Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)

1907-01-03 / 1. szám

2-ik oldal. SZATMÁRVÁR MEGYE. 1. szám teljesítő gazdasági munkáselem sztrájk, vagy munkáshiány esetén hajlandósága szerint muukát vállalhasson a később elsorolandó módozatok mellett. Ez utón feltétlenül megmentjük a különben örökre megsemmisülő nemzeti vagyon, jövedelem hatalmas hányadát, az állami közszükségletek nagy részének fedezetét és elérjük a kapcsolatos erkölcsi, lélektani hatás révén a félrevezetett népnek a józan mederbe való visszaterelését s a már-már divattá vált sztrájkoknak végleges megszűnését. Ekképen emez ideiglenes megoldásban még gyökeres orvosló erő is rejlik; gyógyít, de nem büntet, észre térit, de nem öl: A tervezett munkábaállitást akként gon­dolom, hogy az önkényt ajánlkozó katona a munkaadó költségén szállíttatnék a rendeltetési helyre és vissza. Az ellátáson kívül járó és beajánlott munkadij a katonát illesse. Az igy szerzett összeg egyrészt kizárja azt, hogy a ka­tonai szolgálat leteltével kénytelen legyen minden, esetleg lealázó foglalkozást vállalni, könnyebben áttelel; másrészt megértteti majd az izgatásoknak felült atyjafiaival, hogy itt élni keli, de lehet is és élni fog, ha sztrájk helyett fárad, dolgozik; hogy a hazából, melyet Isten adott, ne kíván­kozzék más országba, ha magyarnak született. A hadsereg egyúttal magasabb, erkölcsi missiót is teljesit. Emberanyadát megedzve kapja vissza s tetemes megtakarításnak jut birtokába az ellátás költségeinek számottevő megcsökkenése kapcsán. A lelketlen agitátorok kezéből kihulland a fegyver, ha látniok, tapasztainiok kell, hogy ime, az ország learatott, a nagy munka bére határain belül maradt. Az illúziókban ringatódzó, hamis ábrándok birodalmába csalt nép pedig feleszmél s elsza­lasztott krajcárai a szegény baka kezén át vissza­vándorol zsebeibe. Nem a lehetetlenségnek világából hoztam tervemet, tanúm Németország és szórványos esetekben maga, testvérállamunk, Ausztria. Fontoljuk meg kietlen helyzetünk s tegyünk valamit sanálására, hisz „Az óra már éjtélt ütött.“ Sárosd, 1906. december 6. Fenti soraimban körvonalazott idea keresz- tülvihetöségét legyen szabad igazolnom ama körülménnyel, hogy felhozott érveim egyikét- másikát, öntudatlanul bár, de viszhangoztatta Darányi földmivelésügyi miniszter másnap a parlamentben elmondott nagy beszédében. A kuliknak behozatala ellen szintén tilta­kozik magyar fajszeretete és hasonlókep a fél­revezetett népnek nem büntetését, de kijózani- tását hangsúlyozza igazságszeretete. A cél, az indító okok azonosak mindkettőknél. A legfelsőbb katonai körök felfogása sem helyezkedik a visszautasítás merev álláspontjára. A delegációk hadügyi albizottságában ugyanis Szabó képviselőnek az enyémmel rokon s Ra- kovszky által is elvben helyeselt óhajára Schö­naich hadügyminiszter kijelentette, hogy a kér­dést megfontolás tárgyává fogja tenni. igen kérem tehát t. Címed, hogy a köz­hangulat-, közvéleménynek ez irányban való megteremtése érdekében jóindulatával nekem s az egész gazdaközönségnek segélyére lenni szí­veskedjék. Sárosd, 1906. december 11. Esterházy László gróf. Ez érzékenységénél fogva megérdemli, hogy vele is foglalkozzunk. Ennek az intentiója az, hogy ha az még csak­ugyan pótmunkásokra szorulna, akkor a had­ügyminiszter elvileg beleegyezését adná arra, hogy tényleges szolgálatban levő katonák segít­sék ki a gazdákat. Ez az indítvány a katonának is hasznára lenne és a hadsereg sem szenvedne hátrányt. Jól tudja, hogy ez sok akadályba ütközik, de reménye van, hogy ennek elfogadásával a kor­mány figyelmét a gazdagyülésre irányítjuk, azért kéri, hogy ily értelemben intézzenek feliratot a miniszterhez. B. Kovács Jenő meglepetéssel értesült arról, hogy a munkások egy küldöttsége be akart jönni a terembe, hogy gondolkodását előadja. De minthogy a munkások ellenkező nézeten vannak velünk, nagyon helyesen cse­lekedett az elnök, hogy ezt nem engedte meg. Ámbár nem fél, de mellékesen megjegyzi, hogy őket itt a csendőrség őrzi. Azt a tanácskozást, I a mit itt folytatnak, a legnagyobb nyilvános- i ságra akarják hozni, Tudtára akarják