Szatmárvármegye, 1905 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1905-11-18 / 3. szám
3. szám. SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal. ciós kölcsönök terhelik, hanem a vidéki pénzintézetek kölcsönei. Való igaz, hogy ezek drágábbak, de távol állanak a cikkben említett, 8—15 százaléktól, mert többnyire hat százalékosak, melyhez kezelési költség címén 1/i 1% járul, nagyobb összegnél aránylag kevesebb, kissebbnél több. Uzsoráról csak ott lehet szó, a hol a nép oly tudatlan, hogy az olcsóbb forrást nem tudja felkeresni, vagy teljesen hatalmában van a közigazgatással igen szoros viszonyán levő uzsorásoknak; az adósok e része azonban épen az említett okok miatt nem fog hozzájutni az állami kölcsönhöz sem. Hogy a vidéki intézetek drágább kölcsönei nagyobb elterjedésnek örvendenek, mint a pesti olcsóbb amortizációs kölcsönök, annak oka az, hogy a nép nem szereti hosszú időre lekötni magát. Neki az a fő, hogy akkor tör- leszthessen, amikor akar, amikor jó termése van, vagy állatait értékesíti. A kisgazdának nincs és nem lehet rendszeres évi jövedelme. Gazdálkodásának esélyei felette változók. Egyik évben alig tud megélni, másik évben jelentékeny feleslege van már, melyet ha nem fordíthat rögtön adósságának törlesztésére, eredményesen felhasználni nem tud. Hosszú lejáratú amortizacios kölcsönnel a kisbirtokos igényei ki nem elégíthetők. A szavak felelt lehet vitatkozni, de a számok felett nem, mert a mathematika nem ismer kétféle igazságot és a kormány cikke mégis megkísért e téren is becsapni bennünket, a midőn összehasonlítja a maga tervét egy 400 koronás kölcsönnél a mai állapottal. Negyven korona szerinte ma az évi törlesztés, nála pedig húsz lesz, azt azonban bölcsen elhallgatja, hogy mig 40 korona törlesztéssel tiz év alatt fizettetik le a tartozás, húsz koronával csak 20 év alatt törlesztetik. Ez a közönséges szédelgés jellemzi az egész programmpontban rejlő hazugságot. Egy másik valótlanság, a mit a telekkönyvi bekebelezési díjról állít a melyet 10 - 20 százaléknak mond, pedig mindenki tudhatja, hogy ez 7io% csupán és 3 korona 60 fillér bélyeg a kérvényre s a kötelezvény után 800 koro- nánkint 2 korona 50 fillér vagyis összevissza alig több 1—2 százaléknál. Ennek a megszüntetéséhez azonban nem kell egyébb, mint ezen illetékek eltörlése. Miért nem teszi meg a kormány és miért nem tette meg eddig, ha soknak tartotta ? Nem is szólotlunk még a hitelszövetkezetről, pedig ezek ma már rohamosan terjedve magában a községben, a legkönnyebben hozzá férhető helyen nyitják meg az olcsó pénzforrást és könnyen igénybevehető, bármikor tetszés szerint törleszthető kölcsönt nyújtanak, a mire a kormány sohasem lehet képes. Mindent összevéve, a cikkben foglaltak szerint csak akkor javulna a helyzet, ha elhi- helnők, hogy a kamatláb 3°/0 lesz; ez azonban csak úgy lehetséges, ha az állam l0/0-ot sajátjából ráfizet, ezt pedig nem hisszük el, mert azt a katonai szükségletek nem engedik és vájjon ha volna is pénz nem volna annak száz más helye, melyen az, nem csupán az eladósodott polgárok, hanem mindenki javára válik! ? Ez elnézte őt vele együtt nevetgélt, elhallgattak, majd megint belemelegedtek a társalgásba s megint abbamaradt a beszéd. A j lány nem tudott senkit hosszabb időre lekötni, j senkire sem gyakorolt állandóbb hatást. Ezt