Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-09-15 / 37. szám
Nagykároly, 1906. szeptember 15. 37. szám. IL évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. • MEGJELENIK JVC I ISI XD E 1ST SZOMBATON. • Szerkesztéség és kiadóhivatal: Kölcsey-utca 21. sz. a. Hivatalos órák : minden délután 2-tól—5-ig.-3- Telefon-szám : 9. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora -40 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza. Lapvezérlő-bizottság: Kovács Dezső dr., felelős szerkesztő. N. Szabó Albert dr., Vetzák Ede dr., Gózner Elek dr. Laptulajdonos : a lapvezérlő-bizottság:. Szerkesztő : Varjas Endre. Előfizetési árak: Egész évre . 8 kor. Félévre ... 4 kor. Negyedévre .............................2 kor. Le lkészeknek, tanítóknak, jegyzőknek és a IX., X., XI. fizetési osztályba sorozott tisztviselőknek egész évi előfizetési összeg beküldése mellett 6 kor. •«?»• Egyes szám ára 20 fillér. •«?»• Ellenzéki pártalakulás. Nagykároly, szept. 13. (—-cs.) Aklualis politikai viszonyaink között kétféle ellenzéki pártalakulásról lehet szó. Mind a két alakulás radikális irányúnak mutatkozik. Egyik a népjogok, a másik a nemzeli jogok irányában. Amaz a szociáldemokrácia felé tendál, nyilván a volt haladó párt embereinek vezetése alatt, emezt azok a bús magyarok óhajtják, a kiknek szemei előtt az az ideális politikai állapot, ha a függetlenségi párt tétlenségre kárhoztatva évszámra nem tesz egyebet, mint elvi deklarációkat. Veszedelmet nem hozna a koalícióra és kormányára egyik ellenzéki párt sem, mindazonáltal úgy politikai, mint különösen erkölcsi szempontból éles választó vonalat kell huznunk a két vajúdó alakulás között. A haladópárti-szociáldemokratákkal annál könnyebben és gyorsabban végez a közvélemény, minél hamarább parlamenti párttá alakulnak. Mert ma még nagyon is élénk emlékezetünkben vannak a haladópárti brigantériák, mostanáig még nem volt idő úgy elhalaványitani a közelmúlt keserves emlékeit, hogy át ne látszanának akármiféle csiliogó-villogó uj programmon. Ám a tömegek lélektanának tudománya egyebek közt a népek emlékező tehetségének gyönge voltát is tanítja. Talán tiz, talán már öt év múlva a haladópárti kaland lényege annyira feledésbe mehet a köztudatban, hogy ha nem is legexponáltabb, de a második, harmadik harcvonalba tartozó vitézei politikai számbavételt remélhetnek, megcserélt lobogóval ismét támadást intézhetnek a nemzeti irányzatú pártok hadsorai ellen. Ma ez még lehetetlen. Ha megkísértik, szörnvü kudarcot vallanak és törekvé%/ seik, úgy a fekete-sárgák, mint a forradalmi vörösek, talán évtizedekre terjedő hosszú időre lomtárba kerülnek. Ma mindenesetre sokkal könnyebben és messzekihalóbb eredménynyel ütközik meg velük a nemzeti irányzat, mint később. E harcot sem kerülni nincs tehát okunk, sem félnünk nem kell tőle. Ha magát a haladópárti derékhadat lebirtuk, lefogjuk bírni portyázó marodőrjeit is. Egészen más megítélés alá esik a másik lehető ellenzéki pártalakulás. Előre kell bocsátanunk, hogy egy nemzeti irányban radikális ellenzéktől, még ha radikalizmusa túlzásba megy is, nincs okunk fázni. Sőt a mint a múltban volt, azon- képen a jövőben is lehet olyan alakulás, hogy a nemzeti ideálok egy radikális kisebbség elv- és jogfentartó táborában vonulnak meg és várják az alkalmat az érvényesülésre. Sem okunk, sem jogunk kétségbevonni azok jóhiszeműségét, a kik e nemzeti irányban radikális párt megalakulását s a hozzá csatlakozóknak a függetlenségi pártból kivonulását a jelenlegi viszonyok közt szükségesnek látják. De még sem hallgathatjuk el abbeli meggyőződésünket, hogy e lépést, ha csakugyan megtétetik, súlyos politikai következetlenségnek kell tartanunk. Hiszen a midőn a koalíció vezérei kormányalakításra vállalkoztak, a legteljesebb nyíltsággal a nemzet -elé tárták programmjukat s e programúi alapján mentek bele a képviselőválasztási harcba. A függetlenségi pártnak minden egyes képviselője e kormányprogramm alapján kapta mandátumát. A kikben ma hazafias aggályok vannak, azoknak vol- taképen májusban épen úgy megvoltak okaik az aggodalomra. Ha akkor bontják ki a radikális nemzeti párt lobogóját a koalíciós kormány programmja ellen, semmi kifogást ellenük és eljárásuk ellen emelni nem lehel. De mandátumot kapni a kormányprogramm alapján s azután minden érdemleges ok nélkül kifogásolni a kormány program tűszerű ténykedését — ez semmiképen sem rokonszenves dolog. Hangsúlyozzuk, hogy minden érdemleges ok nélkül. Mert