Szatmár-Németi, 1912 (16. évfolyam, 1-68. szám)
1912-06-19 / 49. szám
ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévié 4 kor. Negyedévre 2 kor Hegjelen hetenkint kétezer: vasárnap és szerdán. SZERKESZTéSÉB ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 —.. . ■ Telefon-szám 80. ■ ( Egyes szám ára 10 fillér Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizete Drágul a vasút. A magyar kereskedelem történetében hosszú időkig súlyosan emlékezetes év marad az 1912-ik esztendő, amikor egy teljesan laikus kereskedelemügyi miniszter 5—7 százalékkal megdrágította a teher, illetve a gyorsárufuvarozást és 20—150 százalékig megdrágítja a személydijszabást. És teszi ezt akkor, mikor a termelő osztályok épp úgy, mint a fogyasztó néprétegek az egyre fokozódó drágaság miatt ellenálló képességük felső határához érkeztek el és amikor azok az óriási egyenes és közvetett adóemelés (amelyek 1911-ben és 1912-ben oly igazságtalanul sújtották iparosainkat és kereskedőinket) amúgy is nagyfokú elkeseredést és elégeeetlenséget kellettek. Hogy ez a nagypolitika szempontjából helyes vagy helytelen taktika-e, azt nem keressük. A pártpolitika nem a mi kenyerünk. Hanem, hogy gazdasági-politikai szempontból a legszerencsétlenebb taktika, az kétségtelen, mert elkeseredést szül, mert az igazságtalanság érzését keltik föl a kereskedőkben és az iparosokban. Kétségtelen ugyanis az, hogy — noha a közterhek aránytalanul nagyobb részét eddig is az iparosok és a kereskedők viselték — a kereskedelemügyi kormány vasúti politikája az újabb időben sajátosképpen olyan vágányokra tévedt, amelyeken a kereskedelem és az ipar számára semmi jó, csak újabb terhek teremnek. Ma a kereskedelemügyi minisztérium sokkal inkább pénzszerző eszköze az állam- kincstárnak, mintsem istápolója, előmozdítója a kereskedelmi és ipari érdekeknek. 1 Egyzserüen kimondotta a minisztertanács, hogy az állam jövedelmeit 30—40 millió koronával emelni kell és erre eszközül a vasutat jelölte ki. Az a mód, hogy a díjszabások fölemelését keresztülvitték, mindennél jobban bizonyítja, hogy itt egyszerű ha'almi lépés történt. Hiszen meg sem kérdezték az ipari és kereskedelmi érdekképviseleteket s a tarifabizottságot is csak a forma kedvéért hívták össze. A bizottság későn történt egybehivásából nyilvánvaló lett az, hogy a bizottság határozatai tekintetbe vétetni nem fognak. Valósággal sértő gúny nyilatkozott meg az egész eljárásban. Mintha csak azt mondta volna a miniszieri megnyitó beszéd : „Beszélhettek jó urak és okosat: de történni csak az fog, amit én már jó előre meghatároztam !“ . . . És csakugyan csak az történt! A tarifabizottságban elhangzottak közül semmi lényeges dolgot nem vettek figyelembe. Az árudijczabás életbelépett változatlanul, a százalékos emelés rendszerével. Az eredmény már jelentkezik: Az élelmiszereknek ilyenkor rendszerint bekövetkezni szokott 5—7 százalékos olcsóbbodása elmaradt. Megette az uj tarifa. És a személydijszabás közeli életbeléptetése majd még rohamosan érezteti hatását az összes magyar városok és városi kereskedők kétségbeesett panaszaitól lesz hangos az ország. A személydijszabás tehát pár hétmul- 1 va életbe fog lépni. Tulajdonképpen hasztalan ez ellen minden jajgatás. A kormány egész ténykedésében a maga hatalmi erejét állította mindig előtérbe s miután csak limonádé védekezésre talált, az óriási tarifaemelésben megnyilvánuló sarcot be is fogja hajtani az országon. Ez a sarc pedig állandónak Ígérkezik. A pénz kell; sok helyre is kell. így kell katonáéknak, kell a dalmát vasutakra, (hogy az osztrák kereskedelem annál sikeresebben szoríthasson ki bennünket Boszniából és Hercegovinából), kell ezer*más állami célra. Keli arra is, hogy a Máv. hihetetlenül balkezes mérnöki karának bakklövéseit ki lehessen javítani: kellene a Máv. bajainak gyökeres orvoslására is. Erre azonban édes-kevés jut a tarifalis többletbevételből, aminthogy a fővárosi