a I fiatal embert már nem egyszer meghódította, de megint csak elvesztette. — A bácsi számára himzem karácsonyra. A hogy jött az imént, megijedtem, hogy ő az. — Hát olyan félelmes? — Bizony egy kicsit mogorva, fagyos, de épen nem ijesztős. Munkám miatt féltem. — Szép hintaszék-szőnyeget kap. — Van is neki valami szép. Van is az agglegények otthonában valami! — Otthonukban ugyan — de másutt... — Másutt? — Persze, ki tudja, miért féltik a bácsi számára készített ajándékot. — Na, ugyan maga alaposan felsült. Nem, belőle agglegény, .belőlem vén lány lesz, igy van ez megírva a csillagokban. És igy a legjobb, részemről már rég idejét múlták az ilyes gondolatok. Az ember oly független, szabad, mikor a maga útját járja. Tekintetével hamisan a szemébe vágott, hátraszegte fejét és felkacagott. Igazán kedves jelenség volt, a világért sem lehetett róla hinni, hogy jószántából készül vén leánynak. A fiatalembert kissé elbóditotta. — Fogadjunk, hogy mást gondol, mint beszél. — Fogadjunk! A nélkül is már régen átléptem a határt. Oszkár csak nem jött, a vendég eltávozott. Az anya már elfáradt, lefeküdt. Anna is félretette hímzését, megevett egy szelet vajas kenyeret, a tüzet kioltotta s hálószobájába ment. Sejtjük mi igen jól, hova fogna kilyukadni az egész actio, ha véletlenül a megvalósuláshoz jutna. Alapittatnék egy nagy bank pár millió állami segítséggel, mely ugyan nem adna olcsóbb pénzt a két földhitelintézetnél, de ágensnek felhasználná ingyen az egész köz- igazgatási apparátust, kenyeret adna egy csomó mameluknak, kik az igazgatóságot képeznék és protekciós kölcsönöket a »fennálló kormányrendszer« híveinek. Lehet lopni az ország pénzét úgy is, hogy ne ütközzék a büntető törvénykönyvbe. A megyefőnök programmja. Azelőtt — a mikor a főispánt, a törvényes kormány bizalmi emberét, a vármegye közönsége politikai pártkülönbség nélkül köteles tisztelettel fogadta, — a beiktatáskor elmondott székfoglaló beszédből szereztünk tudomást a vármegye urának politikai, közigazgatási, közgazdasági programmjá- ról. Most ez elmaradt, mert a törvénytelen kormány nem kevésbé törvénytelen kirendeltje nem birt elég bátorsággal bevárni a vármegye szavazatát arra nézve: kivánja-e meghallgatni a főispáni programmot? A kérdésnek a személyes bátorságot illető része egyéni felfogás dolga, nem tagadhatjuk meg tehát a megye- főnöklől sem azt a jogot, hogy e tekintetben legsajátosabb egyéni Ízlése szerint járjon el. — Úgy gondoljuk azonban, hogy ha minket nem is. de azokat, kik a megyefőnököt törvényes főispánnak tartják, — mégis érdekelte volna megtudni, mik azon vezér elvek, melyek őt, a legmegrögzöttebb ó-szabadelvii konzervativet az uj korszak túlzó radikális érájában vezetni fogják? A »székfoglalás« óta már majd nem két hét eltelt, de a megyefőnök még mindig hallgat, noha félhivatalosa bizonyosan kész örömmel közölte volna megnyilatkozását. Talán nincs mit mondania — vagy attól fél, hogy Tisza István ráolvassa a költőt: Száraz ágon hallgató ajakkal Meddig ültök csüggedt madarak? Nincs talán méy elfeledve a dal, Melyre eyykor tanítottalak?! k mátészalkai vasúti hozzájáró ut. Mátészalka, 1905. nov. 15. A geometria azt tartja, hogy két adott pont között legrövidebb távC.AÍg az egyenes vonal. A mátészalkai uj vasúti hozzájáró ut megcáfolja ezt a régi mértani alapigazságot