Szatmár-Németi, 1912 (16. évfolyam, 1-68. szám)

1912-01-07 / 2. szám

2-ik oldal

S Z A T M Á R-N ÉMETI

Szatroár, 1012. január 7.

tott a H. Sz. hires írástudója. Kérdjük a közvéleménytől, hogy azonkívül ■ irta id. Egán Lajos, mit irt abban a cikkben Idegén ? A megfejtők közül ama szerencsés egyénnek, kit majd a sorsolás a szentek kegyeltjéül szemel ki, elengedtetik a H. Sz, tiz évi előfizetési hátraléka beleértve a felemelt helyárakat.

Egy szegény jövevény keservei.

— Levél a szerkesztőhöz. —

Én — fájdalom — csak egy Hungáriabeli cen/.ál vagyok, s azért nem engedhetem meg magamnak a lukszust, hogy a Szatmári Gazdát pre- numeraliam, hanem csak occasionális időközönként olvashatom. Mint most is például, hogy egy régi számába pakolta be a fűszeres csütörtök esti bevásárlásomat. De ha én Sombart Werner lennék, habozás nélkül beküldaném az évi előfizetési dijat a dús cimtarfalommal megjelenő Szatmári Gazdához, ha pedig Leroy Beaüeu Pál az én bőrömben lenne meg nem állana a Szatmári Gazdanapok szerzőjének iróásztaláig, s három évi szolgálatra állana be hozzá a társadalom gazdasági tudomány elsajátításának céljából. De én csak egy közönséges lógó vagyok, nem foglalkozhatik szociológiával (örülök, hogy élek) s külömben sem szoktam ipszilontos urakkal polemizálni. (Van talán egy waggon zabja eladó? Az irányzat lanyha, de van rá egy jó reflektálom.) S ha a tekintetes ur azt mondja, hogy a régi jó földesurak a népről kíméletesebben nyúzták 1« a hétbőrt, mint az »uj elemek« hát legyen úgy. Ámbátor kétlem, hogy paraszték is ilyen értelemben felelnének a hozzájuk intézett körkérdésekre. De hát en nem akarok ezen hajbakapni a nemesi cikkíróval. Elismerem, szép tőle, nagyurtól, hogy a nyomorult parasztért fájdul meg a fajé. O teheti, bizonyára nincsen egyébb gondja. Nekem vau, meg oszt’ én nem végeztem a magyaróvári akadémiát, az egri kollégiumot sem jártam, — a chéder nevű fajszak- iskolákban pedig az önzetlenség nem tartozik a bevett tantárgyak közé.

En csupán a saját személyes érdekeim megsértése címén kérek egy kis helyet, az önök pártatlan, szókimondó lapjában.

A cikkíró szerint, ez a népat kizsaroló uj elem, erkölcs- és lelkiismeret nélküli jövevény- nyekből áll, (Az illusztris szerző persze nem ismeri az én erkölcsömet és telkemet. Én se az övöt. De nem is tenném a kezem a tüzbe érte.) S valószínűleg én is ezekhez tartozom, mert bizony nem tudnám sárga kutyabörön aranycirádás betűkkel — svárc of vájsz — előmutatni, hogy az én ősapám már Árpád idejében, a Hungáriában ötkrajeáros jutalékkal közvetítette a cikkíró őspajá: ak zabját. Én hát jövevény vagyok, habár amióta emlékezni tudok itt.találtam magam ezen a főidőn, amely nem ápol ugyan megfelelően, da ki fogástalanul el fog takarni. És nagyon meglehet, hogy mikor a szomszédbirtokos a cikkíró ur öregapjának zsidóját elverte, az viszont, az én nagytatámat — béke porára ! — döngette el. Ha varrnak szerzett előjogok miért nem az, ez is? Miért vesznek engem jövevény számba, mikor már a tatámat sárral hajigálták e lovagiasország lakói, merthogy ő a hajdiszéí. a halántéktól egyenesen lefelé, nem pedig az orra alatt székiben, kifelé viselte. Miért lehet engem vogelfrei, jövevénynek, néprablónak, erkölcstelennek és lelki- ismeret nélkülinek deklarálni ? Más idők — más erkölcsök A cikkírónak nagy becsben állhat maga előtt a saját eikölcse, — de az enyémet azért semmi időben fel nem cserélném vele, — a lélekvándorlásban nem hiszek, de ha úgy vatr, amint nem hiszem, az égy isten, vagy a három- isten meg az összes spiritiszta szentek oltalmazzanak m&g attól, hogy a cikkező leikébe transzformálódjam (Mert a sötétséget huj/de nem sze retem!) S az én néprabiásom ? Én egypádimen- tomhoz ragadt szegény ember vagyok — a cikkírónak legyen modva. T. Szerkesztő ur, most azt gondolja, hogy itt. általánosítok, egy »2000 éve üldözött nép« nevében.

