Szatmár-Németi, 1912 (16. évfolyam, 1-68. szám)
1912-03-24 / 24. szám
2-ik oldal. SZÍATMAR-NÉMETI Szatmár, 1912. március 24. jár. Azt azonbau követelik, hogy a minimumot emelhessék, ha a vállalat nagyobb haszonnal jár. íme, a szociális bajok orvoslásának egyik legfőbb eszköze a szövetkezetek, vegyes bizottságok rendszere egyszerre Összeomlott. Akik a jelenkor szociális problémáinak megoldásával foglalkoznak s Anglia munkásviszonyait megbámulták, tanácstalanul állnak meg az Angliában lefolyó események előtt s ha Anglia nagy meg- | rázkóchatasok nélkül tűi tudja majd mag t | tenni a sztrájkon, az csupán An-lia jó 1 szerencséjének köszönhető. Egyet világosan látunk: a társadalmi bajok hathatós, maradandó eredményekkel járó oivoslását nem lehel várni azokiól az intézményektől, melyiket edd,gélé a legértékesebbeknek tartottak. És ez a baj megvan mindenütt, hazánkban is. E bajokon tilalmak, vasszigo- ruság és törvények nem segítenek. A társadalmi bajok orvoslására csak egy eszköz van, melyet Brunetiére igy jellemez: „A szociális kérdések erkölcsi kérdések, az erkölcsi kérdések meg vallási kérdések, igy a szociális kérdések is vallási kérdések.“ A positiv vallási alapról való eltérés sodorta a modern társadalmat annyi bajba; a vallási alapra való visszatérés hozhat csak szabadulást e bajokból. Ezt a tanulságot az egész világnak a maga súlyos következményeivel eléggé hangosan hirdeti az angoi bányász sztrájk. Iparosaink kiképzése. Nálunk gyakori a panasz, hogy sok az iparos, nagy a verseny s alig van a kisiparosnak tere a megélhetésre. Tény azonban, hogy nálunk nehéz a kisiparos sorsa, de az is lény, hogy helyzetüket nem számuk nagysága okozza, mert az ország még jóval több iparosnak is tudni fog tisztességes megélhetést biztosítani, hanem igenis a baj abban gyökerezett, hogy más nemzetek fejlődöltebb iparával szemben sikerrel nem vehette volna fel a versenyt. Nekünk egész a legújabb időkig alig voltak szakképzett ipari munkásaink. Sőt iparosaink műveltsége még nem rég is alig terji dt tovább a köteles elemi iskolai müveiéinél. Csak az újabb időben fordítottak nagyobb gondot iparosaink kiképzésére. S ennek a javára kell betudnunk, hogy a magyar ipar az utolsó időben nagyobb lendületet vett. De még mindig szőrit bennünket az importált ipartermékek sokasága s sok tekintetben indokolatlan az iparosok feljajdulása, ha mégis a külföldi portékát vesszük és nem a hazait. Miért ? Azért, mert nem egy iparcikk van, melyet hazai iparosaink nem tudnak előállítani vagy ha tudják, messze mögötte áll a külföldinek. S hogy az ezen tér, n mutatkozó hiány uKon segítsünk, országszerte megindult a mozgalom iparkiállitásokat rendezni s éppen az utolsó években több helyütt rendeztek ilyeneket. Ha ezen országos mozgalmakat és törekvéseket bíráljuk, úgy tűnnek azok dó', mint egy nagy épület emeleteinek szüntelen és megfeszített erővel való tatarozása. Folylon javítjuk, foltozzuk az eme- 1 leket, nagy és elismerésre mélté igyekezette! azon vagyunk, hogy nagy épületünk emeletei szépek legyenek, tartósak, csinosak és versenyképesek. De minden igyekezetünk dacára folytonosan azt vesszük észre, hogy nem bírjuk a külföldet teljességgel elérni, nem bírunk a nyugati müveit iparába mokkái lépést tartani, még ! e- vésbbé azokat lulszá$nyalni. Hol van írat a hiba? Mitevők legyünk? A hiba ott van, hogy rozoga alapra építünk. Iparépületünk fundamentuma inog, ezt kell elsősorban megerősíteni s merjük állítani, hogy amig ezen m m segítünk, a lorszirozolt iparidul Irtások kai sem fogunk célt érni. Melyek hát iparépüle ünk fundamentumai ? Feleletünk egy szó: iparostanoncaink. Ezeket kell nevelni, jobban mondva ezekből kell nevelnünk olyan iparosnemzedéket, mely a műveltség összes kellékeivel lépjen ki az életbe, ismerje a külföldet és legyen széles látóköre! Ez az, ami a mai iparosainknál hiányzik. Százával ismerjük azon iparosok számát, akiknél meg van a szorgalom és igyekezet, de alacsony műveltségüknél lógva nem birnak érvényesülni. A száz közül csak egy példát. Állítólag hires a szegedi halbicska! Hát híresnek hires, de medddig terjed a hire ? Ne kutassuk ; messze állunk mi még Scheffieldtői, a Szollingentő!. Álljunk szóba egy magyar késesmesterrel és vállsunk szót egy angol iparos társával, nyomban 'la ni fogjuk a nagy különbséget. Az angol müveit, tanult, világlátott, nagy üzleti összeköttetésekkel biró iparos, amit alap- képzelts 'gének köszönhet. A mieinknek látóköre pedig az ipartursulatokon túl nem terjed. Iparosainkat nevelni kell tehát előbb, éneikül nem érünk célt, még ha százával is rendezünk iparkiállitásokat, mert önálló felfogásra és