és el akarja hitetni a vasúthoz járó közönséggel, hogy legrövidebb ut a görbe vonal. Sőt nem is egyszer, hanem úgynevezett hétszer görhe Mintha azt akarták volna jelképezni vele, hogy milyennek nem kell lenni egy vasúti hozzájáró útnak, vagy talán azt szimbolizálja ez az ut is, hogy az »illetékes körök« inkább cul- tiválják manapság a görbe utat, mint az egyenest ? . . . Hiába, Mátészalkán és vidékén az Úristennek mindenható földi helytartója a közigazgatás. Városi képviselőtestület, közönség ér— Túl a határon... Igen, bizony, már jól túl rajta — gondolta vétkezés közben, ma este, ma látszott előtte egészen tisztán. — Ásitozott, fáradtan, egykedvűen nézett maga elé. Felnyitotta albumát, elnézegette a régi idők ismerős alakjait. Elmúllak annak örömei szerzőikkel egyetemben! Elmúltak. -- Ott volt az ő tiz év előtti arcképe; piros pozsgás arc, a nyakába csüngő, tömött hajfonat... Akkor kellett volna intenie, ha tudott volna. — Huh, még meghűl, az éj köde ellen kendőt kell vállára dobnia. Kikereste a papírhengereket, rájok csavarta haját, hogy holnap homlokán dudoros fürtök legyenek. Gépiesen, jóformán nemtörődömséggel tette mindezt. Már néhány év óta igy csinálja minden este — és miért? Az asztalfiókból Írást vett ki, a papirt elsimította s másolni kezdett. Néhány oldalt leirt, a tollat félredobta, a szék hátának dőlt. A falon nagy tükör függött, szeme odatévedt. Megrémült, elkapta tekintetét. A tükörben egészen más képe látszott: sovány, beesett arc, makacs ráncok, törtfényü szempár. A gyenge megvilágításban olyan csodálatosnak tetszettek a haj toldalékai, vállán a kendő, mintha csak kisértet volna... Hideg borzongást érzett tagjaiban. Ott látta jövőjét! Hát igy fog késő éjjel az asztal mellett ülve másolni egy márkáért, a min selymet, vagy aranyfonalat vásárol a bácsi hímzéséhez! Még csak a főkötő s a széleskeretü szemüveg hiányzik. — Bizony, már átlépte a határt, jóval túl volt rajta. Huh, úgy meghűlt, hogy didereg! Olyan barátságtalan, hideg az éj... Finnből: Vincze József dr. deke, forgalmi szempontok, ez mind csak humbug. A közigazgatás »atyailag« gondoskodik minden földi javakról, a főszolgabíró kiadja a napiparancsot: »sic volo, sic jubeo« és minden úgy lesz, a mint ő kívánja. Hogy helyes, cél- szerü-e a célbavett intézkedés, hogy érdekében áll-e az adófizető és mindenre kapható publi- cumnak, — ugyan ki törődik ilyen csekélységekkel ? S a mátészalkai közönségnek sok pénzébe került és fog még kerülni ez az indolenciája, melylyel saját vitális érdekei iránt viseltetik. Lám az uj vasúti hozzájáró ut tervezete is szűk családi körben készült. A város képviselő testületét meg sem kérdezték, pedig a hozzájárulási költségek tetemes részét viseli. A törvényhatóság kiküldött tagjai, a főszolgabíró és az elöljáróság elhatározta, hogy az uj hozzájáró ut a régi vasúti állomás érintésével vezessen az uj állomáshoz. Ezzel szemben Szálkái Sándor azt az indítványt tette, hogy az uj hozzájáró ut a róm. kath. temető sarkától egyenes irányban a vásártéren és az ő tulajdonát képező gyártelep udvarán keresztül haladjon az uj állomáshoz. Ez a tei'vezet minden tekintetben előnyösebb volt a hivatalos tervnél. Ugyanis ez az ut első sorban 450 méterrel rövidebb mint a másik és kiépítése nem került volna sokba, mert a régi hozzájáró ut kövezetének felszedésével