsorával illeszkedett az egyesület régebbi, nagysikerű estéihez. Első szám gyanánt Vitek Károly zenetanár dirigálásával Diczig Ádám művészi harmonium kísérete mellett Kreutzer „Pásztor imáját“ adták elő kiválóan gondos és kidolgozott előadásban Boros Antal, Demidor Ignácz, Kolosváry Miklós, Juhász Ernő és Letlinger Béla. A quartett igazán magas nívójú volt. Utána Márton Margit kisasszony adta elő Várady Antal melodrámáját, az „Akácz-virágok“-at Vitek Károly zenetanár finom és eleven hatású harmonium kisérete mellett. A kedves fülbemászó melódiákhoz különösen illett a kisasszony lágy, érzelmes előadása; hatalmas tapsot és szép virágcsokrot kapott. Ezután Pirkler Ernő dr. adta elő Coppée „Hajótörés“-ét. Ez nem szavalat hanem mesteri játék volt. A tragikum művészi kidolgozásra talált. A hallgatóság megigézve, némán figyelte a drámai elvenségü előadást, melyhez foghatót művészi képességű színészektől is ritkán lehet hallani. Kialakult, geniális képesség elevenítette meg a tengeren lejátszódó, érzelmes dráma minden nuance-át. Psychologia és emelkedett realismus jellemezte az előadót, a kinek sikere a mesteri játékhoz méltóan páratlan volt. A közönség sokáig erős hatása alatt volt a kiváló finomsággal kiszínezett és valósággal megjátszott geniális előadásnak. Majd Titz Antal dr. tartotta meg osztatlah érdeklődés közt előadását, mely a kereszténység isteni megingathatatlan- ságáról, igazságáról, a fejlődésre való képességéről és arról szólt, hogy sem a régi, sem a modern kor előretörése nemcsak hogy nem árthatnak neki, hanem egyenesen támogatót nyernek benne. Erős érveléssel, világos előadásban bontakoztak ki az előadó megnyerő, határozott és lebilincselő stílusában a nagy eszmék, a melyek Hogy mily félelmes s rettegett volt Pintye és hada, legjobban mutatja az, hogy ha egyik vármegyéből a másikba ment, az a vármegyei hatóság előre figyelmeztette a másik megyei vagy városi hatóságot. így Fura György mára- marosi szolgabiró figyelmezteti Nagybányát, hogy vigyázzon a város magára, mert Pintye embereivel Nagybánya felé tart. Hasonló figyelmeztetést kapott Nagybánya város a szatmári hatóságoktól is. Pintye nemcsak mint briganti, hanem mint ember is Nagybánya vidékén szeretett tartózkodni legjobban, természetesen Nagybányával volt aztán a legtöbb összeütközése is. A szülőföld iránti ragaszkodáson kívül az is köthette Nagybányához, hogy ideálja is idevaló, nagybányai leány volt, a kivel igen titkos, vagy talán éppen csak plátói szerelmet folytatott. Nagyon ritkán, vagy lehet, hogy egyszer sem juthatott ideáljához a városiak éber figyelme miatt s talán azért tanúsított Pintye oly nagy és állandó gyűlöletet a nagybányaiak iránt. Más városokkal, Szatmárral, vagy Máramarossziget- tel egyáltalában nem volt összeütközése, ellenben Nagybányával majdnem állandóan összeütközésben állott. Pintye aki a gazdagok félelme és a szegények öröme volt; bátran járhatott mindenütt és minden felé, mert nem kelltett tartania attól, hogy valaki felfedezi hollétét. A köznép nemcsak, hogy nem félt tőle, hanem rajongásig szerette; a gazdagok pedig még mocz- czani sem mertek, ha tudták is hol van. Minden ambiczióját abban kereste Pintye,
