Szatmár-Németi, 1912 (16. évfolyam, 1-68. szám)
1912-03-24 / 24. szám
Szatmár, 1912 március 24. SZATMAR-NÉMETI S-il. «Mal. pák varázsereje ott él a színházba járó közönség lükében, aki tudja és elismeri Szoyer Ilonka nagy művészi voltát. Kellemes csengésű hangjával, rutinos mozgásaival már kivívta magának a közönség elismerését. Ahányszor csak fellép az operában, mindig jót és szépet imák róla, a megérdemelt szépet és jót. Szoyer Ilonka nem ismeretlen a szatmári közönség előtt. Egy része a fővárosból, más része az itteni vendégszerepléséről ismeri, ahol már élvezte a közönség a nagy művésznő játékát. Érdeklődéssel és várakozással tekintettek a vendégszereplésre. Éz az érdeklődés inár napokkal ezelőtt megnyilatkozott abban, hogy a jegyek már néhány nappal az előadás előtt mind elkeltek, Kedden este a Cigánybáróban mutatkozott be, S'iífi cigányleány szerepét kreálta. Szerdán a Bőregér került szinre, ebben a darabban Adél szobaleány szerepét játszotta. Buem vendégföl- léptéül a Lehár Ferenc varázszenéjü darabjában, a Vig özvegyben Glavári Hanna »zerepében mutatkozott be. Külön-külön felesleges minden előadásról írni. A darabokat & közönség mar mind ösmeri, i róluk kritikái Írni felesleges. Felesleges volna Írni Szoyer llookáról is, a kötelesség, amely a ' kritikust a művésznőhöz vonzza, kényszerit arra, hogy megkritizáljam. Az első pillanatban, amikor róla keil Írnom, lekicsiDylem magamat és groteszknak találom, hogy egy művésznőt megkritizáljak, egy olyan művésznőt, akinek játéka a kritikák kritikájával is kiállja -a harcot. Gyönyörű imponáló alakja, kellemes csengésű hangja, lUtinos színpadi mozgása, a rátermettség a sikerek sikerére emelte játékát. Ez a siker és a közönség vele járó elismerése minden esetben megnyilatkozott. Taps, ováció volt olyan, amelyhez hasonló n*m igen voit a szatmári színházban. Látszott a müvésnőn, hogy ő megérti a közön ség szereltének iránta való megnyilatkozását, amely azután tetőzte a játékhoz járó jókedvet és a sikerre emelést. Mellette azonban a mieink sem törpültek el. Színészeink közül ki kell emelnünk Sz. Nagy Imrét, színtársulatunk kiváló tenoristaját, akinek szereplése két estén nagyon jelentős volt. A siker egyrésze Szoyer Ilonkáé, a másik az övé. Sz, Nagy Imrét, csak most láttuk igazán számottevő, jelentős szerepben. Elragadtatással es elismeréssel kell megemlékezni róla. Tiszta, kellemes csengésű tenorját szépen érvényesítette. Bámulatos énektudasa, iskolázott hangja meglepte a színházi közönséget. Akik halottak énekelni, látták játszani csak szépet és jót mondanak róla, amelyet méltán megérdemel. A Cigánybáró előadásán P. Szepessy Szidi vonta magára a közönség figyelmét, gyönyörű énekével, amiért sok tapsot kapott. Dénes Ella színtársulatunk kiváló coloratur énekesnője brillírozott két estén énektudásával. A többi fisze- replők Fehér Gyula, Heltai Hugó, Saaloki Dezső és Balázs Bálint járultak még hozzá a három est »ikeréhez, amelyből bőven kivették a részüket. A szereplőket a közönség többször a lámpák elé kérte és zajosan megtapsolta őket. Ez volt az ajándék és a szeretetnek a megnyilvánulása a közönség részérőll. Szoyer Ilonkára sokáig fog még visszaemlékezni a színházi közönség, remélhetőleg ő sem fogja egyhamar elfeledni a szatmáriaktól kapott ovációt. A ha’Oiadik estén itt volt Márkus Dezső a Népopera liiazgátója is és megnézte a Vig özvegy előadása . Kiváló volt a rendezés, amely Szalóki Dez^ő művészi kezét illeti, a karszemélyzet precíz és kifogástalan összjátéka is mé tó az elismerésre. Reméljük, bogy Szoyer Ilonka nemsokára ismét itt lesz és vendégfelléptével elvezetet és gyönyört fog szerezni a színházi közönségnek.