adni nemcsak a gazdatársaknak, hanem az egész publicumnak azért, hogy a paraszt lássa, nem akarjuk mi gazdák az ő bőrét Dnyuzni, hanem ők húznák le rólunk a 7-ik bőrünket. Mind­nyájan gazdák vagyunk, tudjuk, hogy termé­nyeink a—át odaadjuk a munkásnak. A szé­nánknak, búzánknak, zabunknak stb. 1 :i-át el­veszi. Azután jön a fődolog, az aratás. Adunk neki aratórészt bőven, úgy hogy aratás idején egy becsületes munkás 5 forintot keres napon­ként. Az arató és cséplő rész, hozzá számítva a szalmát, húst, rizst, kiteszi a másik 1 :t-ad részt. És még csak ezután jön a hordás. Ő fizetett naponta nem egyszer, hanem folytono­san 5 K napszámot egy embernek. Ennél na­gyobb fizetést nem hiszi, hogy Amerikában is adjanak. Most jön a másik dolog. A birtok ’Vad részét odaadjuk conventióba, fizetjük a napszámost, kovácsot, kerekgyártót és akkor nem marad egyéb, mint a harmadik rész, mely­ből családunkkal együtt meg kell élni. Ily kö­rülmények közt tönkre kell mennünk. De ha mi gazdák tönkre megyünk, tönkre megy a paraszt is. A szociálista izgatások illusztrálására felhozza, hogy cselédeihez éjjel 11 órakor jöt­tek az izgatok, mikor ö már lefeküdt és dacára annak, hogy cselédeinek magától, minden fel­szólítás nélkül javította bérüket, egy szép na­pon minden cselédje lemondott, kivéve egy pár vén cselédet, kik 49—50 éve óta szolgai­nak nála, kiknek az apja, nagyapja is szolgált náluk. Ott állott cseléd nélkül. Egyszer csak bejönnek a munkások és kérdik, hogy mit akar? Erre ő kérdi a munkásoktól, hogy mit akartok ti barátaim. Hát mi' elmegyünk — fe­lelik a munkások. Erre azt mondta, hogy jó! van barátaim, ezután nem szántunk, nem ve­tünk, nem aratunk, hanem felveszünk kölcsönt a birtokainkra, meglátjuk, ki fog tudni megélni. Erre cselédeinek nagyrésze karácsony után visszajött. Ő érintkezik cselédjeivel és látja, hogy a lelketlen izgatások teszik őket szociá- listává. Az ő tanyáján éjjel 11 órakor volt szo­ciálista gyűlés, melyen egy birtokos társa is résztvett, — neveket nem említ, mert nomina sünt odiosa — és ekkor Íratták be mind a cselédjét a szakszervezetbe. De beiratkoztak nemcsak a cselédek, hanem a paraszt gazdák is. Azokkal szemben, kik azt mondják, hogy a cselédnek évente 350 forintot kell keresni az élelmen kívül, a gazdagyülés mai határozatait a legnagyobb nyilvánosságra kel! hozni. Ennélfogva elfogadja a munkás-bizottság indítványát, elfogadja báró Vécsey memoran­dumát és elfogadja különösen az indítványnak azt a részét, mely szerint gazdakörök alakul­janak falunként, esetleg szolgabirói járásonként, hogy az együtt működés módozatait megálla­pítsák és ha kell, az egyöntetű eljárásra be­csületszóval is kötelezzék magukat. De különö­sen hangsúlyozni akarja, hogy a gazdaköröket legkevésbé sem akarja abban az irányban be­folyásolni, hogy a munkabéreket lenyomják, hanem hogy a munkásnak illő bért fizessenek, de szervezkedni kell az izgatok ellen, a lel­ketlen zsaroló emberek ellen és ekkor hiszi, hogy á magyarok Istene megsegíti azt az ele­met mely ezer év óta fentaríja ezt az országot. (Helyeslés). Domahidy István nagyon örül annak, hogy olyan polgártársakat van szerencséje itt tisztelni (a megjelent kisgazdákra mutat) kik itt az ural­kodó szellemet továbbítják és a maguk köré­ben tudomására hozzák a munkásoknak, hogy ők nem ellenségei a munkásoknak, a kik szépapáinkkal testvéri szeretetben éltek. Mi ve­zette a gazdákat a mai lépésre ? Régebben ha neki aratni valója volt, bejött hozzá, aki maj- tényi, kaplonyi, vagy domahidai munkás és ajánlkozott, hogy 1 i—ben felvállalom. Erre ő azt felelte, hogy nem adja csak tizennegyedé- ben. Ha tetszett jó, ha nem tetszett jött más munkás. Most az a munkáscsoport, mely 32 év óta kötött vele szerződést, a nemzetközi szociálisták által felizgattatván, éjfélben gyűlést tartott és elhatározta, hogy 7 K napszámért szerződik julius 1-től október 1-éig és az ara­tásból részt kíván, mert miénk a föld, nem a magáé. Vegyük ki tehát munkásainkat a nemzet­közi izgatok karmai közül és világítsuk fel, hogy nem az ő bőrükért, hanem életükért szer­vezkedünk. Csak azok ellen az emberek ellen