Nem, én a saját, legagyénibb érdekeim megvédéséért mondom itt el ezt az írott beszédet,

I

az ön engedelmével. A Németiben lakom. A házigazdámmal eddig a legjobb felebaráti viszony- ; ban éltünk. (Kiveve a két hetet a rendes évi ? stájgerolás után) utóbbi időben azonban csak | foghegyről köszön vissza és érezteti, hogy meg- | vet. Tudtam, hogy a Szatmári Gazdat járatja, de ennek a lényegtelen lapnak semmi fontosságot I nem tulajdonítottam. (Pedig lám, még a légy is j árthat.) Mint tagiiletményt kapja a Gazdasági Egyesülettől. Neki ugyan annyi köze van éppen j a gazdasághoz, mint nekem az agrár szociáliz- j mushoz, de ez mellékes. Ebben a mi szép or- ! szagunkban, — nem ez enyémben, hanem a te- : kintetes urékéban — igy tagozódnak a gazda- j sági osztályok : minden »jövevény« merkantilista, ha akár hatöles pecsétü diplomát is hoz haza a j gazdasági akadémiából; minden »igaz magyar« j agrárius, ha a kupeckedés generációk óta száll is j a családban apáról fiúra. Az én házigazdám pél- j dául fuvarozással foglalkozik, — ha három sze : kere-lova az enyém volna, én »Szállítási Válla- • latot.« pingáilatnék a kapumra, — de ő igaz ma- | gyár, s ezért a Gazdasági Egyesület tagja és sze- \ rény ember, aki a Szatmári Gazda egyszavára | elhiszi, hogy ő a benszülött nép, akit én, jöve- ! vény elem kizsákmányolok. Adalékul az én házi- ! gazdám pszichológiájához, s az én kétségbeejtő helyzetem megvilágositásául meg kell még je« I gyeznem, hogy az utca felé lakó hivatalnok csa- ; Iádnak májusra felmondott; mert a lakás egy részét boltnak alakítja át, amelyet tőle igy egy távoli unokatestvérem Jöttraent Mór már ki is bérelt. Most ezek is én rám haragszanak mert egy familiainbeli kiszorítja őket kényelmes la- S kasukból, a házigazdám pedig, aki igaz magyar | ember, s a lelkében bizonyára sajnálja a szép, úri lakókat, csendesen, a bajusza alatt, szintén az »erkölcs- és lelkiismeretnélküli jövevények« arkangyalaival értekezik.

De hát a bolond, bolond marad, a vásár j meg vásár, mondje a póleaszó. Az nrak kiköltöznek, — Mór meg bekóltözkődik.

De azért rendba lesz minden. Az érdekeltek között a legpéldásabb keresztyéni szerete t i és béke fog honolni Mert, Mór vegyes kereskedő A hivatalnokoknak korlátlan hitelt nyújt, az urak feledve a kistájgerolás borzalmait,» jó kuncsaftjai lesznek, a házigazda szedni fogja a felemelt házbert, — egyedül én, szegény jövevény legény fogok bennmaradni a népkizsákmányolók részére készített köz- megvetési szósaban. Hetedizig fel- és lemenőleg nincs egy gazdag ember a családomban, kivéve egy nyolcadizi nagybácsimat, Jövevény Jakabot, aki a Jótékonysági es Agrár Bank ügyvezető igazgatója. De ő egy képszerű • a társadalom osztatlan becsülísét élvező férfiú, ügy tudom, hogy a legközelebbi választásoknál valamelyik erdélyi kerületben fog kandidálni és bizonyára meg is választják. De ha itten a kormánypárt fog győzni, azt megint az én ablaküvegeim fogják msgsinyleni és az egyesült mesierinasok szövetsége szintén az én gyermekeimen fogja a bukás fájdalmát onyhiteni. (Pedig érdemetlenül, mert nekem még választójogom sincseni) A könyörtelen ótestamentum is csak harmad- negyediziglen bünteti az elődök vétkeit, a jobbhitü cikkíró miért boszulja hát mng rajtam az oldalági rokonom bűneit, amelyben sémmi részem, (Magamnak is egy K 300.— összegű váltócskán van a nevezett intézetnél, amelyre már ötödik éve fizetem a kamatokat.) De a tekintetes cikkíró ur bizonyára főrészvényes ennél a népjóléti intézménynél s mig októberben megfájdult a feje a nép kizsákmányolásán, az újévben valószínűleg nyugodt lelkiismerettel fogja zsebrevágni az én Jövény nagybácsim »ügyes« ügyvezetése által eredményezett osztalékot. Ami szintén nem újság előttem. Mert már az őseimmel is igy bántak el a német püspökök. Csak az én családomnak engedték meg az u'.soraszedést — osztán kiadták nekik a káptalan pénzét »jövedelmeztetés» végett, jó jutalék fejében. S mikor úgy vélték szép summája provízió gyűlt már össze náluk, — rájuk vezettek a Szentföldre menő keresztes seregeket s egy parázs kis pogrom nyomában, mielőtt a Krisztus koporsóját visszafoglalták volna a hitetlenektől visszavették a koporsópénzeket. Így tűrte ezt hosszú éveken át az én