- (b. i.) Színházi műsor . Vasárnap délután — tizen- harmadszor — »Leányvásár» operette — este — »Sárga csikó» népszínmű (B. bérlet). Hétfőn — Gyümölcsoltó boldogasszony napját — két előadás — délután — »János vitéz“ regényes operetté, a címszerepben Feledi Boris- káva' — este nyolcadszor — »Az ártatlan Zsuzsi« operette, a címszerepben H Bállá Mariskával (Cz.Jbérlet). Kedden »Karenin Anna» Tolstoj Leo szen- satios drámája — ez idényben másodszor — (A. bérlet.) Szerdán — P. Márkus Emilia a budapesti Nemzeti színház kiváló művésznőjének első ven- dégfelléptéűl »A boszorkány“, Sardon Victor sensatios drámája. — (Felemelt helyárak). — Bérletszünet (b) Tálmud az egyetemen. A lipcsei egyetemen az ottani kormány a talmud és a vele rokon tárgyak prelegálására tanszéket állított. A m. kir. állami magvizsgáló állomás hivatalnokai, kik jelenleg szemlét tartanak a vidéken, hogy megtudják, kik árusítanak arankás heremagvakat, tegnap sürgős utasítást kaptak, hogy a legssigorubban ügyeljenek, miszerint az országba került silány, kevert csiraképtelen répamagot ne hozzanak a kereskedők esetleg forgalomba. A mi kereskedőink is saját és a köz érdekében cselekednének, ha csakis legelsőrangu cégnél szerzik be a répamagvakat, amennyiben nem az olcsó ár nyújt biztosítékot a mag megbízhatóságára nézve, hanem annak fajazonossága és jó csiraképessége adja meg az igázi értékét. Ezért a gazdaközönséget is figyelmeztetjük, hogy csakis ott fedezze répamag szükségletét, ahol teljesen megbízható magvakat árusítanak. Melyik a legkitűnőbb magyar élclap? Nevetni fog. — (tudniillik, ha elolvassa) — a Fidibusz. Remek szöveg! Pompás képek. Es mesésen olcsó 1 Egy szám 6 krajcár. A Fidibusz előfizetési ára : egész évre 6 kor. félévre 3 kér. negyedévre 1 kor. 50 fillér, egy hónapra 50 f. Mutatványszámokat küld a kiadóhivatal: Budapest, Rök Szilárd-utca 12. A Nap a magyar újságírás szenzációja. Tessék elolvasni és feltétlenül meggyőződik róla, aminthogy azonnal konstatálni fogja azt is, hogy A Nap a magyar közönség legkedvesebb lapja. A 48-as eszmék és a magyar nemzeti törekvések egyetlen hü és törhetetlen szószólója. Főszerkesztő : Braun Sándor. Felelős szerkesztő: Hacsak Géza. Munkatársai : a magyar újságírás kitűnőségei. Példányszáma amerikai ujságsiker: 155.000 p.ldany naponkint. Egy szám 4 fillér. Előfizetési ár: egy évre 16 korona, fél évre 8, negyedévre 4 korona, egy hónapra 1 korona 40 fillér. Minden jó magyar fizessen elő A Nap ra ! Felelős szerkesztő: Borgida József. Használt fa és vaságy, vaskeretü ágybetét vas mosdó, üst katlanok jutányos áron eladó a KORONA udvarban. m i r 2 m.Eljegyzés Kor.'