szervezkedünk, kik mint egy meteor behulla­nak a mnnkások közé, lángra gyújtják őket, azután ott hagyják a faképnél, kényszerítve a gazdákat, hogy idegen bolgárral, kulival, vagy galíciaival munkáltassanak. Ök a munkástakar­jak megmenteni azáltal, hogy tudomására hoz­zák mindazokat, miket itt hallottak, megnyerni akarják őket, hogy a gazdának is szüksége van keresetre, miből'az adót fizesse, hogy az idegen izgatok félrevezetik a munkásokat, ezek pénzért kényszerítik a munkásokat, hogy ne dolgozzanak. B. Kovács Jenő. Hogy gyújtsák fel a ter­mést. Szervezkednünk kell a munkások érde­kében, tehát az a kérdés, hogy legyünk tol­mácsai a szellemnek, ami átaílengi a gazda­közönséget, hogy hozzunk védelmükre biztositó szabályokat, hogy élni-élni hagyjuk a népet. Ezelőtt ha cselédeinek ügyes-bajos dolga volt, szolgabirónál, törvényszéknél, mindég jöttek hozzá tanácsot kérni, most 32 éves cselédje ott hagyja a szolgálatot. Az a kérése, hogy hozzák tudomására munkásaiknak, vegyék elő jobbik eszüket, mert ők a munkást munkára nem kényszerítik, de arányosítani kell a nr.m- kabérkövetélésekét a jelenlegi terményárakhoz. Az indítványt elfogadja. Böszörményi Emil szerint az alapfogalmak tisztázva vannak. Az előtte szólók kifejtették, hogy, nem a munka szabadság ellenségei, ha- num a • Terrorizmusnak erőszakoskodásoknak, szerződésszegésnek, kizsákmányolásnak akarják útját állani. Elve a teljes egyenlőség, testvéri­ség. Ma fel van kapva egy fogalom, a sztrájk fogalma, a miről ellentétes felfogások vannak napirenden. Azt látjuk, hogy nálunk erőszakos­kodások vannak, hogy mi gazdák a nem mun­kásokkal, hanem a comminusmussal állunk szembe. Micsoda más, mint erőszak, aki ilyen cédulát osztogat (felmutatja.) A munkások meg­kívánják a gyülekezési szabadságot, és nem engedik meg, hogy a gazdák saját érdeküket megvédjék. Micsoda más ez, ha nem erőszak, mikor azt mondja a gazdákra a kizsákmányo­lok éhes hada, kik a földmunkások zsírján élősködnek: „Meglátjuk, hogy milyen lesz a kötél, mit tenni akarnak a munkások nyakára.“ Domahidy István. Ez lázitás ! Lázitás nemcsak a gazdák, hanem édes magyar hazánk ellen is. Kérdi, hogy ha mi a földmunkások zsírján élösködnénk, meg volna-e a földbirtok terhelve adósággal? Hisz akkor ők bőségben élnének. Most pedig csak adósá­guk van. A másik ok, a miért összejöttek, a szerződésszegés kérdése. Nem a munkaszabad­sága ellen akarnak állást foglalni. Mert sztrájk­szabadság alatt azt érti, hogy mindenkinek joga van munkát vállalni vagy nem vállalni, Ellen­ben a szakszervezetekben 10—20 pár munkás az összes munkásokat úgy rángatja, a hogy akarja. A gazda meg Van kötve. Vele szemben a munkás biztosítva van, de a munkásokban nincs semmi biztosíték, hogy a szerződést ve­lünk meg fogják tartani. Ez nem munkaszabadság, hanem anarchia, ez nem testvériség, nem egyenlőség. Hogy a másik fél, a munkás is kötve legyen, azért gyűltek ma össze. És azért, miután a munká­sok, helyesebben az izgatok — mert az ember természetében fekszik, hogy felül a nagy sza­vaknak és a magyar nép olyan, hogy mindég akadhat köztük egyén, ki ezt a gyengeségét ki­használja — rákényszerítik a munkásokat arra, hogy szerződést ne kössenek „a kizsákmányo- lókkal“. A munkás bérét ma mindenki megadja, de itt egy tulköveteléssel állunk szembe, mit nem teljesíthetünk. A gazda közönség csak velük élhet, azért kiszipolyozzák a gazdaközönséget úgy, hogy felhajtják a munka értékét és ezt a sztrájk fogalmába burkolják. A kik sztrájkra buzdítanak, előidézik a munkások szomorú helyzetét. Egy szaklapban olvasta, hogy Amerikában a kőszén bányászok osszeállottak és magas munkabért követeltek. A tulajdonosok megadták. Erre magasabb és még magasabb munkabért követeltek, a tulajdonosok mindent megadtak. Csakhogy ennek az lett a következménye, hogy a szénmunkásokat egy százezerre menő munkástömeg támadta meg, hogy követeléseiket mérsékeljék, mert épen a munkások nem tudták a magos árakat fizetni. Erre a kőszénbánya munkások mentek küldött- ségileg a tulajdonosokhoz, hogy szállítsák le a munkabért, mert természetes, hogy ha a pénz

Next

/
Thumbnails
Contents