pályaudvarok dolgát sem fogják abból rendbehozni. Egyetlen komoly „reform“ fog szülein! az egész személydijszabásból. Az I. i. hogy csökkeni fog az utasok száma. Pedig mindez öngyilkosságszámba megy. Az egész világon mindenütt arra törekszenek, hogy minél szabadabbá, minél gyorsabbá, minél hozzáférhetőbbé tegyék a kereskedelem eszközeit. Ezért ahol csak vasúti és postareformról szó esik, mindenütt a tarifák mérséklése áll homloktérben, csak nálunk nem. TABCA. A Nagy-Szokol első téli bejárása. «Szeretlek, mert szenvedni tanítottál, szeretlek, mert közelebb hoztad hozzám a halált, mint volt akkor az élet hozzám, szeretlek, mert úgy adtad vissza az életet nekem, mint a halottaiból föltámadotlnak.« Ez az utókép maradt vissza lelkemben egy emlékezetes léli nap szenvedéseiből, amit a Nagy- Szokol sötét szurdok-világában, hideg, fagyos téli éjtszakán, másodmagammal éltem át. Akkor 1912. február 4 ike volt. Előtte való 2 nap óriási hóvihar szakadt az égből alá, mely egy néhol másfél méteres hóval boritá el a föld csöndes, fagyott téli világát. Nem mint a hegynek tapasztalatlan vándora indultam e e szurdok világba, ősmertem már akkor jól rejtekeit, ösmertem téli viszonyait. A szombat éji 23 fokos hideg csábított, mely hinnem engedte, hogy, a szurdokban fagyott hófelületre találok, melyet skivel ^labszánnal) könyedén járok be. De nem igy volt. A tó a nagy hideg dacára porlós, omladékos maradt s nem birta felszínen tartani a hosszú szi- talpakat. Kuszlovszky Ágoston volt mindvégig hü, állhatatos társam, kivel előző nap este pontosan megbeszéltük a túra részleteit s a még onnan magunkkal hozott hatások alatt állva, másnap reggel gyermekded örömök között szálltunk vonatra Káposztafalva felé. Rövid 20 perces ut után nagyot fütlyentve jelezte a prüsszögő vonat, hogy a kaposztafalvi állomásra beérkeztünk. Gyorsan kaptunk felszereléseink után s vidám arculattal indultunk akkor még csak nem is sejtett idegölő munkánkra. A téli havas világban a széles sztracenai országúinak már itt nyoma veszett; méteres hó boritolt mindent, utat, utárkot egyaránt. A skivel térden felülig gázoltunk a friss, omlós hóban s csak nagy lassan tudtunk előre haladni, úgy, hogy Schwartzkapillához, a Szokol torkolatához, ahova különben rendes körülmények között 11 arakor kellett volna érkeznünk, csak 12 óra 58 perckor érkeztünk meg. Itt rövid étkezést tartottunk. Bár tiszta, napsütött időnk volt, a hideg mégis oly keményen tartotta magát, hogy teát forralni gyors- forralónkban sehogysem sikerült és végre is az erdőó'r szívességét kellett igénybe vennünk, kinek engedőiméből lakásának védettebb pitvarába vonultunk, ahol aztán rövid idő alatt fölszolgálhattuk magunknak a forró teát. 1 óra 20 perckor étkezésünket befejezve, elhangzott ajkunkról a szokott »Isten segíts 1« és neki indultunk a Szokol sötét, hóboritotta szurdok-világának. Nem volt akkor szó előérzetről, balsejtelemről, — vidám, fiatalos kedvvel tartottunk neki a méteres hóval borított völgypataknak, Hisz ismertem az egész völgykatlant, a zugokat, a védett helyeket, a sziklákat, Nyáron idejártam havasi gyopárért és macskamódra fosztottam meg a szeszélyes sziklákat díszüktől, a kedves havasi gyopártól. Úgy ismertem e völgyet, mint édes testvéremet, jó-rosz szokásait egyaránt s igy csak bizalommal eltelve indultam régi ismerősöm felkeresésére, meglátogatására. És kezdetben nem is voltak nagyon kedvezőtlen viszonyok. A nagy hóesést megelőzőleg erős olvadásnak lehetett kitéve a patak jege, mert sok helyen a hótól csaknem teljesen ment volt a jég és ez nagy előnyünkre szolgált, mivel nem kellett gázolni a nagy havat: viszont másutt alig egy centiméteres jégképzödés, jégburok volt a vizen, ami meg akadályukra jött, mert tovább haladásunkat gátolta folytonos beszakadásával. nagy vására SZATMÁRI A NAGYTÓZSDE női) férfi és gyermek MJP"* ruhákban legolcsóbb árban ELLETT SZEREZHETŐKBE FÜGGETLEN POLITIKÁI LAT