kompozícióra a tanulatlan elme nem jön soha. Nem lehet célunk e helyütt az iparosnevelés vezérelveit előadni, csak arra kívánjunk rámu-'atni, hogy iparunk felvirágzását nem fogjuk mindaddig elérni, mig népünk lelkében meg nem gyökerezik az a meggyőződés, hogy egy iparosnak, ki a mai világban bo'dogulni akar, többet kell tudni az írás és olvasásnál. Szover Ilonka. A színi évad három Iegélrezetesebb színházi estély.»; zajlott le k> dim, s rdán és csütörtökön. A magv. kir. operabáz legkiválóbb mü vésznője, Szoyer Ilonka vendégzerepelt nálunk. Már maga a név elég garancia volt a nagy sikerre. Szoyer Ilonka azok közé a müvésznük köz# tartozik, »kiknek művészi készséget nem kéU reklamirozni. Az ő művészi tudása, hangjakásán jegyezvén meg, hogy ezúttal nem Ő a menyasszony, hanem nővért. Iván sietett naza a szép hazába, abba a kis faluba, ahol majd várni fogj« *0« és majd elmondja. »Isten hozta«! Mily távol is voltunk mi egymástól — mondogatta a fiatalember — Paris, Strassburg, München, Bécs, egész örökkévalóság fekszik közöttünk. Szép az egész föld, szép a világ, de mégis legszebb a haza földje. Most pedig halljuk Ormai Ivánt magát beszélni. III. . . . Közeledtem a falucskához, ahoz a kis menyországhoz, melynek »0« volt az angyala. Szemközt állottunk ismét: »0* és én. Kis keze kezemben nyugodott, nyájas szemsug ra szivemig hatott, édes mosolya m gtgézelf. Akis Vilmából 6 év alatt virulő hsjadot lett. Nem győztem betelni látásává!. Igen, ő szép volt, mint a viru’ó élet, kellemes, mint az illatozó virág, jó, szerény. mint az ártatlanság, vonzó, mint a csáb, takarékos, mint a hangya, szorgalmas, mint * méh és házias, mint a fecske. Egy hétig voltam a kedves kőiben. Gyönyörködtünk a menyasszony, a szép Margit boldogságában. Pompásan , mulattunk a lakodalomban. Mindig az én Vilmám mellett, voltam. Hisz oly sokáig vol unt. távol egymástól s oly sok mondani valónk volt egy másnak. És ismét e! kellett válnunk. Nekem tanulmányaimat kellett bifejeznsm. A diploma és a mv néha karöltve járnak. Fájó fai-, un iy seomoruság fogott el, mikor elváltunk. Eddig csak arról volt szó, hogy egy évig netn latjuk gymást, Mennyi minden történhetik < gy hos.-zu j év alatt. No , kiváncsi tudni az év löiténeté', rögtön befej ezt m. j IV. - 1 ! I Ormay István ezuHal Bécsben lakott. S/or- í j galmasan lnvelezgettek. Minden levél, melyet »Ö« 1 j itt, egy-egy boldogsággal többet hozott lvánn-.k. Fél év múlt el. Ekkor a következő levelet kapta Vilmától: »Drága barátom! Reszket a tói kezeaiben. j Fejem ég, szivem repedni készül, midőn e kínos | sorok..! írom. Holnapután 1 sz az esküvőm.. Fer- í jem Baruai Karoly. Ob, miért kellett ezt meg- I ; érném ? Bocsásson meg nekem draga barátom, I ! de vannak az ember, életében bizonyos körűiméi 1 ! nyék, melyek a >legszentebb érzeméuyeket is 1 megsemmisítik. Isten önuel s felejt ss el' a szerencsétlen Vilmát.«. Szegény fiaiul ember! Hetekig láz gyötörte. 1 ÉKt-halal közt lebegett. A fiatul erő győzött. Az elet vissz* tért, de a szív meg volt ölve. Fele désre, szórakozásra vágyóit. Kezeibe vette a vau- ! j dnrbotót és azóta bem hallott róla senki. * ÉS „0“ ? „ő- csakugyan férjhez ment. Neje j lett egy 50 éves agglegénynek, kinek 40—50 ezer kor na évi jövedelme volt. És Vilma, a sze i réoy, jó leánynak a szivét megszállta a nagyra- | vágyás ördöge. Hogy fény és pompa között él- 1 jen, nagyon drágán — éleiboldogsaga arán — szerezte meg azt. V. Egy napon betoppan nozzám egy magas, beteges kinézésű úri ember. Angolul szóit és Orm.y Iván után kérdezősködött. — Öt eve már nem hallottunk róia ur in semmiféle hírt — mondotta elfojtott szömoru- sagga! — pedig ő a legjobb barátom volt. — Hát annyira megváltoztam, hogy rám se ismersz bennem Ormay Ivánra ? — Bizony, nagyon megváltoztál. Etbeszéfe azután, hogy Amerikából jö : hoi mint vasúti mérnök működött, még p d g nagy szerencsével, mert szép kis vagyont szerzett, de azért csak haza vágyakozott. En tudtam, mit gondol es siettem neki a még négy év előtt kapott és címere érkezett levelet kézbesi- íet.i. „0“ ir a, Vi mai Szótlanul olvasta végig; majd 1 ült . óasztalunkhoz s megírta a választ. A következő szavakkal nyújtotta át mindkét nyitott levelet: — Ha átolvastad, küld rendeltetési helyére. Isten veled, most már szivem nem vágyik úgy itt maradin. Az egyik levél szólt: „Egyetleu barátom! Férjem-meghalt, ismét szabad vagyok. Oh Iván, bocsásson meg, nyújtsa jobbját a szegény Vit mának.11 — A felelet ez volt rá: „Asszonyom! Én nem vagyok az az ember, akit ma eldobunk, holnap még felveszünk. Én megbocsátottam Önnek, de utuluk ölökre elváltak. 0 Iván.1' Türr A, Viktor.