á hi Dienes Sándor szolga- j biró Nagysom; ut. >n eljegyezte özv. Kisszeri és j orlovai 0 s;>'. -o-.ky Simonná szül. Jura Ilona 1 leányát Margit.u. Kitüntetés. Maria Josefa féhercegasszony tolnai gróf F»st«l>fs Sándorné szül. nagykárolyi Károlyi Julii grófnőnek a csillagkeresztes ren- , det adományozta. Államsegély. A földmirelésügyi miniszte* j Domahida község úrbéres birtokosságának legelő- javitas céljaira 480 korona államsegélyt engedélyezett. Országos jellegű képkiállttás Nagybányán. Ez év augusztus hnvaban a nagybányai festőiskola jubilnris, országos kiállítást rendez, melyen minda/on képek javarészé bemutatóra kerül, melyek Nagybányán készülték, vagy oly i művészektől szármáznák, kik a festűkoiónia tagjai voltak. A képkiállitss érdekében Thorma János 5 j ( r. V.iss Gyu'a a napokban Budapesten idő/.— I tek s eljártak az illetékes tényezőknél. Mindé- j | nü t nagy kitüntetéssel fogadták őket s a nagy- ! bányai képkiállitás eszméjét nagy melegséggel j karolták föl nemcsak a művészek, hanem a kul- tuszminiszteriumnan is. A kiállítás sikere, az j j előjelekből ítélve, igen fényes lesz s annak mű- ; ves/.i éraekességét már is nagyban fokozza, hogy | Ihorma János máris nagyhírű képe, z Talpra | ; magyar, itt fog legelőször bemutatóra kerülni. j A ezámosujvári püspökség átadása. Hosszú j Vazul szamosujvari gör. kutb. püspök megbízásából a napokban volt a püspöki javak hivatalos átvétele. A püspök nevében dr. Ghetie Sándor theol. tanár volt az átvevő, az állam részéiői dr. Gopcsa László ku 1 uszniims/tei urni anácsu. az . átadó. Az átadas a legnagyobb rendben tör ént meg A szénbányász sz rájk a német és os/. rák ! bányákban, a magyarországi gyárak és minden \ féle iparvállalatokban üzemzavart idézhet elő. I E veszély elkeiül/se céljából nagyobb készlet 1 sürgős beszerzése elsőrendű kötelesség Felhív- j i juk t. olvasóink figyelmét Sugár Vilmos szén- | nagykereskedő mai hirdetésére Kellemetlen meglepe és. Grünfeld Mór vá- i sáli cipöárus a Józsefoapi országos vásáron boldogan adott túl portékáján meglehetős magas haszonnal s csak a vásár végén vette észre, hogy a vevők 12 párral több cipőt alkudtak, mint a mennyit fizettek. — A esendőrség a nyomozást megindította. Schön nem szép cselekedete. K&tz Sámuel e ho 21-én feljelentést tett a rendőrségen, hogy ide ulaztában 190 koronát tartalmazó tárcájától előzékenyen megszabadították. Katz az előzékenységgel Sebőn Sámuelt gyanúsítja. Kilenc éves nyújtogató Koltó községben ki- gyuladt Bálámon Herman ottani lakos gulyás háza. Még mielőtt, a tűz tovább terjedt volna, sikerült azt elfolytani. A nyomozás megállapította, hogy a tűz gyújtogatásból keletkezett s a gyújtogató Rád Péter 9 éves fiú volt. A fiú be- ösmeríe bűnét, de azt hangoztatta, hogy a tűznek ő csak véletlenségből volt az okozo a. Feiberugta a szamara Talka Miklós, saat- mári lakos bognármester a napokban este az istállóba ment szamarát etetni. Incselkedni kezdett az állattal és néhányszor rávágott az ostorral. A szamár erre toporzékolni kezdett és többször halántékon rúgta gazdáját. Taikát életveszélyes sérüléseivel a kórházba szállították. Magánlaksértés. Morsik Nagy Lajos, sza- nisz’ói lakos Bamuli József uradalmi intézőt azért, mert ez előbbit az irodából kiuta itotta, egy karóval leakaria ütni A garázda embert a csarsdofség a szatmári ügyészségnél feljelenti tte. 1 ezukor-, szesz- és IP* gőzmalmok, téglagyárak (porosz köszéntégla) cséplőgépek és urudalmak részire bármely vasúti és hajóállomásra legjutányosabb bánya-áron beszerezhetők Vilmost ti Budapest, X. Kébányai-irt 4. Friedlaender Em. & C*. Ee.-lin—Gleiwitzi báaya- tzég képviselőjőaA. Telefon-Inter- urban 2—59. I