hiszen a kormánynak eddigelé még módjában sem állott, még ha akart volna is, programmjától eltérni. Az alig egy-két hónapig tartó parlamenti ülésezés miben teltei? Alakulási formaságokban, technikai műveletekben, no meg a nemzetiségi Ízetlenségek elleni védekezésben. Az első ütköző pont, a melynél a kormányt szaván lehet fogni még csak ezután következik, az őszi ülésszak meg- nyitása után, akkor, a midőn az alkot- mánybiztositékok előterjesztésére és tárgyalására kerül a sor. Ha ezek az alkotmánybiztositékok, a melyeknek sem lényegéről, sem módozatairól nem tudunk még hitelesen semmit sem, nem elégítik ki a függetlenségi párt radikális elemeit, ám akkor lehet és legyen is szó a kiválási processzus megindításáról, a kormánypolitika elleni akcióról. De a meddig ebben a tekintetben kézzelfogható bizonyosság nincs, minden akció nemcsak időelőtti, de alapnélküli is. Igazán különös, hogy a nemzeti ellenállás harcában, a mikor minden kockán forgott, a legradikálisabb elemek is vak bizalommal követték a koalíció vezéreit, ma pedig, a mikor ugyancsak a vezérek az alkotásnak még nyilvánosságra sem hozott előmunkálataival bajlódnak, már is keserű gyanúsítások repkednek feléjük. Készséggel megengedjük,hogy súlyos politikai hiba volna túlságosan optimisz- tikusan fogni fel az általános helyzetet. A kormány jellege átmeneti, helyzete sok vonatkozásban prekárius. Joggal kérdezhetjük: van-e elegendő ok, helyes-e, hazafias dolog-e ennek a kormánynak a helyzetét nehezíteni olyan kérdések felvetésével és erőltetésével, a melyek kifejezetten ki voltak zárva az átmeneti korszak programmjából ? Célszerü-e a nemzeti irányú pártok együttműködése elé gáncsot vetni az alkotmánybiztositékok és a választási reform óriási jelentőségű kérdéseinek törvényben megoldása előtt és talán csupán azért, mivel Eötvös Károlynak nem méltóztatik rokonszenvezni Polonyi Gézával, vagy mivel Vázsonyi Vilmos azt képzeli magáról, hogy a magyar glóbus az ő kis ujja körül forog? Ki tudná előre kiszámítani annak az időpontnak politikai konstellációit, a melyben a jelenlegi kormány mandátumát leteszi ? Bizonyára senki sem. Bizony megtörténhetik, hogy akkor ellenzékbe megyünk a jelenlegi kormány legkiválóbb tagjainak vezetése alatt. De ha ellenzékbe megyünk, ezt kellő okra Apponyi és Kossuth vezetése alatt akarjuk tenni, és nem akarunk minden ok nélkül ellenzékbe menni Apponyi és Kossuth ellen, sem a jóhiszemű Petur- bánok, annál kevésbé a rosszhiszemű Jakabok kedvéért. Károlyi István gróf Bartha Miklós emlékéért. A kuruc magyar arisztokrácia és a kuruc magyar középosztály izzó hazaszeretettől áthatott két tagjának, Károlyi István grófnak és nagyemlékű Bartha Miklósnak évtizedekre visszanyúló törhetetlen barátsága ujabbkori közéletünk egyik legideálisabb, legrokonszenvesebb tüneménye. Ennek a sirontul is tartó meleg érzésnek áldozott Károlyi István gróf az Apponyi bankett alkalmából Jászberényben elmondott következő, magas szárnya- lásu pohárköszöntőjével: »Uraim! Annyi szép, szebbnél-szebb virágot szedtek le már önök ama mezőről, amelyen a szónoklat fakad, hogy vajmi nehéz lesz nekem óhajuk dacára is egy olyat találni még, amely tetszésüket megszerezhesse. Nem is fogok tehát sokáig keresgélni — de ha megengedik, egy nem a mezőn, de lelkemben fakadt nefelejtset tűzök ama szép csokor tetejébe, a melyet az Apponyi gróf és grófné iránti határtalan tiszteletünk, ragaszkodásunk és szeretetünk jeléül helyeztünk ez ünnepnapon asztalukra. Uraim! Poharat ürítettünk első sorban Apponyi Albert gróf és grófnéra, poharat lefolyt küzdelmünk sikerére, jobban mondva a »félsikerre«, mert a várt siker nagyobbik fele még várat magára . . . poharat az összetartásra, mely első és nélkülözhetetlen feltétele a várt sikernek; poharat a 48-as pártra és többet imádott hazánkra. De uraim, bárminő igaz, nemes és magasztos érzelmekből fakadtak légyen is az elhangzott szónoklatok, megfeledkezünk valakiről, pedig lehetlennek tartom, hogy be ne töltené mindnyájunk szivét-lelkét a hála és kegyelet érzete az iránt, akit alkotmányunk megmentéséért folytatott harcunk legválságosabb napjainak egyikén kisértünk ki ma még be nem nőtt sírjához. E nefelejtsvirág juttatá eszembe, hogy ő nincs közöttünk, nem ül mellettem, miként ily alkalomkor tenni szokta. E honfitársunk dísze, büszkesége, mondhatnám, óriási kincse volt nemzetének. Melegebben szív nem dobogott soha magyar emberben hazájáért és nemzetéért az övénél, de Lapunk jelen száma lO oldal.