az uj úttest könnyű szerrel ki lett volna kövezhető, másrészt Szálkái Sándor a közönség érdekében hajlandónak nyilatkozott azt az áldozatot is meghozni, hogy az általa javasolt úthoz szükséges területeket ugyanolyan árban adja át, mint a hivatalos tervezet szerint) kisajátítandó területet. Ezenkívül ezt az utat könnyen elláthatta volna villanyvilágítással a gyárban berendezett villanytelepről, mig a régi állomástól az uj állomásig a telep nem képes villanyáramot szolgáltatni. Ezt az utat óhajtotta a nagyközönség, mert mintegy fél kilométerrel rövidebb mint a másik. Kívánatos volt szépészeti szempontból is. mert a Vasut-utcának nyílegyenes folytatása lett volna az uj vasúti állomáshoz, A gyalogjáróknak félkilométerrel kevesebbet kellett volna gyalogolni, a fiakkerek minden vasúti fuvarnál egy kilométert megtakarítottak volna s a fehéráruk fuvarja jelentékenyen olcsóbb lett volna. De sajnos, Szálkái Sándornak életrevaló prepozíciója a bizottságban süket fülekre talált. A községi elöljáróságnak jutott az a dicső szerep, hogy a főszolgabíró által javasolt képtelen hozzájáró ut előnyeit védelmezze. Az értekezletről felvett jegyzőkönyv szerint az volt a leg- hathatósabb argumentum a régi kőut fentartása mellett, hogy »mellette már két faraktár is épült, mely faraktárak egy nagy vidék építkezési szükségleteit szolgálják s most már a köves útnak azoktól elvonása jogos sérelmet képezne az egész járás közönségének«. Valószínű, hogy az elöljáróság rosszul értette a súgást. Nem faraktárt, hanem terményraktárt akart mondani. A terményraktár ugyanis a mátészalkai ipar- és kereskedelmi bank volt vezérigazgatójának földjén épült, a hivatalos hozzájáró ut pedig a terményraktár közvetlen közelében halad, sőt külön kiágazása is van a terményraktárhoz. Ellenben a Szálkái Sándor és az egész közönség által óhajtott hozzájáró ut kiépítése esetén a terményraktárnak nem lett volna köves útja sem közelről, sem távolról. Gyöngébbek kedvéért megemlítjük még azt is, hogy Ilosvay Endre főszolgabíró nevezett mátészalkai ipar- és kereskedelmi banknak igazgatósági tagja. Ekképen győzött a hivatalos tervezet, a régi állomástól az uj állomáshoz vezető utat nagyjából kikövezték és a közigazgatás legfelső kegyelméből kinevezték hozzájáró útnak. Ti szegény fiakkeresek, mikor ezen az utón koromsötétségben haladtok, mikor a kocsikerék agyig merül a köves útnak nevezett kátyúba, lovaitok pedig véres verejtékeket izzadnak, mig ezen az utón az állomáshoz érnek; s ti szegény gyalogjárók, akik kénytelenek vagytok a Szálkái Sándor földjén mezőrendőri kihágást elkövetni és az iparvágánynak homokját tilalom ellenére letapodni, csakhogy rövidebb utón érjetek be a városba: ne átkozzátok azt, akinek agyában az az ut megszületett, hanem feküdjetek le és álmodjatok szebb, boldogabb jövőről, amikor majd győzni fog az a mértani igazság, hogy két pont között legrövidebb nt az egyenes! Még egy pár szót november hatodikáról. — Tegyük fel, hogy Lányi Bertalan különb államférfim mint Széchenyi, Kossuth és Deák együttvéve. Fogadjuk el az ő törvénymagyarázatait oly klasszikus bölcsességüeknek, hogy mellettük maga a törvényszöveg, osztrák-ma- gyar szóval élve »wurst.« Engedjük meg ezek alapján, hogy Nagy László, mint a király által főispáni bőrbe bujtatott megyefőnök akkor jöhetett be a megye-