balga famíliám. A cikkíró szeretné ezt az ájtstós passziójatékot ismét divarba hozni, annyit megértek a cikkből, (a többi nem is érdekel) meg azt, hogy én jövevény vagyok és nóprontó. De hogy miért, azt nem tudom. Talán szerkesztő ur tudni fogja. Úgy tudom, hogy tudós ember, már egy bohózatot is irt, talán az én bolond kérdéseimre is meg tud hát felelni:-■ Mik és kik a jövevények ?

— A népkizsákmányolás, szükségszerüleg azonos a jövevénysóggel ?

Végül arra kérem, ne tessék soraimat »Levél a szerkesztőséghez» cim alatt közölni. Mert manapság már a legelőfizetés hátralékosabb olvasó is tudja, hogy az ilyen levelek nagy része benn a szerkesztőségben Íródik. Ami pedig, hogy ebben az esetben nem úgy van Szerkesztő ur iránt árzett tiszteletem és nagyrabecsülésem kifejezésével is bizonyítani óhajtom.

Hív sorsosa:

Ita Izrael, jövevény és ügynök.

Szerdán este. A testőr. Molnár Ferencnek ez a kiválóan szellemes, eredeti ötletü vigjátéka került színre szerdán este. A közönség, amely a színházat zsúfolásig megtöltötte, mindvégig hódoló figyelemmel kisérte a lipótvárosi zseni (ahogy a H. Sz. hívja) ragyogóan elmés dialektusait. A szereplők mindvégig megértéssel es lelkes ambícióval játszották hálás szerepeiket, Szőke Sándor játékkal, maszkkal alakkal kitünően fedte a testőrt. Meleg volt, szerelmes és temperamentumos s ahogy a testőrt ábrázolta — ez egyike marad legsikerültebb alakításaink. Z. Hahnel szép volt és asszonyian ideges, mondatai helyes felfogásról tanúskodtak. Gesztusai azonban itt-ott nem szépek, némi tömbszilárdszerüség, hogy ne mondjuk rituális iz van bennük. Ha elhagyná, több s finomabb illúziót keltene. Toalettjei Ízlésesek különösen a harmadik felvonásbeli rózsákkal hímzett ruhája pazar. Fehér Gyula az öreg kritikust játszotta az ő könnyed modorában. Szokott hibája, hogy fejét túlságosan használja egy-egy mondata erősebb illusztrálására. Ezúttal is többet ingatta a fültartó testrészét, mint kellett volna. Szepesi Szidi kómikai vénája messzire érvényesült, — olykor a karzatig. Mihályi egy epizódszeropben ügyeskedett.

Csütörtök: A kis lord. Ebben a bájos és finom angol vígjátékban Pálma Tusi bájosan és finomul kreál egy bájos és finom angol sihedert. Ezzel voltaképpen nem mondtunk valami erős dicséretet, mert az olyan kedves szerepet, mint amilyen a Kis lord, nem is lehet másképp játszani, mint kedvesen. De mi Pálma Tusit s ezt a fiatal művésznőt első perctől fogva sokra becsültük s a deszkákra hivatottnak tartottuk. Annyi természetes közvetlenség, annyi készség, annyi ösztönös temperamentum, mint amennyit az ő játékában tapasztaltunk méltán a legbiztatóbb föltevésekre jogositolt. Sok finom aprólékosság, gondosság, természetes mozgás, eleven mozdulatok, gazdag színárnyalatok a hangban — mindezt ha megvénhedt színpadi népeknél látjuk — arra gondolunk, hogy rutin, de Pálma Tusinál ennek más, jelentőségesebb neve van : tehetség, A közönséget egész este lenyűgözte ennek a tehetségnek bájos, őszinte keresetlensógt. Fehér Gyula az öreg lord szerepében, Torday Etel pedig Mistres Erront alakítva járultak az est sikeréhez. Ifj. Lenkey Györgyöt értelmes beszédje jó megjelenése jobb szerepre predeszlimalják, mint amilyen a mostani volt. Radócz Feri és Heltai Hugó derűs alakok voltak.

Vasárnap délután Gül-baba, a rózsák atyja regényes operett, Feledi Boriska felléptéAe). Este másodszor Lengyel menyecske. Operett. (B. bérlet.)

Hétfőn harmadszor Lengyel menyecske. Operett. (C. bérlet.)

Kedden Tanítónő. Bródy Sándor senzációs életképe a címszerepben. Harmat Zsennyvel. (A. hérlet.)

Szerdán Czigányszerelem. Operett. Feledi Boriskával. (B. bérlet.)